2014. január 13., hétfő

Almási Miklós: A szerelem lehetetlensége


Ezt a könyvet a családomtól kaptam még az első szakdolgozatomhoz alapként, de valamiért csak most éreztem rá késztetést. Nem bántam meg. Kellemes olvasmány volt, és a mostani témámhoz is fogok belőle használni gondolatokat.

Jó volt nem egy szirupos, cukormázas könyvet olvasni a szerelemről, nem tele versekkel, meg csodás történetekkel, mint amikben még bízunk gyerekként. Nem is arról szól, hogy nincs szerelem, mert van szerelem, és van remény, hogy lehet a jövőben is, pusztán megmutatja azt, hol hibázzuk el.


A szerzőről

1932-ben született Budapesten, Széchenyi- és József Attila-díjas filozófus, egyetemi tanár, esszéíró, esztéta, az MTA rendes tagja. Gazdaság-, drámaelmélettel foglalkozik, és a filozófiai esztétikával is. 1976 és 78 között a Magyar Színháztudományi Intézet igazgatója volt. 


Fülszöveg
„A szerelem csapdái. A pszichológia azt mondaná: kapcsolatszegénység. Vagy inkább: önvédelem. Úgy érezzük, ha sokat adunk magunkból, gyengébbek leszünk. Védtelenebbek. Ezért aztán spórolunk. Mondanánk a jó szót, de az bennakad. Csak nem közeledni!”

„A szerelem felejtődik. Még két generáció, s már csak a romantikus regényekben szerepel. A hallgatás varázsa, a beszélgetések bája, a pillantás izgalma eltűnt. Pedig szerelmesnek lenni jó! Még akkor is, ha mellékhatásai olykor rémesek – s erről aztán hiába kérdezzük kezelőorvosunkat és gyógyszerészünket…”

Menekülünk a szerelem elől, a tartós kapcsolat helyett egyre többször érjük be egyéjszakás „egészségügyi” kalandokkal, újabban pedig a cybertér virtuális világával. Kevesen veszik észre, hogy az e-mail, a blog, a Facebook, az SMS valójában érzelmeink elmélyülése ellen is dolgozik. Isteni játékszerek, csak éppen kifosztják magánszféránkat. Az Internet korában ugyanis sok millióan néznek bele lelkünkbe, vágyainkba, az én-te viszonyba. Látják és kommentálják. Az intimitás odaveszett. Nincs többé közös titok, nincs többé szenvedély. Ami maradt, az sok esetben csak tengődés, párkapcsolati nyomor. Nem érünk rá szeretni, nem kellenek a kötöttségek. A szerelem nyűg lett. Csoda-e, ha fokozatosan elsorvad?
Mi áll e jelenség hátterében? Miért olyan vonzó a szingli életmód, az „új magány”? Kizárja-e egymást a szexus és a szerelem? Miben rejlett Simone de Beauvoir, Hannah Arendt vagy Lou Andreas-Salomé démonikus ereje? Lehet-e védekezni a reklámképek kasztráló hatása ellen? Miben volt igaza Sade márkinak? Miért paradox viszony a szerelem?m Mit nevezünk „hideg regénynek”, és hogyan forradalmasította a testről való beszédet Nádas Péter?
Ezekre a kérdésekre keresi a választ Almási Miklós, aki legújabb kötetével azt is bizonyítja, hogy pátoszmentesen, tudósként is lehet írni a szerelemről – mégis közérthetően és élvezetes stílusban.

Kedvenc idézete(i)m
1)
Az emberek menekülnek a szerelem elől. (…) Civilizációs kütyük (e-mail, blog, Facebook, SMS stb.) mind ellenünk, érzelmeink elményülése ellen dolgoznak, sok millióan néznek bele lelkünkbe, vágyainkba, az én-te viszonyba, mert ragozható, látható, kommentálható.

2)
A felszín alatt ki-ki magányát maszkírozza.
Miért? Mert a fiúk félnek a csajoktól. Népbetegség. Nem csak a srácoknál, a férfiaknál is. Szoronganak. Hogy nem sikerül. Még jobban attól, hogy sikerül, komolyra fordul, s jönnek a kötöttségek.

3)
Két ember éli az életét, külön-külön, ám mikor feltűnik valami távoli lehetőség, hogy egymásra találjanak, nem kapnak utána. Megszokták azt, ami rájuk rakódott, s ez jobb (kényelmesebb, elviselhetőbb), mint új sebeket szerezni.

4)
Persze, köszönünk, s ígérjük, hogy majd megy telefon, s a jövő héten tuti összejövünk – de egyszerűen nincs rá idő.
Nincs rá idő? Csudákat! Nincs rá igény.
Csak magyarázkoduk, és állandó vívóállásban élünk: védekezünk és támadunk, „mindenki ellen”.

