2014. február 9., vasárnap

Olvasni, és olvasni hagyni


Múltkor, amikor barátnőmnél voltam, akkor az egyik rokonáról beszélgettünk, jelesül a bátyjának tizennégy éves lányáról. Borzalmas helyesírása van a kislánynak, és mondtuk neki, hogy olvasson. Barátnőm azóta is lelkesen nyelvtanozik vele, és múltkor megmutatta, miket és hogy ír.
Javult, javult, de sok a szóismétlés benne, és ha hiszitek, ha nem, minden második téma vámpírok és vérfarkasok voltak. Barátnőm is mondta, hogy a leányzó a felvételin is ebben a témában írt fogalmazást. Ami valahol nem baj, mert van fantáziája, de mégis az, mert azért egy felvételin nem arról szeretnének szerintem olvasni, hogy rabol el egy vámpír és szívja ki a vérem.
Ugyanis, a lány, jóformán csak ilyen témájú könyveket olvas, már amikor az anyja nem dugja az orra alá A szürke ötven árnyalatát.

Isten ments, hogy én bárkinek megmagyarázzak bármit is. De úgy fog hangzani.


Időről időre az orrom elé kerül, a „mit olvassak”, „miért azt szeretem, amit”, „ajánlj könyvet” kérdés, sőt, egyszer belefutottam a „te miért kezdtél el olvasni” dologba is. Nyilván a válasz egyszerű: mert muszáj volt.

Nem szerettem mindig olvasni, sőt, gimnáziumig kifejezetten kerültem a könyveket, és mindent megtettem annak érdekében, hogy elblicceljem a kötelező olvasmányokat. Aztán egy fiú miatt kezdtem el olvasni, hogy tudjak vele beszélgetni, és nem volt rossz.

Szerintem, vannak olyan irodalmi alkotások (Rómeó és Júlia, Ifjú Werther), amik nem fognak kimenni a divatból, vagy iskolája válogatja, hogy egyáltalán bejönnek-e, mert nálunk a gimiben, valamiért az irodalomoktatás elment más irányba. – Elment szülni a tanár, utána válogatott idiótákat kaptunk. Egy évig a Bibliát elemeztük, és utána kapott észbe mindenki, hogy hát hoppá, nem haladunk az anyaggal. Egy hétvége, egy mű, és diák legyen a talpán, aki két teljes nap és egy péntek délután ledarálja, mondjuk A kőszívű ember fiait. (úgy, hogy fel is fogja)

Nem baj, hogyha a fiatalok megismerik ezt a fajta irodalmat is, mert ha már magyarok, akkor olvassanak is úgy, és szerintem nem csak az kellene, hogy kötelező vagy melegen ajánlott olvasmány legyen, amiknek az írói már meghaltak. – Itt is külön kell válogatni a búzát az ocsútól. Nekünk volt kortárs tételünk, és azt hittem, hogy harakirizek, mert olyan unalmas és fárasztó volt.

Nem érzem magam kőkorszakinak, de szerintem az is rossz, ha valaki csak egyetlen egy fajta irodalomra függ rá. Mondjuk, én nem vagyok mérvadó, mert szeretek mindenbe beleolvasni, engem ebben a szellemben neveltek. Stephen Kingen és Robin Cookon nőttem fel, mérsékelten lettem pszichopata, de azt tudtam, hogy nem csinálok vagy írok dolgokat úgy, hogy azt mások is lássák, mert rám sütik a bélyeget.
Valahol nekem furcsa, hogy egy tizennégy éves ember szexkönyvet olvas. Meg vérengzőset, és ezt egy felvételiben le is írja, amikor meg nézünk rá bambán, hogy mi van, akkor meg visszakérdez, hogy most ez miért baj?!


Utálom Az aranyembert. 10 oldal után feladtam, amikor kötelező volt. Később is ímmel-ámmal olvastam el, és úgy éreztem, végig, hogy nyúznak. De elolvastam, legalább tudom, mit nem szeretek.
Barátnőm unokahúga meg legyint rá, hogy hagyják vele békén, mert ósdi, és nem trendi azt olvasni, aminek a lapjai öregebbek, mint ő. Nem azt mondja, hogy teszek egy próbát, hanem szar. Kész, itt vége, és jöhet J. R. Ward, mert olyan szexik benne az izmos pasik.

