2013. szeptember 1., vasárnap

Hello September!


„Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.”*


Eltelt egy újabb hónap, és azt hiszem, hogy csak a felét sikerült annak végrehajtanom, amit akartam. Most ezzel egyáltalán nem vagyok megelégedett, és jobban rá fogok feküdni mindenre, amit most nem találtam kielégítőnek.


Havi hangulat: 5/2
Az augusztus sem volt az én hónapom, és talán ebben az évben a legtrébbre sikerült hangulatban. Nem történt semmi, lapos volt, mint egy üres wrap. De olyan szinten volt lapos, hogy még a blogra sem nagyon írtam értelmes bejegyzést, és még ennyire gány bejegyzésszámom sem volt még.


Havi siker: 5/5
Elindult a Sütiklub. – Persze, mint minden vállalkozásban, ebben is akadnak még problémák, de azok mind áthidalhatóak. Én örülök neki, mondjuk lehet, hogy a „minden héten” kicsit tömény lesz, de meglátjuk. Majd alakul… oh, és gyűlünk. Már öten vagyunk!!!


Voltunk Burgerben, és van két bögrém. Legalább, akinek eddig nem volt nyilvánvaló, az most már tudni fogja, hogy imádom a kávét.

 
Apukám barátnőjének volt születésnapja, és kapott egy csokis muffint, amin egy béka (ez a beceneve) ücsörgött. Hozzá fűztem egy nyakláncot, aminek az érdekessége az, hogy felveszi az adott ruha színét, ezért bármihez lehet hordani.



Gyűlnek a tecsós törpök. Már azért ennél több van, és mind a szekrényen figyel. – Hiába, a gyerekségnek valahol ki kell jönnie.


Havi szükséges: 5/5
Elkezdeni a diétámat, és az életmódváltást. Amit szerintem sok mindenki félreért, vagy nem akar megérteni, ezért nem is magyarázom túl a dolgokat. Barátnőmmel egy órán keresztül tapicskoltunk abban, hogy biztos nem fogok enni, én meg állítottam, de biztos, hogy igen.

A tegnapi Carbonfools koncert. Az már nagyon kellett! Ahogy hó elején a Mystery Gang, Firkin, Esti Kornél, Belmondó és Sugar Loaf koncertecskék. Annyira jól esett élő zenét hallgatni, hogy azt el nem tudom mondani. Nekem erre szükségem van!!!



Havi frizura, make up, outfit, manikűr 5/2
Valahogy ez most is kimaradt. Egyszerűen, nincs a fejemben, hogy mindig mindent fotózzak. Főleg magamat. Ennek még a gondolatához is hozzá kell szoktatnom magamat.


Havi tennivalók? 5/5
A regényírásom jól halad, hála Dórinak, aki sokat segít benne. :)
Ezen kívül nagyon nem volt mit tennem. A munkakeresés olyan, amilyen. Többnyire nem jön be.

Havi elmélkedés: 5/5
Hogy vannak emberek, akik mániákusan ragaszkodnak a rögeszméikhez. Hiába mondasz bármit, akkor is foggal-körömmel kapaszkodnak egy akarásba, ami teljesen nem normális. Amikor pedig tesznek érte, de először nem érik el a kívánt hatást, akkor fúriaként lemondanak az élet többi részéről, mert a rögeszméjük egy meteor, és becsapódik, és elsöpri a kis sárgolyójukat.

Havi függőség: 5/1
Érdekes, de most nem függtem semmin. Nem vásároltam halálra magam. Nem ittam annyi koffeint, és nem zabáltam a csokit. Egyszerűen csak figyeltem a fű növését.
Volt valamennyi vásárlás, de az inkább szükséges számba ment, mint függőségbe.







Jah, de. Két zenén függtem sokat:
The Carbonfools – Hideaway
Three Days Grace – IHate Everything About You

Havi unalmas: 5/1
Az összes napom.

Havi vágyálom: 5/5
Off. Toronyóra lánccal.

Havi legjobb pillanat: 5/5
Amikor Mr. A anyukájától kaptam két plüsst, egy kutyát és egy macit, mert tudja, hogy gyűjtöm őket. A maci fölsőjét amúgy ő kötötte. Apukájától pedig, három szál narancssárga rózsát kaptam.


 
A másik, amikor Mr. A barátaival dartsoztam. Miért is jó ez a pillanat? Mert nem szoktam ennyire oldott lenni idegenek társaságában. Átléptem egy korlátot.

Havi különlegesség: 5/5
Gondolkodom, de nem jut eszembe semmi sem.
Ja, de mégis. Az, hogy szeretnék némiképp változtatni a blogon, témában, mert mivel megtaláltak, ezért kénytelen leszek jó pár emberről nem írni, és jó pár új is fog jönni, és máshogy kell megfogalmaznom mindazt, ami majd velem fog történni, vagy érint engem.
Még nem tudom, hogy fogom kivitelezni, nem kenyerem a rébuszokban beszélés. – De tudom utálni, amikor oda kell figyelni arra, amit írok. Pont ezért zárt be anno a honlap, és most meg start again. Bah…
(már letöröltem két negatív tartalmú írást)

Havi olvasmány: 5/3
John Caldwell: A Káosz szíve ITT.

Elolvastam még Szorokintól a Cukor Kreml-t, de még nem tettem ide fel, a gondolataimat róla. Jó volt, Rowling Átmeneti üresedésével szemben, amin szenvedek kerek két hete, és egyszerűen, nyolcvan oldal sem volt elég, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Kivégeztem még Rácz Zsuzsától az Ismeritek Terézanyut? is. Egy éve van meg, és beosztottam. Hihihi…

Havi sorozat:
Dr. Csont, Végtelen határok, Trónok harca 3. évad


Plusz, rászoktam három realityre. Az egyik a Szerelem tálalva, a másik a Facérból kacér (ezen szoktam röhögni), és a harmadik a Tetováló mesterek.

Havi film: 5/4
A blog facebook oldalán abbahagytam a Film maraton gyártását, mert egyszerűen képtelen vagyok időt tölteni azzal, hogy átbogarásszam, hogy ki rendezte, kik szerepelnek benne, és mi a véleményem róla. Ha esetleg itt találtok izgi címet, ami érdekel, de nem tudjátok, szeretnétek-e látni, akkor írjátok meg kommentben, hogy melyik érdekel, és akkor írok róla egy hosszabb bejegyzést.
Addig is, nagyjából stílusra szétszedtem nektek.

Romantikus, vígjáték: Póknémber, Hajrá csajok – A nagy összecsapás, Anyád napja, Belphegor a Pokolból, Csúf igazság, Exférj újratöltve, Szeretném, ha szeretnél, A randiguru,


Sci-fi, fantasy: Lázadás az űrben, Alien 3, Alien 4, AVP 2., A majmok bolygója – Lázadás, Fortress I-II., Idegen erő, Byzantium, A Zöld Lámpás, a burok, Az emlékmás (1990), Titánok harca (1981), Elysium, Időzavarban, Én a robot, Pitch Black – 22 évente sötétség, Jurassic Park I., Harry Potter és a bölcsek köve, A.P. E. X. , Hipervándor, E. T. – A földönkívüli, Europa Report, Jack, az óriásölő.

Akció, kaland: Tűréshatár, G. I. Joe – Megtorlás, Támadás a Fehér ház ellen, Vírus

Horror: Az utolsó ördögűzés II., The Last Will and Testament of Rosalind Leigh, Fűrész 4., Rémálom az Elm utcában (2010)

Krimi, thriller: In My Sleep, Portyán, Tökéletes másolat, Likvidálva, Elrabolva 2., Megvágva, Bíbor folyók



Dráma, egyéb: Gilbert Grape, Állati kiképzés, Eltérítés, Ki-végzős, Kutyaszorítóban, A számkivetett, Minden gyanú felett

Havi kaja-pia: 5/5
Erre viszont, odafigyeltem. Ha kell valamelyikről recept, akkor írjátok meg alább, igyekezni fogok vele. 













Havi legrosszabb pillanat:5/1
A dühből jövő gondolataimra ráébredni, hogy milyenek, és miért vannak, és mit jelentenek.

Havi idegesítő: 5/1
Hogy unalmas volt ez az egész hónap, és úgy érzem, hogy harminc nap ment pocsékba az életemből. Nem történt semmi, és több volt benne a lehangoló momentum, mint a boldog pillanat, ezért magamra öltöttem az összes mitológia összes genyó lényének lényegét (hárpia, fúria, véla…stb), aminek egyszer meg is lett a böjtje.

A blognak továbbra is vannak félelmebeteg és rosszindulatú és funkcionális analfabéta (ez a három együtt jár) olvasói is, és/vagy pedig a feljelentgetők rokonai , barátai is megérkeztek köreinkbe.

Havi kudarc: 5/4
A Chio Tzatzikis ízesítésű dolga. A tzatziki ízét vártam, ehelyett mi lett? Sima újhagymás-tejfölösre emlékeztető valami. Szóval, valóban görög volt a falóban.

