2014. február 28., péntek

Megszületett A’Ember


Mókás napon vagyunk túl. Én így négy óra fele – ekkor íródik, ám később kerül ki – úgy érzem, mintha hat kamion robogott volna át rajtam nevetve. Menet közben képes lennék elaludni, de szerintem ez azért van, mert hasnehéz vagyok.

Ugyanis – dobpergés - ma van a születésnapja A’Embernek. Bezony. Mr. A egy évvel idősebb lett, és ezt a napot piszokul ki is használja. Minden rosszaságban töri a fejét, és ráfogja arra, hogy „a szülinaposnak mindent szabad”.

Na, de kezdjük az elején.

2014. február 26., szerda

Egészséges élet TAG


Nem tudok most bejegyzést gyártani. Legalábbis, hosszú-hosszú dolgokkal senkit sem fárasztanék, meg a saját nyomorommal sem. Rendületlenül írok, és közben azon jár az agyam, hogy baromira félek attól, hogy mi lesz, hogyha egyszer majd kész is lesz újra valamelyik.

Ezért gondoltam arra, hogy Megaerától ellopom ezt a TAG-et, mint gyakorlatilag legtöbbször tőle veszem az ilyeneket. Szerintem ebben a hónapban ez lesz az utolsó bejegyzés. Holnap megyek, és összevásárolom magam Mr. A tortájához. Pénteken megszületik újra, és ismét nem kicsi fába vágom a fejszémet, de mindenképpen lesz kép róla. – Ha nem kapok idegösszeomlást tőle. :)

Amúgy gondolkodtam azon, hogy egészséges életet élek-e vagy egyáltalán van-e olyan, aki azt él. Persze, fel lehet tartani a kezünket, hogy kecskeként csak zöldséget eszem, vagy nem fogyasztok vörös húst, fehér lisztet, cukrot…stb. Én az egészséget a mértéktartással vonom párhuzamba, és szerintem, az egészséges életmód relatív.
Én sajnos az a szopóág vagyok, akinek egy életen át tartó életmódváltásba kell belekezdenie, ha akar magából valami jobbat kihozni, és szerintem a mögöttem álló fél évvel még az utam elején tartok.

2014. február 25., kedd

Cassandra Clare: Üvegváros


Hm. Vége. Legalábbis egyelőre, de furcsán rátekeredtem erre a könyvsorozatra. Nem azért, mert gyakorlatilag átolvastam egy napot nem törődve semmivel – még azzal sem, hogy megesz a kosz -, hanem mert egyik este jöttem-mentem a lakásban, és közöltem Mr. A-val, hogy ne felejtsem el reggel lefőzni a klávét.
Erre ő még csak bólogatott, és vigyorogva megkérdezte, hogy milyen klávét? Konklávét?

Másnap reggel korán ébresztett az óra, bekucorodtam a sarokba.
Mr. A: Kelni kéne. – nyöszörögte.
Én: Aha. De jó lenne, ha egyszer valaki ágyba hozná a klávét.

Plusz, minden kávét klávénak olvastam. Meg egyszer a Card Games lett Gard Games. Szóval, nem. Egyáltalán nem buzultam bele a könyvekbe. Na jó, kicsit. Oké, nagyon.
Tegnap kivégeztem a harmadik kötetet, és olyan ihletrobbanásom lett, hogy éjjel negyven oldalt írtam Mr. A szerint a negyedik könyvemből, amit senki sem olvas el.

2014. február 23., vasárnap

Az a tipikus első randi


Történt pár dolog a baráti körömben, jórészt fennforgott mindenki. Ezért sem vagyok túl kialudt azon túl, hogy ihletrobbanásom volt.
Kezdjük Attival.

Bambultam bele a nagy februári délutánba, amikor egyszer csak csöngettek. Attila jött, felengedtem, tettem oda egy kávét, előre szeltem neki egy sütit. Félig kinyitottam az ajtót.

Kopogás.
- Gyere! – kiabáltam bele a hűtő belsejébe, ugyanis derékig belemásztam. Helyet kellett csinálni a vacsinak.

Attila bejött, üdvözöltük egymást. Nem láttam különösebb okát annak, hogy itt van.
- Hát te? – kérdeztem.
- Hát, én.
- Most komolyan.
- Mondj meg nekem valamit. Hol vannak a normális nők?

