2013. július 31., szerda

Ecce Ego III.


Hó vége, és ismét egy ötös rólam. Igazából kitaláltam egy csomó dolgot, amit lehetne csinálni, hogy legyen némi rendszer a blogban, egy-kettőről kábé ennyi ember tud is. Meglátjuk majd, mit sikerül domborítani.

Addig is, olvasgassátok az alábbit szeretettel.

2013. július 30., kedd

Amiért ma nem volt blog - okok és következmények


Na, tisztázzunk valamit a miheztartás végett, mert nem igazán örülök a családtagok telefonjainak, amiben megvádolnak azzal, hogy én meg szeretnék gyilkolni valakit. Egészen pontosan megkéselni.
A jövőre nézve, előrebocsátom, hogy bármilyen kommentet szívesen fogadok, nem törlök embereket, nem teszem a blogot meghívóssá, és a hozzászólásokat sem fogom szanálni, ha nekem nem tetszik.
Szabad véleménynyilvánítás van, könyörgöm!

Nem hittem, hogy eddig a bejegyzésig eljutunk. Úgyhogy kérek mindenkit, figyelmesen olvassa el, és ha továbbra sem tetszik valami, akkor a kis ujjait készítse oda a ctrl+C és ctrl+V gombocskákra, vagy használja a jobb felső sarokban található piros ikszet.

Ez a bejegyzés azért szüleik most, hogy a későbbi félreértéseket elkerüljük. Nem szól senkinek, szóljon hát mindenkinek, de akinek igazán szól, az úgyis tudja.

Hemümon át a világ: Férfimód szexelő nők


Visszakérdés: mit nevezünk férfimódinak?
Azokat a nőket, akik élvezik a szexet? Akik érzelmek nélkül bújnak valakivel ágyba? Akik minden este más partnerrel elégülnek ki? Mindezt egyben?

Az elsődleges gondolatom ennek kapcsán az volt, hogy szerintem tévesen azonosítjuk a szeretkezést a romantikával, a nyers örömszerzést a férfi stílussal.
A másodlagos, hogy ez kicsit szétágazó téma lesz. Némileg korhatáros (18+), de ezt mindenki döntse el maga.

2013. július 26., péntek

Forgalomirányítás és csillagtérkép


Miért is írok én a gyantázásról? Mert szerintem, én vagyok az egyetlen, aki még ezzel is bénázik. Világéletemben a szőrösebb fajtából való voltam. Jó, nem vagyok jeti, de a szüleim dús és sötét pihéit örököltem. A karomon annyira nem zavar, és a szokásos helyekről el szoktam tüntetni.
Szerintem évezredekig borotváltam a lábam, minek utána térdtől lefelé megerősödött a dzsungel. Mindehhez hozzájön az is, hogy újabban már nem bírja a bőröm a borotvát.

Egy külső szemlélő számára olyan lehet, mintha ezer sebből szeretnék elvérezni. Szó szerint. De bénán festene a síromon: „halálát a lábborotválás okozta”… cöh…

Az utóbbi kísérletem viszont, egy három napos görög tragédiába torkollt, és úgy gondoltam, mivel én már csak röhögök, röhögjetek ti is rajta(m).

2013. július 25., csütörtök

Bosszúvágyról őszintén

„Stressz-helyzetben az ember sok mindenre képes.

Ezt olvastam valahol. De hogy veszel levegőt, ha valaki fojtogat? Valószínűleg bőrlégzéssel. A lényeg, hogy élni akarsz, lélegezni, mert ha nem… nos, az egyenlő a halállal. A halállal, ami azonban nem egyenlő az életed végével, hanem annak szerves folytatása lesz.

Na, de a kérdésem a következő: mit teszel, ha egy náladnál legalább háromszor olyan erős élőhalott – aki egykor a barátnőd volt– fojtogat, és hosszú, fehér szemfogai mohón, kíméletlenül közelednek?
Nem akarod megölni, mert egykor egy társaság voltatok. Ha nem ölöd meg, nagy valószínűséggel, majd ő öl meg. Ha megölöd, a már jól ismert erkölcs szertefoszlik. Csinos kis dilemma.

Ám ez, nem a gondolkodás helye. Az egész egyszerű. Gyorsan kell cselekedni, nem agyalni az emberi gyarlóság okozta sokkon. Lábbal eltolni, s míg a dög a fejét hátra veti, karót döfni fekete eres szívébe.
Félretéve a benned élő embert. Ez az egyetlen jó választás ilyenkor.

