2013. augusztus 4., vasárnap

Blamázs 1. - Újabb nap a Paradicsomban


Csütörtökön voltam a Blamázs Kft-nél, ott ruházati eladót kerestek az egyik plázában lévő üzletükbe. Interneten jelentkeztem, mert vásároltam korábban a turkálójukban, és szimpi volt a légkör, valamint, tíz percre lakom tőle. Két nappal később jött is a telefon, hogy mehetek hozzájuk, de egy másik üzletükbe.

Egy nappal az interjú előtt elcsászkáltunk arra Mr.A-val, csak hogy felmérjem a terepet. Nem volt szimpatikus. Letisztult, fekete-fehér színek, túl pedánsan minden a helyén, zöldes divatruhák – kimondottan az sem tetszett, hogy túl elitnek és kifinomultnak akart látszani az egész, ami eléggé a visszájára sült el. Nyomasztó volt és ellenszenves.
Nem vagyok slampos, de a merevséget nem bírom elviselni.

De hát, munka, munka. Jobb, mint a semmi.
Ezután három órámba telt otthon, mire sikerült kiválasztanom a (szerintem) megfelelő ruhát.

Másnap már hétkor felkeltem, és tízre már nem volt dolgom. Csillogott a lakás, felőröltem az idegeimet, és egészen atomi szinten mozogtam. Mr. A csak kapkodta a fejét, hogy egyszer itt vagyok, másszor ott.


Az ünnepi balerinám bejáratós, ezért váltáscipőben indultam el, és pont emiatt előbb is. Furcsa, hogy amikor az ember ráér, és még húzná az időt, a BKV tök pontosan jár, ezerrel repeszt, kihagy megállókat. Bő húsz perccel előbb értem oda, így volt időm átcserélni a cipőt és meditálni még pár percet. Annyit értem el, hogy lehűltem, és amikor már nem izzadtam, akkor felmentem az üzlethez.
Úgy gondoltam, hogy a maradék idő, ha előbb is értem oda a megbeszélt időpontnál, elég arra, hogy az üzletben magában is körbenézzek.
A ruhák helyett viszont, ők vonták el a figyelmemet. A vetélytársak:


Egy RibizliGizit álltak körbe, akinek bemutatkoztam, kezet fogtunk, és ezután végig hozzám beszélt. Aztán odaadta a játékos feladatunk papírját, és:
-No, akkor ismerkedjünk meg. Mindenki mondjon magáról pár dolgot, például, hogy miért a kőbányai üzletünket választotta. Kezdjük, mondjuk veled. – bökött rám.
Mert ez az állás volt meghirdetve, futott át az agyamon. – Eredetileg nem ide jelentkeztem, hanem a turkálóba, meglepetés most itt állni. – Egy nagyobb üzletlánc van az egész mögött, aminek az egyik leányvállalata egy turkáló, a másik pedig ez a fajta üzlet. Mind a kettő kőbányai, és a hirdetésbe csak a kerület volt megadva. Azt hittem, a turkálóba jövök.
-Melyikbe szeretnél jobban dolgozni?
-Effektíve mindegy, mert mind a kettőtől tizenkét percre lakom. – De ez milyen kérdés ez már ez?
Erre az egyik lány: - De jó lenne, ha a BKV-t így ki lehetne számítani. – nevet, nevet vele mindenki.
Most hozzam kellemetlen helyzetbe? Hm, miért ne?
-Én BKV-val járok. – erre mindenki őszinte mosolya az arcára fagyott.

A RibizliGizi ezután mondta, hogy ameddig megérkezik Piszkos Henrietta, nézzünk körbe a boltban. Végigjártam az egészet, megtapiztam mindent, és észrevettem egy pólót a földön. Felvettem, és egy alkalmazottat kerestem, aki vagy vevőzött, vagy szórólapozott, így az egyetlen kitűzős ember felé vettem az irányt. A stylist utamat állta széles vigyorral, teátrálisan közeledett, széttárt karokkal. – Segíthetek? Az alakod…
-Köszönöm, nem segítség kell, ezt találtam, és nem tudom, hova való. – csalódott volt csórikám, de ez van. Nem jattolom le azt, ami amúgy is a munkája.

S megérkezett Piszkos Heni is. Alig ért a vállamig, barnás bőr, fekete haj, rikító cuccok, óriási hang. Még egy hatalommániás törpe. Beterelt minket a sarokba, és hajszál pontosan elmondta ugyanazt, mint korábban RibizliGizi. Annyi pluszt adott, hogy elmondta a munkarendet: napi 12 óra, hetente három-négy nap. Elmondta, hogy le kell majd menni vidékre az anyacéghez, hogy megnézzük a ruhák címkézését – hű, de izgi -, és ott lesz az üzemorvosi vizsgálat is. Önköltségen, persze. Elmondta, hogy a bolt mérethiányos (visszahívott cuccok adják a kínálatát), és hogy a fizetés fix 100.000 HUF+jutalék.
Mindezek után nem győzte hangsúlyozni, hogy ide elhivatott, szakképesített, pörgős munkatársat keresnek, akit szeret majd mindenki. – Amikor már harmadszor mondta el, elgondolkodtam.
Az eladásban elhivatottnak lenni? Nálunk? Profi és szakképzett ember kell egy olyan munkára, amit egy maki is képes megcsinálni?
Piszkos Henrietta úgy fontoskodott, és végig rám nézett, hogy már kezdtem magam kellemetlenül érezni.

-Jó. Akkor nem maradt más hátra, minthogy van ez a papírotok. – a játék papírján személyes adatok voltak, egy kérdőív, hogy mit akarok öt év múlva (azt sem tudom, mit akarok öt óra múlva), miért ide jelentkezem, mit tudok a cégről (semmit, mert csak facebook oldala van, ami hiányos), mit mondanék magamról (csillagos, virágszálas galamb). Illetve volt egy hírleveles lap is, amit egy vevővel kellene kitöltetni. – Most vagy én, vagy RibizliGizi vagy valamelyik eladó lány lesz a vevő. Töltsétek ki, majd szedjetek össze egy-két holmit a boltból, amit ránk adnátok. Hajrá, hajrá. – tapsolt kettőt.

Őt választottam, mert, miért ne nyaljunk be egyből a főnöknek? Elkezdtem kitölteni a papírt, amit a „vevővel” kell kitölteni közösen, ehhez képest Piszkos Henrietta egyáltalán nem volt segítőkész. A csajok, akik szintén vele töltették ki, tőlem kérdezték, hogy vajon, milyen méret? Milyen magas? Milyen a bőre színe? Milyen az alakja? Egy lány nem tudta, hogy milyen napot és hónapot írunk. Készségesen válaszoltam, de amelyik kérdésre (kedvenc szín) nem tudtam a választ még megsaccolni sem, megkérdeztem. Egyedüliként. A többiek rólam másoltak, mint az iskolában. Jah, és senkinél se volt toll, én adtam mindenkinek. – Rossz beidegződés, hogy mindenhova sok tollal mászkálok.
Mindegyik elhivatott, talpraesett, jó kommunikációs készségű nők.
Egy lány a fülembe ajjajjozott, hogy nem tudja a személyes adatait, és most mit csináljon. Mást eddig nagyon nem is csinált. Csak állt, és bólogatott néha, de amúgy kuka.
Utána mentem járőrözni, milyen ruhába bújtassam Piszkos Henriettát. Kiválasztottam egy kék-fekete, egy fehér-fekete ruhát irodai munkához, és egy méregzöld kisestélyit alkalmi viseletnek.
A többiek meg néha odajöttek hozzám, hogy szerintem mi állna jól neki. Kiscsillag, egyéni feladat, hagy ne én kaparjam ki a gesztenyét. Persze, azért próbáltam egy-két segítséget elcsepegtetni nekik. A fene vigye az átok jó szívem!

Elsőként lettem kész, mert minek húzzam az időt? Igazából már szabadulni akartam. Bementünk az öltözőfülkékhez, és ott zajlott le az egész (igen megalázó) állásinterjú.
-Nem baj, ha őszinte vagyok? – kérdezte. – Mert sokan nem szeretik ezt, én viszont szeretem megmondani, amit gondolok.
-Persze, nincs vele baj. Tisztelem, aki nem árul zsákbamacskát. – így én. Nem tudtam, hogy melyikünk nyelve a hosszabb.

Elkezdte nézegetni a papíromat.
-Szakképzettség megvan. Oké. Mit dolgoztál ezelőtt?
-Családi vállalkozásunk volt. Építőipari cég, apunak segítettem be. Termékeket mutattam be, vásárlásra ösztönöztem, leltáraztam.
-Építőipar, mi? És miért pont ruházat?
-Szeretem a divatot, szeretek öltözködni, váltani szerettem volna, és hogy őszinte legyek, ezen kívül nagyon más lehetőségem nincs. Azért a Blamázs Kft-t választottam, mert párszor vásároltam a turkálóban, és megfogott a légköre.
-Turkáló? De ott van nehezebb fizikai munka is.
-Azzal sincs bajom. Eléggé stramm vagyok.
-Szóval, munkát keresel inkább, mint karriert. –röhög - Nekem profi, és elhivatott emberek kellenek, akik odaállnak a vásárló elé, és eladnak mindent. De ha már munkát keresel, akkor ha jönne egy állás, mondjuk kutyaeledel-árusnak, ezt is elvállalnád?
Nem b*meg, mert akkor te is minden reggel ott pitiznél nekem kajáért, te P!
S közben kedvem lett volna fejeket vágni:

Vagy

-Nem. – vágtam rá határozottan. – Elkeseredett nem vagyok ennyire - és szerintem oda sem lenne esélyem -, és ha felvesznek valahova, akkor ott maradok is.
-Képes lennél napi három-négyszáz szóróanyagot kidobni itt az üzlet előtt? Mert szerintem, aki ott nem képes kapcsolatot teremteni a vevőkkel, az a pult mögött sem lesz képes.
-Nem tűnik annyira vészesnek, hogy ne tudnám megcsinálni.
Mosolyog.
-Jó. Nézzük a ruhákat.
Bemutattam neki a kiválasztott darabokat, és elmondtam, miért választottam azt, és mire. Tetszett neki az első kettő. A zöldre elhúzta a száját. Mondtam, hogy egy árnyalattal világosabbat kerestem, de – szar áruból nem lehet báliruhát kreálni – nem volt, csak ez. Inkább a fazonja miatt hoztam.

-Jó. Bár ez a zöld. Nem, nem tetszik. – tovább nézte a lapomat. – Ezt sem töltötted ki. – Az egyik papír hátulján volt egy alakokra lefordított képhalmaz, mint a „milyen ruha illik egy körte típusra”. Megállapítottam, milyen alakja van, innentől kezdve, tudom, mit kell keresni, nem kell puska hozzá. Aztán túltette magát ezen. – Főiskola? Befejezted?
-Már csak a diplomaleadás van hátra novemberben.
-Utána?
-Gondolom, dolgozni fogok.
-Mit akarsz öt év múlva?
-Nem tudom. Ennyire előre nem tudok gondolkodni. – tudnék, ha akarnék, de az a válasz nem tetszett volna.
-Nekem olyan ember kell, aki szakképzett, ezt csinálná, és gyakorlott. Nem tudom. Neked nincs meg a kellő gyakorlatod benne… - Édesem. Az oroszok is úgy kreáltak atomerőművet, hogy alig volt hozzáértő ember ott. Működött is, nem volt rossz, csak kellett hozzá egy két millió tonnás betonszarkofág.

Ezután elkezdett azon élcelődni, hogy minek akarok én váltani, hiszen ha az előzőt ennyi ideig csináltam, akkor miért nem folytatom, vagy más területen. Sőt, az sem tetszett neki, hogy szociológiával biztos találnék mást is, és akkor otthagyom őket, neki meg biztos ember kell. Naná, egy külön bejáratú biorobot, aki azért él, hogy ő hétfőtől-péntekig lógassa a lábát. Amúgy egy fontoskodó nőszemély volt, így is adta magát elő, és szerintem élvezte az egészet, hogy végre hatalma van.

-A hétvégén telefonálni fogunk azoknak, akiket felveszünk, de ha nem, arról is kapsz értesítést. Olyan nehéz ez, hogy vidékről ide felfutkozok azért, hogy több, mint száz jelentkezőből kiválasszak húszat, akiket behívok interjúzni, majd belőlük a megfelelő kettőt. Hjaj… - meg ne sajnáljalak. Zsepit? Vállat? – Köszönöm, azt hiszem, végeztünk. Még valamit akarsz mondani magadról?

Itt már éreztem, hogy nem is akarok idejönni. – Nem semmit. Köszönöm a lehetőséget.

Otthon ezután őröltem magamban a lehetőségeket, és jobban féltem a felvételtől, mint az elutasítástól. Ha felhívnak, hogy jó volt, akkor hogy utasítom vissza? Megmondom az igazat? Füllentsek? Végül nem kellett, mert nem feleltem meg. Kérdés, hogy a fenti Ász-csapatból melyik lány lett a befutó – tuti, meglesem majd. Tippem van.
Nagy kő esett le a szívemről.
De az, hogy a képembe röhögött a nő, az nem tetszett. Nincs azzal bajom, ha valaki őszinte, de ne legyen bunkó. Tudom, hogy a kettőt egy hajszál választja el, de azért ez meredek volt.

