2014. augusztus 21., csütörtök

Film maraton 2014 / VII.


Mi történt velem május óta?
Hú, de régen volt ilyen bejegyzés. Nem azért, mert nem nézünk filmeket, csak nem találtam semmi olyan eget rengetőt, amiről szívesen magyaráztam volna. Ami így nem teljesen igaz, pusztán egy-két film jött össze, és ha már maraton, akkor nem ennyivel intézem el.
Lesz olyan, amit májusban láttam, meg június-július környékén, sőt, olyan is, amit most néztem újra.

Plusz, rájöttem, hogy nem fogok pontozni filmeket, mert ezek attól függnek, hogy én éppen milyen lelkiállapotban vagyok. A beavatott elsőre idegesített például, aztán rájöttem, hogy nem is olyan rossz.

Miután megírtam a bejegyzést, rájöttem, hogy alig pár színész körött forog ez a maraton.


Transzcendens (Transcendence, 2014)
amerikai-angol-kínai sci-fi, 119 perc
Rendező: Wally Pfister
Forgatókönyv: Jack Paglen, Jordan Goldberg, Alex Paraskevas, Wally Pfister
Szereplők: Johnny Depp, Rebecca Hall, Morgan Freeman, Paul Bettany, Cillian Murphy
Történet: A M.I. világát éljük. Will és Evelyn olyan gépen dolgoznak, amely érez. Egy merénylet során Will sugárfertőzést kap, és meghal. Halála előtt felesége feltölti őt a rendszerbe, és idővel már nem lehet megmondani, hogy a férfi gép vagy érző lélek.

Vélemény: végre nem egy olyan film, amiben a M.I. gonosz, mert tulajdonképpen nem volt az, pusztán, jó emberi szokáshoz híven, amit nem értünk, attól félni kell, és el kell pusztítani. Rövidebben is meg lehetett volna csinálni, kevésbé sziruposra. A forgatókönyv sem volt rossz, viszont voltak jelenetek, amiknél nem tudtam, hogy összekapcsolni a mondatokat.



 
Lidércfény (Jude, 1996)
angol filmdráma, 122 perc
Rendező: Michael Winterbottom
Író: Thomas Hardy
Forgatókönyv: Hossein Amini
Szereplők: Kate Winsleg, Christopher Eccleston, Rachel Griffiths, June Whitfield, Liam Cunningham
Történet: Jude egyszerű kőfaragó-tanonc, aki arról álmodozik, hogy egyszer majd egyetemista lesz. Az élete ehhez képest tragédiák sorozata. Rossz házassága után Jude még inkább dolgozik álmai megvalósításán, mígnem egy napon Sue be nem toppan az életébe. S mint házasság nélkül együtt élők, gyermeket nevelők, a 19. század angliájában robognak az elkerülhetetlen felé.

Vélemény: Lelkileg nyomasztó és megrázó, főleg a film második fele, jobban, mint amúgy egy dráma fel tud kavarni. Nem a képsorozat az, ami olyan lenne, hanem inkább a mögöttes tartalom. Egyedül a gyerekeket tudom átérezni, a kisfiú tettét. Hangsúlyos.




Szentek és álszentek (Holy Smoke, 1999)
amerikai filmdráma, 114 perc
Rendező és forgatókönyv: Jane Campion
Szereplők: Kate Winslet, Harvey Keitel, Sophie Lee, Kerry Walker, Samantha Murray
Történet: Ruth Indiában él, mindene a vallás a megtisztulás, az önmagával békében élés, észre sem veszi, hogy egy szekta gurujának behálózott áldozata. Az anyja erőnek erejével hazacipeli, és az odahívott szektagyógyász segítségével kell három nap alatt leszoknia addigi szenvedélyéről. A harmadik napra viszont, nem lehet megmondani, kit is kell igazán meggyógyítani.

Vélemény: Egyszerűen imádtam. Kicsit elvont film, van mély mondanivalója is, viszont a csavar felépítése tetszett a legjobban. Keitel és Winslet nagyon jól játsszák a szerepeiket, egy pillanatra sem esnek ki belőlük. Tipikus példája annak, hogy a hitbeli meggyőződés az van, és kész, egyik a másik állásponton állót nem fogja tudni meggyőzni, bármilyen témával kapcsolatban.



Robotzsaru (RoboCop, 2014)
amerikai akciófilm, 121 perc
Rendező: José Padilha
Forgatókönyv: Edward Neumeier, Nick Schenk, David Self, Michael Miner, James Vanderbilt
Szereplők: Joel Kinnaman, Samuel L. Jackson, Gary Oldman, Abbie Cornish, Michael Keaton
Történet: Alex sikeres és jó rendőr. Egy merénylet során azonban életveszélyes sérüléseket szenved, és ezért egy félig gép, félig emberi lényként ébred fel. A probléma ott kezdődik, amikor a robot rendszert felülírja az emberi gondolkodás.

