2013. november 10., vasárnap

FP: akiket én szeretek


Egy ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy miért nem lett személyi edző, miért nem foglalkozik ezzel, és végül rájöttünk, hogy az ember, ha spórolni akar, mit csinál? Beírja a keresőbe, hogy „aerobic”, és már a kezében is van a megoldás. Az internetes edzők komoly tárházát lehet megtalálni, és éppen ezért adott is a kérdés, hogy kit érdemes megpróbálni?

A személyes válaszom, hogy mindegyiket, mert én azt csináltam, hogy sorra, aki szimpi volt, megpróbáltam, aztán vagy nem bírtam és kerestem könnyebbet tőle, vagy végigcsináltam, és kedvenc lett. Itt is áll, ami az étrendre, hogy ami másnak bejön, nem feltétlenül fog nekünk is.
Mindenkinek más mozgás áll jól, vagy tudja elviselni, plusz, lehet, hogy aki ajánlja, az már jóval edzettebb nálunk. Ebből az következik, hogy bármelyik videót választjuk, ügyeljünk azért arra, hogy a legalapabb (legkönnyebb) legyen az első, és haladjunk.

Könnyen beszélek, nekem van barátnőm, aki foglalkozik ezzel és velem is, viszont nem minden nap, ezért kerestem olyanokat, akiket végül újra és újra végigtornázhatok. Szóval, az, hogy „nincs kondibérletre pénzem” már nem lesz kifogás!


Szalka Andrea
Őt imádom a legjobban, és amikor tavaly újra elkezdtem sportolgatni, akkor az ő videói szerettették meg velem a mozgást. Olyan aranyos kisugárzása van, hogy hiába dőltem össze az első edzése első harminc percében, mint egy kártyavár, mégis, megcsináltam. Jó tanácsokat ad. A lefifit.hu-n lehet elérni a videóit. Szeretem tőle a popsi formálást, az erősítő edzéseit és a harminc perces iron boxokat. Simán kihajt az emberből minden méreganyagot, és elrepül a majdnem egy órás edzés. – Egyszer majd szeretnék elmenni egy órájára is.


Rokaly Erika
Ő a másik, akit nagyon szeretek, mert a videói alatt kicsit szeleburdi, és feledteti, hogy fáj, és éget, és csinálni kell. Táncos edzései vannak, de a gumiköteles bohóckodást végeztem el tőle nagyon sokszor. Az ő videóit szintén a lifefit-en lehet elérni.


Ha tőlük szeretnél videót, akkor ITT és ITT érdemes körbenézni.
Itt leírják, hogy melyik edzőtől milyen órára számíthatsz, mi kell egy-egy edzéshez (kötél, súly..), és a kiválasztott edzésből két percet meg is nézhetsz, hogy szeretnéd-e, vagy nem.

Van egy külföldi nagyon kedvencem, Billy Blanks. Imádom, és a lelket is kihajtja az emberből. Ha valaki boxolós edzésre vágyik, egy kis kardióra, akkor mindenképpen ajánlom a Tae Bo edzéseit. Itt is keressük a leggyengébbet, mert tulajdonképpen minden videóban ugyanazok a mozdulatok vannak, viszont én erőpróbát az „advanced” videókon szoktam tartani. A legerősebbet személy szerint még nem bírom.
(a fia táncos edzéseket „tart” a youtube-on)


Szerintem nagyon nem kell emlegetni Béres Alexandrát, Norbit és Rékát. Őket ismerjük ugye, ott vannak úton-útfélen, sőt, az ő edzéseiket a legkönnyebb elérni.
Személy szerint Alexandrát részesítem előnyben, nem titkoltan azért, mert nekem ő a szimpatikus, és gyilkos has edzései vannak.

Norbitól a Duci Tréningek azok, amik bejönnek, főleg az, ami összekeveri az összes videóját, és betekintést nyerhetünk két korábban kövér ünnepelmény (celeb) tornájába is.

Rubint Réka. Igazából egy-két videó van, amit elő szoktam venni, de mivel kicsit idegesít a hangja, mellőzni szoktam, őt redukáltam leginkább. Most már vannak online alakreformok, igaz, kicsit rosszabb minőségben, mint nézhető lenne.


Péntek Enikő
Mielőtt sokan beszéltek volna róla, már akkor is szerettem a saját testsúlyos edzéseit. A zóna edzés az brutális, de amiket csinál, fájnak, viszont megéri az izzadást és a nyögéseket. Ha átpörgeted a videót, akkor tuti, hogy legyinteni fogsz, hogy „áh, ez könnyű”, aztán nekikezdesz, és az első percek után szeretnél inkább váltani valami könnyű gyaloglásra.


Tiffany Rothe
Tíz perces videókat készít youtube-ra, és mindig hangsúlyozza, hogy mennyiszer és hogyan kell megcsinálni. Egynémely elsőre is rendesen megizzasztja az embert, és minden testrészt megmozgat. A videókból össze lehet állítani egy edzést, kiválogatjuk, ami nekünk kell, és megcsináljuk. Plusz, aki tud angolul, annak könnyű, mert vannak kérdezz-felelek videói, amiben az egészséges életmóddal, sporttal kapcsolatban ad tanácsokat.


