2014. március 15., szombat

A világ ízei: Távol-Kelet


Ez alkalommal a távoli keletre utaztunk el a lányokkal. Én Kínát választottam, mert abban egyezkedtem Mr. A-val, hogy ameddig nem kell újabb hínárt ennie, vagy nyers halat rizzsel, vagy bogarakat, addig azt csinálok, amit szeretnék. Ő tésztapárti, ezért maradtunk a szokásos, bármelyik kínai gyorsbüfében megvásárolható étkeknél.

Ide megyünk:

Kicsit túlteljesítettem magam, mert kedveztem neki, és a sós, karakterek kedvelőinek, az inkább lágyabb nyelvűeknek, van egy salátám is – végre használhattam a mungóbabomat -, és persze édesség.


A kínai konyháról: meg kell jegyeznünk, hogy nincs egységes kínai konyha, mivel a hatalmas ország területét sokszínű nemzetiség lakja, és ehhez mérten, nincs kimondottan egy-két tradícionális nyalánkság. A „kínai konyha” inkább az elkészítési mód, mint egy-egy jellegzetes étel. Két fontos összetevője van szénhidrát (rizs, tészta) és ennek a kísérője, ami meg bármi más lehet, ami nem ez a kettő. Főfogás náluk nem létezik olyan értelemben, mint nálunk, sőt, a leves is általában főétel. Északon inkább tésztát esznek, míg délen rizst.

A két főételem alapja a sült tészta lett:
50 dkg spagetti tészta
¼ fej káposzta
2-3 gerezd fokhagyma
1 répa
szójaszósz, olaj, só

A répát, a káposztát megpucoljuk, és lereszeljük. A fokhagymát is meghámozzuk, reszeljük, vagy törjük, kinek hogy tetszik inkább. Kicsit megsózzuk, és kevés olajon megpirítjuk. Amikor kész, mehet hozzá a szójaszósz. Eközben megfőzzük és leszűrjük a tésztát, hozzáadjuk a zöldséghez, és összepirítjuk őket.

Mr. A kedvence: hagymás kacsa
10-15 dkg kacsahús
étkezési keményítő
olaj
vöröshagyma, hagyma és hagyma(mi sok hagymával esszük)
sötét, sűrű szójaszósz
só, víz

A húst felcsíkozzuk, összekeverjük 1-1,5 tk keményítővel, és pici vizet adunk hozzá. A hagymát felkockázzuk, vagy lapokra vágjuk. Wokban olajat hevítünk. Beletesszük a húst, és átsütjük, ameddig a színe enyhébb barnás nem lesz (2-3 perc). Utána sózzuk és hozzáöntjük a szójaszószt. Mindezek után mehet bele a hagyma, és egy kis víz még. Folyamatosan kavargatjuk 2 percig, hogy a hagyma ne legyen már se nyers, de ne főjön át teljesen. Ha kell, még sózunk utána.

TIPP: A hagymát érdemes lapokra vágni, nem kockára, mert akkor lesz igazán roppanós.
A húst se sózzuk túl korán, mert kiszárad.
Bármilyen szójaszósz jó hozzá, illetve, bármilyen más húsból elkészíthető.
Ha nem használtál még így keményítőt, inkább kevesebbet, mint többet tegyél bele elsőre, mert különben pépes lehet az egész.
Én tettem hozzá zöld hüvelyű babot és sárgarépát is, hogy még több rost legyen benne.



Az én favoritom: édes-savanyú csirke ananásszal
15 dkg csirkehús
só, bors
vöröshagyma
újhagyma
20 dkg sárgarépa
1 ek cukor
2 ek ecet
6 ek szójaszósz
kukorica
ananász
olaj

A húst vékonyan felszeleteljük, hozzáadjuk a vöröshagymát, a szójaszószt, és olajon összepirítjuk őket. Mehet bele az ananász konzerv leve, és puhára főzzük a csirkét. Az újhagymát, és a répát megpucoljuk, szeleteljük, és a húshoz adjuk. 6-8 percig pirítjuk, majd beletesszük az ananászdarabokat és a kukoricát is. Sóval, cukorral, őrölt borssal, ecettel fűszerezzük, és hagyjuk rottyanni.

TIPP: cukor elhagyható, keményítővel is dolgozhatunk, aminek szabályai a fenti kajánál már tárgyalva voltak. A kukorica elhagyható.



