2013. október 22., kedd

Hemümön át a világ: Nős nőfalók és egyéb ínyencek


Valamiért az ínyencek helyett kétszer is a perverz szót sikerült leírnom. Freudi elszólás, azt hiszem. Szerintem minden nő fél egy egyedülálló nőtől, hogy elhappolja a pasiját. Eleve „nincs” a szinglinek vesztenivalója, a kapcsolatban élőnek viszont, van. Ameddig nem konfrontálódik a férfival, addig nincs gond, de ahogy ez megtörténik, onnantól kezdve fekete listára kerül.

Szingliként anno két dolgot vettem észre. Lépten-nyomon össze akartak hozni emberekkel, és ha a pasi megneszelte, hogy egyedül vagyok, nyomulni kezdett. A másik, hogy a párkapcsolatban élő barátnőim úgy fogták a pasijuk kezét, mintha egyáltalán eszembe jutott volna az, hogy lecsapom a kezükről. – Egyszer az egyik lány bejelentkezett MSN-re, majd kijelentkezett, és jött a pasija. Az meg mondta, hogy de tali, meg motorozás, meg masszázs, mondom, nem. Kiderült, hogy a lány végig ott ült mellette, mert kíváncsi volt, hogy reagálok.
Mondanom sem kell ugye, hogy ezután nagyon nem jártam fel chatelgetni.


Nem a férfiak védelmében, de azért meg kéne nézni, hogy miért akarnak egyáltalán rámenni más nőkre. Nyilván, otthon nem kapnak meg valamit, vagy pedig, a folyamatos nyomástól (görcsös akarás, kibírhatatlan család) akarnak szabadulni, legalább egy estére. – Hozzáteszem, hogy ez nőkre is igaz, nem csak a férfiakra, mert azért ismerek olyan embereket, akik házasságban kacsintgattak kifelé, másokra. Házas férfifalók.


Az a tapasztalatom, hogy ezt az egész dolgot, hogy a férfi félremegy, és gerinctelen, és a többi, azt azok a párkapcsolatban élő nők (is) találták ki, akik örökké elégedetlenek magukkal, nem szeretik magukat, s ezáltal hiába várják, hogy bárki is szeresse őket. Rátelepszenek a pasikra, mint ne legyen nőnemű barátja, ne legyen nőnemű ügyfele, mert bármikor megdughatja, erőszakosak, uralkodóak, egyszóval zsarnokok lesznek, vagy házisárkányok, amivel épp az ellenkezőjét érik el annak, amit szeretnének. A pasi így nem marad, hanem megy.
Ne csodálkozzunk, ha himbálhatnékja támad.

Nekem van egy ismerősöm, aki a pasijával át szokott jönni hozzánk havonta egyszer. Múltkor egészen jól elbeszélgettem a sráccal. Ott ült mellettem a lány is, és Mr. A. A fiúval mélységesen egyet értettünk egy témában, mire a lány úgy kezdett el rám nézni, mintha minden pillanatban meg akarna ölni, és azóta valahogy nem is keressük egymást.

Szóval, ez a féltékenység egy rossz tapasztalatból (is) gyökerezhet, és kihat minden más mellel és puncival rendelkező lényre a bolygón. Mert egy féltékeny típusnak mindenki ellenség, függetlenül attól, hogy kapcsolatban él, vagy sem. Utóbbi esetben azért hatványozottabb talán.