Másrészről, tanulság: ahol egy kicsit is azt érzem, hogy nem érezném ott jól magam, mint alkalmazott, nem megyek el oda dolgozni. Vagy az interjúról is megszökök menet közben, mert egyszer dolgoztam egy olyan csapatban, ahol éreztették velem, hogy csak valaki helyét töltöm be ideiglenesen. Nem volt jó. Plusz, toll és papír legyen nálatok!

10 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes volt olvasni az élményeidet. Számtalan résznél úgy felment bennem a pumpa, hogy kedvem lett volna helyetted is beszólni a többi szerencsétlen jelentkezőnek, vagy épp az interjúztatónak. Meg egyébként nem tudom mit várnak a munkáltatók a mai magyarországi helyzetet elnézve. Ki engedheti meg magának azt a luxust, hogy csakis a végzettsége szerinti helyekre jelentkezzen? Az embereknek pénz kell, ahhoz munka kell, és lassan már mindegy, hogy mi, csak legyen. Gondolom te is ezért mentél el ide, és nem hiszem, hogy egész életedben a ruhák eladását tekintetted volna a "hivatásodnak". Mert ez nem hivatás, szerintem. Másrészt, ritka bunkó volt veled ez a csaj. Oké, ha az ember őszinte és gerinces, de ez a kis mitugrász tényleg csak azt élvezte, hogy hatalma van felettetek, eldöntheti a sorsotokat, holott közel nem olyan fontos ember ő, mint szeretné. És ha már őszinteségnél tartunk, te is nyugodtan megmondhattad volna a véleményedet minden finomkodás nélkül, főleg ha a vége felé már érezted, hogy ez nem a te műfajod. Veszteni valód úgy sem lett volna, és legalább a lelki békéd meg lett volna egy jóféle beszólással. Hát azért nehogy már, mit nem enged meg magának ez az interjúztató bige. Bicskanyitogató volt a stílusa. Persze lehet, hogy csak itt nagy a szám nekem is, és a te helyedben én is diplomatikus lettem volna, de így, kívülállóként egészen fel vagyok háborodva a munkáltatók hozzáállásán és viselkedésén. Mintha bizony ők lennének az istenek, élet és halál urai. Nonszensz. Sajnálom, hogy ilyen megalázó helyzetben volt részed (én annak éreztem volna, az biztos), de remélem a legközelebbi interjúd jobban alakul. És bocsánat a hosszú kommentért, de nagyon kikívánkozott belőlem a véleményem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is tudtam volna jó pár dolgot élesben is hozzáfűzni a csaj mondandójához. Nem szoktam sztárolni magam, de a felhozatalt nézve, két komolyabb ellenfelem volt, de miután az egyik azt írta a papírra, hogy "dátum: 2013. 01. 08." kiejtettem.

      Szerintem ez a nő most kapott először igazán hatalmat a kezébe, és ki is használta. Mikor a szegénynek pénzt adsz, az elsőre halálra fogja vásárolni magát, mert végre van, és nincsenek határok. Egy ideig.
      Persze, nem lett volna mit veszítsek, de kedvem sem volt vele veszekedni, vagy perlekedni, vagy csak beszólni. - Azon már gondolkodtam, hogyha egyszer lesz biztos munkám és/vagy sok pénzem lesz, akkor azzal fogok szórakozni, hogy állásokra jelentkezem, és az interjúztatókat kicsinálom. :)

      Végzettség szerint? Újságíró vagyok. Oda minden félkegyelműt felvesznek, és nem kell írói véna, elég egy hajszálér is. Pech.
      Nekem az ilyen meló azért lenne jó, hogy víz felett tartsam magam.Ez nem hivatás, hanem... bohóckodás?!