2014. február 22., szombat

A világ ízei: Magyarország


Bocsi, bocsi, bocsi a késésért, de a barátnőm momentán fontosabb volt, mint egy főzős bejegyzés, ezért maradtam le a többiekhez képest. Meg a BKV is tehet róla, mert negyven perc helyett másfél órába került a hazajutásom.

No, miután megvolt a vidám intró, jelentem, a kis projekt a második részéhez érkezett, ahol is Magyarország ételeiből kellett válogatnunk.
Nem arra mentem rá igazán, hogy különleges legyen, mi inkább ritkábban készítjük őket. Kiszúrhattam volna a szemeteket rakott krumplival, de maradtam ennél a kettőnél. Plusz, a tippeknél az egészségesebben élőknek is kedvezek kicsit.


Egyébiránt, most fejvesztve kapkodom.

2014. február 21., péntek

Hemümön át a világ: Fiatalok és lelkesek


Adós vagyok ezzel a bejegyzéssel már… hú, december óta, úgyhogy nuku változtatás nélkül bekopizom.

Tudom, hogy a Yoko-párok kapcsán már némileg kiveséztük a témát, de gondoltam, megosztok némi tapasztalatot is. Hú, ez tényleg úgy hangzik, mintha éltes lennék, vagy ősöreg. De nem. Életem seggfejei között volt pár próbálkozás, kezdeményezés aka randi nálam fiatalabbakkal, és ezért fogadtam meg, hogy nem lesz olyan párom, aki papíron nem nőtt fel (meg lélekben sem).

Cassandra Clare: Hamuváros


Tudom-tudom. Tegnapra ígértem két posztot, de nem az én hibám, hanem Cassandra Clare-é, hogy megírta a Hamuvárost, és pont annyira jól tette ezt, hogy a saját magamnak felállított szabálytól is eltértem, ugyanis tegnap leültem olvasni, és úgy maradtam. Igaz, tizenegy felé már nem tudtam sem ülni, sem feküdni, de egyszerűen muszáj volt befalnom az egészet úgy, ahogy van.

Mr. A meg csak egészen kicsit ment az agyamra, mert a film után ő megbeszélt mindent a kollégájával, és bármit mondtam, annyit mondott, hogy tudom. Valahol nem tartottam igazságosnak, persze, be nem vallaná, hogy érdekli.
Köpköd, hogy ez is csak egy lányos fantasy, és nem olvasom el, mert szépfiúk vannak benne, meg kukorik, meg értetlen lányok. De azért, állandóan kérdezget, hogy és akkor ez úgy van, ahogy Daniella (amúgy Dani, de nőneműsítettük) mondta? A végén már úgy válaszoltam neki, hogy este megpillantottam, ahogy tartalom után kutat. Hehehe…

2014. február 20., csütörtök

A vérgrófnő: Báthory Erzsébet


Tényleg hanyagolom a sorozat-posztjaimat. Úgyhogy, ma kettővel is megörvendeztetlek titeket. Az egyik egy csajos (Nők a nagyvilágból) lesz, a másik inkább a SATC vélemény-sorozat lesz. Naná, mióta ezt kiötöltem, azóta sikerült még egy témát felszedni, de finomítom a szóhasználatot. :)

A Báthoryak közül nem tudtam, hogy Annával kezdjem, vagy Erzsébettel, ezért gondoltam, hogy inkább kezdjük azzal, akit többen ismernek.

2014. február 18., kedd

Önmotiváció Pató Páloknak


Nem vagyok motivált. Semennyire. Semmiben. Ezt annak tudom be, hogy idén még nem történt velem (igazán) jó dolog.
A minap sétálgattunk Mr. A-val, és felfedeztük a Fortuna utcát. Mondom, hogy menjünk már át rajta, hátha magamba szívom a szerencsét. A turisták, mivel az „A Várban” volt, kicsit sem néztek hülyének, hogy úgy vettem a levegőt, mintha turhát gyártanék. S miután már tökre szerencsésnek éreztem magam, elmentünk Burgerbe, hogy együnk valamit. Aha, sorban álltunk, amikor kiderült, hogy nincs nálunk elég pénz.
Ennyit a szerencséről.

