2013. június 26., szerda

Strange Days vol. 2. - People Are Strange!!!


Eljött ez is. A vasárnap. Lement a szokásos reggeli rutin, frissítettem a blogon, mikor jött értem Linda. Naná, a csajok (Réka, és Juci) is bent izgultak a hátsó ülésen. Mert hogy, hiába beszéltük meg a békávét, csak kisírták, hogy az eső miatt vegyük fel a négykerekű nagykabátot.

Amikor megérkeztünk, akkor volt egy kis ramazuri. Összejött a régi banda, és ugyanolyanok voltak, mint mindig. Ösztönösen a kert hátuljához mentem, a nyári konyha irányába, mert azt szoktam meg, hogy én robotolok. Sehol senki. A zene üvölt, és láttuk a kocsikat, de a kert üres volt. Naná, senki sem ül szívesen az esőáztatta füvön. Ahogy megláttak minket, Viking és Máté lekiabált nekünk… hát, vagy befelé, hogy megjöttünk. Robi feje megjelent az ablakban, és már sietett is hozzánk.


Betessékeltek minket, és rögtön visszautaztam az időben vagy tíz évet. Mintha, még mindig tizenhat évesek lennénk.
Az alsó nappali a hátsó udvarra nézett. Fehér falak mindenfelé, furcsa képekkel a falon: rózsaszín csiga, aminek egy nő a belseje, hímtagnak kinéző virágok. Óriási tévé, házimozi, előtte kanapé, ami viszonylag újnak látszott. Évi szülei figyeltek a részletekre. Rágcsálnivaló és üdítő mindenfelé.
Ricsi, a Marci nevű srác és egy vadidegen PS-eztek. Úgy köszöntek, hogy közben tapadtak a képernyőre. Anita a szobában (!) tollasozott Márkkal, míg Évi üvöltött, hogy hagyják abba, majd odajött üdvözölni a lányokat, akiket Linda kivételével bekotort a konyhába, hogy segítsenek neki. Linda és Robi félrehúzódtak a hátsó szobába, ahol ment a tévé. Még ott is voltak páran. Konkrétan, amikor benéztem, az összes többi ember ott volt, és Prometheust néztek. Csak tudnám, mit hallottak belőle, amikor a konyha felől The Carbonfools ordított. Ahogy észrevett, Ditta a nyakamba ugrott, ahogy Csilla is kicsusszant, hogy puszizkodjunk.
Amikor Robira néztem, annyit mutatott, hogy menjek fel. De miért? Naná, hogy egyből leesett. Ádám fent vár.




Éreztétek már azt, hogy másodperces különbséggel önt el a forróság, majd elfut a hideg, egyszerre izzadtok és vagytok libabőrösök? Úgy éreztem, hogy egy jégkockát szopogatok, ami véletlenül lecsusszant a torkomon keresztül a gyomromba.
Kopogtam párszor, de hang nem jött ki bentről. Aztán vettem egy mély levegőt, és benyitottam.
Amikor meglátott, Ádám nyílegyenesen állt fel. Puszi-puszi, ölelés.

-Szóval, hajlandó vagy ezt megbeszélni? – kérdeztem. Olyan vékony volt a hangom, hogy először azt hittem, csak én hallom.
-Szóval, igen. – bólintott, és féloldalasan mosolygott. Utálom ezt, mert tudom, hogy csak én érzem magam idiótának. – Ülj le.
Egy eléggé kényelmetlen és kemény fotelban foglaltam helyet, ő eldobta magát az ágyon. Kikapcsolta a zenelejátszóját, és egy cetlivel megjelölte, hol tartott a könyvben.

Rám nézett. In medias res.
-Szóval, ez mi ez? – hihetetlen, hogy az összes kényelmetlen kérdést vagy „szóval” vagy „éssel” kezdjük. Kettőnkre mutattam. – Robi tegnap mondta, hogy a szótlanság a bünti azért, mert Balázst választottam. Hogy őszinte legyek, utálom, hogy a hallgatás a gyengeségem, és imádom, amikor valaki ezzel vág vissza. – megrántottam a vállam. – Ha nem mondod, mi a bajod, akkor honnan tudjam? Vagy addig játsszuk, ameddig fel nem őrli az idegeimet?
-Nem, tegnapig játszottunk, amíg meg nem vertük. Kicsit. – mosolygott.
-De most meg ne poénkodd el. Mind a kettő a gyerekek fegyvere. – mondtam. Igazából egy pillanatra dühös lettem. Utána meg valahogy eszembe villant, hogy vele sem fogok csend királyt játszani, mert simán leverne.

