2014. április 2., szerda

Tavasz TAG


Akartam valami olyasmit, hogy tavaszi fáradtság ellen mi a jó, de végül elvetettem az ötletet, mert sokan írták meg egy hét alatt, ahogy láttam. Aztán erőt is vett rajtam a mormotakorszak, most viszont valahogy ehhez volt kedvem.


Mint már mondottam volt legott, a legtöbb TAG-et Megaerától lopkodom, ahogy a mostanit is. Igazából négy könyvajánlót írtam meg, de még nem érzem úgy, hogy kitenném őket. Majd a héten valamikor, most inkább TAG.

Aláfestő zene innen.

1. Melyik a kedvenc tavaszi sminkterméked?
Van egy ősrégi S-he szemhéjpúderem, ami két lila árnyalatot tartalmaz. Őket szoktam ilyenkor használni. Persze, a palettámból a szememre mennek a színek inkább, és gyakorlatilag mindent a szememre kenek, ami lilás, rózsaszínes árnyalatú.

2. Melyik a kedvenc tavaszi körömlakkod?
Nincs ilyen, mindig ugyanazzal kenem ki őket azon okból, hogy mivel papírokkal dolgozom, maximum nude árnyalatot választok. Elvétve lilát, feketét. Nem vagyok körömlakkos-sminkes típus.
Nézzétek el az első két kérdéshez adott béna választ ezért.

3. Kedvenc tavaszi virág?
Tulipán, nárcisz és a jácint is szép.






4. Hordasz tavasszal napszemüveget?
Muszáj. Mivel világos, kékes szemem van, engem bánt a napfény (vagy, mert vámpír vagyok, ez még nem tisztázott kérdés), és ha szemüveg nélkül megyek ki, akkor rövid időn belül megfájdul a fejem. Most kajtatom a következő szemüvegemet, de amúgy van egy barna, amit hordok ilyenkor. A sötétebbet majd nyáron.

5. Miben változik az öltözködésed tavasszal?
Domináns marad a fekete, és alul a farmer. Előkerülnek a balerináim és a tornacipőim. Átmeneti kabátot húzok vagy poncsót. Felülre pedig, inkább színeket használok a jó ízlés határain belül.

6. Tavasszal eszel fagyit?
Minden évszakban eszek fagyit. :)

7. Kedvenc tavaszi illat?
Amúgy: a nyíló virágok és a frissen vágott fű illata.
Parfümben: a szokásos édes, virágos, üde illatok.

8. Milyen a tavasz ott, ahol élsz?
Mikor milyen. Változékony. Lakótelepen élek, viszont sok errefelé a zöld, és a közelben van egy nagy park is. Ha süt a nap, és kinyitom a szemem, akkor virágok vannak mindenfelé, és zöldellő fák. Még a nagy szürkeségben is élvezet lemenni az utcára, mert nem a tipikus betondzsungel közepén leledzem.
Bármelyik ablakon nézek ki, fát látok.




9. Mit szeretsz a tavaszban?
Van tavaszillat is, amit fentebb már mondtam. A nyíló virágok megtöltik a teret, akárcsak a serkenő vagy vágott fű is. Jó, hogy tovább van világos, és több a napsütés, amitől a kedvem is megjön az élethez. Végre nem kell pufajkában járni.

10. Tavaszi nagytakarító vagy?
Nem. Hetente ott szoktam „sepergetni”, ahol a papok táncolnak, hogy ne egyen meg minket az a kismillió porcica, ami itt-ott képződik. Amúgy havonta van egy nap, amikor elrángatok, -tolok mindent máshova, és akkor rendesen fel van nyalva a lakás. Olyan kimondottan nagy ablakpucolós-fertőtlenítős-nemtudommilyen takarítás évente háromszor van.
Tavasszal pont húsvét előtt.

11. Tervek tavaszra?
Kirándulni szeretnék sokat, gyümölcsöket zabbantani, barátokkal kerti sütögetéseken részt venni, meg még van a tarsolyban egy halom olyan dolog, ami több, mint terv, de babonás vagyok.
Ültettem paradicsomot is, és szeretném, ha időben lenne pari is itthon. Eddig nyolc indult életnek. Ujjak kulcsolva.

Remélem, tetszett, töltsétek ki ti is, vagy hagyjatok kommentet.

Pusszantás,
D.

6 megjegyzés:

  1. Olvasgatás közben pont fagyiztam :D Imádom ezeket a szép virágokat, de az aranyesőt is szeretem nézegetni. Nekem óriási kedvencem a húsvét, most úgy néz ki, hogy végre szép idő is lesz...de előtt nálam is nagytakarítás lesz:/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ma veszek egy vödörrel. :P
      Az aranyeső is szép. Mindig a nagymamám jut róla eszembe, aki görnyedt a súly alatt, mert egy ligetezés alkalmával elkezdte őket hazahurcibálni, jelszó, szépek. :)

      Törlés
  2. Örülök, hogy kitöltötted, tetszettek a válaszaid :)

    VálaszTörlés
  3. De jó kis TAG, jó volt elolvasni! :)

    VálaszTörlés