5)
Élni kell – s csak azután lehetünk szerelmesek. Sakk-matt.

6)
(…) Shakespeare nem magyarázza, hogy miért szeret bele egyik a másikba. Nincs ok. Minden magyarázat fals lenne, ellaposítaná a csodát. Az életben ki-ki kutatja, mit és miért szeret a másikban, de nem kap választ – mert a válasz mélyebben rejlik. Nem „valamit” szeret a másikban, hanem őt.

7)
Tudomásul kell vennünk, hogy a férfi-nő viszony legfőbb megrontója a szexusban is érvényesülő hatalmi viszony. Pedig tudhatjuk, hogy a szerelem csak hatalommentes viszonyban tud kibontakozni.

8)
Hideg társadalomban élünk, a hideg regények korát éljük. Hideggé vált a társas érintkezés, a kapcsolatok egykori familiaritása (melegsége) elillant, s még csak azt sem mondanám, hogy ezt az érzelmi jégkorszakot a válság hozta ránk, mert jóval előtte alakult ki ez az individualista környezetkép, s ez a zombiszerű lelki habitus.

9)
Balsorsunk forrása és következménye, életminőségünk radikális lepontozása.

Vélemény:
Szembeállítja Sade márkit és Goethe-t, A filozófia a budoárbant és Az ifjú Werthert. Mind a kettő személyes kedvencem, és utóbbit mindenkinek, míg előbbit a kevésbé pironkodóknak ajánlom. Viszont én a következőképpen gondolom: Szerintem a társadalom, a külvilág, az elvárások egy kalap alá véve, Sade márki stílusában vannak jelen. Ilyen a gazdasági helyzetünk, a rohanó világunk, a megfelelési kényszer, az örök válaszutak, a folyamatos harckészültség, a gyerek-kérdés. Nem lényeges a másik, csak te vagy a fontos, és egy halom olyan dolgot sulykolnak beléd – jelszó, hogy ez a jó, a követendő -, hogy elfelejtjük, hogy mi, mint magánember, mint egy érző lény inkább Goethe vonalát képviseljük. Szeretnénk szeretni, szeretve lenni, minden apró cseppjét kihasználni a vágyódástól egészen a beteljesülésig. De mivel nem Goethe a jó irány, ezért magunkra erőszakoljuk Sade márkit, mássá válunk, utána pedig, kétségbeeseve keresünk önmagunk után.

A másik, hogy nem azért baj az online világ, mert kiírom magamból, ami a szívemet nyomja. Az is, de szerintem az nagyobb baj, hogy ezt a felületet használjuk nyomozásra, ahelyett, hogy beszélnénk a másikkal. Mondjuk szerintem szomorú, amikor a pasi úgy tudja meg, hogy ki van dobva, hogy a lány visszavonta a családi állapotát, elrejtette azt, sőt, törölte őt az ismerősei közül. Ez vezet kapcsolati, lelki elsivatagosodáshoz szerintem.

Plusz, én még mindig nem tartom normálisnak azt a kapcsolatot, amiben zsarolás van, vagy több szereplő, vagy az egyik fél látványosan uralkodó, míg a másik szobanövény.

Sok kérdésemre választ találtam, sőt, a saját kapcsolatom problémáját is szépen kirajzolta előttem.
Egyetlen egy dolog volt, ami nekem nem is nem tetszett, hanem idegen volt, hogy a könyv első fele remekül, lendületesen, bármilyen olvasó számára tiszta, míg a másik fele szedett-vedett volt. Különálló részek, meg is mutatom, de közben mégsem. Valahogy sem egymáshoz, sem a korábbi fejezetekhez nem kapcsolódtak teljesen, mintha oda lennének téve, hogy meglegyen az oldalszám. Azon is látszott ez számomra, hogy a könyv második felében nagyon sok az idézett szöveg, aminek szerintem igazán akkor van jelentése, ha az ember ismeri azt.

Értékelés:
8/10
Bőven lekötött egy délutánra, és örök hálám azért, hogy ebből is dolgozhatok majd, mert tele van jó vagy éppen ijesztő (de jó) gondolatokkal.

Olvastátok már?
Tetszett?

4 megjegyzés:

  1. Még egy könyv az olvasni kellene listámra, soha nem fognak elfogyni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi, nekem is dagad a listám ahelyett, hogy apadna. :/

      Törlés
  2. "Shakespeare nem magyarázza..."- ez nagyon de nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem remekül megfogta a szerelem lényegét, és ez az idézet találó, sőt, én is így gondolom, Shakespeare-től függetlenül. :)

      Törlés