2013. július 1., hétfő

Hello July!


Összefoglalni harminc napot nem túl hálás feladat. Alább némi adalék tőlem nektek. Valószínűleg túl sok új dolog nem lesz benne, bár vannak momentumok, melyek nem érdemeltek bejegyzést.

Kedvet kaptam a pontozáshoz, úgyhogy 1-5-ig indul a móka.


Havi hangulat
5/3
Hogy is van Ákos dala? Valami véget ér, valami fáj. Valahogy így voltam vele. Nem vagyok teljesen magam alatt, de valahogy van bennem egy hiányérzet. Vagy űr? Meg valahogy egy hangyányi csalódottság.


Havi siker
5/5
Elkezdtem írni a könyvemet. Itt van a basszus gitárom, és próbálkozom. Nem is megy rosszul. Díjakat kapott a blog. Fogytam valószínűleg.
Ezt a gatyát három hete vettem, és most ennyivel nagyobb rám. – Varrhatok. Uhh.



VÉGRE TALÁLTAM MAGAMNAK OLYAN KÓLÁT, AMIN A NEVEM VAN!Juhé! 5/5**
A másikat Mr. A-tól kaptam.
Havi szükséges
5/5
A kőbányai Szent László napok. Annyira jó volt tömegben, élő zenés, néhol rockos koncerten sörözni, hogy azt el nem tudom mondani. Szeretem Mr. A barátait, meg az itthon eltöltött estéket, és a sétákat, de kellett valami más. Végre.


Havi frizura, make up, outfit, manikűr
5/5
Egyedül az állatkertit fotóztuk le, mert a többi nem érdemel nagy csinnadrattát. Mr. A túrórudi ruhának tartja, és nem titok, de ebben voltam az első randinkon. Szóval, nagy kedvenc.

Havi tennivalók
5/5
Olyan túl sok nem volt. Keresni nem állami pajzsmirigyvizsgálatot. Leadni a diákot (brühühü). Bejelentkezni vizsgálatra. Elintézni egy csomó sulival kapcsolatos dolgot. Mindegyiket pipálhatom. Nagyon hatékony voltam.

Havi elmélkedés
5/5 és 5/1
Miért van az vajon, hogy kiállsz valakiért és utána egyszer csak rájössz, hogy az illető belül úgy igazán penetráns??? Eléri még azt is, hogy érezd rosszul magad, vagy hibásnak, amiért el merted mondani a véleményedet, és aztán találsz valamit, ami azt igazolja, hogy egyáltalán nem játszott nyílt lapokkal.
Rájöttem, hogy egy volt barátnőm végig átvert, és nem is akárhogy. Ha díjazni lehetne a gerinctelenséget, akkor gondolkodás nélkül neki ítélném oda.

Havi függőség
5/5
Vásárlás. Mi más?











Havi unalmas
5/1
Egy plusz képzésre járok (ez maradjon az én titkom egyelőre), és az ott eltöltött órák konkrétan agyhalál. De keményen. Nyolc órán keresztül ülünk, és várjuk, hogy letörjön a karunk, mert a tanár maratonikat tud diktálni. Azt hittem, nincs ilyen, de van. Plusz, szegény igyekszik élvezetessé tenni az óráit, de nem sikerül neki. Utóbb arra kaptam magam, hogy a homlokom majdnem a padon koppant.

Havi vágyálom
5/5
Egy fikusz, ami így 29-én haza is jött velem. Tisztelgésképpen Orwell előtt, George-nak neveztem el. Mindjárt átültetem.
Havi legjobb pillanat
5/5
Hogy Ádámmal beszélünk ismételten. Életemben nem voltam ennyire befosva, mint ebben az időszakban, hogy egy számomra nagyon fontos embert elveszthetek. Aztán, amikor megkaptam tőle a csokimat, már tudtam, hogy annyira nincs veszve semmi.

Havi különlegesség
Igazából jót mosolyogtam magamban azon, hogy mekkora pánik volt ebből a „megszűnik a Reader”-ből, közben pedig, a bloggeren keresztül továbbra is tudom követni az általam olvasott blogokat. Lehet, hogy pillanatnyi királyság, viszont a hiszti, ami ezt övezte, mosolyt csalt az arcomra.
Ma reggel is fel tudtam még iratkozni egy blogra. Hm-hm…



Havi olvasmány
5/5 – ITT - Leiner Laura: A Szent Johanna gimi: 3., 4., 5., 6. rész
5/5 – ITT - George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus
5/3 – ITT - E. L. James: A szürke ötven árnyalata
5/2 – ITT -Vámos Miklós: Apák könyve


Havi zene
5/5
Valamiért túlteng nálam mostanság a Green Day, Sum 41, Linkin Park, Korn, Slipknot, Blink 182, Wheatus, Offspring. A másik, ami sokszor ment, a Carbonfools, és egy kis David Guetta.
Megőrültem, semmi kétség.

Havi sorozat
5/3
Agyhalál még itt is. Próbáljuk azokat befejezni, amiket még az Özönvíz előtt elkezdtünk. De olyan, mintha nem akarnának véget érni soha.
Fringe, Végtelen határok, Millenium.




Havi film
5/5
Upside Down, Állj mellém!, Pokolba a szerelemmel, A gyűjtő, Amerikai Pite 2., Alien 2., A vámpír csókja, Halálos hallgatás, Kedves ellenségem, Mama, Végzetes vonzerő, A holló 4 – Gonosz ima, Felmetszett szájú nő.

A legtöbbről találtok valamit a blog facebook oldalán.

Havi kaja-pia
5/5
Képem most nincs, mert valahogy eszembe nem jutott fotózni. Felírtam, hogy fejlődnöm kell az ilyen posztok személyessé tételében.
Amúgy sok minden volt, amit betúrtam, és a diéta miatt vagy éhes(ebb) vagyok, vagy baromi jól főzök, de egyszerűen imádom a saját főztömet.

Havi legrosszabb pillanat
5/1
Látni Anitát és Lindát összeverekedni.

Havi idegesítő
5/1
Hogy rettentő sok mindenre lenne szükségem, és nem lehetnek az enyémek, mert nem férnek bele a keretbe.
                          
Havi kudarc
5/1
Egy teljesen egyszerű, két kattintással megoldható műveletet is képes voltam elrontani, ezért az új hónap egy beégéssel kezdődik. Bah.

Havi érdekes
5/5
Fejlődöm. Már nem osztottam ki egy barátnőmet, akinek kijárt volna egy fejmosás a sorozatos idiótaságai miatt. Csendben vagyok, és várom a vihar végét. Igen. Most vállon veregettem magam.


No, eltipegek. Lehet, hogy később jövök még, de lehet, hogy csak holnap. Meglátom, hogy alakul a mai nap.


Nektek milyen volt a június?

12 megjegyzés:

  1. Ezen a Reader-es hisztin én is röhögtem :D Kíváncsi voltam mi lesz ma reggel, de eddig minden ugyanolyan mint volt, akkor lehet semmi nem is fog változni :D Vagy csak nem tudnak határidőt tartani... :D Mondjuk nekem aztán tökmindegy :D

    Az első négy felső nagyon tetszik nekem, szépeket vásároltál. Én már Október óta nem vettem magamnak új ruhát, és lassan rám férne, de félek hazahoznám a boltot :D Persze, csak ha megnyerem a lottót.

    Én ebben a hónapban a CSI:Miami-ra voltam nagyon rákattanva, legszívesebben állandóan azt néztem volna. De most hogy vége, szomorú vagyok, és kéne valami hasonló, új, izgalmas sorozat, ami le is köti a figyelmemet.

    Itt a sok könyv amit kikölcsönöztem, és nem bírom magam rávenni az olvasásra, és egyszerűen ilyen nincs...De ma birkózok vele egy sort!!!

    A havi legjobb pillanatom, hogy kijelenthettem, hogy nyár van :D Siralmas a legjobbnak tudom, de nekem mégis élmény volt :D

    Jó poszt lett ez, én meg egy kisregényt írtam hozzá :D

    Szép napot neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is beálltam a sorba, hogy hátha megszűnik az eddigi felület, de nem. Mondjuk a Readert, mint olyat, sosem használtam. Úgyhogy, nagyon nem vágott mellbe, csak azon mosolyogtam, hogy valakik vérkomolyan vették, és az összes létező fórumon gombamód szaporodni kezdtek.

      Nekem is mindig az a bajom, hogy csak egy darabbal vennék többet, és hipp-hopp lesz belőle egy bálányi. :)
      Nálunk kerethatár van, per hónap.

      Krimisorozatból dömping van. Anno az NCIS-re voltam nagyon rácuppanva. Mark Harmont egyszerűen imádom.

      Nem vagy vele egyedül. Én is örültem a melegnek. Annak még jobban örültem volna, ha marad, és nem ilyen "egyszer fent, egyszer lent" lesz belőle.

      Neked is szép napot! :)

      PS: fogok írni is ma még majd neked.

      Törlés
    2. Lehet, hogy pöttyet később lesz aktuális a levél, de még ma. Egyszerűen, nem érek a dolgaim végére. :)

      Törlés
  2. Én sosem értettem, hogy mi a probléma ezzel a reader-es dologgal, hiszen végig ugyanúgy működött, mindenki átment bloglovin'-ra meg hasonlókra, naponta 50 post szólt erről.

    Mostanában elég lusta voltam blogolni, de nagyon tetszik a havi átértékelő postod, lehet, hogy én is elkezdek hasonlót csinálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sok embernek a Reader adta meg az áhított biztonságot, hogy kövesse a blogokat. Én mindig a bloggerrel tettem, és vártam, hogy mi lesz. De nem lett semmi.

      Köszönöm!
      Ha ettől újra megjön a kedved a blogoláshoz, akkor örülök majd.

      Törlés
  3. még valami:
    Kaptál tőlem egy díjat, az alábbi linken megtekintheted:
    http://art1sablast.blogspot.hu/2013/07/dijat-kaptam.html

    L

    VálaszTörlés
  4. Áhá, így már értem a hullámvasutat :D
    Amúgy nekem pont az a nyomorom, hogy túl gyorsan végzek a sorozatokkal :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Általában mi is, de ezek valahogy nem akarnak fogyni. Főleg a Millenium. Nem is tudom, mióta szenvedünk vele. Az első évad jó volt, de a harmadikra elfogyott a készítők lelkesedése... ezzel együtt az enyém is. :)

      Törlés
  5. Hu, nem semmi hónapod volt! Én nem tudnék ennyi jót-rosszat felsorolni :) De jó olvasni, hogy mik történtek veled, és mit minek éltél meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohohhóóóó! Nemsokára megy majd a levél, aztán abban is lesznek infók ám! :D
      Csak rendesen szeretnék vele foglalkozni, de nem nagyon van időm. De már íródik. :D:D:D

      Törlés