2014. május 11., vasárnap

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton


Annyira fáradt vagyok, hogy még írni sincs kedvem. Jegyezzük meg, hogy ez a kijelentés elhagyta a számat. Most meg a szemnyugtató zselémaszkban üldögélek (még mindig nem tudok pihenni, őrült háborút vívnak a gondolataim), mint valami elbaltázott Zorro, és azon gondolkodom, mit olvassak. Van mit, csak a bőség zavarában szenvedek.
Addig, amíg kitalálom, íme egy kis szösszenet az utóbbi idők terméséből.

Rájöttem, hogy számomra a Norvég erdőt semmi sem fogja überelni. Sőt, számomra ez volt a leginkább távol álló könyv Harukitól, amit olvastam. Hosszú is volt, ezért is vártam vele eddig, most pedig, szenvedtem, mire elolvastam. Persze, nem tettem végleg félre. Minden nap elővettem, aztán átcsábított egy-egy másik könyv, szóval kellett bő három hét, mire végleg becsuktam.


A szerzőről

Murakami Haruki Kiotóban született 1949. január 12-én. Kóbe városában töltötte gyerekkorát. 1971-ben feleségül vette Takahasi Jókót. Anyja tanító, apja szerzetes.
Hatottak rá: Kurt Vonnegut, Richard Brautigan, Günter Grass, és gyakorlatilag minden, ami a nyugati kultúrával összehozható.
A tokiói Vaszeda Egyetemen rendező szakon tanult. Hét évig jazzbárt vezetett. Élete során sokat költözött, bejárta Európát, végül az Egyesült Államokban telepedett le. Egy évvel ezután jelent meg a Norvég Erdő című könyve, amelyből csak Japánban több, mint egymillió példányt adtak el.
Író és műfordító. Több egyetemen az írás művészetét oktatja.
2001-ben visszakötlözött Japánba, Ósio városába. Eredeti nyelvről japánra fordította F. Scott Fitzgerald, Truman Capote, John Irving és Raymond Carver műveit.
Több díj tulajdonosa. Nemzetközi elismerést a Norvég Erdővel váltott ki. A mágikus realistákhoz sorolják regényeit.


Fülszöveg (forrás: moly.hu)
A Kafka a tengerparton hullámzó, nyugtalan textúrája két rendkívül színes és gubancos szálból szövődik össze. Az egyik páratlan vonulat (szó szerint értendő, mert a regény fejezetein húzódik végig) Tamura Kafka története, azé a tizenöt éves fiúé, aki az oidipuszi végzet elől megszökve anyja és nővére keresésére indul. A páros fejezetek hőse egy különös, félszeg, együgyű öregember. Nakata, aki sosem heverte ki második világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködő Kafka felé. Ő a leghétköznapibb dolgok összefüggéseit sem érti, mégis sok olyan tulajdonsága van, amelyek rendkívülivé teszik. A két szál rafináltan és talányosan kapcsolja össze a tragédiában és komédiában, álmokban és csalóka tényekben, természetes és természetellenes szexben, fájdalomban és fergeteges humorban bővelkedő fejezeteket.
Kalandok és rejtélyek könyve ez, amelyben az olvasó kíváncsiságát ingerlően bonyolódnak egymásba a történet „férfi-női, férfi-férfi és női-férfi” alakjai, és nekünk magunknak kell felemelnünk róluk az író fantáziadús kitérőivel ékesített, pompás takarót.

Kedvenc idézete(i)m
1)
Nem akarom kedvedet szegni, de mehetsz bármilyen messzire, sohasem tudhatod, hogy tényleg elszabadultál-e innen. A távolság nem mindenre megoldás.

2)
Olykor a sors visszafordíthatatlanul megindul egy adott irányba, akárcsak a homokvihar. Te pedig lépést váltasz, hogy megszabadulj tőle, ám a forgószél követ, s amikor irányt változtatsz, a szél is újra feltámad, vészjóslóan ide-oda csapong, egészen úgy, mint a halálmadár alkonyatkor (…) Te magad vagy a homokvihar.

3)
Amire nincs szükség, az hamar feledésbe merül, kérem.

4)
Az ember nem saját gyengeségei miatt keveredik még tragikusabb helyzetbe, hanem éppen az erényei miatt.

5)
Komolytalan dolgokat felesleges komolyan venni.

6)
Az emlékek azok, amelyek a testet belülről melegítik, ugyanakkor darabokra szaggatják.

Vélemény:
Sokkal, de sokkal mélyebb könyv, mint amit eddig olvastam tőle, és még mindig nem vitatom el a zsenialitását. Rengeteg dolog motoszkál a sorok mögött, ahogy bennem is még mindig, pedig egy-két hete már végeztem vele.
Első ránézésre van benne egy-két olyan momentum, ami nem kell bele, viszont ahogy az ember a végére ér, megérti, miért volt rájuk szükség, egyetlen oda nem illő rész sincs benne, vagy bármi, ami arra sarkallná az embert, hogy fejezze be. Mert bármennyire nincs kedve olvasni, csak azért is ott motoz a szemei mögött a gondolat, hogyha félreteszi, miből marad ki. Az utalások, a hasonlatok, a szimbólumok… csodálatos, hogy először nem érted. Olvasol, olvasol mást és egyszer csak azon kapod magad, hogy rájössz.

Meg lehet rajta lepődni, lehet rajta sírni, és még nevetni is, sőt, az ágyékot is képes megbizsergetni. Azt is imádtam, hogy felmerült bennem pár kérdés, akár Tamura, akár Nakata történetében, ami nekem befejezetlen maradt.

Egyszerűen nem tudom, hogy csinálja, hogy a helyszín, a történet, a karakterek, az egész könyv ennyire kidolgozott, és ennyire egyben van. Aki túlélni az első jó pár tucat oldalt, annak remek olvasmány lesz a végére.

Értékelés:
8/10
Egyelőre még nem tudom, hogy a „jó is, rossz is” érzés az csak bennem van, vagy a könyvben. Nem tudom, de nem is szeretném lepontozni, ám számomra távol áll a tökéletestől. Mindenképpen azoknak ajánlom, akik olvastak tőle már mást is.

Ti olvastátok már?
Tetszett?

4 megjegyzés:

  1. Hmm, szerintem ezt is el fogom egyszer olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A könyves címkén belül valahol van még egy-két könyve, inkább kezdj azokból valamelyikkel. Szerintem. :)

      Törlés
    2. Rendben:) Ilyen dolgokban mindig igazad van:)

      Törlés
    3. Hasonló ízlésűek vagyunk, és csak azért mondom, hogy szerintem a Norvég erdővel jól járnál nagyon, a "futásos" könyvével is (hosszú a címe), és a Határtól délre is remek választás.
      Azok sokkal könnyebben fogyaszthatók, mint ez.

      Törlés