Volt dolgom házas férfival. Végig tudtam, hogy nős, és eszem ágában nem volt vele komolyabban kikezdeni. Ő ezzel szemben sejtett valami szerelmet, a végén pedig, meg akart fektetni, csak nem jött neki össze. Utána hisztizni kezdett, hogy de én nem értem meg, mert csak bújva aludni szeretett volna, és ő meg nem értett meg, hogy mivel egyedül voltam, én húznám a rövidebbet, és nem akarok még egy csalódást a párkapcsolati BAR-listámra. – Ilyen szempontból a mi rosszabb, mint az egyedülálló én.
A pasinak tényleg több országban, városban volt egy szeretője. Lettem volna én a budapesti… cöh…
Oh, és kijelentette, hogy a nejét nem hagyja el. Dupla cöh…

Az pedig, hogy pikáns történetekkel szórakoztatják a párt, az egy dolog. Az egyedülálló nők többsége a pokolba kívánja a kapcsolatban élőket, mert nekik jó, nincsenek egyedül. Mondjak valamit? Ha nem vagy egész magadban, akkor a kapcsolatodban sem leszel az.
Függő leszel, egy szorongó valaki, és kész. Egy lépés a féltékenység és/vagy a zsarnokság.
(szép önnyugtató hazugságnak tartom, hogy „én tényleg csak vele vagyok egész”)

Azért ezt ne tévesszük össze azzal, hogy önzők vagyunk. Az individualizmus, vagy az énközpontúság szerintem, egy kapcsolatban csak akkor kerülhet igazán előtérbe, amikor azt érezzük, hogy nekünk ez nem jó. Akkor legyünk önzők, és mondjuk, hogy az ÉN boldogságom a fontos.

Ha pedig, kalandozásra vágyom, ott a flört. Kapcsolatban élek, hűséges vagyok minden viszontagság ellenére, de van, hogy egy kis ártatlan szemezés becsúszik. Mintha Mr. A nem nézne meg csajokat, vagy nem kokettálna velük. Kell az izgalom, és fent kell tartani a tüzet.
Ezt pedig lehet a férfi-női üzekedéssel pótolni. Nem a vitával, és a veszekedéssel, csak az évődésekkel, amiket azért meg lehet találni egy kapcsolaton belül is.

Az elérhetetlen vonzóbb, de nem a gyűrű az elérhetetlenség jelképe. Az nem akadály, attól még a zipzárt le lehet húzni. DE! Ha valakit vonzani akarsz, utasítsd el. Akkor jön, mint a buldózer.
Aki viszont lelkileg, érzelmileg stabil és kitart a párja mellett, akkor az az igazi megállj.


Nekem le is koptak a fiúhaverok. A lányok is mondjuk, mert, amit utálok, hogy oly’ sok idő után lett egy biztos pasim, 0-24 legyek vele. Ezt azért nem, nekem kell a szabadság. Ezért nem szeretnék sem feleség, sem anya lenni. Túl sok kötöttség, amit nem viselek el.
Mr. A is mindig mondogatja, hogy ő neki esze ágában nincs lekötni magát – de miért is kellene? Miért muszáj? Nem élhetünk boldogan egymással úgy, ahogy vagyunk? Dehogynem. Na, ez egy másik téma felé visz. Majd következőre.

Szóval. Valóban azért van létjogosultsága a témának, mert nem elégít ki minket a házasságunk? Vagy azért, mert eleve éltesen kerülünk bele egy kapcsolatba? Félünk vénlánynak lenni?

Olcsinál írtam, hogy „a megcsalás lehet fizikai, és lehet érzelmi. Aki le tudja rakni a gyűrűt, és ezzel együtt egy-két órára elfelejti a nejét. Ott nincsen szó szerelemről, nem arról szól. Ha a feleség tud róla, de mégsem lép, akkor hülye. Komolyan mondom. Jobb benne lenni egy kapcsolatban, amiről tudod, hogy az egész belülről rohad, mint egyedül lenni és lehetőséget adni magadnak a boldogságra?”

„Valószínűleg, nem mennék félre, mert nem vagyok olyan. Max., ha valami nagy gebasz van, de akkor sem a háta mögött. A másikért viszont, nem vállalhatunk felelősséget. Azért nem hibáztatnám, ha én lennék a megcsalás forrása.” – Nézzétek meg, milyen típusú emberek mennek félre, és nézzük meg, milyen típusú nőknek sír a szája.

Tény. A szerelem elmúlik. Más problémák kerülnek felszínre, és marad a szeretet. A kérdés pusztán annyi, hogy mennyire éri meg félremenni? Kipróbálni, milyen mással? Ha meg nem érzed azt, hogy kielégít a kapcsolatod, akkor gondolkozz el azon, hogy tényleg ez a kapcsolat kell? Tudsz-e változtatni rajta, mielőtt felugrana egy chat-ablak, ami egy idegen erotikával kecsegtet?

Nekem óriási kettős mércém van. Szerettem szingli lenni, mert annak is megvannak a maga szépségei, viszont szeretem a kapcsolatomat, ameddig megvan a személyes szabadságom, amit már megszoktam.

Ki mit gondol?!

8 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes a látásmódod, és több gondolat is felmerült bennem. Maximálisan igazat adok neked abban, hogy sokszor az önbizalom hiányos nők a féltékenyek, akik nem bíznak eléggé önmagukban, nem elégedettek magukkal. Az ilyen nők hajlamosak paranoiából is belelátni szituációkba olyasmit, ami amúgy nincs is, de férfiaknál is láttam már ilyet. A két személyes sztoridon ledöbbentem. A tesztelgetős szerintem gerinctelen dolog, én speciel utálom, ha kísérleti nyúlnak néznek és figyelik a reakciómat. Ennyi erővel ketrec mögé is lehetne dugni. A nős hapsis téma meg szimplán kiakasztott. Nem értem miért jó házasságon belül félremenni, akkor már inkább menjenek külön - bár ahogy te is írtad, az elérhetetlen vonzóbb, és sokszor az az izgalom, az a plusz adrenalin kell az embernek, amit a tiltott gyümölcs ad. Szingliként mindjárt nem lenne olyan izgalmas flörtölni más szinglivel. Azt meg szerintem embere válogatja, hogy kinek mennyire fontos az elkötelezettség. Szerintem nem egy papírtól lesz szorosabb két ember viszonya, az esküvő az én számomra csak egy nagyon szép módja annak, hogy elmondhassuk mennyire szeretjük a másikat. Nekem világ életemben fontos volt a házasság, de ezt attól még nem érzem kötöttségnek. Miért is lenne az? Azért, mert két ember összeházasodik még nem kell éjjel-nappal együtt lenniük, én legalábbis így gondolom. Sokan nem jó oldalról közelítik meg a házasságot. Én egy szép lepecsételésnek tartom, egyfajta mélyebb szeretet-kifejezésnek, amitől ugyanúgy megmaradhat mindkét fél szabadsága, mintha nem lenne papírjuk. Persze ez felfogás kérdése. Van, aki börtönként tekint a házasságra, menekül előle, mert rosz szimbólumot jelent számára. Én nem tartom annak, és nem is érzem úgy, hogy ettől más lenne a kapcsolatunk a párommal. Egyébként szerintem aki azért vet újra és újra véget a kapcsolatainak, mert már nem érzi azt az égető szerelmet, az nagyon rossz úton jár. Mert a szerelem lila ködös mámora tényleg nem tart örökké, kicsit lecsitul, a hormonok már nem fognak úgy tombolni bennünk, mint az elején. Ettől függetlenül én nem gondolom úgy, hogy ez azért van, mert a szerelem szeretetté változik, szimplán kicsit megnyugszanak az érzéseink. Ez valószínűleg azért van, mert én hiszek az igaz szerelemben, és ezen nézetem nem tudja elfogadni azt, hogy a szerelem elmúljon és a helyét a szeretet vegye át, de ebbe nem mennék bele, mert hosszadalmas téma :) Minden esetre nagyon tetszett a bejegyzésed, elgondolkodtatott. Jó, hogy foglalkoztál vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megara, nagyon tetszett amiket írtál! Én is így érzem, és gondolom. A szerelmet is meg a házasságot is. Én is úgy érzem, hogy a házasságot sokan félreértik. Szerintem sem lesz ettől nagyobb a kötöttség. Akkor lesz az, ha nem is akarod igazán azt a kapcsolatot :), mert akkor valóban egy jogi kötelék lesz, amiből nehéz kiszállni. Ez egy pecsét arról, hogy szereted a másikat valóban.