Édesség sült banán és alma
2 db banán, és két alma
méz
2 dl víz
5 ek liszt
3 ek keményítő
1 ek olaj
1/3 cs sütőpor
szezámmag
olaj a sütéshez

A banánt felkarikázzuk. Az almát meghámozzuk, kimagozzuk, és szintén karikákra vágjuk. A lisztet, a kukoricakeményítőt és a sütőport összekeverjük, vízzel és egy kanál étolajjal összekeverjük. Amikor megvan a sima tésztánk, adunk hozzá szezámmagot (elhagyható). Olajat hevítünk wokban, és beletesszük a tésztába forgatott gyümölcsöket. Aranybarnára pirítjuk őket.
Tálaláskor mézet csorgatunk rá.

TIPP:
- méz nélkül is finomak, bármilyen gyümölccsel elkészíthetjük, vagy méz helyett fanyarabbakkal tálaljuk, mondjuk erdei gyümikkel, de a fagyi is remek kísérő
- ha kerüljük az olajat, akkor sütőpapírra tegyük a gyümölcskarikákat, és kicsit hintsük meg barnacukorral, majd mehet a sütőbe. Ebből lesz a banán és almacsipsz.



Bónuszként egy kis mungóbabcsíra saláta diétázóknak
mungóbabcsíra
2 nagy sárgarépa
petrezselyem
1 kígyóuborka
4 g fokhagyma
2 ek ecet
3 ek cukor (növényi, édesítő, barna, rendes, vagy xilit)

A répát lereszeljük, és feltesszük főni. Újraforrástól számított négy percig. Hozzáadjuk a csírát, és két percig még főzzük. A vízből, cukorból, ecetből, és a fokhagymából salátaöntetet készítünk. Hozzáadjuk a petrezselymet. A leszűrt zöldségekre öntjük, és hozzáadjuk az uborkát is.
Ízlés szerint tehetünk hozzá még plusz zöldséget, és fűszereket.

A tálalás, ha az esztétikára építünk, akkor annyi tanácsom lenne, hogy a hús és a zöldségek ugyanúgy legyenek felaprítva. Ha a húst csíkokra vagy lapokra vágtuk, akkor érdemes a zöldséget is úgy szeletelni.

Jó étvágyat hozzá!

Többiek hamijait itt találjátok:

16 megjegyzés:

  1. Fu, nagyon jól néznek ki! Jókat ehettetek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó volt, főleg a kacsa. Egyszer majd próbáljátok ki, megéri! :)

      Törlés
  2. Imádom a kínai ételeket és az a kacsa baromira jól néz ki :) De a sült almát és banánt is szívesen fogyasztom. Nagyon jó recepteket találtál ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :)
      Nekem most jött el az a vízválasztó, hogy én eddig édes-savanyú párti voltam, de a kacsa jobban ízlett. :)

      Törlés
  3. A saláta, mint a testrablók! XD
    De finom volt, főleg a csirkével.

    Csók,
    Vica

    VálaszTörlés
  4. De sok mindent készitettél :) Nagyon jó kis receptek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak soknak tűnik, meg nem egyszerre főztem azért meg őket, mert annyira nem szeretek a konyhában leledzeni. :D

      Törlés
  5. áááh, de éhes lettem :)
    én a sült banánt a karamellás-mandulás-vanilia fagyis verzióban imádom :)
    de majd így is kipróbálom!! ^^,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért is írtam, hogy gyakorlatilag bárhogy lehet enni, nincs egy standard körítése. Most ezt próbáltuk ki így, ha Mr. A-n múlik, többet nem lesz, ha rajtam, akkor még lehet. :)

      Törlés
  6. Jaj jó kis kacsa, olyan finom, mégis nekem oly ritkán jut eszembe, mint alapanyag. Nagyon jókat csináltál megint. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem évente kétszer, ha kacsához nyúlunk. Készíteni azért nem szeretem, mert hamar kiszárad.
      De örülök, hogy tetszik. :)

      Törlés
  7. csorog a nyálqm?csinálsz nekem szezámos csirkét? :-D
    Én a tésztára szoktam kínai zöldségválogazást rakni,azt hiszem,spárból:-) az a kacsa meg elég király lehetett a salival. Imádom a csiràkat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Há' naná hogy! :D
      Én is szeretem, mondjuk a fenti készítés megállja önmagában is a helyét zöldségekkel, de magában, mint mondjuk savanyúság, úgy is. ;)

      Törlés