2013. október 16., szerda

Almás-vaníliás pite


Miért most írok, amikor este lenne esedékes? Mert nem leszek gépnél a nap további részében, viszont írni azt kellene, mert a jelenlegi helyzet némiképp magyarázatra szorul.

Ilussal arra gondoltunk, hogy túl töménynek bizonyul a sütiklub úgy, hogy hétről hétre vannak receptek. Gondolom, nincs is annyi ideje mindenkinek, hogy folyamatosan jegyzeteljen és próbálgasson, így arra a megfontolásra jutottunk, hogy három hetente fog ez a rovat jelentkezni.

Marad minden a régiben, sorsolunk, sütünk, pusztán nem minden szerdán. Szóval, a következő sütiklub az majd november 6-án lesz esedékes.

Addig viszont, én nem tudtam elmenni azok mellett szó nélkül, akiket esetleg érdekelt, vagy ténylegesen gyűjtötték a recepteket, és arra gondoltam, hogy ez nem megszokott lesz, mert nem a sütiklub égisze alatt készült, viszont a hozzávalók pont passzoltak. Amolyan átvezető süti lett belőle.
Nem lett volna fair tök csöndben november hatodikán jelentkezni.

Úgyhogy, részemről addig is durrogtatni fogom a receptjeimet, már amelyik megérdemli a posztokat.

Sütöttem most egy olyat, hogy Mr. A rám förmedt, hogy de miért mindig ilyen keveset, mert nem tud belőle egy egészségeset enni (tipikus férfi), mert attól fél, hogy elfogy.
Ezentúl egy hadseregnek fogok sütni.




Ami kell:
A tésztához
20 dkg liszt
8 dkg porcukor
14 dkg vaj
1 egész tojás

A töltelékhez
3 érettebb, nem savanykás alma
250 ml habtejszín
1 csomag vaníliás cukor
2 egész tojás
5 dkg cukor
2 ek lekvár
1 ek gyümölcsös joghurt


Ez már kevésbé buta süti, mint amilyeneket készíteni szoktam, úgyhogy haladjunk pontokban.

A lisztet, a porcukrot és a vajat elmorzsoljuk, majd a tojást hozzáütve tésztává gyúrjuk. Ha esetleg nagyon ragad, akkor még egy marék liszttel segítsünk neki.

Kábé fél centi vastagra nyújtjuk, lehetőleg kerek formára, amivel ki tudunk bélelni egy piteformát úgy, hogy annak az oldalára is felfeküdjön a tészta.

A piteformát kivajazzuk, -lisztezzük.

A tésztát beletesszük úgy, hogy jól belefeküdjön, majd az alját villával megszurkáljuk, és 15-20 percre betesszük a fagyasztóba.

180 fokra előmelegített sütőbe tesszük ezután annyi ideig, hogy a tészta világosbarna legyen.

Átevezhetünk ezután a töltelékre.


Az almákat megpucoljuk, kimagozzuk, két félbe vágjuk, és kicsit beirdaljuk (?!), hogy sülés közben kicsit szétnyíljon.

A lekvárt a joghurttal elkeverem. Nem fontos, hogy sima, egynemű anyagot kapjunk, és megkenem vele a tésztát. Az oldalát is.

Belehelyezem az almákat.

A cukrot, a vaníliás cukorral és tojásokkal kikeverjük, majd a tejszínt is hozzáadva addig keverjük, míg egy egynemű massza nem lesz belőle. Ez a cucc is mehet a tésztára úgy, hogy az almákat körülölelje, de ne terítse be őket.

150 fokos sütőben addig sütjük, ameddig a vaníliás dolog pudingszerű nem lesz. – Ha megrázod egy kicsit a tepsit, akkor remeg, nem folyik.

TIPP: alma helyett körtével is lehet próbálkozni, a lekváros-joghurtos alap nem feltétel, anélkül is készülhet.



Ennyi. Lehet enni.
Jó étvágyat! 

És ne feledjétek NOVEMBER 6., este nyolc. ;)

10 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, imádom!
    Mr. A pedig marha aranyos, olyan jó kuncogtam rajta. :D A férfiakra, ahogy írtad, hadsereg mennyiséget kell főzni, különben morogni fognak. Mindig azt fújják, hogy mert félnek, hogy elfogy. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én eleve azt nem értem, hogy a manóba van az, hogy rahedli mennyiséget főzök, de tényleg, a harmadik világ négy napig simán elélne rajta, Mr.A (meg az összes fiúismerősöm) meg, mint a sáskák, felfalnak mindent?! :D :D

      Törlés
  2. Úristen! Szemet gyönyörködtetően gusztusos! :) Még ilyen fomában nem készítettem sütit! Ez a recept nem is hangzik rosszul! :)

    VálaszTörlés
  3. Ez gyönyörű! Szereznem kell almát:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valami azt súgja, hogy az almaakció sikeres lesz. ;)

      Törlés
  4. Én, én, én, én akarom ezt a sütit! :)
    Jöjjenek továbbra is a receptek, na meg, akkor csináld ezeket, amikor találkozunk. Mr. A-nak meg üzenem, hogy annyira ne faljon, én is flamós vagyok!

    Puszi,
    Évi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Peches vagy, ebből már csak egy szelet van, és találd ki, kié?! o.O
      Majd ti ezt leharcoljátok egymás között. XD
      Szerzek pompomot.

      Cupp,
      D.

      Törlés
  5. Baromi guszta ez a süti, elismerésem! :) Úgy szeretnék én is egy rendes kerek piteformát (nekem most téglalap alakú van), hogy ilyen csodákat készíthessek benne, de végül is ezt a receptet kipróbálhatom az én formámhoz is, csak dupla adaggal, mert hatalmas a formám és mindig duplázom a mennyiségeket. Tuti kipróbálom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pont egy nem kerekre vágyom, mert gyakorlatilag csak kerek formáim vannak, és most már jól jönne valami szögletes. :)
      Szerintem ez formától független.
      Ez a tészta, ezzel a mennyiséggel bőven túllógott a formán 4 mm-es vastagra nyújtva. Olyan négy-öt centit simán ráhagyott.

      Törlés