2013. október 18., péntek

Lélekbúvárkodás


Valószínű, holnap és holnapután nagyon nem leszek gépnél, ezért írok most egy hosszabbacskát, mint amilyeneket szoktam.

A minap együtt buszoztam a munkaadóm sógorával (remélem, nem olvassa az alábbiakat). Kicsit fura szerzet, mert nagyon nyomul, mint egy Duracell nyuszi – háh, kiderítettem, miért -, és úgy viselkedik mindenkivel, mint a gyerek egy új ajándékkal. Csillogó szemmel bontogatja, még akkor is, amikor rég nincs rajta papír, és csak utána játszik vele.

Tipikusan olyan embertípus, akit nehezen tolerálok, és láss csodát, négyszemközt egészen jól elfilozofáltunk, van egy-két közös pont. Kellemes csalódás.
Lehet, hogy látta megcsillanni az értelmet a szememben… vagy már nem voltam újdonság.


Lényegében arról beszélgettünk, hogy miből írta a diplomamunkáját, miért nem arról akar kutatást csinálni a későbbi péhádéhez, és ha már nem, akkor miből. Mi fán terem a boldogság? Létezik-e örökké tartó boldogság, vagy szeretet? Ki miért ragaszkodik az álláspontjához?
Ebből pedig, egy igen magas röptű beszélgetés, vagy filozofálás lett, amit élveztem, mert végre egy ember, akivel lehet beszélgetni ilyen dolgokról is. Most én mentem át kicsit ajándékbontogató gyerekbe.

Aztán lehet, hogy csak a mély egyetértés miatt érzem úgy, hogy az ellenszenvem csökken. De hagyott jó sok gondolkodnivalót nekem.

Az egyik ilyen az volt, hogy „mi az életcélom?”.
Ez onnan jött fel, hogy régen nagyon pszichológus akartam lenni, és látva a felhígulást, inkább nem akarok. Mindenki az lesz, akivel „oan naon szemét a világ”. Mondta, hogy ha erre a kérdésre tudok válaszolni, akkor fogok egy jó út felé fordulni.

Amilyen az életem, bátran állíthatom, hogy nem tudom, mit akarok csinálni. Egészen hazáig ezen kattogtam. Mert az írás érdekel. Fantasy könyvet kiadni, a saját világomat az utolsó fűszálig megteremteni. Alapnak elfogadtam.
Aztán még többet gondolkodtam, és rájöttem, hogy szeretném, ha olvasnának az emberek. A fiatalok. Ne csak a kötelezőket, meg a Szepesi-féle igen elmés köynveket, hanem ifjúsági irodalmat.
Szóval, célkitűzés: ilyen könyveket írni, amivel rávehetem a fiatalokat az olvasásra. Meg legalább egy könyvet megszeretnek ezáltal.

Ez arra jó, hogy kiküszöböljem azt, hogy tanulok valamit, és nem elégít ki. Tulajdonképpen, ez a kulcsszó. Hogy ezzel rájövök, mi elégít ki annyira, hogy ne vágyjak másra. – Pl. tanulhatok pénzügyet vagy jogot a magas fizetés reményében, de ha egyszer azt érzem, hogy tanár akarok lenni, akkor nyilván azért van, mert nem az az én utam.

Pszichológia szanálva. Annyi minden érdekel, hogy nem merném teljes biztonsággal kijelenteni, hogy erre tenném fel az életemet, és annyira el lett véve a kedvem az emberektől, hogy inkább nem szeretnék velük, mint doktor foglalkozni. Nem is lenne testhezálló, mert túl könnyen magamra veszem a dolgaikat, egy idő után pedig, nem is tudok velük mit kezdeni. – Főleg azokkal, akikhez faltörő kos kell. – S lehet, hogyha előbb dumálok erről vele, akkor a szociológiát sem választom, mert lehet, hogy nem az egyik tanárom általi kiégés szegte kedvemet, hanem mert nem éreztem ott jól magam.


