2013. november 9., szombat

Vedd be, nyeld le


Az üresfejűek – direkt nevezem őket így – azt mondják, három dolog miatt utálhat minket valaki, vagy utálhatunk mi valakit.
1) Fenyegetést jelentesz neki.
2) Valójában önmagukat utálják.
3) Azért utálnak, mert olyanok akarnak lenni, mint te.
Nos, igen. De – és ezért üresfejűek – elfelejtik azt a picike tényt, hogy ok nélkül nincs utálat. Nyilván valaki tett azért, hogy ne szeressük. Esetleg, még most is ármánykodik otthon, és fürdik abban a lelki-gondolati iszapban, hogy valójában ő az áldozat.

Elhallgattam Vicát a múltkor, és majdnem vele sírtam, mert ellehetetlenítették őt eléggé csúnyán. Dóri meg rosszul lett, és olvastam a levelét, és majdnem én is rosszul lettem. Igen, vannak olyan emberek a világban, akiktől sajnálom a levegőt. Vica a blogja kapcsán kapta meg a főként hideget, míg Dórinak van egy múltbéli rosszakarója, aki még most is kísérti.
Nekem is megvannak a magam szellemei, de jobban viselem, ha engem nyúznak, mintha a hozzám közel állókat kínozzák. Plusz, az én házikopogóm még mindig jobb, mint az ő üldözőik.


Két okból nem írok le konkrét neveket és dolgokat. Az egyik, hogy tuti, ha leírom, megjelennek (hát, vagy a hozzátartozó fog telefonálni). A másik, hogy akkor adok a kezükbe valamit, vagy a szívüknek melegséget, hogy foglalkozom velük.

Nem is tudom, hogy hány emberre mondtam már azt, hogy nem érdekelnek. Meglátom a lájkjaikat, kommentjeiket, képüket, vagy csak valaki megemlíti őket, és felmegy bennem a pumpa. De nem azért, mert utálom őket, inkább csak haragszom rájuk, mert köpönyegforgatók voltak, és kijátszottak. Fülembe cseng az üresen ostoba hangjuk, minden semmitmondó szavuk, én meg gollamozni kezdek. Ez az „aztak***aanyááád” olyan torokhangon, amit csak te tudsz, hogy mit jelent, kinek szól, és miért. Másnak ez csak kuruttyolás.


 Van, hogy csak ez marad, vagy a pletyka, mint már többen mondtátok, hogy kibeszélek mindenkit az életemben. De nem vagyok rosszindulatú. Nem kívánom másnak a rossz szériát (egészen csekély esetektől eltekintve), viszont beszélek róla. Történetekben, gondolatokban – író vagyok, megírom, ami velem történik -, de egyik sem azért születik, hogy neki ártsak. Haragszom, és könnyítek az érzésen, amit a másik okozott nekem (rossz szándékkal, vagy csak azért, mert sötét).
A kettő között ez a különbség.


Mindenki szeret a jó szerepében tetszelegni. De senki sem jó, sosem, semmilyen helyzetben, hiszen minden kapcsolat tönkretételéhez két ember kell, akik nyakig benne vannak. Mindig az „én” a szent, a jó, az igazság harcosa, akit meg utálnak, áldozatnak tekinti magát, és mindenki ezt hangoztatja.

Lehet, hogy a gyűlölködéssel nem haladunk előre. Lehet, hogy csúnya egy öregasszony leszek, aszott kívül-belül, mert megromlottam, vagy mit tudom én, de megkönnyebbülök. Jobban érzem magam attól, hogy gondolatban egyszer lelököm a csigalépcsőről Dóri mumusát.

Elfelejtjük feltenni a kérdéseket. Miért van mindez? Miért ilyen? Miért fontos neki a győzelem? Mi volt a kialakult helyzetben a szerepem? Hogy jutottunk idáig? – Így vagy úgy, mindig kiderül, hogy ki milyen.
Az egész gyűlölködés nevű játszmának a lényege, hogy a másikat magunk alá gyűrjük. A „nem hadakozok veled tovább, felülemelkedem rajta” dolog egy gyerekes megfutamodás, mert az illető nagyon jól tudja, hogy nincsenek kártyái. Vica ellenfele a webmesteren keresztül intézte a dolgait, Dórié meg mindig a háta mögött. Az enyém más szájával szól. Sosem állnak oda elénk, hogy fekete és fehér, ez van, ezt kell szeretni.

 A düh, amit ilyenkor érzünk, egy mélyen gyökerező szorongás, hiszen, amikor a másikra kiáltunk hibást, ötből három ujjunk magunk felé mutat. Lényegtelen, hogy a másikkal szemben, vagy magunkkal szemben érezzük ezt.