      Meg a megcsalás is, igen, menjenek szét inkább. Azon nők közé tartozom, akik megcsalták a férjüket és el is hagyták. De az a korrekt, ha elhagyod, mint szivatni a másikat. Mert mindenféle értelemben az. Én is ezt tettem végül, elmentem. Ezt persze nehéz úgy időzíteni, hogy ne történjen meg megcsalás, igazándiból nem vagyok egy megcsalós tipus, csak baromira magam alatt voltam, így utólag másként csinálnám ezt a részét. Előbb kellett volna a lelki részét rendbe rakni, és elmenni, majd ha úgy adódik új életet kezdeni. De én amint végigrágtam, hogy mi a bajom, mi nem kell, léptem, és elmentem. Na ez jó zavaros lett :)

      Névtelen fogalmazta meg azt hiszem ezt, és én is beleillek a képbe, hogy egy nő ha megcsalja a másikat akkor az általában azt jelenti, hogy vége az egésznek, csak idő kérdése, hogy meg is tegye a lépést. A férfiak ezt meg általában máshogy kezelik.

      Törlés
  2. Jó kis téma! :)
    Nekem is az a véleményem, hogy ha valaki nem érzi jól magát a kapcsolatában, akkor próbáljon meg javítani rajta. Ha meg nem megy, akkor lépjen tovább. A félrelépés nem megoldás.
    Mondom ezt annak ellenére, hogy korábbi kapcsolatomban léptem félre, többször is, végül szakítottunk, mert be kellett látnunk, hogy nem működik. Számomra végig nyomasztó volt a folyamatos hazugság, és azóta úgy gondolom, hogy nem tennék ilyet, saját magam miatt sem.

    Ráadásul szerintem senki nem veszi komolyan az olyan partnerét/szeretőjét, akiről tudja, hogy van mellette egy társ, még ha a kapcsolatuk rossz is. Talán azért, mert nem tud kialakulni a megfelelő mértékű bizalom, hiszen ha velem megcsalta, akkor engem is megcsalhat mással? Tehát ha normális kapcsolatra törekszik valaki, akkor azt legjobb egyedülállóként megtalálni.

    Eszembe jutott egyébként egy férfiismerősöm is az írásodról. Házas volt, gyerekek is voltak már, de volt valami, ami hiányzott a házasságukból, ezért lett egy barátnője évekig a feleség mellett. Aztán egyszer csak a feleségnek is lett valakije, és el akart válni. Nagyon furcsa volt nekem, hogy a férfi féltékeny lett, és egyből küzdeni kezdett a nejéért, persze akkor már hiába. Elváltak, a férfi pedig összeházasodott a barátnővel. De nem sokkal a házasság után azt érezte, hogy valami hiányzik az új házasságból, és szerető után nézett. Talán már nem volt elég érdekes a dolog, nem kellett bújkálni?