A másik ilyen kérdése az volt, hogy három pozitív melléknevet állapítsak meg magamról, mert azokkal tudok majd az utamon operálni. Remek. A három melléknév még menne, de baromira nem tudok egy pozitívumot sem mondani.
Mindig azt mondta kivétel nélkül mindenki, hogy negatív ember vagyok, és talán ezért sem élem meg magam túl pozitív embernek.
Erre ő azt mondta, hogy olyanokat, mint: közvetlen, érdeklődő és tettre kész.
Mr. A meg jött az olyan bárgyú szavakkal, mint a kedves, meg vidám.

Erre azért nem építeném fel az életemet.

Kitartó vagyok. – Amit elhatározok, hogy megcsinálom, azt véghez is viszem. Így, vagy úgy, de megcsinálom.

Nyitott vagyok. – Azt nem mondhatja senki, hogy bezárok előtte (jó, van egy-két ember, akiket csípőből szanálok). Meghallgatok mindenkit, odafigyelek mindenkire.

Közvetlen vagyok. – Bármiről beszélek, bárkinek, és nem ítélem el azért, mert mást gondol, és mindenkinél úgy kezdem, hogy nálam nincs tabu. Mondjon akármit úgy, ahogy éppen kijönne.

Azt hiszem, ez a három pozitívum, amúgy nem tudom.

Szerintetek? Mert én, őszintén szólva, passzolom ezt a kérdést.
Szóval, ezen kattogok most.

14 megjegyzés:

  1. Őszintén szólva én se nagyon találom a helyem a világba. Most úgy lógok a levegőbe, sajnos. Nekem is van 2 olyan végzettségem, amivel még egy percet sem dolgoztam. Van egy szakmám, amibe dolgoztam, de eléggé könnyen otthagytam, szóval akkor az sem az igazi valószínűleg. A 3 pozitív mellékneven meg én is elgondolkodom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sokáig az volt, hogy a régi társaságomhoz nem illek már, a következőt pedig, még nem találtam meg. Most pedig, csak a keresés fázisban vagyok, a saját kis terem és közegem kialakításában.

      Ezt a hármat tippeltem be magamnak, de tényleg nehéz. Hármat és pozitívat kiemelni. Remélem, hamar rájössz. :)

      Törlés
  2. Hu, azt hiszem én ezt inkább nem kommentálom :-D Majd szóban esetleg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, kíváncsi vagyok. Akkor vagy elgondolkodtál, vagy félreértelmeztem valamit?! Jaj, de messze van még a kedd.... vááááááá.... :D

      Törlés
    2. Nem, hiszem hogy félreértelmeztél dolgokat! Nem ilyesmit akarok majd mondani :) Inkább csak azért nem írtam, mert túl hosszú lenne, és... ;)

      Na de hogy valami értelmes kommentet is írja. A gyerekek olvasásához. Én sokat gondolkodtam már ezen, és nem vagyok benne biztos, hogy csak azon múlik-e hogy jó-e egy könyv vagy sem. Persze igen, nagyon sokat számít. Csak hogy hol kezdődik az hogy a gyerekek szeressék a könyveket. Mennyit olvasnak vajon a mai szülők a gyerekeiknek, amíg még ő maguk nem olvasnak? Sőt azt mondják, hogy még akkor is kell nekik olvasni fel, ha már tudnak olvasni. Én könnyen vagyok, mert én magam nagyon szeretek olvasni. Így igazándiból én a legjobban mindig is azt szerettem a gyerekekkel, hogy mesét olvassak nekik. Megyünk együtt könyvesboltba is, választhatnak ők könyvet, könyvtárba szintén. Kicsit próbálom persze egyelőre még irányítani őket. De azért azt is tudom már, hogy mi jön be nekik, meg mi nem. Talán ez a kezdet is fontos ahhoz, hogy jó érzések kapcsolódjanak egy olvasáshoz. Aztán lehet hülyeség. Lehet hogy nem is számít abban, hogy majd ő maga szeret-e olvasni. Majd idővel megtudom :)

      Törlés
    3. Olvastam a levelet is, fogok is reagálni rá, csak nem fáradt fejjel szeretnék, mert értem, amit mondasz. Persze, kell nekik, hogy lássák, hogy a szülők, vagy a baráti körben is olvasnak, és nem is szeretnék senkit sem megváltani nagyban. Csak kicsiben, és ha már egy könyvet is levesz a polcról (akár pluszban), az már haladás.
      Az olvasás kiskori megszerettetése miatt szeretnék majd egy foglalkoztatókönyv jellegű valamit összetenni. :)

      Törlés
  3. Sok sikert ahhoz, hogy rávedd a fiatalokat az olvasásra! Ahogy tapasztaltam a könyvre valami idegen, baljós lényként tekintenek, meg nem teljesen komplettnek hiszik azt aki esetleg a folyosón elő mer venni egyet. Mondjuk én olyan jókat szoktam ezen mosolyogni, egyik osztálytársamnak meg is jegyeztem, hogy biztos azért bámulnak felénk állandóan mert még nem láttak tankönyvön kivül, igazi könyvet.
    Annyira jó olvasni, hogy ennyire pontosan tudod, hogy mit szeretnél, és hogy mik a belső értékeid. A nyitott és közvetlen tulajdonságoddal egyet értek, mert az vagy, ez látszik a blogodból, ahogy reagálsz minden kommentre. A kitartót nem tudom, ehhez szerintem személyesen ismerni kell a másikat, bár a blogod alapján annk mondanálak.
    Hát hogy mi leszek? Nem tudom. Vagyis vannak tervek, de a terveim soha nem valósulnak meg szóval majd lesz valahogy.
    Három pozítiv melléknév magamról? Huh ezen lesz mit gondolkodnom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folyamatosan dolgozom történeteken. :)
      Lényeg az, hogy szeressék a könyvet, vagy legalább csak egy könyvet, mert már az is jobb, mint a semmi. A tankönyveket is kétlem, hogy van, aki kézbe veszi.
      Engem a buszon szoktak bámulni, mert képes vagyok a legnagyobb tömeg közepén is állva olvasni. :D

      A belső értékeimet nem tudom, azokat gondolom, hogy ezek. De köszönöm, hogy egyet értesz velük.

      Tervek. Nézd meg, hogy egy nagyobb része-e, vagy sok különálló kicsi. Bontsd szét őket részleteikre, és kezdd el kicsiben. :)

      Törlés
  4. A könyves dologban maximálisan egyet értek veled. Sokkal többet kellene a fiataloknak olvasnia, és anno én magam is ezért vágtam bele az írásba, hogy alkothassak egy olyan könyvet, amit szívesen vesznek majd kézbe. Az ifjúsági irodalom témakörében alkotgatok én is leginkább, vagyis van egy ilyen projectem, de én az aprókáknak is szívesen írok meséket. A lényeg az, hogy az emberek szeressék az olvasást, ehhez pedig jó könyvek kellenek - remélhetőleg szállíthatunk nekik majd egy párat :)
    A három tulajdonságod szerintem nagyon passzol hozzád, én is ilyen embernek tartalak. Igaz, az önismeret az egyik legnehezebb dolog a világon, de én imádok vele foglalkozni, mert önmagam megismerése a legkalandosabb feladat. Az én három pozitív melléknevem magamról talán az lenne, hogy segítőkész, jóindulatú és kitartó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régen írtam gyerekmeséket. :) Van kemény hat darab, de inkább egy foglalkoztató könyvet szeretnék egyszer csinálni, ami olyan, mint a régi Csodaország (Sz: Csörgő Anikó-Füzesi Zsuzsa). Ami mese is, feladatok is.
      Azért szeretnék ifjúsági irodalommal foglalkozni, mert hátha felcsillan a remény. Gondolom, hogy nem én fogom megváltani a világot, de ha csak egy is úgy gondolja, hogy több könyv is érdekes lehet, már boldog leszek. :)

      Köszönöm. :)
      A jóindulatú és a kitartó az látszik a blogodon, amiket írsz, ahogyan írsz. A segítőkész is biztos igaz, de ahhoz minimum egy személyes találkozás kellene. :)

      Törlés
    2. Megosztod velünk a meséket? :)

      Törlés
    3. Gondoltam már rá, hogy meg fogom. :)
      Ha szeretnétek. :D

      Törlés
  5. Én szívesen elolvasnám őket! :) :)

    VálaszTörlés