De mi van akkor, ha nem tudod félretenni az embert, a gondolataidat, mert ahogy a sátáni szukára nézel, meglátod benne a régi emlékeket? Hogy valamikor sok időt töltöttetek együtt, hogy testvérként szerettétek egymást.
De!
DE Káin is megölte Ábelt, ahogy Szmeagol is kinyírta Deagolt.

Ez a jelenet, amit próbálok leírni – ámbár látni, vagy akár tapasztalni egyszerűbb lenne… hm… s most mindenki keressen magának egy vámpírt, és próbálja meg megöletni magát (…) -, csak egy töredéke a pillanatnak. A pillanatnak, amikor a nyakadon futó, hullaszínű és –szagú ujjakat felváltja a rothadó lehelet.

Szép is lenne, ha a fent említettek a képzelet, a filozófia vagy az irodalom szintjén működnének. De nem. Sajnos, ez nem egy szintetikus világ, hanem a kőkemény valóság.”*

2013. július 23., kedd

Milyen típusú érzelmi evő vagy?


Mr. A mindig azon mosolyog, hogy az első, amit csinálok egy újsággal, hogy elolvasom benne a képregényt. A második, hogy kitöltöm a teszteket. Mivel előbbi nincs a Pszichében, az utóbbit választottam tegnap, mert valami agyzsibbasztásra vágytam.

Persze tudom, hogy egy ilyen teszt hogy működik, és furcsa, hogy ami nulla pontos lett, azt a főiskola utolsó két évében műveltem. Viszont, elolvasgatva, hogy melyik „milyen”, volt benne némi igazság.
Ami első helyen végzett, az 100%-ig igaz rám, bár egy tányér bolognai spagettit nem fogok megölelni, hogy „this is a beginning of a beautiful friendship”.

A cikk bevezetője szerint, öt alaptípus létezik, amiben testet ölt eddigi életünk, a belső világunk, gondolataink, társas kapcsolataink.
Őszintén feleltem a kérdésekre, és őszintén remélem, hogy ezt az újságot senki sem fogja megtalálni… mármint, amiben ikszelgettem.

Azért kommentálom is dőlt betűvel.

2013. július 22., hétfő

HATEfő


Rajzoltam tegnap, de csak a magam szórakoztatására, miközben ötleteltem…
(napsoroló)


2013. július 20., szombat

Más akarok lenni


Szombat. Alhatok sokáig, Mr. A később megy dolgozni, kicsit húzós volt a péntek este. Névnapot ünnepeltünk. Van, hogy elszalad a ló. Éppen fordulok egyik oldalamról a másikra, nem nyitom ki a szemem, hogy még tartson az álom. Megtalálom a legjobb pozíciót, amikor zizegni kezd a telefonom.

Általában kikapcsolom, de tegnap (vagy ma?!) elfelejtettem. Bucira gyűrt fejjel megnéztem, mennyi az idő. 5:00.
Mi a…?!?!?!?!

Nagy nehezen kikászálódom az ágyból, kávé híján próbálok nem nekimenni az ajtónak. Behúzom magam mögött, megismerem a helyet, és felveszem a telefont.

Anita az. Itt áll a ház előtt. Főztem egy kávét, kiöltöttem két bögrébe, sok tejjel és édesen.
Vittem egyet neki is. Nem akart feljönni. – Most sem értem, miért jó hajnalban a lépcsőn ücsörögni.

2013. július 19., péntek

Hemümön át a világ: A szfinx rejtélye

Ebben a „sorozatban” a Szex és New York című remekben elhangzott kérdésekre válaszolok én, amolyan „szemüvegemen át a világ” stílusban. Nem írom le az epizódok, vagy kapcsolódó részek tartalmát, mert szerintem nagy részetek már ismeri, miről beszélek, aki meg nem, az ezek után megnézi.


Az első ilyen bejegyzés A szfinx rejtélye.
Azaz, hogy miért van olyan sok pazar, egyedülálló nő? És miért nincsenek pazar, szingli pasik?

2013. július 17., szerda

A nő. Férfiszemmel


Milyennek látnak minket? Úgy általában? A kapcsolatban? Amikor megkíván? Amikor csak ellibbenek előtte? Mi változik akkor, amikor prédából barátnővé avanzsálunk?
Ezekkel a kérdésekkel indultam neki a baráti társaságom férfitagjainak. Két kérdést tettem fel nekik:
Mit látnak egy nőn? (milyennek látják, mit néznek meg rajta először)
Mit látnak a barátnőjükön?

A férfit nagyban minősíti, hogy milyennek látja a másik nem képviselőit. Mert a nő egy rezdüléséből levon egy következtetést, de vajon, az a nőre igaz, vagy saját magára? Hiszen az életéből táplálkozik minden gondolata.

