2013. október 25., péntek

Ecce Ego X.


Mr. A szabadnapjait élte itthon, úgyhogy sok időm nem volt a gép közelébe kerülni. Nem azért, mert játszott, hanem, mert folyamatosan mentünk. Hol ismerősökhöz, hol vásárolgatni, hol pedig, hajókázni. Majd holnap ebből hozok némi pótlást, meg válaszolok is mindenkinek, aki írt.
(most kiküldtem őt mosogatni. Nemhiába, nálunk az övé az utolsó szó: "igen drágám" :))

Most viszont, ecce ego tizedszerre.

Próbálok még mindig totál össze-vissza válogatni a képek közül. Aztán most egy csomót felülbíráltam, és azért nem került a mai adagba. Érvényes még, csak hosszabb kifejtést igényelne, mint pár szó. Lehet, hogy egy miniposzt lesz belőlük majd.

No, de most, lássuk medve híján az újabb darabkákat.




Imádom az ajándékokat. – Adni jobban szeretem, meg látni a másik fejét, hogy örül neki. Kapni is jó dolog, mert nagyon örülök neki, de ha nem kapok semmit vagy csak apróságot, annak is tudok örülni. Készíteni jobban szeretem, mint vásárolni, mert akkor beleteszem a szívem-lelkem.


Könnyen elsírom magam. – Furcsa mi? Pár éve kezdődött ez nálam még a Balázs-érában, előtte nem hatott meg semmi. Abban az időszakban pedig, annyira eltört bennem valami, hogy egészen piszlicsáré dolgokon képes vagyok bőgni. Nem vagyok bőgőmasina, de éppen kedvfüggő az egész. Van, hogy fapofával nézek végig szomorú dolgokat, és van, hogy egy pici a betűt is megkönnyezek.


Félek az elutasítástól. – Rettentően. Egyáltalán nem tudom kezelni, vagy ha kezelem is, nem úgy, ahogy azt kellene. Az elutasítás gyakorlatilag mindegy. Lehet munkahely, barátság vagy kapcsolat, egyszerűen irtózom attól, hogy az a kevés ember, aki van nekem, azok bezárnak előttem, vagy rám csapják az ajtót, hogy „nem vagy jó/elég”. – Ez átvezet egy másik kis képre, de arról majd legközelebb.


Jó hallgatóság vagyok. – Aki már beszélt velem valamilyen formában, az tudja. A nem tetszésemet is kinyilvánítom, de annyit fejlődtem önmagamhoz képest, hogy nem vagyok könyörtelenül őszinte (sokan inkább bunkót mondtak), hanem figyelek a másik lelkivilágára. De szívesen meghallgatok mindenkit.


Szeretem az apukámat. – Világéletemben apás voltam, és ez a mai napig töretlen. Minden kis faszsága ellenére nagyon bírom, és összeteszem a kezem azért, mert ő lett az apukám, és nem más ember. Most meg, hogy ketten vagyunk (persze, mint vérrokonok), egy mások számára furcsa szimbiózisban élünk.


Gyakran álmodok rosszat. – Olyan horrorfilmek után, amik nagy hatással voltak rám, azoktól szoktam. Inkább nehezen alszom el, mert folyamatosan pörög az agyam újabb és újabb történeteken. Rosszul alszom, és ha álmodok, azt mind félálomban, és olyan igazi izzadva felugrós ébredésem kettő volt. Mind a kettőre igen jól emlékszem.


Minden emberben találok valami jót. – Keresem is a jót, mert nem hiszek a csípőből elutasításban. Persze, ha nincsenek meg a közös pontok, akkor hagyom élni a másikat, sőt, ha valakivel összekülönbözök, még akkor is a jót erőltetem emlékeknek, mint a rosszat. Szerintem ez a naivságom eredménye amúgy.

No? Kivel mi az egyezés avagy a különbség?

4 megjegyzés:

  1. Hát nem tudom, aki nekem fontos, arra nem vágnám rá az ajtót, aki meg nem fontos, azzal meg éreztetem, hogy nem az :D De persze megértelek, mindenkinek vannak ilyen dolgai, hogy ok nélkül (?) fél valamitől.

    A leveledre pedig ma este tervezek válaszolni, azóta történt egy s más :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel nem vagyok betörhető ember, és megmondom, amit gondolok, rám többször csapják a képzeletbeli ajtót, mint más emberre. Úgyhogy, igen, félek ettől, és javítani tudok rajta, változtatni viszont nem akarok.

      Fogok írni választ! :)

      Törlés
  2. Az apásságon kívül minden igaz rám is. Szeretem magamat olvasni a soraidban....ha már ego:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az tök jó. Én csak szeretnék úgy sminkelni, mint te. :D

      Törlés