2014. július 30., szerda

Minipagony és kőfalók


Túl sok fantasy-t néztem, főleg most, hogy megnéztem Mr. A miatt a Végtelen történet II-III. Utóbbi borzalmas volt.

Mindegy, nem is ez a lényeg, hanem, hogy voltunk megint túrázni. Kezdünk kifogyni a Pest környéki helyekről. Most a Róka-hegyre mentünk, hogy körbenézzük, mi újság van a kőfejtőnél. Sosem voltam még Csillaghegyen. Persze, átutaztam már rajta, mert valahogy el kellett jutnom a főiskolára, de a kőbánya eddig még kimaradt.

Utánanéztem, merre kell menni, és csodák csodájára, már a lakott területen ki van téve a piros jelzés, ami eddigi kirándulásaink alatt vagy hiányzott, vagy más irányba vitt. Meg is találtuk a csapásunkat, majd az ezer lépcsőt felfelé. Nem megy az ember sokat, de azt mind felfelé. Lépcsőn.
Otthon még nagy volt a mellényünk, mert borús volt az idő. Ahogy oldalazni kezdtünk felfelé, kisütött a nap. Ettől meg szakadt rólunk a víz.
Úgy van kialakítva, hogy meredek lépcső felfelé, aztán egy kis sík terep. Gondolom, hogy azért ne akarjak megszakadni, mire elérek a célig.

Itt mentünk felfelé, egy kellemes kis emelkedős rész két lépcső között.


Az első megálló.





Szerencsénkre mindig úgy sütött a nap, amikor a susnyásban voltunk bent, ha kijöttünk sík terepre, akkor elborult. Nem is szélvédett hely, úgyhogy szárítottuk minden megálló alkalmával magunkat.


Bogyóhadsereg. Bizony, mivel én itthon Bogyó névre hallgatok, ez a hadseregem, akikkel világuralomra fogok törni.


Ez egy tücsökmező. Vagy, ahogy elneveztem, száztücskös pagony. Befutottam a fűbe, és százfelé ugráltak szét. A látvány miatt megérte. Később persze visszakaptam ezt, mert volt egy tücsök, aki azt hitte, hogy meg akarom ölni, és menekült pont előttem. Akkorákat ugrott csak, hogy be tudjam érni, aztán meg a lábam között, végül lemaradt.


Szoros. A bejárat. Meglepően jó fantasy-helyszín lenne belőle szerintem, de mintha lett volna is valamiben egy ilyen, nem?






A fal, ahol másznak, és egy halom tűzrakó hely. Kitaláltam, hogy jövőre, ha lefogyok – szép terv, hahaha -, akkor szeretnék itt sziklát mászni, aztán lefelé pedig drótkötélen lecsúszni. :)
Most sem izmom, sem erőm, sem kitartásom nincs hozzá, a biztosító embernek a karrierjét meg nem szeretném magammal derékba törni.


Na, ezt a sziklát neveztem én kőfalónak. Olyan, mint egy arc. Nagy és ijesztő és végig azt vártam, mikor mondja, hogy rajta állok a lábujján, vagy valami.


A „fülében”.


Persze, mint mindenhol, ahol megjelenik az ember, ott megjelenik a kosz is.


Itt valahol Mr. A eltaposott egy csigát, és hogy visszaállítsa a csíjét, ezután vagy tíz darabot megmentett. Lelkiismeret-furdalása volt, de nem vettük észre a kőszínű csigát.
Mondjuk, senki sem szeretné, hogy miközben meszeli a házát egy óriás az arcába lépjen. Reméljük, szegényke békésen csúszik a boldog csigamezőkön.




Ilyen a kilátás a tetőről.


Lila virág, lila virágot szeretőknek.


Ebédszünet az egyik kiszögellésben. Mr. A meztelenkedett egy sort, mert kitettük a napra száradni a pólóját.


Visszafelé megtaláltuk a kis tűzrakó helyet, ahol én próbáltam sziklát görgetni. Meg sem mozdult. Hoztam belőle egy darabot. Nem letörtem, csak volt rajta egy kavics, azt hoztam haza.




Hazafelé azért megálltunk Aquincumnál. Ott azon filóztunk, hogy a tervező-építész kiszaladna a világból, ha meglátná, hogy a dédelgetett arénája közepén egy fa áll.
Innen pedig, lesétáltunk Kaszás-dűlőre levezetésképpen.

Ismét van színem, Mr. A-nak is. Estére lefáradtam. Valahogy jobban bírtam felfelé oldalogni, most nem is nyafogtam sokat. Rájöttem, hogyha mehetek a saját tempómban, felmászok én a világ tetejére is. :)
A HÉV-en el akartam olvadni, a metrón már csak álmos voltam. De rettentően.

Ide is menjetek el, ha tudtok és szeretnétek. Megéri a látvány miatt.
(katt a képekre, ha nagyobban szeretnétek látni)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése