2013. november 26., kedd

Feldmár András: Ébredések


Sokat olvasok, néha magamat is meglepem, hogy milyen gyorsan, és most így a hónap utolsó napjaiban ezeket fogom megosztani inkább, decemberre meg majd jön a nehéztüzérség. Nem mindet most olvastam, valamit már korábban, de valahogy sosem jött ki úgy a lépés, hogy ki is tegyem.
Na, ez lesz a kivétel, mert ez egészen friss élmény még nekem.

Olvastam már erről a könyvről, most pedig Mr. A egyik munkatársa odaadta neki, hogy olvassa el, mert hasznára válik.
Na, több se kellett nekem, minden mást félredobtam, és gyakorlatilag három óra alatt ki is végeztem. Igaz, arra nem jöttem rá, hogy Mr. A-nak miért válik majd hasznára, de szerintem ez egyfajta meggyőzés a lány (munkatárs) részéről, hogy megmagyarázza A-nak a saját hülyeségét.


A szerzőről:

1940-ben született Budapesten, ma Kanadában él, és pszichoterapeutaként dolgozik. Matematikusként végzett, majd a pszichológia felé vette tanulmányai irányát, 1969-től klinikai pszichológusként dolgozott. Inkább gyerekekkel, családokkal, csoportokkal foglalkozik. Feldmár hatására jött létre a Soteria hálózat magyar tagja, a Stoeria Alapítvány, ami mentális problémákkal küzdőknek segít.
Nem szereti a diagnosztizálás módszerét, az ezen alapuló terápiát, a gyógyszeres kezelést. Ugyanakkor, az LSD gyógyászati felhasználását támogatja, persze orvosi felügyelet mellett.


Fülszöveg:
„Rájöttem, hogy nem azért jöttem vissza a halálból, mert olyan okos vagyok. Vagyis az akaratomnak semmi köze nem volt az élethez. Valami más intelligencia dolgozott, nem az enyém. Ha van egyáltalán valamiféle vallásom, az nem más, mint a hit abban, hogy az én intelligenciám részt vesz egy másik, nagyobb intelligenciában. Tehát nem én vagyok okos, hanem valamiféleképpen rezonálok valamivel, ami okos. Részt veszek valamiben. Mindannyian a világmindenség gyümölcsei vagyunk. Ti is a világmindenség gyümölcsei vagytok. A gyümölcs se tudja, hogy ő miért érik olyan szép szilvává vagy őszibarackká, csak úgy csinálja, ahogy mi is csináljuk. Vagy a kisujjamban a sejtek. Ők is csak részt vesznek bennem, miközben nem ismerik Feldmár Andrást. Én sem ismerem azt, akinek én egy kis sejtje vagyok.”

Kedvenc idézete(i)m
1) De a legkeményebb eltévelyedés az akkor történt, amikor megijedtem. (…)
- Tudnál egy kicsit mesélni arról, hogy mi ijesztett meg?
- Saját magam elsősorban.

2) És szerintem te is rájöttél – ahogy én is rájöttem -, hogy nincs mi, és nincs ők, hanem mindannyian egy csónakban evezünk, és ha lehet, akkor segítünk egymásnak.

3) Hogy az embernek valóban szüksége van egy nagyon nagy gödörre, hogy aztán szökellhessen a kisebbek között.

4) De hogy a tapasztalatom mit jelent, azt senki nem tudja. Se én, se ti, senki. Mi tulajdonképpen csak mesélünk egymásnak, és soha senki nem tudja, hogy amit az ember átél, mit jelent.

5) Megtanulta, hogy nem kell mindig a másik vágyát fontosabbnak tartani, mint a sajátját. (…) Ez egy ilyen pragmatikus dolog

6) A pillanat, amikor egy gyerek megállítja magát, és inkább nem mond ki valamit, a legtragikusabb dolog az ember életében.

7) Tulajdonképpen csinálhatunk bármit: senki nem tud semmit. Csak azért, mert fel tudunk tenni egy kérdést, még nem jelenti azt, hogy válasz is van rá. Nem kell semmit se megérteni, nem kell semmit se tudni, nem kell semmit se megmagyarázni. Ez csak egy jó időtöltés. Mindannyian sorban állunk az akasztófa felé, és amíg sorban állunk, addig próbálunk megmagyarázni ezt-azt. Ezzel az erővel keresztrejtvényt is lehet fejteni, az is ugyanolyan jó.

8) Törődés, de akaratosság nélkül.

9) Egyre inkább olyanok vagyunk, mint a vadállatok az állatkertben: bezárt, szorongó, zaklatott, reményvesztett, csapdába esett és halálra gyötört lények.

10) Ha valakinek hatalom van a kezében (…), a másikat a teljes kiszolgáltatottságba taszítja, ha osztályozza és megbélyegzi őt. Ilyenkor minden kapcsolat megszakad, és lehetetlenné válik. A kiszolgáltatott ember nem látható, nem hallható, nem veszik figyelembe többé. (…) Ez a degradálás. Ez az elidegenedés. Ez a lélek meggyilkolása.

11) Abban a pillanatban, ahogy a szex kötelességnek tűnik, meg vannak számlálva a napjai.

Vélemény:
Mindig félek a pszichológiai és önsegítő könyvektől, mert előbbi nagyon kategorizál és ezekbe nyomorgat, utóbbi pedig nem hasznos. Most nem tudtam, hogy mire számoljak, mindenesetre, tanulságos volt. Persze, főleg a drogokról, hatásaikról, függőségről van benne szó, de a könyv végére ezen az ember túllát.
Érdekes, fontos és néha megdöbbentő kérdéseket vet fel, vagy csak az olvasás közben felvetődik bennem. Mindenképpen gondolkodásra ösztönöz. Felismertem az utolsó húsz oldalban magamat, magunkat, a kapcsolatomat Mr. A-val, Mr. A munkatársnőjét, a barátnőimet.

Számomra az egyik legjelentősebb kérdés a boldogságé volt, amit bár az LSD kapcsán vetett fel, mégis úgy éreztem, hogy ezt bármikor, bármivel kapcsolatban megtehetem saját magammal szemben. Melyik a valódi állapotom? Mikor vagyok boldog? Mit jelent a valóság? És ez milyen hatással van rám? Melyikben nem kell szerepet játszanom? Kielégít-e az, ha csak én én vagyok, nem pedig valaki más?

Az különösen tetszett, hogy nem nyomorgatja bele az olvasót abba, amibe a legtöbb magyar tudós vagy szaktekintély. Mi attól tartjuk magunkat annak, hogy egy halom olyan szót használunk, amit a másik ember nem ismer. Ettől tudományos, és nem vitatja el tőlünk senki, amit mondunk. Hiszen, hogy is merné, ha nem érti? Plusz, nincsenek benne olyan dolgok, mint hogy a piros szót nem a piros szóval, hanem egy barokkos körmondattal írja le. Itt látszik, hogy máshol szocializálódott az írásra.

A Kiss Tibivel (Quimby) készült interjú pedig, maga volt az élmény. Jó, elfogult vagyok minden szempontból.

Értékelés:
9/10
Élmény volt, tanulságos, bár a könyv az ár-érték arányt nem fedi, drágállom a 160 oldalát annyiért, amennyi, és nem vagyok szerhasználó. Csak a csokitól, kávétól, és az egészséges alkoholmennyiségtől függök. De jöhet tőle a következő!

Olvastátok már?

2 megjegyzés: