2014. február 17., hétfő

Akkor jó, ha fáj


Van, hogy nem hallgatok zenét, hanem csak be van dugva a fülem, hogy még véletlenül se akarjon senki se hozzám szólni. Ilyenkor érdekes beszélgetések fültanúja lehet az ember.

Most két lány arról beszélt, hogy az a jó szerelem, amibe gyakorlatilag bele kell halni. Ha más mond nekünk valamit, hogy mit tegyünk (válaszként a „mit tegyek” kérdésre), akkor juszt sem azt csináljuk. Úgy jó a szerelem, ha fáj, ha drámázunk. Attól él, hogy folyton veszekszünk, hogy ki legyen felül. Hogy az egyik félvállról veszi, cserébe a másik ezüst tálcán nyújt oda mindent.
Inkább könyörgünk térden állva, hisztizünk, bármit megígérünk, hogy megteszünk, csak maradjon velünk.

Extrém esetben az ilyen emberek szoktak hozzámenni vagy gyereket szülni azért, hogy a shiftő maradjon velük.


Mit nekik elengedés?
Inkább alárendelődnek, szolgák lesznek, és görcsemberek, mert egy percig nem lesznek, csak látszatboldogok. Amikor nem látja őket senki, rágják a körmüket, fájlalják a gyomrukat, hogy mikor jön haza azzal az áhított, hogy bocs, már nem kellesz.

Folyton résen vannak, és azt hiszik, hogy a „baj” megelőzhető lesz. De baj az, hogy elengedünk valakit? Baj az, hogy megadjuk – nem neki – magunknak az esélyt arra, hogy találjunk egy jobb embert nála? Baj az, hogy nem maradunk benne nyakig a kakiban, mert „úgysem lesz jobb”?

Honnan tudod?

Tényleg az a szerelem, hogy belebetegszünk a bizonytalanságba? Nem. Ez minden, csak nem szerelem. Inkább a magánytól, az egyedülléttől való félelem, mert abban a pillanatban olyan, mintha rajta kívül nem lenne világ. De van!

Ez a jó hír.


Nekem volt olyan kapcsolatom, amit mindenki irigyelt, mert hálivúdi filmbeillő volt. Harcoltunk, harcoltunk, és tulajdonképpen egy napon azzal a gondolattal ébredtem fel, hogy csak a koszt tologatjuk egyik szőnyeg alól a másik alá.
Aztán volt pár olyan is, amikor ténylegesen alárendeltem magam, mert azt akartam, hogy engem is szeressen valaki. Ez az előző említett után volt, és sokáig nem volt senkim, csak futó kalandjaim. Olyan dolgokat meghúztam, amit senki sem tud (jobb is így). Az egyikkel ráadásul csúnyán önző voltam, és talán, ha nem vagyok az, akkor máshogy alakul.

Nem kell a könyvbe, filmbe, sorozatba illő szerelmet hajtani, mert az nem jön csettintésre. Olyan hamar elmúlik a nagy lángolás, mint a rajongás. Aki rajongással szeret, kötve hiszem, hogy az embert magát szereti. Majd jön egy másik. Mint a kedvenceinknél. Egyik nap még Brad Pitt, aztán hoppá, megnézzük a Gilbert Grape-t, és már Johnny Deppért rajongunk.

Ha pedig egy eleve olyan lélek küzd a semmiért, ami éppen a világ peremén ücsörög és foltozza magát, az inkább hagyja abba. Úgyis tovább fog rongyolódni.


Van egyfajta kislányos, királylányos dolog ebben a kérdésben. Hagyjam menni, vagy kötözzem magamhoz? Mit jelent az, hogy „megteszek érte mindent”? Mindenesetre, nem azt, hogy akkor feladom önmagam, az álmaim, félreteszem az ő álmait, hogy mind a ketten önző módon, mint a gyerekek élünk egymás mellett nap, nap után.
Egyenlő felekként kell kezelnünk egymást, és erősíteni a másikat. Nem engedni, hogy rosszabb legyen, és bármennyire furcsa, tenni kell azért, hogy örökké tartson, mert a szerelem addig tart, ameddig melózunk érte.
Nem térden állva. Nem könyörögve.

Ami fáj, amibe bele tudunk betegedni, az nem szerelem. Az egy annak tűnő mérges kígyó.

A mostani kapcsolatomra, aki először hallja, hogy jöttünk össze, arra mindenki azt mondja, hogy mesebeli. Aztán, aki jobban belelát, volt, hogy unalmasnak titulálta, mert nem hullanak könnyek minden nap, nem törünk tányért, és nem csapkodunk ajtót. Félelmetesen nyugodtan élünk kettecskén annyi izgalommal, amennyit a filmek adnak. Bőven elég, meg a baráti kör drámái is. De mindent meg tudunk beszélni. Baj van, akkor kinyitjuk a szánkat. Tudjuk a rezdüléséből a másiknak, mikor kell elhagyni csendesen a szobát, mikor kell megölelni…stb.
De ez kölcsönös.

A szerelem az, amikor nem gondolsz arra, hogy elengedjem-e vagy sem.