-Tudod, ez érdekes. Mióta ismerlek, azt szeretném, hogy boldog legyél. Nem egy ember temettünk el, és Bálint után úgy voltam vele, hogy az a misszióm, hogyha máshogy nem megy, én teszlek kényszerrel boldoggá. Aztán láttam, hogy lecsúszol a lejtőn, mind a „barátaid”, mind amiatt a f**zfej miatt. Ha adni akartam, nem fogadtad el. Életben akartalak tartani, vele mentél inni. Vártalak a Boráros téren, te a Ráday utcából tartottál a lakása felé. Mit mondtam volna? Elmondtam mindent, amikor utoljára láttalak. Soványan… A bordád kiállt, a szemed beesett. A szívem megszakadt. Sok munka volt, a semmiért. Azt akartam, hogy érezd át azt, amit én éreztem. Fájjon neked is az, hogy hiába beszélsz, senki nem hallgat meg. Legyél egyedül, csalódj abban a honlapos csajban, meg a másikban. Gondoltam, ha már a szavamra nem térsz észre, kapd meg a saját pokoljárásod. – Na igen, egy mindenkinek van az életében. A szavai nem voltak meglepetések, de azért mind fejbekólintott.

A padlót kezdtem el tanulmányozni, mintha baromi érdekes lenne – mindig így teszek, amikor kényelmetlenül érzem magam-, aztán csak nagy nehezen néztem ismét Ádámra.

-Robi olyasmit is mondott, hogy Mr. A-t sem nézed jó szemmel.
Elmosolyodott. Felállt, és odaguggolt elém. Szigorúan betartja a „nem térdelek fölöslegesen senki elé” elvet.
-Nem ismerem, nem kedvelhetem. Egy idő után, amikor nem volt nőm, gondoltam, lehet, hogy mégsem olyan rossz ötlet veled összejönni. De nem vettél észre. Egyetlen egyszer sem. Szerintem, ha a fejemen pörögtem volna zöldet hányva, akkor sem veszel észre. Aztán jött a szamuráj, utána meg Mr. A. Mi nem beszéltünk, de Robinak tudod, hogy mindig eljár a szája. Csak remélem, hogy nem megint egy félelmebeteget szedtél magad alá.
-Nem bánod akkor?
-Mit bánjak rajta? Rendbe jöttél nem? – bólintottam. – Ennek örülök. Ennek elégnek kell lennie számomra. Ettől függetlenül persze, szerdán hozzad magaddal. Szeretném… szeretnénk megismerni. – előre szegény Mr. A.
-Mindenképpen. Hogy vannak a bordáid?
-Kösz, jól. Most már párral több sebhellyel rendelkezem. – igen, tudom. Egyszer mentünk hazafelé a helyi videotékából, és az akkor már ex-barátnőjének éppeni pasija kikezdett. Megvédett, viszont ő fogta fel mind a hat késszúrást. Most pedig, autóbalesetük volt. Azt tudtam, hogy megrepedt az arccsontja, tört a keze és a jobb lába, valamint tört három bordája.

-Megmutatod? – kérdeztem, mire felállt, és levette az ingét. Fehér és rózsaszín sebek sötétlettek a fehér bőrén. – Kösz. – valamiért imádom a hegeket. Nincs mese, felírom, hogy pszichiátert kell keresnem. De most már tényleg.

-Tudod – kezdtem -, sokszor gondoltam rád, és többször szálltam magamba, mint szerettem volna. Rongyosra hallgattam a kedvenc sírós számaimat, főleg a Scorpionst, és azt hiszem, a szemem ezért is száradt ki. A két lányban meg kurva nagyot csalódtam, de gondolom, erről már hallottál. – bólintott. – Már akkor megbántam, hogy vele mentem el, mint veled, amikor másnap felkeltem az ágyában. De akkor már nem voltál itt, utána meg nem válaszoltál nekem egyszer sem. Komolyan egyedül éreztem magam nélküled. Valószínű, hogyha te nem vagy, akkor már rég követtem volna őket. Emlékszel, mit mondtál? Sok kicsi cél, és csak azt, amiben örömömet lelem. Most ezt csinálom, és eszerint élek.
-Tényleg örülök neki. Annak, hogy már nem vagy zombi. – hehehe. Ha tudná… - Neked nem áll jól a melankólia és a soványság.