      Semmi gond a hosszú kommentért. Én élvezem. :D

      Törlés
  2. Pályakezdőként nekem is volt részem hasonlóban. Egyszer pl. egy kínai üzletben érdeklődtem állás után, de ott elriasztott, hogy mennyire kihasználják az embert fillérekért, hogy alig mehetsz szabira, meg ilyenek. Aztán az általad leírt, a fentiekhez hasonló szitu egy autókereskedés volt Vácon, Kisvác városrészben. Egy nyanya interjúztatott, és kifejezetten azt éreztem, hogy visszaél a "hatalmával". Az interjú alatt már tudtam, hogy ha ilyen tahó a főnök, akkor nem akarok itt dolgozni, de nem akartam bunkó lenni, hogy beszélgetés közben felállok a székből, burkoltan elküldöm az anyjába, és kisétálok, ezért végigcsináltam. Utólag, sok év távlatából azt gondolom, az önbecsülésem érdekében ezt kellett volna tennem. Egyszerűen senkinek nincs joga ahhoz, hogy a másik ember helyzetét kihasználja, és megalázza. Természetesen elfogadom, hogy ha az interjú során feltesznek provokatív kérdéseket, azokra meg kell tudni felelni, de a kettő nem ugyanaz a kategória.
    Aztán olyan is volt, hogy munkalehetőségnek álcázott hirdetésbe (munkaerő kölcsönző iroda toborzása) futottam bele, na ott ahogy kiderült, miről van szó, felálltam, és nem hagytam, hogy rabolják az időmet. Még munkanélküliként is drágább az idő, mint hogy baromságokra pazaroljam.
    Szóval azt tanácsolom, NE hagyd magad!
    Sok sikert! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért a te történeteid sem kutyák ám!

      Az a baj, hogy alapvetően mutyi országban élünk, ahol az összes munkaadó, ha nem rokont vesz fel, akkor pofára megy, és nem képességekre, kreativitásra, fejbeli dolgokra.
      Nekem sem azzal van a bajom, hogy provokálnak, mert teszteljenek, de nem értem, hogy bunkózni miért jó?

      Köszi, nem hagyom magam!;)

      Törlés
  3. Eh, az ember teljesen átérzi ezt a stresszt, amit ez okoz. Szerintem én is legszívesebben kifordultam volna egy idő után, de tuti én is intelligensen ott maradok és végigvárom, végigcsinálom. Az ember azért bízik a végéig, hogy hátha lesz valami pozitiv benyomás. Egyetlen pozitivumot látok, hogy visszaszóltak a sikeres és a sikertelen felvételről is. Ez tök korrekt szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalább megtanulom idővel kezelni az idióta embereket. Abból úgyis sok van. :)
      Nem is bíztam benne, hogy de mégis meglát bennem valamit, de sosem tettem volna meg azt a szívességet neki, hogy puffogjon miattam egy napon keresztül, hogy mekkora egy bunkó vagyok. Bár, szerintem nem biztos, hogy egy intelligens lekezelés eljutott volna a tudatáig... szerintem... :P

      Törlés
  4. Nem csak visszaélt a hatalmával, hanem szerintem rájött, hogy megvan a magadhoz való eszed, még több is, mint ami neki jutott. Ezért inkább felvett mást, aki nem olyan élelmes mint Te, ő úgysem áll ki magáért, ő úgysem mer kérdezni(mint ahogyan Te tetted ezt), akármit megcsinálhat vele később, akár törvénytelenül is. Ilyen munkaerő kell sok helyre, hogy minél jobban tudják kizsákmányolni az ember fiát, lányát.
    Sajnálom, hogy így alakult, de ezzel csak Te nyertél! Igaz, csak tapasztalatot, de az is jobb, mintha egy életre lelkileg kicsinál ez a nő....
    Viszont ne add fel! Nyilván nem lesz fél milliós fizetésed és légkondis irodád elsőre, de ha kellően szerény, kitartó, a munkáid iránt elhivatott vagy, annak beérik a gyümölcse!
    Sok sikert a továbbiakban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nem adom fel. Próbálom felfogni humorosan, és próbálok tanulni ezekből, mert később a hasznomra válhat.

      Mindegy lenne, hogy milyen munkát végzek, mert nem büdös a dolog, csak legyen jó a csapat, és ne azt érezzem, hogy tök fölösleges, amit csinálok, és/vagy eleve nem szeretnek, és így is állnak hozzám

      Törlés
  5. Jééézus. Hát párszor szívesen felordítottam volna. Amúgy szokás szerint lovely a stílusa a beegyzésnek, a rajzod pedig isteni! Ebből a bagázsból....hát....
    Amúgy tényleg tipikus törpe. Kompenzál a jólmegmondommal. Egyébkén meg erősen azt éreztem,h a legnagyobb baj veled,h van eszed....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Párom mondta, hogy a kereskedelemben, minél butább/bunkóbb valaki, annál jobb, mert a sötét emberrel sok mindent meg lehet tenni, amit egy normálissal nem.
      Bízom azért benne, hogy lesz olyan, ahol nem a 85-ös IQ-t keresik. :)

      Törlés