Nem kell kötelezővé tenni az Alkonyatot, vagy a hasonló kaliberű műveket, esetleg a mai oly’ divatos ifjúsági irodalmat, viszont az ajánlott irodalomba beleválogatnám őket. Legyen választási lehetőségük.
Értem én, hogy nem azt kell nézni, hogy mit olvas a mai tini, hanem, hogy egyáltalán olvas. – Van olyan ember, aki olvas, de ramaty a helyesírása, valamint az olvasott művek predesztinálják, hogy később milyen leszel.
Egy könyv olvasásából még nem adódtak problémák, viszont vannak olyanok, amik nem ártanak, de nem is használnak (botránykönyve, meg a nagy commingoutok). Azokat nem venném bele, és azért valahol lámpát gyújtanék a szülő fejében, hogy „cseszd meg, a te gyereked, te csináltad, te vagy érte a felelős! Jó, anyám is a kezembe adta a horrort (lettem, amilyen lettem), de nem 14 voltam, és még beszéltünk is róla.


Nem vagyok szépirodalom-függő, de elolvasom néhanapján. Én a sci-fi és fantasy könyvekben, a szatírákban látom, hogy ott vagyok benne. Olyan az ízlésem, azt forgatom inkább. De felkelthető az érdeklődésem. Bármit a kezembe veszek, mert az olvasás már nem kényszer, meg kirakat, hiszen megszerettem.
Többekkel ellentétben értem is, amit olvasok.

Azzal is tisztában vagyok, hogy mindenkinek tetsző irodalom nincs. Sőt, azt is tudom, hogy saját magam is belefutok olyan könyvélménybe, amit nem akartam. És akkor mi van? Keresek-kutatok, megvan a módja, hogy felfedezzem, mi érdekel igazán. Van más író, vagy más könyv.

Speciel nekem vannak olyan könyvek, melyek örök kedvencek maradnak, időről-időre újraolvasom őket. Miért? Mert kíváncsi vagyok, hogy most is azt adják-e, mint amit első olvasásra. Mert szeretem végigizgulni újra és újra, hogy Renire hogy esik rá az ablak. Hogy mit érez Hicks, amikor Hudson után lő, hogy ne elevenen falja fel az alien. Miért jut el a modell Shannon önmaga árnyékába, vagy miért érzi úgy a narrátor, hogy apu vakbele. Imádom a sarokba dobni a Síron túli szeretőt, mert az Őrző igen genyó Rhage-vel, vagy milyen gondolatai vannak John Perry-nek a Roanok kapcsán.

Mindig azt olvasom, amihez kedvem van, szimultánban pedig akkor, hogyha az egyik tudományos, a másik könnyű. Jó válogatni. Azt olvasom, amit filmben is szeretek.


Félre ne értsetek, nem az én tisztem megmenteni a barátnőm unokahúgát. Nem is akarom. De úgy érzem, hogy egy fokkal rosszabb irányba tart, mint anno én.
Megváltani sem fogom a világot (nem is akarom). Sem a képregényekbe adaptált, sem a lerövidített kötelezőkkel, sem azokkal, amiket a pofafüzeten közölnek, mert ott úgyis mindenki elolvassa, ki mit posztol ki. Az egyen gondolkodásra neveléssel (műelemzések) sem fogunk semmit sem elérni – minek olvassam el, ha ugyanazt kell elmondani?! Leírom, a jegyzetet megtanulom vizsgáig, és kész. Azzal sem leszünk előrébb, ha kényszerítjük őket, vagy olcsó ponyvákat adunk a kezükbe.

A lényeg az, hogy ne az első könyvnél adjuk fel, és ne is annál, ami nem tetszett. Sőt, egyáltalán ne adjuk fel. Merjünk megismerni újabb és újabb írókat, regényeket, verseket.
Lehet, hogy a következő tetszeni fog.

17 megjegyzés:

  1. Talán az még bíztató, hogy egy idő után nincs olyan ember, aki ne unná meg a mai menő sablontörténeteket, és igényesebb irodalom után néz. Sok régi klasszikust adnak ki újra csillivilli borítóval, így van esély, hogy véletlenül valakinek a kezébe akadnak két vérfarkas/vámpír/stb. szerelem között. Hátha megfertőződik és rájön, hogy azok is olvashatóak.

