2013. augusztus 17., szombat

Sajtos-sonkás lepény


Ma ismét egy recept. Nem tudom, mi van velem, de élni sincs kedvem, nemhogy írni. Állandóan ragad le a szemem (most is egy fél órás hunyásból keltem), és az ihletem eltűnt az utóbbi balkanyarban. De csak ide, a blogra. Amúgy pörög belül minden jó és rossz.

Azért is főzőcskéztem ma, hátha regenerálja magát az agyam.




Ami jön, az nálunk itthon nagy kedvenc. A különlegessége az, hogy ezt először akkor csináltam meg, amikor pizzát szerettünk volna enni, de nem volt itthon hozzá élesztő.


Ami kell:

Tészt ához
20 dkg liszt
10 dkg vaj
1 tojás
csipet só

Ezeket a hozzávalókat összekeverjük, és addig gyúrjuk, ameddig már sem a tálhoz, sem a kezünkhöz nem ragad hozzá.

Ezután fóliába csomagoljuk, és a hűtőbe tesszük, hogy dermedjen, ameddig előkészítjük a feltétet.

Rávalók
1 kicsi/közepes fej lilahagyma
kiukorica
carbonara alappor
3 dl tej
sajt
csirkemell sonka

A sajtot lereszelem, a sonkát csíkokra vágom, a kukoricát lecsepegtetem
A lilahagymát felaprítom, és egy kis vajon megpirítom, majd ráöntöm a 3 dl tejet, és az alapport a tasakon levő utasítások szerint elkészítem.

Egy sütőformába vagy sütőpapírt teszek, vagy kivajazom és kilisztezem.
A tésztát kinyújtom, és úgy teszem bele a formába, hogy legalább egy ujjnyi pereme legyen. Megszurkálom villával, és előmelegített sütőbe teszem olyan 10-15 percre.

Ezután kiveszem, és olyan sorrendben teszem rá a feltétet, ahogy nekem tetszik, a lényeg, hogy a sajt a tetejére maradjon.

Ezután megsütöm. Na, ez viszont változó. 180 fokra szoktam állítani a sütőt, és addig hagyom bent a melegben, ameddig a sajt teteje kicsit meg nem pirul. Akkor már készen van.



TIPP:
Bármilyen feltéttel meg lehet csinálni, nem kell feltétlenül ezzel bajlódni.
Bármilyen liszt ugyanezzel az aránnyal jó hozzá – készítettem Graham liszttel, fini volt.

Jó étvágyat hozzá!

8 megjegyzés:

  1. Köszi az ötletet, ezt mindenképp ki fogom próbálni, nagyon jól hangzik. Ahogy megnéztem a képeket, egyből megkívántam. :) Én ma pogácsát sütöttem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van jó pogi recepted?

      Most lesz majd valamikor nagy pogi-projekt, mert összeszedtem párat, ami tetszik, de a recept mindig jól jön! :)

      Törlés
  2. Hello from Spain: I like this recipe. Keep in touch

    VálaszTörlés
  3. Isteni lett! Köszi a receptet, amint lesz egy kis időm kipróbálom! :) Eszméletlen gusztán néz ki. :3

    Shorty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megéri megcsinálni, és ha szereted a pizzát, akkor ezt is lehet imádni, plusz, jóval könnyebb.

      Törlés