Persze, ezek után kitárgyaltuk a régi életemet, egészen onnantól, hogy változtam át gimnáziumban egy srác miatt – „rockeresen” öltözködtem, aztán már csak feketében. Pechemre inkább balhés voltam, romlott a tanulmányi átlagom, ellenben, elkezdtem olvasni. Aztán irány az OKJ, mert nem volt kedvem ismét sulipadba ülni. Kibeszéltük az őrült hódításainkat, Ádám csajozós technikáját – még mindig azt csinálja, hogy mond egy verssort, és csak azzal kezd beszélgetni, aki be tudja fejezni. Nos, ilyen nem sok van. Pff.
Kibeszéltük Balázst, meg a lányokat is. Meg az ő életét, amikor hirtelen komolyra váltott.
-A szőke csajnak…
-Lindának?
-Igen. – megköszörülte a torkát. – Neki van pasija? – totál ledöbbentem.
-Miért? Bejön?
-Nekem nem. Nem szeretem a fiús lányokat. De Robi… - huh.
-Megtetszett neki?
-Aha – bólogatott. – De most miért húztad el a szádat?
-Deja vu. Meg Anita és Attila. – Amikor kérdőn nézett rám, elmeséltem ezt a kálváriát, amibe belekerültek.

-Ez érdekes lesz. úgy érzem, hogy a tegnapi nem az utolsó bunyó volt. Szegény Rocky. De azt nem tudod, hogy Lindának bejön-e?
-Nem. Valószínű, nem… - elkerekedett a szeme. – Azért csillog a szeme úgy, mintha kipolírozták volna, amikor ránéz. – elnevettük magunkat. Megkönnyebbültünk.

Olyan három órás beszélgetés után visszatértünk a többiekhez, akik megpróbáltak a szeles idő ellenére valamit alkotni a kertben. Jó idő van, minek üljünk bent? Tollasozni akartunk, de minek után vagy négyszer csattant a labda a halántékomon, feladtuk.

Visszatért a régi rend. Helyére kerültek a dolgok, és lehet hogy ez most baromira szentimentális lesz (már aki eljutott a bejegyzésben eddig), de ismét nyugvópontra érkeztem. Lehet, hogy kizökkenthetetlen vagyok.




Emlékeztek? Azt mondtam, hogy Anita-Robi-Attila hármastól lesz tartanivalóm. Nos, nem számoltam azzal, hogy mi van akkor, ha nem a két kakas megnyilvánulásától kell tartani.

Nagyban dumálgattam Ádámmal és Vikinggel, amikor Anita megállt az ajtóban, és összevont szemöldökkel engem szugerált. Amikor ránéztem, mutatta, hogy menjek oda hozzá. Így is tettem.
-Te, kérdezhetek valamit? – nyögte ki, és láttam, hogy idegesség futja el az arcát. Bólintottam. – Mi van a szőke csaj és Robi között? – összefonta a mellkasa előtt a kezét.
-Ismerkednek, nincs ebben semmi rossz. – Mire befejeztem a mondatot, Anita már nem volt a konyhában.
-Anita! – szóltam utána, de szerintem láthatatlan viasz ült a fülében.
Lemerevedtem, végigpörgettem a lehetséges forgatókönyveket, megráztam a fejem, majd a nappali felé fordultam, és megálltam az ajtófélfát támasztva.
Ádám egyből észrevette, hogy valami nem stimmel, és a balhégyanús hármas felé nézett. Évi a száját harapdálta, és Viking is ugrásra készen ácsorgott. Attila kezében megállt az üveg.
-Jól néztek ki együtt! – állt meg Robi és Linda előtt Anita.
-Kösz. – Linda elpirult, de folyamatosan Anita szemébe nézett. Robi füle jól láthatóan égni kezdett. Mind a ketten „mit szeretnél még” nézéssel bámultak rá.
-Jó, nem akarok semmi többet – hátrafordult hozzám, kacsintott, én pedig felkészülve mindenre egy pillanatra lehunytam a szemem. – Csak, hogy tudd. – ezt már Lindának célozta. – Robi régebb óta szeret engem, minthogy egy magad fajta nővel – végignézett rajta. – összejöjjön. Hosszabb most a szünet, de te csak szamár vagy. A ló én vagyok.
De még mekkora! Ez jutott először eszembe, mielőtt Linda megmozdult volna. Egy könnyű mozdulattal ökölbe szorította a kezét, és ráhúzott Anita fejére. Anita feje, mint az Ördögűzőben, majdnem körbefordult, és szépen meg lehetett számolni az ujjnyomokat.
Ahogy visszanyerte az egyensúlyát, Anita megragadta Linda haját, és teljes erejéből ráncigálni kezdte. Linda próbálta eltartani magától, és rúgni is, mire Anita nemes egyszerűséggel, megharapta.
Megindultam, de Viking és Ádám gyorsabb volt. Ádám és Robi tartotta meg Lindát, míg Viking és Attila, Anita karjait tartotta satuban.
Anita vörös fejjel kiabált, Linda sírva fakadt. Odamentem hozzá.
-Elveszi Robit, és te még őt véded? – fújtatta.
-A te baromságodban nem veszek részt. – dörmögtem vissza, és megnéztem, hogy Linda haja rendben van-e.
A srácok kivitték Anitát, aki ezután nem jött elő, saját elmondása szerint, ameddig „az a perszóna rontja a levegőt”.



