2013. november 15., péntek

Ecce Ego XIII.


Tizenharmadik ilyen bejegyzésnél járunk, és még mindig rengeteg kép van. Azon mosolyogtam méla magányomban, hogy múltkor is 113 kép maradt, és most is annyi volt. Amik már voltak, azokat töröltem, és nem emlékszem, hogy töltöttem volna le újakat.
Vagy tényleg meghasadok, vagy szaporodnak a pendrive-on.

Megvan az a jelenet, amikor a Tökéletes másolat című filmben Sigourney sakkozik online? Ez a beszélgetés folyik:
Doki: Valaki ébren van? Beszélgetni akarok.
Kate: Hello Doki! Pánik roham?
Doki: Túl hosszú idő. Rossz emlékek. Mióta vagy otthon?
Kate: Hat hónapja. Te?
Erre Sigourney elmosolyodik, és ezt mondja: „Sehol se vagy.”
Na, pont ilyen napokat élek.

Lapozzunk…



Szeretem a rókákat. – A Kis Vukot is szeretem, az eredeti, rajzolt mesét, az állatot magát is, és a kedvenc plüsseim egyike egy róka. Szegénynek már megkopott a vörössége, de mit is várhatnék egy kitömött játéktól, aki öregebb, mint én? Meg nekik is aranyos pofájuk van, és a képzeletbeli állatkertemben – ahol egy állat sem hal meg, és éri el a felnőtt kort – helyet kapnak természetesen.


Hamar következtetek. – És nem is rosszul. Azért engedem meg magamnak ezt a luxust, mert szeretem figyelni az embereket, és sokszor tudom, mivel akarnak előrukkolni, jól teszem össze az apró részleteket, meglátom, amit más nem. Nagyképűen hangzik, de ez van.


Szeretem Belle-t. – Egyszer kitöltöttem egy „Melyik Disney hercegnő vagy?” tesztet, és azt dobta ki, hogy Belle. Hiányos volt a teszt mondjuk, mert hat hercegnőn kívül más nem volt, pedig lett volna még kit beletenni. Ettől függetlenül, ő áll hozzám a legközelebb… meg a szörnyeteg, de ez egy másik történet.


Őrült családom van. – A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Remek családot kaptam, akikkel sokszor nem a nyugodt vizeken evezünk, de aztán valahogy mégis ugyanannál a tábortűznél kötünk ki, legyen szó vérrokonokról, és hozzánk csapódottakról. Sok hülyeségben benne vagyunk, elevenek vagyunk, és el sem tudom képzelni, milyen életem lenne egy konzervatív környezetben.


Nem vagyok reggeli ember. – Nagyon nem. Általában későn fekszem le, így olyan tíz óráig, és a második kávémig használhatatlan vagyok. Addig jó, ha elvonszolom magam ide-oda, de sorsdöntő kérdésekben nem szeretek ilyenkor vájkálni, mert el sem jut az információ az agyamig. Persze, aludni sokáig nem tudok, vagyis, csak nagyon ritkán.


Hálás vagyok a barátaimnak. – Nem tudom, mi lenne velem nélkülük. Olyankor voltak mellettem, amikor nem tudtam, hogy ténylegesen kire számíthatok. Azokról beszélek, akik a mai napig velem vannak, és nem tűnnek el hetekre, hónapokra, évekre, vagy akár örökre.


Ölelést akarok.MOST!!!

Ennyit mára, találkozunk legközelebb! Oh, és írjátok meg a hasonlóságot/ különbséget!

6 megjegyzés:

  1. Mellettem már alig van valaki. Igazából csak egy ember talán. De neki én is hálás vagyok azt hiszem.
    Én reggel/délelőtt sokkal aktívabb vagyok minden téren. Jobban megy a tanulás és sokáig reggel tornáztam :)
    Egy ölelés nekem is jól esne most.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én inkább éjjeli bagoly vagyok, próbálkoztam reggel tornázni, meg konkrétan felébredni, sosem ment.

      Akkor megy egy virtuális ölelés!

      Törlés
  2. Meglepődsz majd biztos, de igazak :D

    VálaszTörlés
  3. Sok minden illik rám, abból amit felsoroltál. :)

    Egyébként imádom olvasni az ilyeneket, mert ezzel jól meg lehet ismerni egy adott bloggert. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, és hasonlóképen vagyok vele. Szeretem az ilyen bejegyzéseket is, meg a TAG-eket is.

      Törlés