Csak sajnos, vékony a határ a vita és az esztelen veszekedés között, amikor vagy egyenlő felek vannak, vagy egyenlőtlen helyzetek, vagy csak az adok-kapok éltet minket.
Megfutamodunk, és hagyjuk, hogy győztesnek gondolja magát? Felvesszük a kesztyűt? Utóbbi esetben lesüllyedünk az ő szintjére, ahol simán kicsontoz, mert abban a harcmodorban már gyakorlott… és elkullogunk lehajtott fejjel, és hagyjuk, hogy győztesnek…


 Az ilyenekkel meg kell békélni. Nekem volt egy ismerősöm, aki zsarolással győzött mások felett, egy igazi érzelmi parazita volt. Elvett, és megkapott mindent. A másik megértésének szikrája sem volt benne. Ha mondtál valamit, azt úgy fordította, és addig magyarázta, hogy neki legyen igaza, hiába nem volt. A harcmodora a csendesség, és az, hogy más ember pajzsa mögé áll. Az majd megvédi, ha már magát nem tudja. Minden leírt szava másé volt, és most mi maradt? Ugyanazt játssza, amit Vicánál és Dórinál a két vajgerincű (könnyű fegyver ez, mert nem szólhatsz be neki nyíltan, hiszen onnan rágalmazás és perelhet).

Rá kell jönni, hogy ez két ember csatája, nem egy harmadiké, akinek esetleg semmi köze nincs hozzá. Sajnálom és szánom az ilyen embereket, mert én felébredtem, és el tudom már hagyni őket. De egyszer nekik is kinyílik a szemük. Majd kicsoszognak a fürdőszobába, és baromi nagy pofon lesz a saját tükörképük. Nekik vajon lesz merszük ahhoz, hogy elhagyják saját magukat? Mi lesz akkor velük?
Valószínű, semmi. Maradnak nekik a „szép képek+megerősítő idézetek”, és aranyköpések lájkolása, és megosztása, az önsegítő könyvek varázsa, és a folyamatos önigazolás keresése. Ennyi. Semmi több.
(és ez legyen hátralévő életük legnagyobb öröme)

Sokszor visszatérünk ehhez a témához, és bármennyire is fölösleges érzelem a gyűlölet, kiiktathatatlan. Még az is annak számít, amikor morogsz a buszon. Gyűlölsz embereket, akik kiváltottak belőled valamilyen érzelmet – általában szeretetet -, de nem tudsz leszokni róla.
És minden negatív töltetű érzelemhullámot a gyűlölet szóval aposztrofálunk. Nem szereted a spenótot? Akkor utálod. Nem hiszel Istenben? Ja, akkor biztos gyűlölöd.
De nem mindig erről van szó.

Csak nem tudjuk mással kiiktatni a bennünk feszülő gondolatokat. Élni kell az életet, és nem foglalkozni ilyen agyatlanokkal, mert minden rájuk pazarolt gondolat időveszteség a saját életedből. Majd szépen ő is feladja az utánad levő kutatómunkát és bazgatást.

Ezt hívjuk mi a baráti körben „vedd be, nyeld le” eseménynek, mert nem tudsz vele mit kezdeni, mint a nagy kapszulákkal, amit nézegetsz egy kicsit, majd mély levegőt veszel, és egy pohár víz kíséretében megbarátkozol vele, nyelvre teszed, és lenyeled. Hopp. Volt, nincs.

12 megjegyzés:

  1. Tetszett ez a bejegyzés, elgondolkodtatott..

    Teljesen igazad van, nem kéne az ilyen emberekkel foglalkozni, csak hagyni őket, majd lenyugszanak. Én azt az esetet nem szeretem, amikor valaki elmond engem minden rossznak, köcsögnek (ok nélkül) és később meg úgy tesz, mintha semmi sem történt volna és ugyanúgy köszönget, áthív stb... Na azért se mentem át, nem foglalkoztam vele. Az önbecsülésem ennél többet ér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyet én sem szeretem, hogy egyszer utál, utána koslat utánam. Döntse el, hogy akar vagy nem akar. Amúgy az ilyen ember éri a legkevesebbet, mert máskor is behúzza ugyanezt, a nyugalmi állapot viszonylag rövid, és addig tart, ameddig profitál belőlünk.

      Törlés
  2. Én azt szeretem amikor 7 év távlatából üzengetnek nekem ismerősök. Utazáskor nem köszön, rám se mer nézni, annyira fél a tekintetemtől, de ismerősnek sír a szája 2 nappal később, hogy ő ezt üzeni nekem, meg azt, meg amazt.
    Én ilyenkor jót mosolygok magamban: Amíg ő magában fortyogott, dühöngött és kitalálta hogy hogyan fogja nekem máson keresztül megmondani a frankót, addig ő az idegeskedéstől öregedett vagy 5 évet. Én meg boldogan éltem az életem és előre tekintettem, na és megéltem a jelent. De a másik meg a múltban áskálódik, okoskodik és a sárban ragad. Ez a különbség..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően nem értem, miért jó a múltban élni, és miért nem lehet egyszerűen csak békén hagyni az embereket. Mindenkinek jobb lenne, és ezért is a legjobb fegyver ellenük az, ha elfelejtjük őket.

      Az idegeskedés felőrli az embert. Ez tény.

