2013. augusztus 31., szombat

Ecce Ego V.


Most ez viszonylag hamar eljött ismét, de egyszerűen nem jön az ihlet, hogy írjak valamiről. Nem történt az elmúlt napokban semmi. Gondolkodtam azon, hogy elindítok valami blog challenge-t, hogy legyen azért valami morzsa is itt, ne csak a sorozatposztok, meg is csináltam a kérdéseket, az üveget, és még arra sem volt kapacitásom, hogy a kihúzott kérdésre válaszoljak. Ettől függetlenül, szerintem előbb-utóbb elindul majd valami ilyesmi is azokra a napokra, amikor nincs mondanivalóm.

De most, egy újabb ötös rólam, és bevallom, most is akartam polgárpukkasztani, aztán végül mégsem. Majd egyszer fogok, de szerintem az utóbbi idő tanúsága szerint így is lesz olyan, amire egyesek prüszkölni fognak.




Hülyén nevetek. – Van, hogy a hangja is betonkeménynek bizonyul a rekeszizmok számára, de általában sírok a nevetéstől. Pechemre mindig akkor, amikor ki vagyok smineklve, ezért mind máshová vándorol a fejemen. Röfögni nem szoktam, de azért van valami elmebeteg hangom is. Barátnőm csak Mardel kutya (Muttley) nevetéséhez szokta hasonlítani. Ilyenkor annyira röhögök, hogy nem jutok levegőhöz, és ez lesz belőle.




Kék szemem van. – Evidens, aki olvas, az tudja. A szüleimnek közel hasonló szemük volt, ezért valahol kék, benne egy kis szürkével, és az írisz körül barna karikával. Nem szokta annyira bántani a nap, de azért védem, ahogy tudom, és hál’ Istennek, még nem romlott el a látásom. Szeretem a szemem színét.
Ahogy Beetlejuice mondaná: „A szemed olyan, mint a mocsárvízzel teli medence. A hajad meg, mint az odakozmált fazékfenék.” – honnan jutnak az eszembe ilyenek??? o.o




Szeretem a pandát. – Van valami abban, hogy azért szeretjük az ilyen gyerekformára hasonlító állatokat, amiért a Acme és a WB figuráit. Mert kisbaba arányokkal vannak megáldva. Nagy fej, és kerek segg, kicsi végtagok. Végtelenül aranyos. Szeretnék egy kispandát a képzeletbeli állatkertembe.




Utálom a bogarakat. – Nem irtózom tőlük, mert valószínű, hogy jobban félnek tőlem, mint én tőlük, de valahogy azt az érzést nem komálom, amikor másznak rajtam. Gyerekkoromban volt egy fülbemászóval egy kellemetlen találkozásom, és azóta kórosan odafigyelek minden bogárra, hogy a békés távon belül maradjon. Most meg a csótányirtás után, hova menekülnek a svábbogarak a házban? Naná, hogy a fürdőszobánkban kötött ki egy kis család. Mióta szódabikarbóna van leszórva, azóta nem látjuk őket.




Jó barát vagyok. – Mindig teljes vállszélességgel kiállok a másik mellett, és nem szoktam megvárni a bizonyítási eseményt. Pusztán, egyből senkiről nem jelentem ki azt, hogy igaz barát(nő). Nem szoktam megkérdőjelezni a dolgaikat addig, ameddig engem nem töltenek el rossz érzésekkel, nem rájuk nézve, hanem aggódni kezdek, és nem tudok mit tenni. Nem szeretem, amikor bántják őket (általában visszabántok), amikor igazságtalanság éri őket. Mindig kész vagyok ott lenni és segíteni. Nem én szoktam felbontani az ilyen kapcsolataimat, hanem mindig a másik fél.


Rátok igaz valamelyik?

4 megjegyzés:

  1. nekem viszonylag retardált, de a barátaim/ismerőseim szerint aranyos nevetésem van. gaming közben teamspeaken néha visszhangzok, akkor nagyon rossz érzés visszahallani magamat. :D

    a barátságos rész is igaz. nem állok senkihez sem alapból negatívan, normálisan és emberien beszélgetek azokkal, akik szeretnének velem társalogni, de általában azok szoktak a barátaim lenni, akiknek a világnézetük számomra érdekesnek és különlegesnek hat. lehet, hogy néha kicsit különcök ők is, de én is az vagyok.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uh, néha én is hallom magam "kívülről", és annyira nem hangzik jól, mint a fejemben. :D
      Szerintem, ezzel mindannyian így vagyunk.

      Alapvetően zárkózott és merev ember vagyok. Akit ezen átengedek, és ki is bírja önmagamat, akkor barátok leszünk. De nekem nem kell feltétlenül boldog-boldogtalan, pusztán bírjuk egymás fejét. Az is elég. :)

      Törlés
  2. A kék szemen kívül stimmel nekem is :]

    VálaszTörlés