Vélemény: Pasifilm. De tényleg. Lőnek, harcolnak, edzenek, és mennek, mint a gép. Ennyi. Nem tetszett a sok érzelem a filmben, de ezt már sokszor elmondtam. Az egyetlen jó dolog számomra az utalások voltak. Igazság szerint, hogy ez folytatás vagy remake, nem tudom, szerintem nem kellene, inkább új és jó filmeket kellene készíteni, nem a kakát passzírozni amúgy sem jó kultfilmeken. Vannak változtatások a régihez képest. A zene borzalom. Keaton és Oldman mentik meg a filmet.



Noé (Noah, 2014)
amerikai filmdráma, 134 perc
Rendező: Darren Aronofsky
Forgatókönyv: Darren Aronofsky, Ari Handel
Szereplők: Russel Crowe, Emma Watson, Logan Lerman, Jennifer Connelly, Douglas Booth
Történet: Noét Isten kiválasztja, hogy építsen egy olyan bárkát, ahol családjával és minden állatból egy-egy párral átvészelhetik az özönvizet. Ahogy megneszelik az emberek, hogy az elsöprő vég elől van menekülési út, Noé ellen mennek.

Vélemény: Miért kell a látványvilág miatt eltérni egy történettől? Mindig ez idegesít, hogy van egy sztori, amit mindenki úgy ismer, ahogy le van írva, filmreviszik totál máshogy, vagy megváltoztatott részletekkel. A film alatt végig mondtam a magamét. Jennifer Connelly mellett Emma Watson nyújtott értékelhető alakítást, mert egy pillanatra nem láttam bele Hermionét.



A beavatott (Divergent, 2014)
amerikai akciófilm, 139 perc
Rendező: Neil Burger
Forgatókönyv: Evan Daugherty, Vanessa Taylor, Veronica Roth
Szereplők: Shailene Woodley, Theo James, Kate Winslet, Miles Teller, Ashley Judd
Történet: Beatris egy olyan korba született, ahol a város lakóit öt csoportra osztják, az öt emberi fő tulajdonság alapján. Mindenki életében eljön a pillanat, amikor választania kell. Tris átigazol egy másik csoporthoz, pedig valójában sehova sem tartozik, így veszélyt jelent a társadalomra. Mindenki üldözni kezdi.

Vélemény: Nem rossz, de nem is jó. Leginkább eltelt. Tulajdonképpen két órán keresztül megy a film úgy, hogy nem szól semmiről! Még az Éhezők viadalának is több értelme volt, mint ez. Igazság szerint, még nem olvastam, de tervben van. Hol vannak a csoportokon belül a házépítők? Szerelők? Mert minden nagyobb emberi csoport oké, hogy megvan, de a házra nagyobb szükség van, mint egy hadseregre. A lány helyében Winslet karakterét kinyírtam volna, persze akkor nem lenne nemes és magányos hős. Eric tetszett a legjobban (*nyálcsorgatás indul*), ő volt a legösszetettebb karakter.



Pompeji (Pompeii, 2014)
amerikai-német akció-fantasy, 102 perc
Rendező: Paul W. S. Anderson
Forgatókönyv: Janet Scott Batchler, Lee Batchler, Julian Fellowes, Michael Robert Johnson
Szereplők: Kit Harington, Carrie-Anne Moss, Kiefer Sutherland, Emily Browing, Adewale Akinnuoye-Agbaje
Történet: Pompeji egy virágzó kis város pontosan a Vezúv árnyékában. Éppen az arénában küzdenek a gladiátorok, amikor megremeg a föld, sötétségbe borul az ég, és tűz esik az istenek felől.

Vélemény: Havas Jon. Hahaha… Kiefer Sutherland is jó, bár rómainak picikét hiteltelen. A két hölgy, Moss és Browning van a helyén leginkább, illetve Atticus, a gladiátor. A vége is tetszik, hogy nem tudnak ellovagolni a tűzhányó elől. Egyedül a keltát alakító Milót terveztem volna újra, mert nekem valahogy a srác nem illet bele a képbe. Nem a karakter, inkább a színész. Az eleje nagyon hosszú, a vége pörög és rövid. Az effektek remekül megoldottak, a díszlet és a ruhák gyönyörűek. Pont.



Én, Frankenstein (I, Frankenstein)
amerikai-ausztrál fantasy, 2013
Rendező: Suart Beattie
Forgatókönyv: Kevin Grevioux, Stuart Beattie
Szereplők: Aaron Eckhart, Yvonne Strahovski, Bill Nighy, Jai Courtney, Miranda Otto
Történet: Dr. Frankenstein halála után a démonok üldözni kezdik teremtményét, Adam-et, akinek eme dicső nevet a fény szolgái, a vízköpők adják. Hirtelen egy háborúban találja magát, ahol mindenki, mindenki ellen van.

