2013. szeptember 30., hétfő

I prefer happiness


Két dolog miatt örültem nallag megkeresésének. Az egyik, mert szerintem ez egy jó kezdeményezés, és ha nem is nagyban, de kicsiben mindenképpen el lehet kezdeni az ilyesmit. A másik, hogy akkor ezek szerint, mégsem vagyok annyira negatív, mint ahogy megítélem magam.

Szóval, ez mind-mind szívmelengető gondolattal töltött el, és igen, megnéztem ma az embereket, ahogy mászkáltak körülöttem az utcán. Lefelé néző fej, ráncolódó homlok, összehúzott szemöldök, csücsörítő száj, savanyú pofa. Mindennel azon vagyunk, hogy eleget tegyünk annak, hogy mi egy depressziós nép vagyunk. Csak és kizárólag az olyan momentumokat emeljük ki (pl. szomorú a Himnusz), ami ezt alátámasztja.
De miért is kell társadalmi szinten gondolkodni. Fordítsuk ki egy kicsit. Amit a kis rész tesz, olyan lesz a nagy. Mosolyogjatok a világra, és nézzétek a dolgok jobbik oldalát, mert bár lehet, hogy úgy tűnik, hogy az az oldal nem létezik, de állítom, van!
Csak akarni kell megtalálni.

Nem kell a nap 24 órájában boldognak lenni, mert szerintem az lehetetlen, de ne húzzuk le magunkat annál jobban, mint ahol éppen tartunk.

Igazából pár emberen kívül nem tudom, hogy kit érdekelne, de azért remélem, hogy páran felhívásnak érzitek egy keringőre.

Aki úgy érzi, hogy nem emészti fel a melankólia, az tegye ki ezt a képet az oldalsávba:


Teendők:
Kitenni a kis képet, és belinkelni az ezzel kapcsolatos bejegyzést, ami bővebb információkat ad erről.
Szórd szét azok körében, akikről úgy gondolod, hogy benne lennének egy ilyenben.
Jelezd nallagnál, hogy kik ők, mennyien vagyunk.
Változtassuk meg ezzel szépen a közvéleményt! :)

Én még egyelőre szabályszegő vagyok, mert a könnyebb tájékozódás érdekében, nallag címét adtam meg linknek a képhez. Katt az oldalsávban a képre, és akkor elnavigál az őstojáshoz.

Az ő filozófiája nagyon közel áll hozzám:
„Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nonstop letörölhetetlen colgatevigyorral a fejünkön mászkálunk, csupán annyit, hogy ha választhatunk a szomorúság és a boldogság között, akkor mi az utóbbit választjuk. Meg azt, hogy az élet igenis szép, és minden nap tudunk benne valami szépet találni.”


A blodogság megtalálására van egy rövid történetem. Amolyan dióhéjban. Nekem a családom a felső középosztályból lecsúszott az alsó alá. Költözés, betegségek, munkanélküliség. Anyukám halála megpecsételte hosszú időre apukám és az én hangulatomat. Feladtuk az életet egy jó hosszú időre. Egy nem szigetelt, huzatos, fűtés nélküli házban laktunk évekig. Mivel a körülmények olyanok voltak, hozzánk nem jöhetett senki. Kikoptak az ismerősök, a barátok. Az iskolában azt mondták, hogy lehet érezni a ruhámon, hogy „szagos”. Aztán nem volt mit ennünk. Egy kiló kenyér jutott kettőnkre egy hétre. – Aztán jött a fordulat. Apu megtalálta a mostani barátnőjét, aki miatt akarta csinálni újra, és azóta is próbálkozik. Van munkája, és akarja csinálni. Már ő sem látja sötétnek a világot. Nekem egy exem mutatta meg, hogy van élet ezen a sárgolyón, és Mr. A volt az, aki végérvényesen kihúzott egy gödörből, amiben olyan 2004 óta rostokoltam.

Aláírom, hogy a környezet adja a hangulatot az embernek. Ha tartósan negatív, akkor az ember is azzá válik. De ha megvan az igény és az akarat a változásra, akkor ennek nem kell így lennie. Akkor ki lehet belőle kecmeregni.
Tudom, hogy halottnak a csók azt hallgatni, hogy „de lesz jobb”, és „fel a fejjel”, és „ne legyél letörve”. Mert tudom, hogy van helyzet, amikor nem lehet. Viszont, azóta a görbém felfelé ível.
Ez a felfelé ívelő pálya adta nekem azt, hogy néha vannak mélypontok. C’est la vie. Kisebbek, nagyobbak, egyszerre több.
Kihisztizem, kisírom magam, és jöhet a következő akadály, aminek ugyanúgy bátran nekimegyek. Semmire nem mondom azt, hogy lehetetlen, és az élet szar. Mert nem az.
Csak akarni kell máshogy nézni a dolgokat.

Ezzel engedem el ezt a bejegyzést, és remélem, hogy aki inkább boldog, mint citromfejű, az csatlakozik!

Puszi,
Dóri, „the yeswoman”

4 megjegyzés:

  1. Hihetetlenül erős ember vagy! Részvétem anyukád miatt! El se tudom képzelni mekkora fájdalmat élhettetek át akkor.

    VálaszTörlés
  2. Én mindenkit nagyon csodálok, aki túl tud jutni egy ilyen veszteségen. Apukádnak minden tiszteletem, hogy nyitott és tovább lépett (annyira örülnék, ha a nagybátyám is meg tudná ezt tenni). Nekem ez az év melankólia, de igyekszem túlesni rajta, mert így is sokmindennek tudok örülni, csak eggyel több gyertyát kell gyújtanom halottak napján.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen, hogy részt veszel ebben! :)

    És csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, minden tiszteletem a tiéd.

    VálaszTörlés