Egy nap Veszprémben

Még mindig nem vagyok fitt, friss és fiatalos, de ezt annak a számlájára írom, hogy az elmúlt másfél nap fergeteges volt. Mit ne mondjak, eddig ült ez az év, de nagyon, most viszont, a június akkorát robbant, amire már régóta szükségem lett volna.

Sokat nem aludtam, viszont jól szórakoztam, enyhébben kiütöttem magam, megismertem egy remek embert, sokat mászkáltam, és röhögtem. Plusz, voltam végre Veszprémben, amin szánom-bánom, de eddig csak autóval hajtottam át rajta Balaton felé, konkrétan a várost még nem láttam.

Most már ez is pipálva van.

Elsején Vikcivel voltam Carbonfools koncerten, és mint korábban, most is jól szórakoztunk rajta. Kibeszéltük ügyes-bajos dolgainkat egy sör mellett, és énekeltünk kicsit, meg lötyögtünk. Harmadikán Iron Maiden volt, amire tök fölöslegesen festettem ki magam, mert a végére minden máshol volt, mint ahova eredetileg kentem. A ruhám izzadt volt, a fejem csapzott, és az utóhangulat miatt kicsit későn – avagy túl korán – értem haza. Forgolódtam pár órát, mert négykor meg keltem, hogy ki is nézzek valahogy aznap.

Ugyanis, az első busszal – hatkor indul!!! – indultam Veszprémbe. Jobban izgultam, mint karácsonykor szoktam, sőt. Még a helyemet is biztosítottam előtte való nap, hogy tutira ott legyek, ahol kell. Mr. A jött velem reggel, szegény, ő nem szokott ilyen korán kelni, de aranyos volt. Felpakolt a buszra, amit éppen-éppen elértem, mert hála a bökövö legendás járatainak, semmi sem jött időben. Tudom, induljak el hamarabb.

Lényegtelen. Felszálltam, mellettem Székesfehérvárig egy néni utazott, aki folyamatosan mammogott. Nem beszélt, csak nézelődött, és járt a szája. Néztem volna ki az ablakon, ha el lehet húzni a függönyt, de nem. Kitámasztottam az alján könyökkel, úgyhogy jutott némi konc megboldogult fehérvári emlékeimnek. Várpalotán néztem, hátha meglátom barátnőmet, vagy valakit, akit ismerek, de csak ismeretlenek jutottak.

Olcsi is felhívott, hogy hol járok, mint járok, rájött, hogy tud hívni, úgyhogy fog is. Beszéltünk jó pár szót, csak mivel őskövület bunkofonom van, ezért féltem, hogy lemerülök idő előtt, és ott fogok félni az idegen városban, és elrabolnak az ufók, jaj nekem.

A busz pontos volt, nyolc óra tízkor szálltam le, és Olcsi ott vigyorgott a megállóban.

Örültünk egymásnak egy sort, mert azért november már messze van.

Elbuszoztunk a koleszig. Végre, voltam egy rendezett koleszben is. Összekapta magát, és indultunk városnézésre, ami azt jelentette, hogy bejártuk majdnem az egészet gyalog. Az óváros rész annyira szép. Imádom, amikor valami ennyire hangulatos, és tiszta.

Mondjuk, Pest után minden tiszta.

Beültünk limonádézni az Incognito kávézóba, és életemben először, de nem utoljára ittam ibolyás – ez a szó nem jutott eszembe… ez sem – limonádét. Ha éltetek még finomat, kész orgazmus volt. Ezután, mint a narancsos fagyit, ezt fogom hajkurászni.

A helynél volt egy kis zavar, mert a rendőrök és nyomozók valamit nagyon fényképeztek. Mindenki csak találgatott, mi történhetett, és kivel, és hogyan. Nem jöttünk rá.

Íme, a bizonyíték. És, igen, már csak azért is tetszett, mert lila volt a színe. :)

Zabbantottunk kínait, meg időközben egy kis csokis sütit, amit Olcsitól kaptam, de nem érte meg a fényképezést, mert a maradékot, amint beléptem itthon az ajtón, Mr. A ellopta. Mint a gyalogkakukk után, csak a porcsíkot láttam, ahogy elfut a szoba irányába.

Sok boltba bementünk, igazi csajos nap kerekedett belőle. Mindenhova úgy léptünk be, hogy nem veszünk semmit, csak szétfikázunk mindent, aztán a H&M akciós pultjánál ott ragadtunk, és Olcsi mindent felvásárolt, amihez csak hozzányúlt. :D Én meg három sornyi fülbelevővel tértem haza.

Kicsit sz*r felbontású kép, de itt még eredeti helyükön vannak a bogyók.

(Mondom, hogy le kell cserélnem ezt az őskövületet)

Majdnem rendezetten normális kamerával.

Majdnem lett cipő, meg rengeteg sok felső is. Mindeközben persze, dumáltunk, dumáltunk, dumáltunk, és a változatosság kedvéért dumáltunk. Ismét rájöttünk, hogy tulajdonképpen ugyanazzal a pasival járunk, választ kerestünk lelki kérdésekre, és szerintem biztos volt jó pár olyan ember, aki még csuklott aznap.

A nap zárásaképpen – elvileg még onnan mentünk volna másfelé, de végül ott ragadtunk – Zsuminál kávéztunk, meg gin-tonikoztunk. Ezután Olcsi igen jól érezte magát, állítása szerint, kicsit megsütötte az alkohol, de ha ilyen, amikor ez van, akkor nincs sok különbség, csak aranyosabb. Néha táncikált, néha dúdolgatott – amit vagy felismertem, vagy nem.

Éééééés – dobpergés – ígéretünkhöz híven, végre van közös képünk. Ami elmaradt a múltkor, az most összejött.

Szóval, remek nap volt, és imádtam minden pillanatát. Olcsi, köszönöm a városnézést, meg a vendéglátást, meg minden ilyesmit. Hamar elment a nap.

Egy élmény volt!!!

Hazafelé gyors járattal jöttem, ami nem állt meg sehol, és nem is jegyezték sehol. Mr. A várt már Népligeten, hazasuhantunk, és aludtam. Jó mélyen, jó sokat, de mikor ezeket a sorokat írom (fél kettő) még mindig nem vagyok teljes fordulatszámon. Majd holnap! Hahaha… :D

Amúgy tényleg van valami abban, hogyha sok időt töltesz valakivel, átveszed a szokásaid. Nap végére már becéztem a szavakat, és kötőszavam lett nekem is az „oksiiiiii”. Oksi?