    Az is egy jellemző dolog szerintem, hogy ha egy nő félrelép, akkor általában ott már vége is lesz a kapcsolatnak, míg a férfiak estében ez nem igaz, valahogy ők szeretik megtartani a biztosat is a ledér kalandok mellett.
    Nyilván ezek csak általánosítások, de nagyrészt így látom a kérdést. :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagy dolognak számít, ha két ember hűséges tud maradni a másikhoz. Ez ma szinte egyáltalán nem jellemző, az meg pláne nem, hogy életünkben csak egyetlen párunk/ kapcsolatunk legyen, és ha már így van, az tartson a sírig, örök boldogságban. Nem. Az emberek sajnos/nem sajnos nem ilyenek. Mindig az kell, ami elérhetetlen, ez sosem fog változni. Férfi és nő, mint ahogy előttem már ez kielemezésre került, teljesen máshogy látják ezt a problémát. Csak gondoljunk a kulcsos-záros mondásra.
    Szerintem ahhoz, hogy egy személy tartani tudja magát ahhoz, hogy -basszus, amíg vele vagyok, addig nem kavarok senki mással- hatalmas eltökéltség, kitartás és gerinc kell, hogy mikor belegondolunk ilyesmikbe, és már csak egy lépés hiányzik, eszünkbe villanjon, hogy ez egyszerűen nem éri meg. Ha azonban arról van szó, hogy önmagunkat ámítjuk, mert mélyen már tudjuk, hogy nem szeretjük az illetőt, csak félünk attól, hogy egyedül maradunk, ezért inkább megcsaljuk...na azt az embert én elítélem, mert felelőtlen és önző. Ez sajnos ma nagyon jellemző a kapcsolatokra. :( Meg az, hogy egyik se tudja, mit és kit akar valójában. Bár az meg inkább szánalmas...de ez csak az én véleményem, aki sose csalt meg senkit, és elvi kérdést is kreáltam magamnak belőle. Nem mondom, hogy ez a legjobb megoldás, de mindenképpen tartós. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hogy ez eltökéltség kérdése-e. Én női oldalról azt gondolom, hogy amig oké a kapcsolat, vagy annak értékelem, addig eszembe sem jut a megcsalás. Én is totál biztos voltam benne, hogy sohasem csalnám meg a párom. De pont azért történik meg, mert nem jó és mert próbálod a másik tudtára adni, meg akarod beszélni,de nincs semmi. Minden kapcsolathoz ugyanis két ember kell. Az pedig hogy mégis megteszed, mint nő, szerintem az egy nagyon erős jelzés. Persze lehet itt azt mondani hogy állj, nem teszem meg, és próbáljuk megbeszélni (de mi van ha már megtörtént, eredménytelenül), vagyis lehet hogy pont azért teszed meg, mert folytathatatlan, ami van. Akkor viszont ki kell végül szállni. Én így is tettem. De szerintem ezer meg egy indok van, hogy ki miért teszi, és nem mindegyik elfogadhatatlan részemről. Van ami persze szerintem is az... a félek hogy egyedül maradok az egyértelműen ide tartozik.

      De nem mindenki azért csal meg valakit, mert fél hogy egyedül marad. Én biztos hogy nem ezért tettem. Őszitén szólva én nem vagyok kapcsolatfüggő. Semmi pénzért nem mennék vissza, akkor sem ha a volt-férjem lenne az egyetlen férfi a világon. És nem azért mert rossz ember. Csak egyszerűen nem illettünk egymáshoz, és igazándiból ezt jóval hamarabb kellett volna felismerni, de sok okból, családi, környezet,stb, nem történt meg. Sokszor szerintem azért nem ismered fel a rossz választást (nálam pl igy volt), mert olyan a párod, aki mindenki szerint tök rendes, okos, jófej, stb, miért ne lennél vele, nincs okod a szakításra. Nekem életem legjobb döntése volt, hogy kiszálltam. Sokkal hamarabb kellett volna persze, jó lett volna jóval hamarabb felismerni, de a múltat megmásítani nem lehet. Tök szép az a gondolat, hogy az első szerelmed téged is pont viszont szeret, pont úgy ahogy te szeretnéd, pont passzoltok egymáshoz. Én is boldog lettem volna, ha ez jut. De sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ez mindig két emberes játék. Nem várhatjuk el szerintem, hogy leéljük az életünk az első szimpatikus sráccal. Ahhoz hogy két ember ki tudjon tartani egymás mellett, sokkal több közös kell, mint hogy jól néz ki a másik... vagy bármi elsőre szembeötlő tulajdonság. És nem azért, mert ki akarok próbálni egy csomót, mielőtt döntök.

