2013. november 23., szombat

Blamázs 3. – Egy csokornyi


Voltam pár helyen, és utána mind inkább azt éreztem, hogy kellett ez nekem? Vagy inkább, miért pont őt, miért nem engem?

Most ismét egy színes csokor jön azokról a próbanapokról – haha, napi két órát eltölteni boltokban merész próbanapnak nevezni -, amik igen emlékezetesek voltak.
A jókról azért nem írok, mert azok úgy jók, ahogy voltak, abban nincs semmi meghökkentő. Mert hogy, voltam jó próbanapon is, ahol azt mondták, hogy „szerintük rendben vagyok”. De ott el is mutogattak mindent, meg volt próbafeladat, és a légkör is varázslatos volt.

Na, nézzük a válogatottat.


Az egyik ruházati üzletbe az interjú másnapján mentünk vissza, ahol ott is volt a sikeres pályázó. Mi vásároltunk, a szegény Tóbiás meg ott válogatott egy nagy zacskóból. Előtte volt egy kupac nadrág, egy kupac pulcsi, és egy kupac egyéb. Erre áll egy sapkával, és RibizliGizi felé fordul a következő kérdéssel: - Ezt most a nadrághoz vagy a pulcsihoz tegyem?
Csóri pénztárosnak minden rá volt írva a fejére.

Ilyenkor azért eszembe jut, hogy áldom a természetet a szelekció miatt, ami sajnos az embereknél egy „kontra” szóval gazdagodott. Mindig a legalkalmatlanabb Tóbiás kapja a munkát. – Vagy, az nem az én munkám volt, és hálásnak kellene lennem?

***

Kedden egy igen neves Blamázs Kft.-nél voltam, ami női ruhákat árul, kabátoktól, kiegészítőkön át, mindent. Behívtak próbanap+interjúra. Utóbbi annyi volt, hogy odaértem, bemutatkoztam, lepakoltam, a Piszkos Henrietta elém állt, hogy én eddig hol dolgoztam, és hogy enyém lesz az ajtóban minden, egészen a kabátok végéig. Semmi baj, hogy fingom nem volt arról, mi a kínálatuk, mit merre találok, vagy, ha valaki keres valamit, azt hol. Oh, és köszönjek hangosan. Naná. Meg ne legyek háttal a bejáratnak.

Mondom, jó, mert, ha biztonsági őröket keresnek, arra megvannak a megfelelő méretű és nemű emberek. Az első órám itt úgy ment el, hogy mindenkinek köszöngettem, néha járkáltam, hogy memorizáljam, mit merre találok.
A pénztáros RibizliGizi néha körbesöpört, de nem szólt volna, hogy menjek arrébb, inkább lesöprögette a cipőmet is.

Az első vásárló bejött, egy idősebb hölgy, nézte az akciós pólókat, és kihajtogatta. Odamentem hozzá – mint mindenki máshoz is -, hogy segíthetek-e neki.
Vásárló: - Ez gyapjú?
A fejemben riadót fújtam, mert nem tudtam, de mondtam az első dolgot, ami eszembe jutott. Nem, az pamut.
Vásárló: - Mosható?
Nem vazze’, egy használat után ki kell dobni!!! – Persze, mondtam, hogy 40-60 fokon mehet a menet. Erre, hogy akkor ő felpróbál egyet. Ment is a próbafülkébe, és addig gyorsban lecsekkoltam, miből vannak, és háh, pamut volt.

Ezután megérkezett Vásárló2. Ő motyogva odajött hozzám, és menetelt előre, miközben mondta, hogy mit keres. De azért mentem utána, mert magyarázott, hogy megmutatja. Erre jön Piszkos Henrietta, és rám ordított, hogy miért vagyok a bejáratnak háttal. Mondom, a hölgy után megyek, mert nem magában beszél, hanem hozzám. Erre, hogy de akkor se legyek háttal a bejáratnak, hiszen most is bejött egy néni, és nem köszöntem.
Mi vagyok én? Rák? Menjek háttal menetiránynak?

Ezután inkább ácsorogtam, néha lézengtem, mert persze, két vásárló van. Mind a kettőnél úgy indítasz, hogy köszönsz, és megkérdezed, hogy segíthetsz-e neki. Erre vagy bámul rád a döbbenettől, mint borjú az újkapura, vagy totál zavarba jön, és bólogat igenlőn, de mégis „csak nézelődik”.