Később Attila visszajött, és odaállt Robi elé, hogy beszélni akar vele. Persze, mi, mint az információra éhes keselyűk, feszülten kagylóztunk.
-Mondani szeretnék valamit. – kezdte Attila.
-Dugod. Vagy „tad”. Mindegy. – Rántotta meg Robi a vállát. Itt is látszik, hogy nem ejtették a fejére. Attila elcsodálkozott. – Láttam, ahogy egymásra néztek, és láttam Zora kiírásait is. Sejtettem, hogy Anita mindenkit felpróbál, akit csak lehet.
-Mégis te kellesz neki. – hát igen. A délutáni jelenet sok mindent elárult.
-Nem, nem én kellek neki, hanem a sosem volt büszkesége. Rákaszált, mert nem fogok sírni utána. Egy percet sem. Ő meg ezt nem fogja kibírni. – zárta le Robi a beszélgetést.
-Akkor rendben vagyunk?
-Rendben? Persze. Ő csak egy uszadékfa. – mosolyodott el Robi, és a két fiú kezet fogott.
Linda, aki mellettem még mindig szipogott, csak akkor nézett fel, amikor Robi lehajolt hozzá, megnézte az arcát, majd átölelte.




Valamivel később Ditta és Márk tollasozott a nappaliban, és Évi tovább üvöltött velük, hogy hagyják abba. Ha nem, akkor valamit éppen hozott-vitt, vagy takarított. A kockák tovább PS-eztek. Én leültem Évi újságai mellé, és teszteket töltöttem ki Ádámmal. Az egyikben az volt, hogy mutass rá a kedvenc színészedre, megmondjuk, milyen vagy. Johnny Depp-re mutattam, és kiderült, hogy nem bírom a korlátozásokat. Két oldallal később pedig, kijött, hogy írónak vagy pszichológusnak kellene mennem. Lehet, hogy mégsem értelmetlen, amit csinálok.
A lányok próbáltak beilleszkedni. Robi Lindával eltűnt valahol, gyanúsan csendben voltak. A többiek tévéztek. Ádám dumált hozzám, néha én is odafigyeltem, és válaszolgattam.

Olyan tíz felé előkerültek a pendrive-ok, és mutogatták a rowaniemi életet. Oda vágyom. Közben pedig, megkaptam a csokijaimat, amit bedobtam a közösbe, és mondanom sem kell ugye, hogy egy morzsányi nem maradt belőle.
Aztán nagyon hamar eljött az este.

Linda zsörtölődve vette tudomásul, hogy menni kell, plusz, azért is morgott, mert nem ihatott. Most már Juci és Réka lelkére is rákötötte, hogy szerdán bizony, tömegközlekedés lesz. Azt nem tudom, hogy a lányok beilleszkedtek-e, de remélem hogy jól érezték magukat.

Ennyi hajbakapás és pofon után kicsit félek a mai estétől. De puding próbája az evés...

2 megjegyzés:

  1. Valahol tiszta Szent Johanna Gimi érzésem volt :-D A kockák akik PS-eznek, kiabálás, zene, tévé nézés :)

    Na de viccet félretéve... Ez az Anita... tök lejáratta magát... minden hülye tudja, hogy soha senkit nem bírtokolhat az ember. Lehet hogy egyszer szerette Robi, vagy akarta, vagy tudomisén. De ez nem marad így örökre, ha egyszer nem jött valami össze, akkor pláne nem. Kár azt várni, mint valami romantikus sztoriban, hogy valaki élete végéig epekedik utánunk.

    VálaszTörlés
  2. Sosem figyelek oda, mit és hogyan írok, egyszerűen, csak kijön. De így visszaolvasva igazad van. Pedig, nem akartam lopni, remélem, senki sem veszi annak. :)

    Két váza bánta a tollasozást, és egy kép a falon, amiből még nagyobb üvöltés lett persze.

    Anitába meg nem tudom, mi ütött. Egyelőre ki van kapcsolva a telefonja. Holnap majd átlibbenek hozzá, hogy kiderítsem, mi van vele? Azt nem értem, minek kellett megtépni Lindát? Szegénynek még ma is vájt a haja. :(

    VálaszTörlés