2013. november 10., vasárnap

Azok a kilencvenes évek TAG


Bikiráéknál olvastam ezt a Tag-et, és nem tudok neki ellenállni, mondjuk nem is akarok. A mai napig azt vallom, hogy soha, senki sem fogja tudni túlszárnyalni a nyolcvanas-kilencvenes évek zenéjét, sorozatait, bármijét, ami akkor volt.

Szívesen hoztam volna egy képet akkori önmagamról, viszont csak és kizárólag általános iskolás csoportképek vannak, így abból élek. Kivágtam magam a képről, védve a többiek személyiségi jogait.




Számomra hihetetlen, ahogy kinéztem régen, és jó múltkor történt az, hogy Viki mutatott nekem egy képet, ami a ballagásán készült. Mondja, hogy megismerem magam? És nem jöttem rá, hogy a dagadt srác a képen voltaképpen én vagyok.

Na, mindegy. Önmagam égetése után jöjjön a TAG.
Aláfestő zene innen.


1. Kedvenc Disney mese?
Körülbelül az összes. Most, hogy kidobáltuk a VHS-eket, apunak mondtam, hogy a műsorosakat tartsuk meg, ami gyakorlatilag az addig fellelhető Disney mesék voltak: Aladdin, Csipkerózsika, Hamupipőke, Pocahontas. Na, ilyen sorrendben az összeset imádom. Nincs egy kedvencem, de ha nagyon kellene választani, akkor a Szépség és a Szörnyeteg. – Kihat a pasiideálomra.
Amikor lehetett vásárolni, akkor amikor éppen nem a Barbie-bolond napjaimat éltem, akkor Disney mesét kellett anyuéknak venniük.


2. Ki volt a kedvenc együttesed?
Naná, hogy a Spice Girls, és még hallgatom néha a mai napig is. Bármennyire cikis, néha full hangerőn bömböl nálam a kilencvenes évek popja, persze már nem rángatózom a szoba közepén vinnyogva, mintha én lennék Geri Halliwell. Mert, hogy gyerekkoromban elhatároztam, hogyha egyszer felnövök, akkor olyan leszek, mint ő. Meg a BSB-t is imádtam, abból meg A.J. volt a kedvencem – mondtam, hogy a Szörnyeteg kihat a pasijaimra -, de ettől függetlenül szólt nálam Iron Maiden is, mert apu nem szerette volna, ha nagyon „lányos” lány leszek, és nemrég vallotta be, hogy minden baja volt attól, hogy Stepset hallgattam… meg azt is bevallotta, hogy direkt dugdosta előlem a Szandi kazettámat.


Megjegyzés: azt hiszem, még megvan a Spice Girls könyv, meg az első SG dezodor üvege. Az életnagyságú poszter meglétében már nem vagyok biztos. :/

3. Mi volt a kedvenc édességed?
Minden. Még mindig csak azt tudom mondani erre, hogy amit meg lehet venni és csinálni, és se nem baklava, se nem képviselőfánk, meg tejbevonó, addig tök mindegy volt. Meg is látszott/látszik rajtam.

4. Kedvenc társasjáték vagy egyéb játék?
Gazdálkodj okosan, meg Kocog és kidob (vagy Ki nevet a végén?). Meg volt még egy, a Csonti. Van két kutya, középen öt csonttal, és kis lapokat kell húzogatni, amin utak vannak, tehát utat kell találni a csonthoz, hogy a kutya enni tudjon. Aki a több csontot bezsebelte öt játékból, az nyert. Kevesen ismerik.
Meg plüssök és Barbiek.




Amúgy sokat pingpongoztunk. Kártyázni sosem szerettem, mert mindig vesztettem, azóta meg elvből nem játszok senkivel. De anyuék éjszakába nyúlóan képesek voltak römizni, meg kanasztázni, és egy táblázatban „szőrös bunkókkal” (irdatlan nagy fekete pont) vezették a nyertes-vesztes helyzetet.

