2013. december 5., csütörtök

Hurrá!


Tök jó dolog történt velem, és most, hogy túl vagyok az első napon, gondoltam, hogy megosztom örömömet veletek.

Van munkám!
Dolgozom!

Végre! Itt örömködök már hétfő óta, de csak tegnap volt az első napom. Nagyon jó a csapat, nagyon jók a főnökök, nekem tetszik, mert olyan közegben vagyok, ahol megszerezhetek egy jó gyakorlatot, ami a későbbiekben majd hasznosítható.


Annyira furcsa volt, mert vasárnap kettő felé hívott fel a nő, hogy mikor tudnék leghamarabb bemenni egy interjúra?! Nem is gondoltam volna, mert azt hittem, hogy az tök fölösleges irodista hr-es vasárnap nem dolgozik.
Megbeszéltük a hétfő 11 órát, és már lelkiekben felkészültem az újabb megaláztatásra.

A nő ehhez képest azzal fogadott, hogy elmondta a feltételeket, és ha ezek megfelelnek nekem, akkor fel vagyok véve. Töltöttük is ki a papírokat, de nem volt nálam TB-kártya, mert nem azzal járok mindenhova, úgyhogy futás haza, cuccokat előkerestem (a régi kilépőmet is) és irány vissza.
Aláírtunk mindent, szerdán kilenckor kezdtem.

És bírtam, és élveztem, és várom a holnapot, amikor is dolgozni fogok megint. :D

Ez igazán Olcsinak és Cininek jelenthet valamit, mert szegényekkel mindig úgy beszéltem, hogyha lesz rendes fizum, akkor majd utazok. Szóval, januártól elvileg utazóképes leszek. Juhé!

Ennyit erről, és örüljetek kicsit velem. :)

Nem tudom még, hogy milyen hatással lesz ez a blog életére, valószínűleg, nem minden naposak lesznek a posztok, de meglátjuk, hogy alakul. Beosztásfüggő lett.

Utána volt idegőrlő dolog persze, a bankban, de az egy másik sztori, és még egy dolgot tervezek este felé, amit szintén megosztok veletek, mert kíváncsi vagyok, ti mit szóltok hozzá, nálam kiverte a biztosítékot.

De most örülök, és irány a takarítás, mert délután vendégsereg.

Pusszantás!
D.

19 megjegyzés:

  1. Jupiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! :D :D :D :D Örülök neki!! Végre, a sok rossz élmény után neked is kijárt már egy szuper állás. :)
    Gratulálok!
    Most akkor gondold azt, hogy együtt ugrálunk örömünkben az új munkák miatt! :) :) :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már a tiednek is örültem, főleg, hogy jól sikerült!!! :)
      De naná, hogy örülünk együtt!!!!

      Törlés
  2. Én annak örülök, hogy van munkád, és hogy nem csókos által. Ez manapság nagy kincs! De majd benézek! ;)
    Puszi,
    éVica

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, hogy megy ez. Tartom magam az elveimhez. :D
      Hihihihihi
      Várom! :D

      Törlés
  3. Hipp-hipp-hurrá! Éljen a munka! És az meg pláne jó, hogy tetszik is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg tetszik, de az első húzós egybe három nap után majd megmondom, hogy mennyire. :P
      Eddig nem panaszkodom. :)

      Törlés
  4. Nagyon-nagyon gratulálok, sok sikert a munkához! :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok:) Remélem minden napod ilyen jó lesz ott.)

    VálaszTörlés