    Egyébként egy véleményen vagyunk, jó volt olvasni a gondolataidat. :)

    A kislány meg még a jobbik kategóriába tartozik, hogy olvas. Az én unokatesóim szinte tablettel a kezükben jöttek ki a mamájukból. Három évesen több alkalmazást ismertek, mint én. És nem ebook olvasónak használják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én örülök neki, hogy olvas. Gyakorlatilag ritkaság, csak szerintem nem mindegy, hogy mit olvas, és mondjuk, ezeket mennyiben használja fel egy gimnáziumi felmérőhöz.

      Törlés
  2. Egyetértek. Én speciel nagyon ódzkodom a vámpírregényektől, ha tetszenének is, talán úgy, hogy nem filmesítik meg őket, mert így csak annyit látnak, hogy jajj, de szexi a férfi főszereplő, és elveszik a varázsa. Nem tudom, ez így értelmes-e.
    Én éppen most tartok az aranyember alias Tímár Mihály Rettentően Izgalmas és Csodálatos Élete felénél, utálom, már most. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nyugodt szívvel közöltem anyuékkal, hogy ebből az egyből nézzék nekem el a karót. Ez van. Nem szerethet mindenki mindent. Csak nekem azzal van a bajom, hogy haladni kell a korral, és úgy tűnik, hogy a régi iskola marad a bevált iskola.
      A megfilmesítés gyéríti a fantáziát, nem mellesleg, sok minden nem szokott a filmen passzolni a könyvhöz.

      Törlés
  3. Én anno a Meg Cabot Neveletlen hercegnőjéért voltam oda, és bevallom az összes többi könyve is lassacskán a polcomra került, sőt, még most a 20on túl is olvasom :) mert imádtam, most is imádom; a vámpír regényeket speciel én sem szeretem túlzottan. Természetesen a Twilight engem is beszippantott, elolvastam jó volt, de több vámpírosat nem kíván a szervezetem, és ugyanez a helyzet az 50árnyalattal, az a trilógia meg van, de a többi ugyanerre a sémára írt alkotás már a köszönöm nem kell kategóriába került. Ez van. Pedig szeretem az ilyen és hasonlóakat, de szerintem ennyi "bőrt" nem lehet lehúzni egy-egy sztoriról :)
    Az aranyembert én is utáltam, annál jobban Az egri csillagokat.... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az sem egy könnyen emészthető mű. A legtöbb kötelező nem könnyű olvasmány.Nem az a baj, hogy beszippantotta, hanem az a baj, hogy szerintem ideje korán szippantotta magához az erotika. Ilyenkor még Neveletlen hercegnőt kell olvasni. A kell erős szó erre. Lényeg, hogy nem pornót.
      Mindenki igyekszik egy-egy hullámot meglovagolni, de érezhető, hogy mi jön az íróból, mennyire szereti a könyvét, és mikor motiválja a pénz / siker / hírnév.

      Törlés
    2. Az lemaradt, hogy ez utóbbi miatt érezzük foghúzásnak a sok-sok-sok utánzatot.

      Törlés
    3. Én egyedül azt nem értem meg, hogy miért nem lehet változtatni a kötelező olvasmányok listáján. Ha érdekelné a gyerekeket, akkor olvasnának is...... Bár az is nagy szó volt, amikor a Harry Potter nálunk a volt sulimban bekerült persze, miután én már elballagtam.... de sebaj :) néha van 1-2 pozitívum, ez a lényeg.

      Törlés
  4. Azért az apu vakbelén elég széleset mosolyogtam :]
    Én régen utáltam olvasni, pont amiatt, mert nem tetszettek a kötelező olvasmányok. Érteni értettem őket, de nem szerettem. Aztán pár éve megszerettem az olvasást, bár nem mondanám, hogy sokat olvasok, de ha valami érdekel, nagyon nehezen teszem le.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalább valaki értékelte. :D

      Nem az számít, hogy folyjon ki a szemed a sok olvasástól, de legalább, ami felkelti az érdeklődésedet, azt a kezedbe veszed! :)

