2013. december 27., péntek

Ecce Ego XIX.


Túléltük a karácsonyt, nemsokára lesz erről egy nyúlfarknyi bejegyzés, képekkel, illetve még újév előtt két bejegyzést tervezek, amiket kértetek. Oh, még mindig érzem, hogy tele vagyok, és roskadásig pakolták drága szüleink a hüttőt, szóval, éhen halni sem fogunk.

Ma pedig, igazi szieszta (ünnep) van számunkra Mr. A-val, hiszen ez az első olyan nap, amikor nem megyünk időre sehova, senkihez, csak majd a nap folyamán kacsákat etetni, meg veszünk virágföldet, mert amit vettünk föld valószínű gombától „fertőzött” (hogy kell ezt mondani?!), és halódnak a zöldségek. Kivéve George-ot (fikusz), ő szépen hozza az új leveleket. Tök büszke vagyok rá.

Na, de most az év utolsó Ecce Ego-ja.




Szeretem a fülhallgatót. – Meg sem tudnék lenni nélküle, mert ha megyek valahova, zene megy a fülemben, sőt, sokszor még itthon sem natúrban bömböl a zene, hanem egyenesen a fülembe van vezetve… és nem halkan. Legalábbis, amelyik számokat szeretem, azt nem tudom, pianoban hallgatni.


Félek a világtól. – Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de valahol még a mai napon is félek tőle. Valahogy elképzelhetetlen, hogy egyedül álljak benne, és főleg szemben vele, mert az az általános tapasztalat, hogy olyan vagyok, mint a kisujjam. Sok rossz dolog történt már velem, ez lehet az oka. A főiskola megtanított a problémákkal szembe menni, most már nem görgetem őket magam előtt, de még mindig gyomoridegem van a gondolattól is.


Szeretnék kívánatos lenni. – Mert most semmilyen formában nem érzem magam annak. Szerintem, ha a fejemen pörögnék, akkor sem lennék az.


Minden részletre emlékszem. – De komolyan. Főleg az olyan eseményeknél, amik mély nyomot hagytak bennem. Egy mozdulatról is pillanatok alatt eszembe jut minden. Sőt, berúgni sem sikerült még annyira (nem is szeretnék), hogy ne emlékezzek mindenre.


Utálom a valóságot. – Reálisan látom a dolgokat. Nem tudok elrugaszkodott lenni, nem hiszek semmiben, ha mondom is, nem azért, mert a nyakamat tenném rá, hogy van. Sokan azért nem beszélnek velem szívesen, mert megmondom, amit gondolok, és nem azt mondom, hogy „ez egy jel arra, hogy”.


Szeretnék hangszeren játszani. – Mert hogy van, de az, hogy magabiztosan játszom rajta, az már korántsem igaz. Hobbiként van, szerettem volna életemben élesben is zenélni, de a szinti is a sarokban végezte a furulyával együtt. A basszusgitár még bírja, hogy pötyögök rajta, szeretem is, de már csak akkor veszem elő, amikor kell. Amúgy nem. De jó lenne ténylegesen megtanulni játszani.


Különbözök másoktól. – Szerintem nem erről a világról származom, vagy rossz helyre, korba születtem, mert a humorom nem általános, a gondolkodásom sem, és sokszor azt érzem, hogy én vagyok a hülye annak ellenére, hogy az idő engem igazol.

Ennyit mára, nemsokára jövök egy karácsonyi összefoglalóval, meg két megígért bejegyzéssel. Addig is legyetek jók (hát, vagy rosszak) és írjátok meg, mely dolgokban egyezünk vagy különbözünk.

Pusszantás,
D.

6 megjegyzés:

  1. Sokszor én is úgy érzem, hogy akárhogy is tekerem, csavarom, ruházom magamat egyáltalán nem vagyok kívánatos. Tudom min kellene javítani, de én meg így szeretem magam (részben). Talán túlságosan is másoktól várom az igazolását annak, hogy kívánatos vagyok. Vagy nem tudom.
    A többi dologban is hasonlítunk. Bár a minden részletre emlékszem az nem teljesen, mert anyu keresztlányának ballagásán volt egy nagyon finom házi gyümölcsös löttyi. És úgy itatta magát, hogy másnap reggel nem tudtam, hogy kerültem az ágyamba és ki adta rám a pizsim. Imádom anyut érte, mert hát ő volt. Na azóta nem iszom többet 1-2 kispohárnál többel semmiből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy milyen vagyok, mit szeretek, és van egy olyan korlát, amin túl lehet, hogy kívánatos lennék, viszont én nem érzem benne jól magam. Igyekszem kihozni a legtöbbet, csak minden jel szerint, ez nem elég.
      Nem is kell többet inni. Az, hogy lök valaki egy kis hangulatot más, mint amikor a buli első negyed órájában már K. O. Az nem ér semmit.

      Törlés
  2. Félek a világtól... mindig, mindenhol. Főleg az utóbbi időben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nem csodálom. Ha nem itthon élnék (nem tudom, mi lesz jövőre), az biztos, hogy jobban félnék, mint most.

      Törlés