2013. július 16., kedd

Rékával a strandra

Soha többet. De azt is meg fogom gondolni, hogy egyáltalán egy lánnyal elmegyek strandra, mert azt  hisztit, amit le tudunk vágni, én nem bírom. Persze, én is megérem a pénzem, de csendesen szoktam pisszegni és hőzöngeni, hogy márpedig, én nem megyek ki a strandra, ahol mindenki látja a „kis röcögős hájaimat”.

Utána pedig, kínosan figyelek arra, hogy a kendőmmel együtt forogjak, ami a harmadik fordulás után már fojt minden irányból.

Most vasárnap elmentem a barátnőmmel strandra, és kikészültem. Világéletemben utáltam strandra járni. Engem feszélyez az a kevés ruha, amiben vagyok, és az, hogy mindenkit tökéletesebbnek látok magamnál. Viszont, ha ketten vagyunk, hatványozódik ez a paranoia.

2013. július 15., hétfő

Ecce Ego II.


Majd jövök valamivel még, de inkább nem ígérem meg, hogy ma.
Addig is, íme az újabb ötös.

2013. július 12., péntek

Lázadj!


Vannak olyan napok, amikor a hátam közepére nem kívánom a filmeket, csak lányosakat néznék, semmi mást. De van, hogy csak szórakozni szeretnék, vagy ötletet meríteni. Ma sem volt ez másképp.
Jöttek vakolni az air-kéjünket, és ameddig a bácsik dolgoztak, addig én filmeztem. Van ez így, ha nem kell ott sertepertélnem körülöttük. A géptől pont jól rájuk láttam, inni-enni nem kértek, úgyhogy bevettem magam egy halom papírral a szobába, és meredtem a képernyőre.

Azért jó kicsit régebbi filmeket nézni, mert visszaidéz egy csomó mindent. Amit átélnek a főszereplők, átélem én is újra, csak a magam életére fordítva. Ebben a filmben is megtalálja az ember lánya önmagát szerintem.

És most már le sem moshatom magamról, hogy szeretem a béna filmeket.

Táncőrület


Mára két filmajánlót tervezek csak, és az egyik a Táncőrület című film, ami szerintem azoknak kötelező, akik szeretik a táncos filmeket, a lányos filmeket, a Dirty Dancinget, vagy a hatvanas éveket.

Néha amúgy, az a gondolatom támad, hogy csak én nézek ilyen (béna) filmeket, pedig egyáltalán nem agyzsibbasztó, csak szórakoztat.
Mr. A is állandóan húzza a száját a filmjeimre, mert a többségében nincsen sem űrhajó, sem Alien, és ezt is ímmel-ámmal töltötte le nekem. Aztán tegnap belenéztem, és majdnem meg is néztem a filmet.
De majd ma!

Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy itt a blogon továbbra sem fogok minden filmet közzétenni, amit valaha megnézek, ezért van FB-n a Film maraton nevű mappa, onnan tudtok mazsolázni magatoknak. Itt csak ilyen „lájtos” dolgok lesznek, melyek a nyugalom megzavarására, nem alkalmasak.

2013. július 11., csütörtök

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8.: Örökké


Hát, véget ért egy korszakom… vagy inkább rajongáshullámom. Brühühü… Ti pedig, ennek örülhettek, mert nem tudom, mikor lesz még egy ilyen, és hálálkodjatok, hogy az előző hármat (Dean R. Koontz, J. R. Ward, és Chuck Palahniuk) nem kellett átélnetek. Hüpp-hüpp hurrá!

Ez az utolsó kötet felébresztette, milyen volt érettségizni. Az oda vezető utat is, az utolsó félévet, és magát azt a tortúrát is, amit érettséginek nevezünk. Pont írtam Dórinak, hogy előjött, hogy magyarból Vörösmartyt húztam. A nyelvtan részére már nem emlékszem, de azt tudom, hogy az ő egyik művében kellett megoldást keresgélnem. Föciből sem emlékszem nagyon a tételemre, csak hogy szorgosan magyarázok arról, hogy a tengeri vagy a légi közlekedés szennyezi jobban a környezetet. Angolból a város-vidék összehasonlítását húztam, és az egyik kérdésnél azt találtam mondani, hogy az összes pesti ember dagadt és lusta, majd köhögések közepette közölték, hogy a vizsgáztatók 99%-a budapesti. Töriból pedig, kihúztam az egyetlen tételt, amit tudtam, Károly Róbertet.
Túléltem, és átéltem, amit addig nem hittem el: pont azt húztam ki, amit tudtam.