      Törlés
  3. Elgondolkodtató bejegyzés.
    Valóban nem kellene foglalkozni az ilyen emberekkel, de soha nem bírom megállni. Egyszerűen annyira irritál, és annyira igazságtalannak érzem a helyzetet. Én nem bántom őt akkor neki miért kell ezt csinálnia.
    Viszont aki úgy bánt meg az nálam egy örök életre elásta magát, hiába a jópofázás meg a likeolgatás ugyanúgy gyűlölni fogom.
    De hál isten a mostani legnagyobb ellenségemet sikerült "kiirtanom". Addig addig nyeltem a hülyeségeit, beszólásait, bántásait míg ki nem fakadtam elég durván. Azóta mint a kis angyal köszön, jön hogy kivisz a kocsijával az állomásra... na ilyenkor venném elő a képzeletbeli kis pisztolyom és a fejébe egyet. Tudom, hogy valamilyen szinten káros ez a gyűlölet, de néha oly jól esik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kifelé nem mutatom, hogy zavar valaki. Nem írom meg másnak, hogy kivel ne barátkozzon, mert nekem ártott. Ettől függetlenül szoktam rájuk puffogni, és ezért is írtam, hogy kikerülhetetlen, kiiktathatatlan valami.
      Az a jó, ha magadban tudod ezt rendezni. Hogy képzeletben mit csinálsz vele, relatíve mindegy. Megnyugszol, és ha minden jól megy, akkor éled tovább az életedet.

      Törlés
  4. Igazad van.
    Lehet, nem vagyok túl bölcs, meg idős, vagy tapasztalt, de rengeteg rosszakaróm van. Van egy az osztályomban, kimondom a nevét, úgysem olvassa: Bia. Na, ő egy "ribizli". (nem szeretnék káromkodni róla). Fenyegetést jelentek neki, tudom, de eszemben sincs változni, mert nekem jó úgy ahogy van. Ő egyfolytában gonoszkodik velem, keresi a fogást rajtam. De lassan megjöttek azok a tanárok, akik átlátnak az ilyeneken, az ofőm is ilyen.
    Ha tehetem, nem foglalkozok vele, ha kétségbe vonja az egyértelmű igazam, vagy beszól, akkor viszont áshatja a sírját.
    Bár, többen is vannak ebben a státuszban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem abból volt suliban a legtöbb bajom, hogy konok vagyok, megmondom, amit gondolok. Baráti körben is az a baj, hogy nem örülök olyan dolgoknak, amiknek csak azért kellene örülnöm, mert akivel történik az a barátnőm. Ha a barátnőm, utána is az marad, ha nem, akkor mehet a levesbe.
      Nem kell mindenkivel jóban lenni, nem is lehet. Gonoszkodjon, majd megunja. Vannak szövetségeseid, elég velük foglalkozni.

      Törlés
  5. Hm, jó ez az írásod! Én hamarosan el fogom engedni. Menjen, szemétkedjen tovább másokkal, biztos akad majd más is, senki nem tud gyökeresen megváltozni, amíg maga nem akar. Addig kötött magához, amíg jogilag is ide kötött. Addig ugye csöndben kell maradni, mert úgyis a jó szívja meg (még akkor is ha a végén a perből győztesen kerül ki, de addig hosszú lenne az út, hát jobb rá sem lépni a peres útra ha nem muszáj), és még nincs teljesen vége. Sajnos vagy nem, velem is az a baj, mint amit valaki fentebb írt, hogy iszonyúan tudja bántani némely dolog az igazságérzetemet, és egyszerűen ilyenkor nem tudom leállítani magam. Az utolsó pillanatig hiszem azt, hogy esetleg meg lehet őket változtatni, hogy megmutathatod nekik, hogy mit művelnek. Csak általában nem fog sikerülni. Mindemellett azt hiszem, hogy még ha változna is egy ilyen ember, akkor sem tudnék soha többé bízni benne. Az gondolnám, hogy színjáték.
    Úgy gondolom, hogy amennyire csak lehet el kell távolítani az ilyen emberektől magunkat. Mindenkinek kívánom, hogy aki ilyen helyzetbe kerül, annak legyen meg a lehetősége elmenni, legalább legyen olyan a helyzet, hogy le lehessen lépni. Persze ha akartam volna, én is leléphettem volna már régen, persze akkor csak egyedül, kiszállva a történetből, de akkor magára hagytam volna valakit, aki meg fontos nekem nagyon is. Ezért nem tehettem meg, ezért harcolom végig. Már nagyon közel a vége, remélem. És utána igazándiból nincs miért idegeskedni. Főljön meg a saját levében ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem akkor sem változik meg, ha akar, mert van egy kor, ami után már az ember nagyon nem változik. Mindig a felszínre jönne a valódi énje.
      Nem is lehet elengedni könnyen, mert ha bánt, és nem torolhatod meg, akkor nem tudsz rajta könnyen átlendülni, és ha már nem lesz a képben, még mindig álmodni fogsz arról, mit tennél vele, ez tuti.
      A bizalom az kuka egy támadás után.

      Komolyan drukkolok, és segítek, ahol tudok, ameddig vége nincs. :)

      Törlés
    2. Nagyon köszi! Meg azt is, hogy mindig meghallgatod a sirámaimat ebben a témában!

      Törlés