Mellékesen megjegyzendő amúgy, hogy a magyar edzők többsége ad tanácsokat, csak merni kell kérni a honlapjaikon keresztül. Próbáltam már, és nem harapnak.

Amikor pedig, totálisan nyugis napot szeretnék tartani, és mondjuk nyújtózkodni szeretnék, vagy csak szolidan izzadni, akkor két dolog jöhet szóba.
Az egyik Leslie Sansone 3 mile walk című története, ami negyvenöt perc alatt legyalogoltat velünk egyhelyben ennyit. Szerintem, akinek túl nagy súlyfeleslege van, és el szeretne valamit kezdeni, vagy tényleg nulla az edzettségi szintje, akkor kezdje ezzel. Komolyan, mert semmi ugrabugra nincs benne, csak helyben járunk, meg néha szlalomozunk a szoba közepén, és abszolút kibírható dolog. – Van egy meg két mérföldes gyaloglás, de azt én nem tartom semmilyen szinten hasznosnak.

A másik pedig Veena és Neena hastánc videói. Mivel én nem vagyok pilates, callenetics és jóga párti, nekem ez bőven elég azokon a napokon, amikor nyújtani szeretnék, mert legalább van valamennyi munka is benne, és nem érzem elvesztegetett időnek. Idézi a régmúlt életemet, és nem mellesleg, dob egy hangyányit a nőiességen. Azt hinnénk, hogy tekeregni mindenki tud, de nem. Komolyan, megéri. Aki kezdő, az is beiktathatja, mert nem fog meghalni az edzés közben, de érezni fogja, hogy igenis, vannak izmai.


Az utolsó pedig, amit én keverek, mert egy harminc perces táncot tudtam letölteni, illetve egy zumba edzést. Ez nekem arra jó, hogy ne érezzem azt, hogy totálisan darabosan mozgok – pedig de -, táncikáljak a négy fal között, és vidáman égethetem a zsírt. Aki a táncos edzések híve, azoknak ajánlom a Zumba Fitness videókat, ha tudjátok, legalább az alapot töltsétek le, az olyan 20 perc, és még hozzá csináltam Dance Off The Inches nevű videót.

Persze, futottak még kategóriában van Jillian Michaels, de az ő edzéseit nem szeretem, meg magát a nőt sem annyira. Próbálkztam a Pump It Up videókkal, de az tényleg táncos aerobic, és nagyobb fejlettséget igényel, valamit volt még Body Blitz első és második hetes edzése, ami nálam az abszolút kitöltő szerepét játssza, amikor semmihez nincs kedvem, és nem utolsó sorban volt még Carmen Electrának a sztriptíz videója, ami annyira lassú, hogy a végére bedühödtem.

Szóval, meg lehet találni a nekünk tetsző mozgásokat simán az interneten, csak kitartás kell a kutatómunkához, és tudni azt, hogy nem egyből a haladó videókat kell megnyitni, mert akkor biztos a kudarc.

Ti kiket ajánlanátok még?
Esetleg volt valamelyikhez szerencsétek már?
Vélemény?

6 megjegyzés:

  1. Tiffany Rothehoz már volt szerencsém, szeretem a videóit:) Mikor semmi kedvem sincs megmozdulni akkor általában az ő ülős videóját csinálom meg (http://www.youtube.com/watch?v=trTMn6mgRuM). Szeretem mert a felsőtestet jól átmozgatja, és bár a végére leszakad a karom, de kellemesen fáraszt ki, mozgat meg.
    Norbi és Réka nálam kiesnek, nem bírom őket. Nagyon magyarokat se szoktam nézni, de most felkeltetted az érdeklődésem Erika és Andrea felé.
    Leslie Sansone biztos meglesem, szeretek sétálni:D
    Jillian Michaels-t próbáltam még egy időben, de az nekem már nem a kellemes mozgást hozza elő, számomra még sok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jilliant szerintem olyanoknak kell csinálni, akiknek nagyon jó az állóképességük, mert az ő edzései durvák, olyan, mint a műsorokban. Már néha azt hiányolom, hogy mellettem visítson, mint a fába szorult féreg.
      Leslie jó szerintem, mert nem fáraszt ki, de átmozgat, és kis súlyt is lehet hozzá használni, aki szeretne.

      Ezt a Tiffany-videót egyszer-kétszer már megcsináltam, amikor sokat ültem egy helyben. Arra nekem pont jó volt.

      Törlés
  2. Az első hét hölgyet, a hastáncoslányokat, Norbit és Rékát én is kipróbáltam. Béres Alexandrát élőben is. A ducitréning nagyon jó volt, de hiányzott belőle a "humor"...vagy nem is tudom. Maradjunk annyiban, hogy 50 perc edzés után másnap éreztem, hogy még az én zsírkészletem alatt is van valami izomféle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valljuk be, nem mindig tudtam lépést tartani Norbi humorával, de jó edzéseket csinál az a pasi. Innen szerintem bármelyik olyan, hogy érzed, hogy olyan helyen is vannak izmaid, amikről addig nem is tudtál. :)

      Törlés
  3. Én személy szerint még Balogh Ritát kedvelem, vannak 30 napos kihívásai az oldalán, 11. napnál tartok de alig élek. www.facebook.com/FittAlak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és meg fogom nézni, hogy ki ő, mi ő, mert most érdekel. :)
      Kitartást a többi naphoz! :)

      Törlés