2013. augusztus 22., csütörtök

Blamázs 2. - A gyerek, ha igazán nem


Voltam Blamázs Kft-nél egy interjún, ide sima ügyintézőt kerestek. Nem mondom azt, hogy végig azt éreztem, hogy ez az én nagy lehetőségem, de jobb lett volna, mint a semmi, ugyanis kiszámítható beosztást ígértek.

Ahogy illik, előkerestem előző este a kosztümömet. Na, ez is egy szép baleset volt, ugyanis az egyetlen kosztümöm, amim van, még a szalagavatóról maradt rám. Nem jött fel. A zakó részével nem volt baj, viszont sem a nadrág, sem a szoknya nem jött fel rám, pedig a szoknyát fél éve magamra szabtam hosszra – anno mondtam, hogy ne varrjon nekem a nő maxiszoknyát, de mégis az lett. Brrr… No, de most ott tik-takoltam este, hogy mi lesz másnap. Háh, megtaláltam egy ősrégi, színben a zakóhoz illő nadrágot. Azt vettem fel.
Hihetetlen, hogy mindig van valami gebasz a ruhámmal ilyenkor.


Odaértem, felkocogtam a lépcsőn, kaptam belépőkártyát, és utána jött a horror. Felmenni lifttel egyedül az ötödikre. A lift az egyik olyan dolog a világon, amit kényszeresen igyekszem elkerülni. Most nem ment, mert tíz percem volt felérni. Remegő térdekkel értem fel az ötödikre, és próbáltam palástolni, hogy bizony, levert a víz.
Odalejtettem a recepcióshoz (vagy titkárnő, ez nem derült ki), bemutatkoztam, és már be is szólt a pasinak.

Az iroda tágas volt, és permanens. Minden fehér, és még az ablakokon is fehér lapszerű függöny volt. Fehér asztal, fehér székek. Öt perc után kezdtem attól félni, hogy hóvakságot kapok.

-Üljön le. – mondta Piszkos Henry. Olyan igazi öltönyös. Hátrazselézett kese haj (fúúúj), körszakáll (dupla fúj), három részes öltöny, vörös nyakkendő. Ápolt középkorú muki volt.
Leültem vele szemben a szék szélére, hogyha rohanni kell, akkor ne legyen akadály. Ott szorongtam, mint majom a köszörűkövön.

Felolvasta az önéletrajzomat, kérdezett párat, majd beszélgettünk kicsit angolul, elém tett két papírt, a spanyolt megértettem az olasz tudásom miatt, amire azt mondta, hogy fizetnék a nyelvtanulást.
Átsiklottunk a jogosítvány meglétén, esetemben nem létén.
Csendben tanulmányozta az önéletrajzomat, és közben a tollával kopogott az asztalon.

-Huszonhat éves. – mondta.
-Igen. – bólogattam.
-Egyedülálló? – kérdezett vissza.
-Együtt élek a párommal már két éve.
-Élettárs?
-Nem vagyunk semmilyen társak, sem házasok, meg semmi ilyesmi nincs. Egyszerűen csak bebútoroztam hozzá.

Bólogatott. Csendben. Dühítő.

-Kapcsolatban él, és huszonhat éves. – Na ne!
-Igen.
-Két éves kapcsolat, és huszonhat éves. – oh, anyám! Inkább bökd ki. – Gondolt már családalapításra?
-Nem.
-Nem?
-Minek?
-A huszonéves nők, különösen, akik párkapcsolatban élnek, egy-két éven belül házasságot és gyereket szeretnének. Őszinte leszek. – már megint. Letette az önéletrajzomat, és összekulcsolta rajta a kezét. – Ha ilyen tervei vannak, akkor inkább most mondja meg, mert nem szeretnék egy nap arra bejönni az irodába, hogy szülési szabadságra ment.

Felment bennem a pumpa.
-Lehetek én is őszinte? – kérdeztem.
-Csak tessék. – dőlt hátra, mint aki győzött.
-Örülök, hogy olyan emberekkel hozta össze a sors, akik fiatal anyák akarnak lenni, ráadásul a semmire. Én, majd csak akkor szeretnék gyereket, ha lesz rá pénzem. Jelenleg nincs, sem az apám, sem a párom szüleinek nyakába nem akarok varrni egy gyereket. Esküvőnk se lesz, mert nincs rá keretünk, de ha lenne sem biztos, hogy gyűrű kerülne az ujjunkra. Pont jól megvagyunk így is, nem kellenek a sallangok mellé. Dolgozni akarok, mert szükségem van a munkára. Nem pár hónapig, nem egy évig, hanem sokáig.

Kicsit ideges hangvételű volt. A pasi firkált valamit a papírom bal felső sarkába, és félretette az önéletrajzomat.
Rám nézett.
-Ez világos volt, köszönöm. Viszont. Ezt már magánemberként mondom, már nem tartozik hozzá az interjúhoz. Az a tapasztalatom, hogy egy nő visszavágva védekezik, amikor sarokba szorították. Szerintem, maga is a biztonságos egy évre hajt. Nem szeretnék kockáztatni. Sajnálom, de az általunk keresett személy paramétereinek nem felel meg. Köszönöm, hogy eljött. Az önéletrajzát bent tartjuk még fél évig, hátha lesz maga számára munka.