5. Mi volt a kedvenc Happy Meal figurád a McDonald’s-ból?
Egy szőrös kis szörny, ami dumált, ha a fém részéhez hozzáérintettél egy fémet, ha pedig a párját, akkor énekelt.
Volt egy-két dolgom onnan, de tisztán nem emlékszem rájuk.

6. Kedvenc könyv / mesekönyv?
Benedek Elek meséi mindenképpen, meg Andersen meséi, Magyarok története című regékkel és mondákkal teletűzdelt könyv. Nagyon sok gyerekverses könyvem van otthon, illetve Disney-mesék másképpen is volt nekem, ami szerintem már nincs meg.
Plusz, szintén kevesen ismerik, de imádom A sehány éves kislány című, pár oldalas könyvet.


7. Kedvenc ruhaboltod akkoriban?
Pólus Center és kínai, tekintve, hogy a méreteimre nem nagyon kaptam ruhát. Főleg a kínai boltokba jártunk ebben az időben, mert ott volt sok XL-es ruha. Később meg a Duna Pláza.

8. Kedvenc Cartoon Network meséd?
Az összes ACME mese, Tom és Jerry, Scooby Doo, BOCI ÉS PIPI, Pindúr Pandúrok, Dexter Laboratóriuma, The Jetsons, Hey, Arnold!, és még nagyon sok más.



9. Mit néztél a tévében, ha hazaértél a suliból?
HBO-t. :D
Az azon futó amerikai sorozatokat nagy kanállal ettem, éppúgy, mint a filmeket abban az időben.

Egy szempillantás alatt visszarepültem a gyerekkoromba, szóval, most megyek. Szerintem még este jövök valamivel.

Töltögessetek ti is!
Pusszantás
D.

15 megjegyzés:

  1. Jajj, ez marhára tetszik :D
    Én is ki fogom tölteni én is :]

    VálaszTörlés
  2. Az első képen hihetetlenül édes vagy:) Szerintem csak picit vagy fiús a 2. képen, de valahogy ezen a legtöbb ember átesik. Nekem is van olyan képem amin teljesen fiúnak nézek ki. Bár én a középkori kinézetem letagadnám szívesen.
    Szerintem én is kitöltöm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a középkori = általános vége - középiskola eleje közepe:)

      Törlés
    2. Köszi! :)
      A második képen még nem/már nem voltam annyira fiús. Ennél durvábban néztem azért ki. Majd, ha nem felejtem el, akkor hozni fogok fényképeket magamról. :D
      Azt a korszakomat én is tagadom, hogy létezik. Próbálom mítoszként tartani. :)

      Törlés
  3. Én is ki fogom tölteni, nagyon jó kis TAG :) A Spice Girls-t meg én is imádtam, és néha a mai napig is hallgatom őket :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem az egyik olyan banda, aki kikerülhetetlen, és az emberek többségének tetszik. A Tag miatt hallgattam most egy kicsit. :D

      Törlés
  4. Ez annyira kolosszális, hogy meg is csinálom :D

    VálaszTörlés
  5. Sehány éves kislány nagy kedvenc volt nálam is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már majdnem azt hittem, hogy egyedül vagyok vele. :)
      De jó, hogy nem.

      Törlés
  6. Oh, Szépség és a szörnyeteg!
    Oh, Spice girls!
    Oh, Gazdálkodj okosan!
    Oh, a Sehány éves kislány!
    Oh, és igen az HBO :)
    De jó, hogy összeírtad ezeket a régelfeledett dolgokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, akiknél elolvastam, mindig rájöttem, hogy de jók is voltak a kilencvenes évek... hm-hm.

      Törlés
  7. Szuper ez a TAG :) Egyedül a sehány éves kislány könyvet nem ismertem. Nálunk valami más volt - ugyanilyen jellegben- , de a címére már nem emlékszem. Hiába ...régen volt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egyszer a kezedbe akad, semmiképpen se hagyd ki. :)

      Törlés