Tudom, ez így eléggé demotiváló. Aztán hazafelé rájöttem, hogy olyan igazi motivációja egyikünknek sincs. Én még csak-csak találok, de Mr. A nem fog.
Utóbbi csoportba tartozóknak fogok egy kicsit anekdotázni.
Aláfestő zene innen. Aki igényli.

2014. február 17., hétfő

Tegnap és ma


Azért a filmes-gyűjtögetős posztok mellett szeretnék néha egy-egy filmet kiemelni, többsége azért nem fog tartalmazni semmilyen pszichopata tendenciát, mint ahogy a mostani film sem. Ma megnéztem, és valamiért azt érzem, hogy írnom kell róla.

Kicsit feltöltött, és ihlettel pakolta tele az amúgy sem üres koponyámat, de így jártam. 

Valahol sajnálom, hogy hasonló filmeket nem gyártanak, vagyis, egyre kevesebbet, és az sem kedves, aranyos meg ártatlan.  Az én kis lelkem igényli ezt.

Akkor jó, ha fáj


Van, hogy nem hallgatok zenét, hanem csak be van dugva a fülem, hogy még véletlenül se akarjon senki se hozzám szólni. Ilyenkor érdekes beszélgetések fültanúja lehet az ember.

Most két lány arról beszélt, hogy az a jó szerelem, amibe gyakorlatilag bele kell halni. Ha más mond nekünk valamit, hogy mit tegyünk (válaszként a „mit tegyek” kérdésre), akkor juszt sem azt csináljuk. Úgy jó a szerelem, ha fáj, ha drámázunk. Attól él, hogy folyton veszekszünk, hogy ki legyen felül. Hogy az egyik félvállról veszi, cserébe a másik ezüst tálcán nyújt oda mindent.
Inkább könyörgünk térden állva, hisztizünk, bármit megígérünk, hogy megteszünk, csak maradjon velünk.

Extrém esetben az ilyen emberek szoktak hozzámenni vagy gyereket szülni azért, hogy a shiftő maradjon velük.

2014. február 15., szombat

Film maraton 2014/III.


Tudom, hallgatok.
Csak, hogy valami jót is írjak, ezúton, még egyszer köszönöm Cininek a jegyeket, mert a legjobbkor jöttek. Nem, még mindig nem szándékozom nyavalyogni, egyszerűen csak utolért a fekete felhő, és az alatt sétálgatok mindenfelé, mert követ. Úgyhogy, inkább maradtam a filmeknél és az írásnál.
Dolgom is volt bőven az elmúlt pár napban, nagyon nem tudtam gép előtt ülni.

De tegnap a KöKiben egy tök kedves srác lufikat osztogatott, s mivel magától szállt, gondoltam, nem sima levegő van benne, úgyhogy sorban álltam. Bónuszként kaptam egy marcipánt is. Este pedig, könnyesre röhögtem magam, miközben „elszívtuk” a lufit.

Most csak, ha jól számoltam, négy filmet hoztam. Ötöt akartam, de az egyiket végül szanáltam.

2014. február 11., kedd

Nem tudom, mi ez, de kaptam, és most adom


Kellett egy kis átfutási idő a tegnapi borzalmacska után.

Így éreztem magam:


És valamiért, egész végig egy Lordi számot dúdolgattam, kicsit kifordítva: „’Cause the devil is a loserand I’m his bitch”.
Tuti, hogy pokolra jutok, viszont két perc után, miután végigbénáztam, és romba döntöttem az egészet, onnan is kirúgnak.
Mindegy, ez egy lényegtelen apróság volt, meg valami introféle.

De a poszt nem erről fog szólni. Hanem, hogy egy-ketten úgy gondolták, érdemes vagyok egy játékra, amit ezúton még egyszer köszönök mind Sieglinde-nek, mint Nallagnak.