Álltam, és nem szoktam, de az egyik kezemen a köröm mellett betéptem a bőrt, és hát, csúnyán vérzett. Próbáltam nyállal elállítani, erre jön Piszkos Henrietta, és grimaszolva, sőt, egyenesen úgy fintorgott, mint aki záp kaját evett, hogy itt nem lehet állni.
Én: Akkor mit csináljak?
Erre ő, hogy egy boltban mindig csinálni kell valamit. Mondjuk, húzzam fel a kabátok zipzárját, meg igazítsam meg őket, hogy ne lógjanak ki a sorból.
Most komolyan. Ha látsz huszonöt ugyanúgy kigombolt kabátot, akkor arra gondolsz, hogy nem így kellene állniuk?
Aztán ő elkezdte lehúzkodni őket, meg kikötögetni, és mondta, hogy kössem vissza.


Már itt úgy voltam vele, hogy nem kell ez nekem. Mert más boltban, ahol voltam, azért legalább annyit megtettek, hogy elmutogatták, mit hol találok, és hogy kell ott legyen a helyén. – De itt jön ki, ebben a parancsolgatásban az, amikor mutyikislány kap apucitól egy boltot, vagy örököl, és fogalma nincs arról, hogy a dolgozók emberek, nem előre betáplált memóriás robotok.

Lényegtelen. Ezután száműzve lettem vállfázni. Ez azt jelenti, hogy van két dobozod. Az egyikbe a vállfákat teszed, a másikba kissé összébb hajtva a ruhákat. Ezt csináltam. Olyan súlyig kell pakolni, amit meg kell ám emelni. Nem akartam nekik mondani, hogy én megemelem a saját testsúlyomat is, de azt ő soha a büdös életben nem fogja. Kisebb és vékonyabb volt nálam. De nem érdekelt. Úgysem akarok oda visszamenni, addig tömtem, amíg már én éreztem, hogy nehéz. Hihihi…

Ezután pedig, fel is pakoltam. Ciki lehetett leszedni. Mindegy. Erre rá pedig, felvállfáztam az új kollekciót, meg segítettem egy-két nőnek jó méretet találni.

De szerintem nem jött be. Ő sem volt szimpi, én se neki.

Ruházatin azon poénkodtunk, hogy úgysem fogjuk tapintás után megmondani, hogy milyen anyagból van, meg hogy kell mosni. Dehogynem! Ezek kellenek, mert van pár kósza lélek, akiket ez érdekel.

***
Voltam egy ruházati üzletbe leadni az önéletrajzomat. Felnéz a nő mosolyogva.
Piszkos Henrietta: - Szerinted az arany jó, ha huszonöt karátos és szép sárga? Úgy jó nem? Úgy az igazi?
Erre én fapofával kitoltam neki a következő szöveget:
„A 79 elem a rendszerben jellegzetesen sárga nemesfém, 1064 fokon olvad, a királyvíz oldja, és a legtisztább formájában is csak 24 karátos. A tiszta aranynak vörösessárga színe van, az ötvözőfémek adnak neki inkább sárgás árnyalatot.”
Öööööö, azt hiszem, ide nem fognak visszahívni.

***

Szintén egy női divatáru üzletben voltam, persze ezúttal többed magammal mérettettem meg. Utálom, amikor versenyeztetnek, mert halál fölösleges. Mindegy.
Én csak külső megfigyelő voltam, amikor az egyik próbanaposhoz odament egy vásárló.
Vásárló: Szeretnék egy farmerszoknyát.
Tóbiás erre hozott neki egy szőrmés mellényt.

***
A topbamba az a RibizliGizi volt, aki behívott egy próbanapra, erre, amikor megjelentem, megdöbbent, hogy ő nem engem hívott. Mondom de, tegnap beszéltünk. Erre, hogy ő nem engem akart hívni. Mondom, ha már itt vagyok, akkor egy órát, vagy kettőt eltöltenék, és próbáljuk meg, hátha. De nem. Totálisan zavarba jött, és mondta, hogy nem kell. Hebegett még valamit, de arra már nem figyeltem oda, mert azzal voltam elfoglalva, premier plánba nem röhögjem szembe.

Mára ennyit. A keddi (leghosszabb) próbanap vitte a pálmát. Mr. A egyből mondta, hogy csak ne jöjjön össze, mert ha kellek is, ott rossz lenne nekem. De nem is szeretném, ha az jönne össze. Úgy érzem amúgy, hogy nem is fog. Két okból.
Az egyik Tóbiás kifelé menet odament a pénztároshoz, és puszi-puszival váltak el. Mennyi esélyem van egy mutyi mellett??? Semennyi?
A másik, hogy mivel visszakérdeztem, és nem ijedtem meg Piszkoskától, szerintem kirostálódtam.