Az Elysium című film. – Miért van az, hogy amit nagyon várunk, az általában nem jó? Mert ezt is vártuk, a chipset meg kerestük, és rossz volt mind a kettő.

A munkakeresés. Valahogy egyikre sem vagyok elég jó. Brühühü…

Észrevettem, hogy egy rovatomat úgy ahogy van, elhanyagoltam. Miért nem szóltok, hogy egy jó ideje nincs „Nők a nagy világból”?????


Vettünk mentát, és kirohadt. Hogy kell vajon nevelni, ha az interneten található infók szerint nem megy???

Havi érdekes:5/5
Amikor egy blogger feltesz a blogján egy kérdést, és reméli, hogy lesz rá válasz, amikor meg válaszolsz neki, nem teszi ki, mert nem passzol bele a rózsaszín kis világába.

Nektek milyen volt az augusztus?
A jövőben legyen valamiből több a blogon?


*Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra

13 megjegyzés:

  1. Érdekes, de valamiért nekem is hasonló érzéseim voltak az augusztussal, pedig azért nem mondhatom, hogy csak itthon punnyadtam a fenekemen. Volt sok jó dolog, de összességében túl sokat ültem itthon, a három hét szabi is sok volt egyedül (kötelezően ki kellett vennem), és azt hiszem az is rám nyomta a bélyegét, hogy a hőségben létezni sem bírtam. Ez mindig lerontja a hangulatom. Remélem a szeptember jobban fog alakulni mindenki számára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínű, mindig volt valami, ami arra késztetett, hogy üljek. Szóval, ezt megértem. Mert melegben létezni lehetetlen, amikor meg jött az eső, többnyire kómás voltam (mindig valami más miatt).
      Reménykedem, hogy az ősz úgy ahogy van, más lesz. :)

      Törlés
  2. Ez augusztus nekünk betelt a pohár hangulatú volt, nem tudom, miért...najó, nekem a munkanélküliség teszi gondolom :D Remélem nem minden szar, amit várunk, mert most láttam csomó új finomságot (kókuszos sportcsoki, fahéjas-szilvás, mézes krémeses és karamellás-almás krémtúrót), ráadásul lassan jön a Thor 2, kikészülök, ha szar lesz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetőzött a "nem dolgozom még (miért??)" hangulat. :)
      Ez most mind-mind magamba szeretném tömni. :D
      Nekünk ez a fajta görögös cucc nem jött be. Van ilyen, persze lehet, hogy másnak ízlik.

      Remélem, hogy a Thor nem lesz rossz! Meg még a Végjátékot várom nagyon!!!

      Törlés
  3. Hello from Spain: welcome the new month. New challenges and opportunities. Keep in touch

    VálaszTörlés
  4. You're optimistic! This is good. It't sticky.
    Kisses,
    Dóri

    VálaszTörlés
  5. szia, egy közvélemény-kutatást tartok, ha nem lenne probléma, tudnál válaszolni? sokat segítenél a válasszal, nagyon megköszönném! :)
    gimiben gólyanap/-avató volt nálatok? szerveztetek valakinek/ nektek volt szervezve?
    ha igen, akkor milyen feladatok/programok voltak?

    bocsi, hogy nem a témához illő, csak nem igazán tudom máshol megkérdezni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oldalsávban van amúgy egy cím. :)

      Volt nálunk gólyaavató, és utáltuk is. :P
      Összemosom a mi feladatainkat, meg amiket mi csináltattunk másokkal:
      -almákat halászni egy lavórnyi vízből
      -habbal teli lufit borotválni csorbított pengével
      -tojást végig vezetni a ruhán belül
      -öt ember a ruhán belül madzagot fűz össze.

      Ennyire emlékszem. :)

      Törlés
    2. köszönöm szépen, sokat segítettél! :)

      Törlés
  6. Örülök hogy segítek vele! Nekem nem tűnik nagy dolognak, de ha segít, akkor nekem öröm!

    Nagyon édi a két plüss, tök jó a maci a saját kötött pulcsiban!

    A menta nekem is mindig tönkremegy, pedig állítólag mindent túlél, jól bírja, és szaporodik rendesen. Na nem nálam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalább van visszajelzés. Szerintem, nem tűnt fel senkinek, hogy az a blog már nincs. :D

      Mr. A anyukája nagyon ügyes. Nem tudom, hogy van ideje ennyi mindenre.

      Akkor nem csak nálunk halódik a menta. :/
      Elvileg most A rendelt valami mentát, arra várunk, és gondozási tanácsokra. Meglátjuk.

      Törlés
  7. Na most én lettem kínozva a kajás képekkel... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak egy egészen picit szántam kínzásnak. :P

      Törlés