      Törlés
  5. Szerintem mindenkiben elveszett egy könyvmoly. Még az is, aki saját bevallása szerint "nem szeret olvasni", tuti találna olyat, amit imádna - csak lusta keresni:D Ezen a nehéz nyelvezetű kötelezők nem sokat segítenek, amiket sokszor korábban kényszerítenek a diákokra, mint megérnének rá (tízévesen olvastuk a Kinizsi Pált - imádok olvasni, de a vége előtt feladtam és inkább apukám elmesélte nekem).
    Én is átrágtam magam a Szürkén, és ennek fényében azt a könyvet közelébe sem engedném a 14 éves lányomnak. Nem csak rosszul van megírva, de a jóég tudja, mi jut egy bizonytalan lány eszébe a hatására. Basszus, Szent Johanna Gimit kéne olvasnia és kakaót inni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és off, de értesítő játékmeghívásra:
      http://sieglindesleben.blogspot.hu/2014/02/hajnali-kettokor-vettem-eszre-hogy.html

      Törlés
    2. Rettentően sok olyan könyv van, nem csak kötelező, ami túl korán ér el a fiatalokhoz. Anno, nekem mindenki mondta, hogy hú, Rejtő mennyire jó. Olvastam, nem értettem a humorát, nem tetszett. Sajnos, ő pont az, akit ha elsőre nem szeret meg az ember, akkor nagy szerencse kell hozzá másodikra.
      Kár, hogy a második esély az az enyészeté manapság.
      A szülőnek könnyebb, mert nem kell a szexről beszélgetnie, a gyerek meg elveszti az ártatlanságát, és ideje korán kiég majd.
      Én is mondtam ezt, amire annyi volt a reakció, hogy nem érdekli, hagyjam vele békén. Passz.
      Nemsokára, nézem-nézem. :)

      Törlés
  6. Én az iskolai kötelezők miatt inkább nem akartam olvasni. Egyszerűen a legtöbb amit kiválogattak nem nekünk, nem a korosztályunknak való. Én még most is azt mondom, hogy Kertész Sorstalansága, és Szabó Magda Ajtója (nekünk ez volt a 2 kortárs) sem 17-18 évesek érdeklődési körére van, hanem azért hogy ezzel még jobban megutálják az olvasást. Mert miért volt kötelező? Mert a tanár azokat szerette. De egy 40 éves nő és 18 év körüli diákok ízlése között azért van különbség. Jó persze voltak közöttük olyanok amiket imádtam, de azokat se akkor olvastam el mikor kötelező volt. Az Ajtót viszont azóta se tudtam a kezembe venni, sőt egy Szabó Magda könyvet se, mindig az van az eszembe hogy mekkora kaszát kaptam belőle, mert más volt a véleményem az egész történetről mint a tanárnak. Pedig az Abigélt egyszer el szeretném olvasni, mert akkor szerintem azt kellett volna olvasnunk.
    Velem az olvasást apa kezdte el. Moldova György - Akit a mozdony füstje megcsapott című művét nyomta a kezembe, nekem mint vasútszeretőnek nagyon nagy mű volt. Aztán szépen jöttek az ifjúsági irodalmak, és az első nagy változás könyvek terén Ward volt, mert vele jött be az erotika a képbe.
    Azóta fantasy, sci-fi és romantika vonalon mozgok, de igazából mindent elolvasok, kivéve a horrort és a krimit. A horrorhoz még bátorodnom kell, a krimihez meg öregednem:)
    De teljesen egyet értek veled, nem szabad feladni soha a jó könyv keresését!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok múlik a tanáron, meg még egy halom más emberen, akik megmondják, hogy szerintük mit kellene olvasni a gyereknek, de nem gyerek fejjel gondolkodnak, hanem a saját, felnőtt ideológiájuk szerint.
      Szabó Magdától nekem az Ókút a kedvencem, apukámnak a Disznótor. Nekünk, ha jól emlékszem, akkor még melegen ajánlott sem volt. Max. az Abigél, de ebben sem vagyok biztos, hogy egyáltalán jutott rá idő.
      Szerintem egyfajta írói stílust szeretünk.
      Ward élvezetesen ír, visz magával, és - tudom, hogy hülyeség, meg az én vesszőparipám - szereti a könyveit, a szereplőit, ismeri őket, és nem csak azért vannak, hogy legyenek. Azért vannak, hogy éljenek. Ez a jó könyv. Innen pedig, mindegy, hogy ki az író, milyen műfajú a könyv. Visz magával, veled együtt lélegzik.

      Törlés
    2. Igen:) Nagyából egy vonalon mozgunk könyvek terén:)
      Teljesen egyetértek veled abban, amit Wardról írtál. Én is mindig azt érzem, mint ha itt élnének közöttük. És igen ilyen egy jó könyv, magával ragad és nem enged:)

      Törlés