Vélemény: Horrornak van ez bélyegezve??? Meg vízköpők? MI VAN? Ez volt az első reakcióm, amikor megláttam, hogy átültették és újraforgatták gyakorlatilag a Csontvárost. Unalmas, semmitmondó és rossz film. Ahelyett, hogy remakelték volna, csináltak egy teljesen sztoriidegen filmet a XXI. századba átültetve. Aaron meg annyira Franenstein, amennyire a szerződése engedi, hogy torzítsák a fejét. Alapjaiban nem lenne ez rossz film, mégsincs jól kivitelezve, sem megírva.



Afrika csúcsai (The Air Up There, 1994)
amerikai vígjáték, 107 perc
Rendező: Paul Michael Glaser
Forgatókönyv: Max Apple
Szereplők: Kevin Bacon, Charles Gitonga Maina, Yolanda Vazquez, Winston Ntshona, Nigel Miguel
Történet: Jimmy ifjú tehetségeket keres kosárlabda klubja számára. Egy videón látja meg a jövő reménységét, ezért egy afrikai, isten háta mögötti kis faluba utazik. Ott kiderül, hogy a fiú a helyi törzsfőnök fia, és nem viheti el másképpen onnan, csak ha megnyernek egy kosármérkőzést.

Vélemény: IMÁDOM. Szórakoztató film, Kevin Baconnel elfogult vagyok, és van mondanivalója is mindemellett. Mert az egy dolog, hogy kosarasok világáról szól, és az egyszerű ember mindennapjairól egy idegen környezetben, eddig ismeretlen helyzetben. Engem mindig jó érzéssel tölt el ez a film, és kicsit reményt ad… hm, lehet, hogy megyek, és megnézem megint.



Ezüstkerék (Quicksilver, 1986)
amerikai filmdráma, 105 perc
Rendező és forgatókönyv: Thomas Michael Donnelly
Szereplők: Kevin Bacon, jami Gertz, Paul Rodriguez, Rudy Ramos, Laurence Fishburne
Történet: Jack menő tőzsdeügynök volt, mígnem egy nap mindent elveszített. Ezután biciklis futárnak állt. Megbecsülik, dolgozik, szeretik, barátnője van, a szülei háza éppen hogy csak megmaradt. Egy napon betoppan egy lány az életébe, s vele együtt megsokszorozódnak a bajok. Egy barátja pedig arra kéri, hogy tegyen neki egy szívességet: forgassa meg a pénzét.

Vélemény: A film, ahol szerelmes lettem Kevin Baconbe. :D Nagyon, nagyon, nagyon sok mondanivalója van ennek a filmnek, legalábbis számomra az emberi kiszolgáltatottságról, az újrakezdésről, és arról, hogyan viszonyulunk egymáshoz, mit teszünk meg a másikért, vagy éppen a másik ellen. Ebben a filmben minden egyben van.

Az utolsó kettőt minden kedves olvasómnak ajánlom, mint időtöltést. A többit pedig, nézzétek meg, ha nem láttátok, ha meg igen, akkor írjátok meg, melyiket igen, és hogy tetszett!

8 megjegyzés:

  1. A Transzcendenshez meghoztad a kedvem, szerintem ma meg is nézzük, lévén kifogytunk a katasztrófa filmekből. A noéról hasonlóan vélekedünk, akárcsak a Beavatottról. Rettenetesen vontatott volt, mármint sztori szempontjából. A Pompeii-hez még nem kaptam kedvet, de ki tudja, hátha. Az én, Frankenstein láttán pedig prüszkölve röhögtem fel, eszembe sem jutott megnézni, akkora blődségnek tartom. Emelem kalapom, hogy te rá tudtad venni magad :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Transzcendenshez jó szórakozást kívánok, megnézni mindenképpen megéri, kíváncsi leszek, hogy mit szólsz majd hozzá. A Pompeii az illik ebbe a vonalba amúgy, amit írtál, viszont szerintem az érzelmi töltete miatt és a látványvilága miatt kárpótol
      A Frankensteinnel csőbe lettem húzva, azt sem tudtam, hogy miről van szó. Le lettem ültetve, hogy nekem való film. Az első pár perc után már folyt a számból a szó, és mondtam a magamét. :D

      Törlés
  2. Igazán tetszik amiről és ahogyan írsz :) tetszik ez a stílus! annyira jó olvasni az írásaidat.
    Én is blogolok, méghozzá többek között filmekről:) is és ha gondolod nézz be hozzám, hagyhatsz kommentet vagy ami jólesik.
    http://szepsegpotty.blogspot.sk/

    VálaszTörlés
  3. amazing post, dear)
    Maybe want follow each other? if yes, just follow me and i follow you back :)
    http://fashionsecrets-oksana.blogspot.com

    VálaszTörlés
  4. Eric <3 Amúgy könyvben jobb lett a divergent, több dologra fény derül, és eléggé másképp történnek a dolgok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Könyvben tényleg jobb, eddig csak az első részt olvastam, de nemsokára olvasom a többit, és Eric igen. Hatalmas nagy szív neki, annyira jól egyben van az a karakter.
      Viszont, a film a könyvhöz képest annyira nem is rossz. - De ezt majd kifejtem a könyv kapcsán. :D

      Törlés