2014. február 9., vasárnap

Olvasni, és olvasni hagyni


Múltkor, amikor barátnőmnél voltam, akkor az egyik rokonáról beszélgettünk, jelesül a bátyjának tizennégy éves lányáról. Borzalmas helyesírása van a kislánynak, és mondtuk neki, hogy olvasson. Barátnőm azóta is lelkesen nyelvtanozik vele, és múltkor megmutatta, miket és hogy ír.
Javult, javult, de sok a szóismétlés benne, és ha hiszitek, ha nem, minden második téma vámpírok és vérfarkasok voltak. Barátnőm is mondta, hogy a leányzó a felvételin is ebben a témában írt fogalmazást. Ami valahol nem baj, mert van fantáziája, de mégis az, mert azért egy felvételin nem arról szeretnének szerintem olvasni, hogy rabol el egy vámpír és szívja ki a vérem.
Ugyanis, a lány, jóformán csak ilyen témájú könyveket olvas, már amikor az anyja nem dugja az orra alá A szürke ötven árnyalatát.

Isten ments, hogy én bárkinek megmagyarázzak bármit is. De úgy fog hangzani.

Szepes Mária – A mindennapi élet mágiája


Előrebocsátom, én nem szeretem az önsegítő könyveket, mert nagyon meg tudják magyarázni benne a semmit tutit. Az agykontrollban sem hiszek, mert azt mindenki tudja, hogy lehet jól gondolkodni, azt is, hogyan lehet jól gondolkodni, de így tudományosabban hangzik. Lényegtelen. Most, hogy barátnőmnél láttam ezt a könyvet, és belelapoztam, érdekelt, hogy milyen lehet.

Három dolog érdekelt belőle igazán. Hogyan szabályozhatom az érzésvilágomat, hogyan küzdhetem le vagy fejleszthetem az idegességemet, illetve, hogy hogyan viszonyuljak másokhoz. Nekem elsősorban ezzel a hárommal van problémám.

Maros Edit: A Hűvösvölgyi suli 2.


Nekem van egyfajta igényem arra, hogy szeretek bizonyos stílusú, hangulatú, tartalmú könyveket, és ameddig meg nem jelenik valami az írójuktól, addig pótoljam a hiányt valami mással. Nekem ez A Hűvösvölgyi suli is.
Ma gyorsan kiolvastam a második részét is, legalább ezentúl nem fogja piszkálni a fantáziámat, és mehetek fantasy-t olvasni.
Nem tudott lekötni sajnos, minden jobban érdekelt.

Ma három bejegyzést terveztem, de csak azért, mert nem tudom, hogy kerülök jövő héten a blog közelébe. Igyekszem jönni, csak annyira máson jár az eszem, hogy néha azt sem tudom, hol vagyok.
Még mindig azon vacillálok, hogy motiválót tegyek ki, vagy véleményt… nem tudom. Legyen meglepi.
Mellékzönge vége, jöjjön a sztori.

2014. február 8., szombat

Maros Edit: A Hűvösvölgyi suli 1.


Féltem, és érdekelt a könyv, már csak azért is, mert mindenki nagyon ki van hegyeződve a SzJG-re, mindenhol írták, hogy lanyha másolat, mások dicsérték. Egyszer belelapoztam Libriben, de annyira nem győzött meg, hogy meg is vegyem, viszont szerettem volna mindenképpen adni neki egy esélyt.

Ez a SzJG téma az ifjúsági könyvek kapcsán számomra kicsit idegesítő. Azt, hogy ki milyen írásstílust kedvel, arról az írók nem tehetnek. Arról sem, hogy gyakorlatilag egy időben jöttek ki a könyvek, ezért nem érzem 100% másolatnak. Szerintem ráadásul velem van a baj, mert én egyáltalán nem úgy olvastam, hogy olyan lenne, mint a kedvencem.

Társas játék


Háh! Mr. A suliban, úgyhogy most itt garázdálkodok a gépnél… két ajánlóval.

Sok jót hallottam már róla, viszont én pakkokban szedem le a sorozatokat, és így nem kell sokat bíbelődni vele. A HBO szériáit azért szeretem, mert tehetséges színészekkel dolgozik, nem olyan napi sztárokkal, akik tizensok év után sem tudnak természetesen előadni, vagy behívják a szereplőket az utcából, lesz, amilyen lesz alapon.
A Terápiára is ráfüggtem, meg erre is, mert tegnap bedaráltam az első évadot.

