2014. július 15., kedd

Hemümön át a világ: Titkos szex


Ez a történet így vagy úgy, de megesett már mindenkivel. Valaki észre sem vette, mások rákérdeztek, vagy pont ők játszották. Kiderült, nem tetszett, mert túlontúl piszkos dolog, és egyetlen érzés marad utána: bakker, de egy oltári nagy barom vagyok!

Jó lassan született meg ez a bejegyzés, ültem rajta, mint egy száznapos tojáson.


A lánynak régóta nincs senkije. Bulikba jár, meg szórakozni, mégsem az igazi számára. Egészen addig, ameddig a fiú be nem lép az életébe. A fiú társasága nem kedveli, mert az kimondja, amit gondol, kimutatja az érzéseit. A lány szerelmes lesz, megy a srác után. Nem érdekli, hogy miért találkoznak a Kacsóh Pongrác úti villamosmegállóban, amikor az mind a kettőnek máshol van. Nem érdekli, hogy miért csak az Isten háta mögötti éttermekbe mennek. Nem érdekli, hogy miért fél attól a fiú, hogy akár egyszer is lefényképezze. Nem érdekli, hogy csak olyan koncertekre mennek, amikre az ismerősi kör biztos nem. Az sem érdekli túlzottan, hogy társaságba sem járnak együtt. Jó így, ketten vannak, övék a világ, boldogok. Látszólag.

Mert mindig ott bujkál azért, hogy de jó lenne, ha szabad lenne nyilvánosan csokit lopni a másik szájából, vagy csak pusztán kézen fogva menni az utcán. Innentől pedig, indul a játék. Az igazi. A lány vár, őrlődik, a fiú játszik. Kérdés, meddig tűri.
Aztán kifakad.
Aztán ott ülhet egy pubban évekkel később és visszaemlékezhet arra, hogy mi is volt akkor, miért alakult úgy, hogy bánt a másikkal. Pedig, ha akkor nem poénra veszi a lány, hogy ő a csütörtöki pillangó, akkor talán máshogy alakul a fiúval.

Sosem titkoltam el azt, akivel együtt voltam. Máig nem értem, hogy miért kell azt szégyellni, akivel együtt vagyok. Elvégre, csak azt rejtegetem, aki ciki. Viszont, felmerül bennem a kérdés, hogy akkor nem volt az, amikor összejött vele? És ne fogjuk a tetemes mennyiségű alkoholra, vagy arra, hogy akkor jó ötlet volt, mert ő elárvult volt, én meg hőst akartam játszani.
Voltak igen érdekes húzásaim. Az illető és Quasimodo között erős hasonlóságot véltem felfedezni, vagy olyan sötét volt, mint a fekete haja, mégsem mondtam neki, hogy nem megyünk sehova, nem mutatlak be senkinek. Inkább nem jöttem vele össze.

Végtére is, kiket rejtegetünk?
Akik nem férnek bele a szép kategóriába. Flört, egyéjszakás kaland lehet, kapcsolat nem. S akit a többség nem ide kategorizál, azt automatikusan lehúzzuk a klotyóban lehetőségek nélkül.
Aki nem stílusos, nem trendi, aki semmilyen szinten nem képviseli ezt – ha gondolkodásban is eltér, azt is letagadjuk.
Más ruhákat hord, esetleg a hitvilágából kifolyólag cikinek számít.
Amikor az ujjunkat még szorítja a kihűlt gyűrű, de már ott lapul a következő a bokorban.
Amikor a baráti kör nem szereti azt, akivel mi összeszűrtük leveinket.
Vagy mindezt együtt képviseli…
                … Esetleg, mint most egy ismerősünk esetében, azért titkolóznak, hogy a munkahelyen ne tudódjon ki, mert sokan rá vannak kattanva a lányra, a fiút meg annyira nem csípik. A főnök, már csak a férfiúi hiúságból is átrendezné úgy a beosztásukat, hogy ne tudjanak egy napon szabadok lenni, a többiek meg szintén nem könnyítenék meg a dolgukat.

Úgy vettem észre, hogy inkább a pasik rejtegetnek, az ok pedig, általában a szépség hiánya, vagy a csordaszellem. Nem bólogattak rá a csoportban a hímek, ergo a nőstény érdektelen.
A tét alacsony, esik a potenciál. Pech mindenkinek.

Barátok (haverok) a fiú szemében, kapcsolatbimbó a lány szemében. Utóbbiak a jelet látják mindenben, az előbbiek meg nem adnak semmit, nehogy hiú reményt tápláljanak, és egyik sem tud a másik észjátékáról.

Aztán van a kevésbé neurotikus álláspont, akik megkérdezik, hogy miért alakult ki ez így. Vízszintesen minden rendben, mégsem élünk társasági életet. Aztán megkapjuk a megfelelő válaszokat. Tudjátok, legjobb kínai étterem, nem mutat be, mert nem tudja a másik nevét, vagy csak az illetőnek nincsenek ilyen körei.
Az pedig már hazugság, amikor rákérdezünk, mert érezzük, és az a válasz, hogy nem rejtegetlek, és nem azért, mert nem vagy piacképes. Az utóbbi válasz esetében, még benne ragadhatunk ebben a körhintában sajnos.

Azért tartom ezt nehéz témának, mert lehetetlen ezt objektíven megítélni addig, ameddig az ember benne van. Utána meg már lehetünk okosak, holott akkor kellett volna annak lenni, csak ugye, ott van az a fránya rózsaszín köd.
Azt tanultam meg, hogy ha csak a szikrája is felmerül bennem, hogy egy látszatkapcsolatban vagyok, akkor rákérdezek. Ha a válasz után továbbra is érzem ezt, akkor lépek. Mert ha ez van tényleg, akkor kár az egészbe. Ha nem, akkor már az első rákérdezés után változik a helyzet. Ugyanis, nem mindegy, hogy valami tényleg fennáll, vagy csak elhitetem magammal, hogy az van, közben pedig, csak egy fal van kettőnk között.
Ugyanez igaz a nyomozásokra, kérdezősködésre.

Ne vessük senki szemére, hogy csak egy adott darabot ismerünk meg a másikból. Mindig csak annyit ismersz, amennyit hagy. Akár család, új vagy nyolcvankétmillió éves házasok. Ha nem akarok valamit megmutatni magamból, akkor sem fogom megtenni, ha meggebed. Ha meg kutasz-droidot játszunk, ne lepődjünk meg azon, ha nem azt a választ kapja, amit vár.

Hiába vagyok nyitott könyv, vannak dolgok, amikről jobb hallgatni. Ezt hívják kompromisszumnak.
Elsősorban magaddal köss egyet, hogy kisebbet borulj.

Szex és New York 1. évad, 6. rész (SATC – Secret Sex)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése