2014. április 16., szerda

Egy igazi femme fatale: Marlene Dietrich


Amikor először találkoztam a nevével, emlékszem, az egy Cinema magazin volt, szóval nem most történt. Ez a kezdő kép volt az újságban, és egyből megbabonázott, nem is tudom, hányszor olvastam el azt a cikket. S bár én nem találom magamban a „femme fatale-t”, attól még bújkálhat bennem valahol, főleg, ha elképzelem, hogy álmaimban lehetek ő. – Hű, ez így eléggé soványan hangzik, viszont rengeteg nőnek példakép lett, egy tipikus vamp, ami kihalófélben van manapság.


Merlene 1901. december 27-én született Berlinben, Marie Magdalene Dietrich néven. Apja, Louis Dietrich rendőr volt, édesanyja a neves óragyártó Felsing család sarja volt, Wilhelmine Elisabeth Josephine Felsing.
Születési ideje egészen az ötvenes évekig csalás volt, ugyanis Marlene három évet letagadott korából.
Mivel gyerekkorát átlengte a poroszos szigor, ezért egész életében a szabályok ellen küzdött.

Szülei eredetileg zenei neveltetést szántak neki, és érettségi után a berlini zeneakadémia hallgatója volt egészen addig, ameddig íngyulladása nem lett. Ezután Max Reinhard színiiskolájának növendéke volt.

A biszexuális Marlene egy visszaemlékezésében mesélte el, hogy a húszas években gyengéd szálak fűzték egy osztálytársnőjéhez. Ő vezette be ebbe a világba, s bár nem tudta, mi történik vele, izgalmas kalandnak fogta fel az egészet.
1923-ban férjhez ment Rudolf Sieber filmproducerhez, aki kisebb szerepekkel látta el a feltörekvő színésznőt. Tőle született Maria nevű lánya. A kislányt, Dietrich karrierje miatt sokáig apja nevelte.
Saját bevallása szerint, Marlene-nak ez volt élete legtökéletesebb kapcsolata, a frigy házasságtöréssel ért véget, hiszen a férj megcsalta egy orosz színésznővel.
Lányuk, Maria Riva néven vált ismertté, televíziós személyiségként Amerikában.


A húszas évek vége jelentette Marlene számára az igazi áttörést. 1929-ben a Kék angyal (Heinrich Mann) címszerepe jelenti a filmtörténet lehitelesebben alakított vamp figuráját. A kétnyelvű film lett az út a világhírnév felé. Gyengéd szálak fűzték a film rendezőjéhez, Josef von Sternberghez is. Vele utazott Amerikába, és a Paramount Pictures-szel kötött szerződés miatt, sorra jöttek ki filmjei.

1931-ben Oscarra jelölték a Marokkó című filmbeli szerepéért. Munkatársával, Gary Cooperrel is összegabalyodott egy rövid viszony erejéig.

Szerelmi életét, hódításait nem lehet leírni, és pár szóban összegezni, mint amekkora helyet engedélyez a blogger. Viszont, rengetegen megfordultak kegyeiben: Mercedes de Acosta, John Gilbert, akiket Greta Garbo mellől happolt el. Douglas Fairbanks Jr, aki nyolc évvel volt nála fiatalabb. James Stewart és John Wayne is kellemes emlékeket őrzött róla. Hírbe hozták Joseph Kennedy, az USA angliai nagykövetével is.
1937 és ’4a között Remarque (író) oldalán mutatkozott, viszont Marlene kilengései és a Remarque féltékenykedése barátsággá kovácsolta a kapcsolatukat.
Viszonya volt Ona Muson, és Claudette Colbert, Margo Lion színésznőkkel, valamint összeboronálták Ernest Hemingway és G. B. Shaw írókkal is.
Jean Gabin csatlakozott a francia ellenálláshoz, ezért ő is tenni akart valamit.

1936-ban válaszút elé került, és Hollywood mellett tette le a voksát, mert nem kívánt a náci Németországban forgatni. Goebbels többször is megkörnyékezte visszautasíthatatlan ajánlatokkal, de Marlene folyton nemet mondott, mígnem három évvel később felvette az amerikai állampolgárságot.
A frontvonalban tartott előadásokat a katonáknak, így utazott egyszer haza, amikor találkozhatott újra a családjával.

A második világháború alatti antifasiszta tevékenységéért később megkapta a Szabadságért érdemrendet, a legnagyobb, civilnek adható, amerikai kitüntetést. 1950-ben pedig, a Francia Becsületrend lovagja lett.

Ötvenhárom után kizárólag énekesnőként lépett közönség elé. 55-től kb. tíz éven keresztül Burt Bacharach volt zenei kísérője.
A hatvanas évek elején forgatta utolsó nagy filmjét, Ítélet Nürnbergben címmel.

Élete derekán egyre inkább az alkohol rabjává vált. 1979-ben, legutolsó filmszerepét tolószékben játszotta. Ezután visszavonult párizsi lakásába.
1992. május 6-án, kilencven évesen halt meg Párizsban.

Életéből 2000-ben készült film. ’978-ban írt életrajzi könyvét, Tiétek az életem címmel itthon is kiadták. Lánya is írt róla könyvet, amely nagy sikert aratott. 2002-ben Berlin díszpolgára lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése