2014. január 14., kedd

100 kérdés - 11 - 20


Megmondom őszintén, ezt már csak másolom és beillesztem, mert előre dolgoztam. Annyira, de annyira szét vagyunk esve. Fáradtak vagyunk. Mr. A tegnap halál sápadtan jött haza a kórházból.

Azért lófráltunk kicsit délután, és Mr. A-nak eljött az első találkozása a sushival. Nem szereti sem a rizst, sem a halat, szóval sejtettük, hogy lesznek problémák, de azt nem, hogy az arcának összes izma megrándul egy maki falattól. Ki akarta próbálni, megtette, de végül az ő adagját is befaltam.


11. Hány gyermeket szeretnél, miért?
Egyet sem szeretnék, de tuti, hogy lesz. Ahogy ismerem magam, kettő lesz. Nekem a gyerek nyűg. Mindig is az volt, mindig is az lesz. Máséval elbabázok, nekem az bőven elég. Hál’ istennek, Mr. A is ezen a véleményen van. Pár kapcsolatom arra ment rá, hogy előjött a gyerek-kérdés, én meg mondtam, hogy akkor inkább hagyjuk az egészet.
Barátnőm kesereg azon, hogy ő már gyereket tervez, én meg mindig mondom neki, hogy nekem úgy is több lesz eggyel, mint amennyit szeretnék, és azt az egyet odaadom neki. Persze vicc.
Ha meg kettőt akarnék, nem tudom, miért. Szerintem ez egy olyan dolog, hogy legyen egy katona, egy királylány, és akkor rendben leszünk. Fogalmam sincs. Nem szeretném, hogy egyke legyen, de három, vagy több…?! :/

12. Szereted az állatokat?
Jobban, mint az embereket.

13. Mi a szubjektív véleményed a környezet szennyezésről?
Szelektíven gyűjtöm a kukáznivalót, nem füstölök. Először el akartam viccelni ezt a kérdést, mert tudtam volna poént gyártani rá. Rossz, hogy tönkrevágjuk, ami a miénk, csak az a baj, hogy ameddig pénz van benne, semmi sem fog változni. Ahol lakom, ott az emberek még a szelektálás lényegét sem fogják, mert a papa simán bedobja a papír szemetet a műanyagoshoz. Az, hogy valaki szemetel, a kezét törném le érte, főleg, amikor harminc centiről nem képes beletalálni a kukába. Tényleg szörnyű, amit művelünk a bolygóval, és nem csodálkoznék rajta, ha ezt visszakapnánk.


14. A világvége szerinted eljön?
Nem vagyunk örökéletűek. A Föld sem az. Egyszer belénk jön egy aszteroida, vagy csak úgy simán éhen halunk, vagy elsivatagosodunk. Bár, elég, ha a mozgásban lévő lemezek ténylegesen eltávolodnak egymástól, mert az is tömeges kihalást idézne elő. Nem hiszek a bibliai armageddonban, szerintem az egész fizikai természetű lesz. De lesz egyszer. Remélem, nem az én életemben.

15. Van jogsid? Ha nincs, szeretnél? Mikor?
Nincs, de szeretnék. Nem tudom, hogy fog sikerülni, de apunak mondtam, hogy diplomaajándéknak nem vasat (autót) kérek, hanem jogsira fizessen be. Szóval, vagy idén, vagy jövőre. Idén szeretném.

16. Kit szeretsz a legjobban a világon, és miért? Van ilyen ember?
Anyukámat. Bár nem kértem, hogy világra hozzon, mégis megtette, és köszönet érte.


17. Gyerekkorodban gyűjtöttél valamit? Ha igen, mit?
Plüssöket a mai napig. Szép a gyűjtemény. :) Van egy II. VH-t megélt macim is.
Képeslapokat, szalvétákat, meg van valahol egy adagnyi kulcstartóm is, és van pár db filmem is.

18. Facebook vagy Tumblr? Miért?
Egyik sem. Személyesen legalábbis. Facebook meg csak a blog miatt. De utálom mind a kettőt. Az önjelölt magánnyomozók lelőhelye, és kerülök minden olyan dolgot, ami függőséget okozhat. Kivéve a csoki és az írás, meg a filmek, könyvek, zene… meg a kávé.

19. Tégy úgy, mintha állásinterjún lennél, írd le, hogy viselkednél, és egy párbeszédet. Milyen ruhában jelennél meg?
Nem tudom. Azt tudom, hogy elegánsan megyek (fekete szövetnaci, blúz), haj felkötve, szolid sminkben. Előtte gyakorlom az önéletrajzomat, meg a beszédet magát. De amúgy nem tudom. Úgy, ahogy szoktam. Vállalható ám!
 
20. Van olyan dolog, amire büszke vagy? Mire?
Arra, hogy van gerincem és tartásom. Semmiért nem vagyok képes zsákbamacskát árulni magammal kapcsolatban, még akkor sem, ha tudom, hogy embereket vesztek nélküle. Hogy nem tudok mézesmázos lenni azért, hogy valaki szeressen, vagy érezze, hogy szeretem.
Arra is, hogy nem tudok valamire bólogatni, ha nem értek vele egyet.
Arra is büszke vagyok, hogy 2005 óta kitartóan írok, csak a platform változik.
Arra is büszke vagyok, hogy a szarból is fel tudtam állni, és tudom, hogy bármikor fel fogok tudni újra. Remélem, nem kerül rá sor, és pont ezért tartok sok mindenkinek segítő kezet.
Az ígéreteimet nem szegem meg, és ha valaki segítséget kér, akkor a legjobb tudásom szerint segítek.
Mr. A-ra, és apukámra sok tekintetben.

6 megjegyzés:

  1. Az állatok szeretetében teljesen egyetértünk:)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Remélem, minden rendben párod apukájával (az első bekezdés miatt kérdem)...

    Amúgy én is így vélekedek a világvégéről, a környezetszennyezésről és az állatkákról. Sok állat ezerszer szerethetőbb mint a hülye embertársaink, és jópáran okosabbak is némelyik humanoidnál...:)
    De tök fura, hogy úgy véled, lesz gyereked, pedig nem bírod őket. Mint már olvastad, én is így vagyok ezzel, viszont én azt is tudom, hogy akkor sem lesz saját ivadékom, ha az összes istenség egyszerre az arcán pörögve imádkozik hozzám...:D Egyszer meghallgatnám erről a gyerektémáról a nézőpontod, ha publikus (persze nem itt, blogspoton...:) ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, a minden rendben relatív. Túl vagyunk a nehezén.

      Nem zárom ki a lehetőségét, hogy nem lesz, de ha rajtam múlik, akkor nem lesz, mert nem akarok. Nem érzem, hogy olyan ember lennék, akinek való a gyerek, és inkább ne legyen, minthogy rossz szülője legyek.
      Publikus, amit gondolok, vagyis semmi olyan nincs, amit elrejtenék, de majd jön erről is egy poszt - felírtam. :)

      Törlés
  3. Tetszettek a válaszaid, várom a továbbiakat :)

    VálaszTörlés