2013. szeptember 9., hétfő

Filmes TAG


Ez most egy ilyen hónap lesz valószínűleg, hogy TAG-ek lesznek, meg blog challengek, és ATWIA-ek. Addig legalább át is tudom gondolni, hogy mit akarok én, meg talán felfrissül az agyam, hogy ne csupa-csupa ismétlés legyen az egész.

Most egy TAG-et hoztam, ami, mint tudjátok, nagy kihívás, hiszen film. Megaeránál olvastam, és nem tudtam ellenállni.

(amúgy a blog challenge-be várom a kérdéseket, felőlem akár személyesebbeket is)

Aláfestő zene innen.


1.A kedvenc filmed
Képtelen képregény


2.A kedvenc meséd
Film: Hófehér
Sorozat: Monster High




3.Az első mese/film, amit láttál
Mese: Arkana, Hófehér, A hercegnő és a kobold (közül valamelyik, nem emlékszem már)
Film: Apu azt mondta, hogy A halál 50 óráján aludtam el először. Tehát, az volt, amit először láttam.

4.Egy film, ami mindig megnevettet
Shop Stop II.



5.Egy film, amitől sírni tudsz
*A Dumbónak az a része, amikor az anyukája énekel neki és ringatja a rácson keresztül, vagy amikor Simba rájön, hogy az apukája halott.
*Az Ég és Föld című filmen, amikor Tommy Lee Jones is sír a telefonba, és azon is, ami ezután a jelenet után következik.
*Az Édes Novemberen is eltört egyszer-kétszer a mécses.
*A Patch Adams című filmen, amikor a lány meghal. Brühühü

6.Egy film, amit sosem unnál meg
A zenebirodalom visszavág.


7.Egy film, amit utálsz
High School Musical. Blöe. Blöe. És még egyszer blöe.

8.Egy film, ami valamilyen emlékhez köt
Az átok.
Miután megnéztük, az akkori barátom pont úgy jött fel a lépcsőn, ahogy a halott néni (szelleme) lement. Négykézláb és hörögve, a haja az arcába fésülve. Brrr…

9.Egy mese, amit utálsz
A reggelente gyerekeknek menő sorozatok. Szerintem, ezektől butulnak el.

10.Egy film, amiről valaki az eszedbe jut
A faun labirintusa

11.A kedvenc sorozatod
Szex és New York


12. Egy film, aminek a legszívesebben a főhőse lennél
Féktelen harag


13. Egy film, amin megijedtél
? o.o
Bár kiskoromban A Lény című film után óvatosan mentem vécére.

14. Egy film, amin elgondolkodtál
Dogma


15.Egy film, amiben kedvenc színészed/színésznőd játszik
Színésznő: Holiday (Kate Winslet)
                      Sweeney Todd (Helena Bonham Carter)
                      A rém (Charlize Theron)
Színész: Legbelső félelem (Edward Norton)
                Ezüstkerék (Kevin Bacon)
                Gilbert Grape (Johnny Depp)

16. Az utolsó film, amit láttál
Harry Potter és a halál ereklyéi. Ez ment a tévében háttérzajként.

17.Egy film a kedvenc rendeződtől
Tim Burton: Ollókezű Edward
Quentin Tarantino: Ponyvaregény (de mi van abban a táskában???)
Kevin Smith: Képtelen képregény



18.Egy film, amit sosem néznél meg
Bármi ami Danielle Steele (féle) könyvből készül.

19.A legjobb barátod kedvenc filmje
A barátnőmé a Sakáltanya, a fiúé pedig, A holló.

20. Egy film a kedvenc műfajodból
Sci-fi: Lakott sziget
Horror: passz. Sokat nézek, de egyik sem kiemelkedő. A massza. Talán.
Fantasy: Gyűrűk Ura

21.Egy film, amit gyerekkorodban szerettél
Flash Gordon. Azt nagyon.
De a többségét még most is szeretem.


22.Egy sorozat, amit ki nem állhatsz
Született feleségek, latin-amerikai sorozatok, magyar sorozatok.

23.Egy film egy olyan színész szereplésével, akit utálsz
Az új Total Recall, vagy a Penge III Jessica Biel-lel. Őt nagyon nem bírom.

24. Egy film a keresztneved első betűjével
Dogma, Daybreakers, Dante pokla, Dumb és Dumber, Démonok…stb

25. Egy sorozat, amit többször is végignéztél
Szex és New York, de mivel ez már volt, ezért True Blood.


26.Egy film, ami megrendített
Mártírok.


27.Egy film, amitől jobb kedved lesz
Ford Fairlane, Kecskebűvölő, Kevin Smith-filmek.

28.Egy sorozat/film, amit ajánlottál, és megszerettettél legalább egy emberrel
Jack és Sarah
Meg még egy jó pár…

29.Egy film (csak úgy, válassz egyet)
Goodbye Lenin!

30.Egy másik kedvenc filmed
Harcosok klubja


+
Egy zenés film: Grease
Egy csajos film: Nem kellesz eléggé
Egy magyar film: Kontroll
Egy film, ami idegesít: Bloodrayne
Egy film, amit szeretnél megnézni: Végjáték – Ender’s Game
Egy film, ami furcsa: Kenpark
Film, amit a párod szeret: Alien II.

Annyi minden jó film maradt még bennem, de ez a TAG ennyit engedett, és még túl is teljesítettem valamelyest.

Töltsétek ki minél többen, mert kíváncsi vagyok rátok is. Vagy csak reagáljatok nekem egyet kommentben.

Pusszantás,
D.

12 megjegyzés:

  1. Sok mindenben egyezünk és végre valaki, aki nem szereti a Született feleségeket :D A faun labirintusa annyi jó film, nagyon imádom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Én is azt hittem, hogy az egyetlen vagyok a földön. :)
      Egy időben csak emiatt szerettem volna mandragórát. :D

      Amúgy kíváncsi lennék az egyezésekre is.

      Törlés
    2. Dogma, Szex és NY, rendezők, színészek és színésznők, Goodbye Lenin!, Shop Stopok (kecske örökké belém ivódott...:D), Édes november és hányni tudok az említett sorozatoktól és a High School Musicaltől...mondjuk a Glee se tetszik :D :D :D
      Ha javasolhatom, nézd meg az Ópiumot, de ha kikészül rajta, nem én ajánlottam :)

      Törlés
    3. Viccelsz? Csáth Géza? Ópium? Imádom.
      Annak a filmnek nagyon sok mondanivalója van, és iszonyat mértékben kegyetlen. Te vagy az első, aki egyáltalán megemlítette. :)
      És az első, aki a Goodbye Lenin!-t ismeri! :D

      Törlés
  2. Hello from Spain: I enjoy reading your answers. I agree with you that my favorite show is Sex and the City. Keep in touch

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jó poszt:D
    A faun labirintusát soha nem mertem megnézni:|.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt én sem egyedül láttam, pont azért (meg a téma miatt is) ugrik be róla valaki. Azóta egyszer néztem meg, és nappal. :)

      Törlés
  4. I like your answers ... nice tag!
    Thank you so much for your sweet comment!

    Besos, desde España, Marcela♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank you! :)

      I hope you have a really-really gorgeous week! :)

      Puszi,
      D.

      Törlés
  5. Engem is érdekelne hogy mi van abban a táskában :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi még nem jöttünk rá, és szerintem senki sem. :D

      Törlés