12 megjegyzés:

  1. Nekem azt mondták, hogy a szerelem átalakul egy idő után szeretetté. Megijedtem és nem akartam ezt. Örökké szerelmes akartam lenni. Ugyanazzal a hévvel, lánggal és a többivel. És átalakult...és jobb....sokkal jobb. Boldog vagyok és szeretem!!!!
    "Ami fáj, amibe bele tudunk betegedni, az nem szerelem. Az egy annak tűnő mérges kígyó." Tökéletes megfogalmazás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is mindenki ezt mondta, és igen, átalakul. De valahogy úgy tudják előadni, hogy negatív felhang társul hozzá, és azt hiszed, hogy ez rossz lesz, holott csak más, és jobb, ha úgy rendezitek.

      Törlés
  2. Mennyire igaz...nekem is van ilyen ismerősöm, aki folyton mindenkihez görcsösen ragaszkodik, ezért nincs senkije...amikor első találkozó után elvárja az örök szerelmet, mindig együtt, meg ilyenek általában elmenekülnek tőle...
    És az átalakult szerelem az a tisztelet és szeretet olyan keveréke szerintem, ami valahol sokkal mélyebb, és gyengédebb kötődés, mint a szerelem...
    Nekem egyik volt szerelmemmel szemben (?) alakult ki ez...Mindig féltem attól, hogy visszaél az érzéseimmel (mindig mindenkivel ezt tette, de a szerelem bolonddá tesz, és én még ilyen áron is maradni akartam, ameddig bírom)...Most meg az egyik legjobb haverom, és gyakran bizonyul megértőbbnek, és megbízhatóbbnak, mint "barátnőim"...ami azért durva...sőt amióta, ő is "csak" szeret, azóta sokkal békésebben vagyunk meg egymás mellett, és tényleg kedvesebb velem...már nem öljük egymást, mert minek?
    Sikerült időben szétválnunk, így megmaradhatott ez a barátság...semmi dac, semmi féltékenység, semmi düh, se bosszúvágy...megegyezés alapján erősebb érzelmekből táplálkozó barátság alakult ki köztünk...

    Bocs a kis regényért, de most hat a gyógyszer, most bírok írni...bár a gondolataim még mindig szanaszét vannak...>.<

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ismerősödnek meg kellene mondani, hogy szeresse magát jobban, attól szerethetőbbé válik, és talán marad is mellette ember.
      Ez jó dolog, az egyik exemmel vagyok így, hogy vele meg tudok beszélni nagyon sok dolgot, és barátok tudtunk maradni, de szerintem aki barátnak tud maradni, ott vagy nagyon sok idő telik el, vagy pedig eleve jobbak voltak barátnak.

      Semmi gond, jöhetnek a kisregények!

      Törlés
  3. Érdekes felfogása van a két lánynak az biztos.Teljesen egyetértek veled a témában.
    "Ami fáj, amibe bele tudunk betegedni, az nem szerelem. Az egy annak tűnő mérges kígyó." - Ez a mondatod annyira igaz!
    Nagyon jó bejegyzés lett!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok helyen lehet olvasni, hogy "annyira szeretem, hogy belebetegszem". Talán, akkor el kellene gondolkodni, hogy egészséges kapcsolatban van az illető egyáltalán.
      Örülök, hogy tetszett. :)

      Törlés
  4. Én sosem értettem hogy lehet úgy nyugodtan megmaradni egy párkapcsolatban, hogy állandóan megy a veszekedés. Az odáig rendben van, hogy a kapcsolat intenzitását fent kell tartani, nem szabad hagyni, hogy ellaposodjon, de ez nem a vitákkal valósul meg szerintem, hanem azzal, hogy mindig odafigyelünk a másikra, folyamatosan randizunk és nem poshadunk bele a mindennapok szürkeségébe, mondván megszereztük egymást, akkor most már minek gürcölni? Nem, egy jó kapcsolatért nap mint nap tenni kell valamit, de azok inkább apró figyelmességek legyenek, ne viták. Én nem is tudnék úgy élni.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó bejegyzés lett. Én is hallottam egy csomószor, hogy a viták felpezsditik a kapcsolatot, meg amiatt nem hidegülnek el a párok egymástól, pedig szerintem ez butaság. Mindkét félnek alkalmazkodnia kell valamennyire, de nem annyira hogy elveszitsük önmagunkat.
    Mi sosem veszekszünk, nagyon ritka hogy bármiféle vitahelyzet is előállna, mert szerintem azzal, hogy szeretjük a másikat, tiszteljük is valamennyire, őt és a véleményét is. Néhány ember meg nagyon fenn tud akadni olyan dolgokon, hogyha engedek, akkor nem lesz igazam és akkor alulmaradok bármiben is - én nem szeretem az ilyen dolgokat, tudni kell mikor kell engedni egy kicsit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A másik oldal, aki mindig győzni akar, az sem jó.
      Nálunk nincs hangos szó, eddig kétszer volt, de amúgy nem. Nem arról van szó, hogy valamelyikünk bólogat, hanem arról, hogy kompromisszumot keresünk tányértörés nélkül.

      Törlés