És még az is megmaradt (nem írok nevet inkább), hogy valaki hogy felelet:
Tanár: Mit termesztenek Komlón?
Válasz: Komlót?

2013. július 10., szerda

A zenebirodalom visszavág


Átjött Marco, és mit csinál két lány (!)? Filmes napot tart. Hamar sikerült közös nevezőre jutnunk, s ameddig ő a konyhánkban sertepertél, addig én adok nektek hűvösebb napokra szórakoznivalót.

Mivel rám tört a nosztalgiázhatnék, gondoltam, filmekben is visszahozom a fiatalkoromat – mintha öreg lennék. hihihi. -, ezért gyorsan letöltöttem ezt a filmet. Sokszor úgy vagyok vele, hogy amit gyerekként imádtam, az mostanra valahogy varázsát veszti.

De ezzel a filmmel nem így vagyok. Szerintem örökérvényű alkotás emberi kapcsolatokról és képzelgésekről.

Bogozd ki!


Ha őszinte akarok lenni, nem tudom, hol kezdjem. Azért is adtam a 30Y számának címét a bejegyzésnek. Már vagy egy hete ezen kattogok, és halvány lila gőzöm nincs arról, hogy mitévő legyek (bár tenni nem nekem kéne), vagy mit mondjak?!

Két hete egy Heni nevű lány keresett fel. Újra felvettük a fonalat, s míg az én állóvíznek kinéző életem lassan csordogál, az övé gyakorlatilag kiszáradt folyómeder.

Heni körülbelül három éve szerelmes egy srácba, akivel a munkája folytán ismerkedett meg, s mint a nagy szerelmek általában: lángoltak. Ám csakhamar kiderült, hogy ez erdőirtás: Mikiről felfedte titkát, hogy egy 19 éves barátnője van, és állítása szerint, nem hagyhatja csak úgy el, hiszen nem akarja megbántani – óriási bullshit! –, viszont Henibe szerelmes.

Ment a huzavona, mert Heni mindig kiakadt Miki lánybarátaira, nyomozott, minden gyanús volt neki. Miki pedig, a kisebbik rosszat választotta idővel: inkább a gyerek, mint egy neurotikus.
Aztán nem beszéltünk Henivel két évig. Pár hete viszont, jött tőle egy levél: „Azt mondta, szeret, és otthagyja a kiscsajt. Ilyet még sosem mondott eddig.”

Oh, szép is lett volna, ha itt vége, és tényleg minden így történik. De nem. Helyette vészjóslóan villogni és pittyegni kezdett a chatablakom. Azért ferdén odaírom, amiket gondoltam közben.

2013. július 8., hétfő

Már nem az én poharam


Van valami ebben a felnőtté válás dologban. Már csak azért is, mert gyerekként azt hisszük, mienk lesz a világ. Kecsegtet egy halom dologgal, és mindig előtted van egy csomó idő, hogy megugord a saját korlátaidat.

Egy nap pedig, arra ébredsz fel, hogy rettentően nyomorultnak érzed magad. A barátaid családos emberekké váltak. Utálod a munkahelyed, a főnököd. A munkatársakkal csak havonta egyszer mentek el lazítani. Azon kapod magad, hogy kuponokkal veszed körbe magad, ingyen koncerteket és szórakozást keresel, valamint ijedten veszed észre a ráncokat és karikákat reggelente a tükörben.

Kivételesen ez most nem rám igaz, hanem Mr. A-ra.
Úgy érzi, az idő szép lassan lepereg, az élet elmegy mellette, a világ pedig, már nem rá vár. Látom rajta, hogy küzd ellene a saját eszközeivel, egyik nap viszont, megmagyarázhatatlanul közénk telepedett a csend.

2013. július 7., vasárnap

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7.: Útvesztő


Na, ne már! Mindjárt vége. Totál le vagyok lombozódva, mert olyan, mintha én is elballagnék velük. Teljesen rossz hangulatom van/volt. Egyrészt, mert nem bírtam ki a fogadalmamat – hogy mást olvasok kicsit, hogy lassabban teljen. Azért volt egy Káoszt-kötet -, másrészt, mert „szerettem ide járni”.
Jobban megvisel ez, mint a tényleges gimis utolsó évem.

Ööööö… mivel felrémlett egy halom dolog az életemből, ezért a poszt végén lesz egy kis memoár az én életemre nézve. Rám jött a nosztalgiázhatnék, na.

Plusz, eddig a könyvig fel sem merült bennem, hogy egyszer a végére érek.

2013. július 5., péntek

Boyfriend - Girlfriend TAG


Mr. A és én több, mint két éve vagyunk együtt, és Pillangólánynál láttam ezt a TAG-et, amit nagy kedvvel töltöttünk ki. Hihetetlen amúgy, hogy belement, persze nem vette komolyan kicsit sem. De majd meglátjátok.

Én kicsit tovább mentem, és először kitöltöttük úgy, hogy ő mit gondol rólam, utána meg fordítva. Utóbbi a nagyon érdekes.

Vastaggal szedve a kérdés. Utána az ő válasza rám nézve kékkel. Utána dőlttel a hozzáfűznivalóm. Aláhúzva rózsaszínnel pedig, az én válaszaim rá nézve.
Ő nem mindig kommentálta a válaszaimat. Vagy csak belefejelt az ágyba, vagy röhögött. Az ő megjegyzései szintén dőlten.

Liebster Blog Award


Díjat kaptam, yej!

Köszönöm Juctus-nak, hogy gondolt rám!!!!
Bearanyozta az estémet. Törhettem a fejem a kérdéseken, a díjazottak zöme pedig, szerintem senkinek nem lesz meglepetés.



No, lássuk a medvét… vagyis, a díjat!

2013. július 4., csütörtök

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor a futásról beszélek?


Azt eddig is sejtettem, hogy a futás egyfajta metafora valahol amögött, hogy Haruki tényleg szeret futni, és mímeli is már egy ideje. Csodásan adja vissza a görög tájat, az esős időt, és a lábfájást. Viszont, az elején ő is megemlíti, hogy talán el lesz csepegtetve benne némi filozófia, vagy egy-két sor, amiből az olvasó is tovább építkezhet.

Imádom a stílusát, sőt, ha egy klotyódeszkáról írna, azt a könyvet is megvenném, hogy csemegézzek belőle kedvemre. Egyszerűen, nem tudom elképzelni, hogy valaki nem kedveli a könyveit.

Bár tőlem – sok más mellett – a futás áll a legtávolabb. Még a busz után sem teszem. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy egy futásról írt könyv lehet ennyire élvezetes.

2013. július 3., szerda

LOL


Tegnap kicsit filmeztem, de nem volt kedvem írni. Motivációs levelet fogalmaztam Mr. A-nak, az meg kivette az agyamat.

Ez a film pedig, tényleg LOL. Mert az hagyján, hogy függő vagyok SzJG téren, de rákattantam a könyv által említett zenékre – ma ennek örömére jammelünk egy csajjal -, de még turkálok is a hálóban utána. Ráakadtam erre, és megnéztem, és „tök flash”.

Középiskola. Zűrös osztály. Csini csajok az átlagos csajok ellen. Kamaszkori gyerek-szülő problémák. Gitározó szépfiú. Csajozós vagány srác. Kockák. Reménytelen szerelem. Párizs út.
Ismerős?

Amikor kutattam a Szent Johanna után, találtam egy olyan videót, aminek az összeszerkesztője azt mondja, hogy ez a film teljesen a könyvre emlékezteti.
Na, több se kellett, mondtam is Mr. A-nak, hogy töltse le, mert kíváncsi vagyok. És tényleg! A szerkesztő nem hazudott.
Ugyanaz, mint a könyvsorozat, csak kilencven percben. De nagyon-nagyon sok deja vu-m volt.

2013. július 1., hétfő

Ecce ego I.


Közismertebben „and that’s who I am”.

Arra gondoltam, hogy minden hónap első, utolsó napján, valamint 15-én (hónapközépen) lesz egy ilyen kis bejegyzés, öt képpel, némi hozzáfűznivalóval.

Igyekszem majd mindig összevissza válogatni, hogy mindenre kiterjedjenek ezek a posztok. Remélem, élvezni fogjátok, vagy közelebb kerülünk egymáshoz. – Ez kezd annyira szentimentális lenni, hogy mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet.

Még ez előtt inkább bele is vágok.
Aláfestő zene: innen.

Best Blog 2x


Hey ho, let’s go!




Újra kaptam egy díjat, ami felkerült a képzeletbeli „small wall of fame” polcomra.
Ezt most L-től kaptam, akinek ezúton még egyszer köszönöm. – Amikor átvettem, akkor vettem észre, hogy nem voltam a blogjára feliratkozva, de eme hiányosságomat pótoltam. Bocsi.

Hello July!


Összefoglalni harminc napot nem túl hálás feladat. Alább némi adalék tőlem nektek. Valószínűleg túl sok új dolog nem lesz benne, bár vannak momentumok, melyek nem érdemeltek bejegyzést.

Kedvet kaptam a pontozáshoz, úgyhogy 1-5-ig indul a móka.