Hemümön át a világ: A szfinx rejtélye

Ebben a „sorozatban” a Szex és New York című remekben elhangzott kérdésekre válaszolok én, amolyan „szemüvegemen át a világ” stílusban. Nem írom le az epizódok, vagy kapcsolódó részek tartalmát, mert szerintem nagy részetek már ismeri, miről beszélek, aki meg nem, az ezek után megnézi.

Az első ilyen bejegyzés A szfinx rejtélye.

Azaz, hogy miért van olyan sok pazar, egyedülálló nő? És miért nincsenek pazar, szingli pasik?

Amikor anyánk állapotos lett velünk, úgy gondolta, hogy majd olyan élet vár ránk, mint a mesékben. Miközben felnőttünk, elhalmozott minket a tündérmesékkel, mint királylányok, hercegek fehér lovon, és sok akadály, melyek leküzdése után vidám élet vár ránk. Aztán, amikor kinyílt az elménk, jövünk mi, és egy igen idilli képet találunk ki magunknak.

Az olyan hétköznapi dolgokról, mint mondjuk iskolák, tudomást sem veszünk. Csak az érdekel, hogy túléljük mindezt. Majd jöhet az első látásra szerelem, megtalálni a nagy őt. Sokszor elmenni jó pár jól sikerült randevúra, majd közös otthont nézni. Túlesni a sok „első” dolgon, mint első csók, első szex, első jó szex, első vizit a másik családjánál…stb. Aztán jöhet a gyűrű, majd a tervezés, és végül nagy csinnadrattával levezényelt álomesküvő, fehér ruhában. Nem sokkal utána pedig, egyre több dübörgő talp kopogása reggelente a padlón. Kertes ház, fajkutya, menő állás és autó.

Szép remények, de erre csak azt tudom mondani, hogy ott van elrontva minden, hogy nem veszünk tudomást a mesék rossz dolgairól. Hófehérkét megmérgezi a mostohája, Hamupipőke testvérei megcsonkítják magukat, Csipkerózsika agyonszúrja magát. Ha pedig, nem lennének nekrofil hercegek, ők sem élnének már.

Ekképp, a valóság sem olyan idilli, ahogy mi azt elképzeljük. Mert egy-két randi, vagy hosszabb távú szextúra után a pasi lelép. A jobb, ha egyből, a rosszabb, ha mindez vontatottan működik. Eleinte csak eltesszük másik napra a találkozót, majd jönnek a kifogások, mint mondjuk nem érek rá, mert másik épületbe költözik a csoport; most haza kell mennem… Nemhogy naponta nem jelentkezik, de a szokásos heti telefonok is elmaradnak. Az ígéretek peregnek, és minden hívás mindig máskor lesz.

Természetesen a máskor a sohát jelenti.

Aki nem így jár, az tulajdonképpen a fehér holló. A legtöbben többször tapasztaljuk meg ezt, mint a tündérmeséket. A mese, és a női lapok többsége mind egy olyan idilli képet fest le, ami nem létezik. Körülöttem minden barátnőm így kezdi, és végzi is sokszor, mert ilyen világot élünk.

Minden problémánkat a szőnyeg alá söpörjük, a kapcsolatainkat is a legegyszerűbben igyekszünk lerendezni. Önvédelem? Racionalitás? Menekülés? Egykutya. A lényeg, hogy a szerelem hagyományos értelemben ma már nem létezik, Ámor pedig, saját magát lőtte szíven.

Nem kimondottan a karrieristákra gondolok, hanem mindenkire. Kergetjük a szerelmet, és mégis, mindig magányosnak érezzük magunkat. Lehet sok pénzünk, bejárhatjuk a világot, elismerhetnek minket, ha nincs meg az, amit igazán vágyunk. Az ugyanis, nem vehető meg pénzen.

Az igazi talány az, hogy miért van sok nem magányos, egyedülálló pasi, és miért van sok egyedülálló, magányos nő?

A pasik képesek dugással kompenzálni az egyedüllét okozta űrt, míg a nőkben még nagyobb sebet ejt a várakozás és a csalódás. Ezt pedig tetézi a dac, ami ezalatt kialakul. A nők képtelen túllépni a tündérmeséken. Talán, ezért.

Mit gondoltok?

Miért van sok magányos szingli nő?

Miért van kevés magányos szingli pasi?