Ja, és a mágnesek, amiket itt viselnem kellett, a kedvenc felsőmbe két halványabb pontot applikáltak. Köszönjük.

9 megjegyzés:

  1. hihetetlen...szörnyű emberek vannak... nyugtass meg, hogy azért jó tapasztalatod is volt.. :D

    VálaszTörlés
  2. Még mindig megdöbbenek az emberi bunkóságon. Nem értem miért kell a kákán is csomót találni. Ez a köszöngetős dolog konkrétan nonszensz volt. Viszont az arannyal kapcsolatos beszólásod nagyon tetszett :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira nem tudom leplezni, ha valami nem tetszik, hogy az rémes. :)

      Törlés
  3. Úristen, na ez az, amikor nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy röhögjek az emberek butaságán....Engem múltkor a boltban osztott le egy idős néni, hogy "mi ez a sok cucc"? Vettem kb 6 terméket, nem zongorát és csellót és szörföt, csak kenyeret, csokit, meg ilyen apróságokat, tehát kevés is volt és még a kupac is kicsi volt.... Na mindegy, eleve ő hogy jön ahhoz hogy egy BOLTBAN rám szóljon, hogy vásárolok... (vagy bárkire :D )
    Előtte már 5 percig azt hallgattam, ahogy az általa PAPÁNAK hívott (nem a nagypapája volt, hanem a férje, tehát ne hívja papának, mert érted, anyám sem hívja apának az apámat, maximum azt mondja, hogy apád... mert hogy nem az ő apja hanem az enyém :D ), na szóval osztotta a papát hogy majd mit hogyan pakoljon, és egy kisebb méretű konyhai edénybe akart belegyömöszölni 3× annyi cuccot, mint ami belefér... És a pénztárosnő is már húzta az orrát, mikor rákérdezett mi ez a sok cucc, annyival elintézte "A hölgy vásárol. Gondolom." (ez a gondolom lerítt, hogy egy "nem gondolja?????" akart lenni...) aztán még némi szócsata, én meg csak álltam, és még mindig ott tartottam, hogy mi az, hogy mi ez a sok cucc, látja a saját cuccát egyáltalán? :D ... mikor már fizetek, tehát az eladó a pénzemből ad vissza, amire neki főleg figyelnie kell, de én is szeretem olyankor gyorsan osztani szorozni a dolgokat, hogy mennyit adtam, mennyit fizetek, mennyit kapok vissza, és jól kapok-e vissza, a nénike kb befeküdt a kasszába, és elhajtotta a pénztáros kardigánját, hogy "hogy is hívják???" mire szól neki, hogy elnézést, fizetnek, de csak nem jön ki a néni a másik aurájából, mert még kutakodik a neve után.. "Áhá, Ágika. Na akkor úgy pakoljon, hogy először az edény." Ágikának meg tele volt a f*sza és szépen sorban lehúzogatta a dolgokat.. :D Én meg annyira nem bírtam mit kezdeni ezzel, hogy visszaérve a fodrászatba kitört belőlem ez az egész, aztán két vendég is röhögött, hogy ez így mi :D
    Na, bocs a kisregényért, de ez volt a heti best buta-sztorim... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, ebbe bele szoktam futni én is, annyival megspékelve, hogy a kosarát is rám tolja, annyira ki akar szabadulni a boltból. Meg, amikor megy a szalag, és arrébb tolja a cuccaimat, mert a szalag elfogyott, neki meg még mindig tele van a kosara. :D
      De jó történet volt, kösz, hogy megosztottad velem/velünk!

      Törlés
    2. Az ilyeneket viszonylag rövid úton le szoktam oltani. Udvariasan, de határozottan elmondom a véleményem, vagy ismertetem a nyilvánvaló reális helyzetet, és olyankor elkussolnak. :) Pl. a nyanyának biztos elmondtam volna, hogy kéremszépen ez itt egy üzlet, ahová vásárolni jönnek az emberek, és tessék békén hagyni a pénztáros hölgyet, mert a végén még elrontja a számolást, aztán akkor kezdheti lesztornózni, meg újra beütni, és akkor aztán tecciklátni sokkal tovább fog tartani ez a sokminden itt a szalagon.
      Régen még érdekelt, hogy mit gondolnak mások ilyenkor, de mostanra már nem vagyok hajlandó elviselni a hülyék beszólásait. :-/

      Törlés
  4. Már meg se lepődök az embereken. Sajnálom, hogy ennyi nem normálissal hozott össze mostanában a sors.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyakorlásnak jók. Úgy fogom fel, hogy ebből is tudok építkezni. :)

      Törlés