      Ennek ellenére egyetértek Kicsiszivvel, hogy nagyon nagy dolog ha két ember hűséges tud maradni egymáshoz. Ez azt jelenti számomra, hogy jól választottak, együtt átverekedik magukat minden gondon. Nagyon becsülöm az ilyen embereket, akik nem adják fel, és eszükbe tudják idézni, hogy egyszer miért mondtak igent egymásnak.

      Törlés
  4. kitöltöttem a halloween tag-edet ;)
    http://worldofbree.blogspot.hu/2013/10/halloween-tag-tipego-zombi-doritol.html

    VálaszTörlés
  5. Megaera: Azért írom női szemszögből, mert egyrészt nekik szól, másrészt, ez a Sex and the City sorozaton alapul, és ott ugye, ez az álláspont. Ettől függetlenül, én is láttam ugyanezt férfiban. A nős pasis történet kapcsán pedig, hogy ahogy megtudom, hogy van valakije (nem kell házasnak lennie), nálam kizáró ok. Vele sem bonyolódtam semmibe, sőt, én egy kapcsolatban eleve nem vágyom másra, ha jó a kapcsolatom. Ha nem, akkor mielőtt félremegyek, akkor szakítok az illetővel. Mert nem szeretném ezt tenni senkivel sem.
    Személy szerint én nem vagyok házasságpárti, viszont ettől függetlenül sem mennék félre. Attól még szerethetem, mert nincs gyűrű az ujjamon.
    Ne vedd támadásnak, de a szerelem-szeretet dolgot sokan félreértik, és értelmezik. Nem fogsz örökké lángolni, mint egy fáklya, de attól, még újra és újra belé tudsz szeretni, plusz, tudsz rá szerelemmel nézni. Sokan a szeretet alatt azt értik, hogy „szeretem, mint embert” vagy „szeretem, mint a szüleimet”. Na, nem az utóbbira gondoltam.

    Dóri: Mi szeretjük egymást, de nem akarunk házasodni. Vagyis, inkább fogalmazok úgy, hogy van terv, de nem most, hanem majd valamikor, amikor lesz keretünk egy olyanra, amilyet szeretnénk, hogy ne az legyen, hogy van egy buli, amin igazán senki sem érzi jól magát. – Amúgy, rád ismételten nem gondoltam a bejegyzés megírásakor. Valahogy nem ugrott be, hogy mi történt nálatok. Valószínű azért, mert te léptél.
    A második kommenttel egyet értek, és szerintem aki fél, hogy egyedül marad, annak szíjat lehet hasítani a hátából, akkor is marad. Inkább, mint hogy megcsal.

    Névtelen: teljesen egyet értek veled, és azt kihagytam, hogy ha egyszer megtette, akkor megteheti még egyszer, mert ez egy másik poszt tartalma lesz majd, de tény, hogy megbízni nehéz. Mivel a nők emocionálisabb lények, gondolom, ők inkább vetnek véget a kapcsolatnak, mert nekik a boldogság a fontos, a pasiknak meg a hárem.

    Kicsiszív: nem tartom az embert monogám alkatnak, mert ezt a fogalmat egy ember kitalálta, a többiek pedig, trenddé tették. Ettől függetlenül lehet valaki kitartó monogám. De olyan, hogy csak egy, olyan az esetek többségében nincs. Azon a véleményen vagyok, hogy nem is vesszük a fáradtságot, hogy megismerjük a másik embert igazán, mielőtt elköteleződünk. Utána megismered, megtörténik a megtörés, és kész. Borul az egész. Én az eddigiekből azt tanultam meg, hogy nem éri meg a megcsalás (nem tettem meg senkivel), viszont, ha érzem, hogy nem jó, akkor 1: megpróbálom menteni a menthetőt, és ebben partnert kreálni a másik félből. 2: ha nem partner benne, akkor kuka, vagy ha a próbálkozás ellenére sem megy, akkor kuka. Jöhet a következő.

    VálaszTörlés