Felálltam, kezet fogtunk, és kimentem az irodából.
Sok dolgot lett volna kedvem mondani neki, amit most ide nem írnék le, mert valószínű, hogy olvasókat vesztenék, de dühítő volt az egész. Nem tudom, milyen paraméterekkel rendelkezik a tökéletes munkaerő, de mindig ilyen kis apróságokon borul az egész.

8 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon durcsa/durva egy szituáció. Mit is írjak erre: férfiak..
    Nem is értem.!

    VálaszTörlés
  2. kurvaanyját. Én kezet se fogtam volna...ha akarsz szülni, az a baj, ha van gyereked, akkor az...

    VálaszTörlés
  3. Na most akkor az a gond, hogy egyelőre nem akarsz gyereket, vagy az, hogy ha lesz, akkor majd szabadságot kell miatta kérni? Kiakasztó, te jó ég...

    VálaszTörlés
  4. Annyira tipikus. Azt hiszik hogy mindent tudnak. De a legbosszantóbb, hogy ez problémát okoz, hogy a nők gyereket akarnak. A kedves mukit megkérdezném, hogy ha kihalnak az emberek, akkor mégis kivel szeretne majd dolgoztatni a cégénél? Nem többet ér akár 1 évre egy rendes, kedves, megbízható munkatárs, mint egy hülye 10 évre? Nem tudom felfogni miért nem az előbbi a szempont. Marha jó, hogy a nőktől mindent elvárnak. Dolgozzanak, szüljenek gyereket, neveljenek gyereket, de közben ne menjenek el szülési szabadságra, stb, stb.

    VálaszTörlés
  5. Igazából minden baj egy nővel kapcsolatban, főleg, ha "gázos" korban van, és nem egyedülálló.
    Mr.A mondta a múltkor, hogy megérti a férfiakat - naná, pasiból van - , mert nem akarnak egy megbízhatatlan munkaerőt. Nem is arról van szó, hogy szabadságot vesz ki, hanem majd beteg lesz a gyerek, meg iskolai ünnepség lesz...stb. Valahol megértem, de ez a fajta őskori gondolkodás kissé elavult akkor, amikor igenis kell a két kereset ahhoz, hogy egy pár meg tudjon élni.
    Semmi köze nem volt ahhoz, hogy egyáltalán akarok-e gyereket most, vagy később, pusztán az dühített, hogy ő eltervezte a kis fejében, hogy ez így lesz, és kész, illetve, hogy bármit állítok, az csak kamu lehet.
    Túl sokat várnak el tőlünk, lehet. De ezt is mi akartuk. Pech.

    VálaszTörlés
  6. Akkor ennyi erővel egy nő ne is keressen magának munkát, mert egy idő után úgy is elmegy szülni, és akkor inkább egyszerűbb el sem kezdeni dolgozni. Miért hiszik azt az emberek, hogy egy fiatal nő kiszámíthatatlan munkaerő? Nem mindenki szeretne gyereket huszonévesen, nem is biztos, hogy van rá keretük. A legtöbb velünk egy korosztályba tartozó nő csak biztonságos anyagi hátteret szeretne, egy fix munkahelyet, ahol megalapozhatja a jövőjét. Nekünk is szükségünk van állásra, mert egy fizetésből nem lehet manapság megélni. Abba senki sem gondol bele, hogy van olyan fiatal nő, aki DOLGOZNI akar első körben, és nem szülni? És akkor mi van, ha egyszer lesz gyerekem? Nem áldozhatunk fel mindent a munka oltárán, mert nekünk nőknek bizony nem csak az a dolgunk, mint a férfiaknak, hogy munkába járunk éjjel-nappal, szünet nélkül. Rengeteg tennivaló szakad a nyakunkba, és ha csak nincs akkora nagy mázlink, hogy a párunk igyekszik tehermentesíteni minket a sok tennivaló alól, akkor bizony mindent magunknak kell megoldanunk. Igen, a gyereknek lehetnek betegségei, lehetnek ünnepségei, amik miatt néha kimaradunk a munkából. De azt is érdemes megfigyelni, hogy pont ezen okok miatt a nők kétszer annyira igyekeznek jól teljesíteni a munkahelyükön, hogy egy kicsit kompenzálják az anyaságból fakadó hiányzásaikat. Annyira felháborító ez a fajta diszkrimináció.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, közben eszembe jutott, hogy habár nem tudom pontosan milyen típusú munkát keresel, de ha gondolod nézz fel a Libri honlapjára, most sok állást hirdettek, ha ez esetleg megfelelne neked. Nekem mondjuk fogalmam sincs az ottani rendszerről, vagy hogy mennyi a fizetés, de talán egy próbát megér.

      Törlés
    2. Igen, láttam, hogy most van hozzájuk felvétel, be is adtam gyorsan. Azóta várakozok.

      A hosszabb hozzászólás pedig, jöhetett volna az én fejemből is. :)

      Törlés