Személy szerint, én nagyon szeretem az olyan filmeket is, ami több szereplős. Nekem ez a sorozat az Igazából szerelem, és a Nem kellesz eléggé című filmeket idézte fel. Egymásba fonódó kapcsolatok, mégis teljesen különböző szálak.

2014. február 6., csütörtök

Kézírás TAG


Sieglinde blogján láttam, és már akkor erősen lopásgyanús volt, most viszont érzem magamban az erőt, hogy megmutassam, milyen a kézírásom.
Relatív, hogy kihívás, vagy TAG, de végig bennem dolgozott a félsz, hogy rosszul vágom-mentem a scannelt papírokat, tekintve, hogy a művelet után meglátogatták a kukát.

Remélem, el tudjátok majd olvasni.

Film maraton 2014 / II.


Igazság szerint, vannak filmek, amik nem tudom, hogy mióta vannak a pendrive-on. Általában ezek a két órás drámák szoktak lenni, mert valahogy este tízkor már nincs kedvem belekezdeni egy esetleg emészthetetlen filmbe.

Ezért most is jobbára drámákat hozok. Meg, valahol sajnálom kidobni a pénzt mozira, így várok a jó minőségű változatokra, hogy töltögethessem őket.
Gondolkodtam, és ha esetleg van olyan, hogy műfajra lebontva ajánljak filmeket, akkor majd írjátok meg, és akkor úgy szedem őket össze, szívesen meg is írom, mert nem tudom, mikor jönnek össze azok a filmek, amiket ezen sorozat berkein belül tudok majd ajánlani. Ez is kínkeserves volt, és egy-kettőnél dolgozott az agyam rendesen, hogy beletegyem, vagy ne.

2014. február 5., szerda

Cassandra Clare: Csontváros


Az utóbbi napokban legtöbbet használt szó nálam az „aúúúú” valamelyik formája volt. Sikeresen félreléptem, úgyhogy esténként jegelem a lábam, és egész nap kötésben vagyok.
Plusz, azért sem vagyok túlontúl aktív, mert Mr. A felfedezte magának az Angry Birds játékot, és mióta a gépen van, nem lehet innen kirobbantani. Jó hír, hogy ilyenkor van időm olvasni.

Végre, végre, végre elolvastam a Csontvárost. Nem szeretnék egy film-könyv összehasonlítást írni, legyen annyi elég, hogy tök mindegy, hogy a filmet látod először, vagy a könyvet olvasod, a regény sokkal, de sokkal jobban fog tetszeni, vonzani, mint a film. Én előbb láttam, utóbb olvastam, de a könyv mellett teszem le a voksom.

2014. február 3., hétfő

Idegőrlő blogos dolgok


Nem könnyítitek meg az ember dolgát, mert kicsit olyan, mintha a fallal beszélnék. Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a következő idegőrlő témája, és mindenki annyira kreatív volt, hogy kérésem süket fülekre talált. Ezért az első tervem (filmek) a feledés homályába került, elővettem inkább a blogokat. Most úgyis dívik az, hogy a másikat kreatív tanácsok közepette szétcincáljuk.


Nem kritika senki felé nézve sem, mert tudjátok jól, hogyha valakivel valami bajom van, annak nem célozgatok, hanem elmondom.
Azért, ne utáljatok nagyon, ha nem gond.

2014. február 1., szombat

A világ ízei: Dél-Amerika


Nallag találta ki ezt a posztsorozatot, én csak bepofátlankodtam, mert szeretek főzni, új ízek mindig jól jönnek, főleg, ha A Ember azt válaszolja a nagy kérdésre (mit szeretne enni), hogy nem tudom.

Igyekszem majd az egészségesebbik oldaláról megfogni a dolgokat, elsőre szerintem félig teljesítettem ezt. Amikor elkezdtem, nem egy fánk lebegett a szemem előtt.

A történet úgy néz ki, hogy havonta egyszer sorsolunk a tizenkét részre felosztott földgömbből, és megfőzzük azt, amire letesszük a voksunkat. Most Dél-Amerika lett az első, és mivel eléggé nagy földrész, én Perut választottam, míg Nallag Brazíliát.

Brazília és Peru között jojóztam, aztán úgy döntöttem, hogy inkább az utóbbi legyen, úgyis kevés perui ételt eszünk.

Hello February!





Én azt mondom, recece…