2013. június 25., kedd

Filmek, amiket ajánlok


Vagy inkább, szeretek. Jó múltkor eme kihívás elé állítottatok, hogy a könyvek után mondjak filmeket is. Azt nem mondom, hogy ezeket látni kell, mielőtt meghalunk, de nem árt őket legalább egyszer megnézni.

Baromi nehéz volt szelektálni, és szerintem ezzel el is érem eddigi pályafutásom leghosszabb irományát. Semmi plusz nem lesz benne, egy felsorolás lesz olyan filmekkel, nem sorrendben, amiket szeretek, amikre kérdés nélkül 10 pontot adok, és amiket bármikor megnéznék.
(aki ismer, hogy a könyvek után a filmek a legnagyobb szerelmeim)
Van hozzájuk egy-két véleményem.

Sajnos, a lista nem lesz teljes, mert akkor szerintem ti is, én is egész nap a gép előtt leledzenénk, ami valljuk be, egyikünknek sem egészséges.
Amúgy halkan megjegyzem, hogy Facebook-on néha-néha közzéteszem, amiket látok éppen, értékeléssel karöltve. Akit érdekel, az iratkozzon fel, és nézzünk együtt filmeket. Nemsokára azt is frissíteni fogom, mert elmaradtam vele. Bocsi.

Kérdés: következőre mit soroljak fel? Van még miből válogatni.


Legbelső félelem (Primal Fear)
amerikai thriller, 1996
Rendezte: Gregory Hoblit
Szereplők: Richard Gere, Edward Norton, Laura Linney, Frances McDormand
Történet: Martin egy sikeres ügyvéd, aki minden olyan ügyet elvállal, amivel kellő médiacirkuszt érhet el. Elvállalja Aaron ügyét, akit gyilkossággal vádolnak. Egy kedves, szerethető fiú, akit bántottak, és így védte magát. Ahogy halad az ügy, kiderül, hogy Aaron nem is olyan egyszerű, mint gondolták.
Vélemény:
Nortonnak Oscar járt volna ezért az alakításáért. Sodró lendületű film, egy nagyon jó csavarral a végén.

Harcosok klubja (Fight Club)
amerikai dráma, 1999
Rendezte: David Fincher
Szereplők: Edward Norton, Brad Pitt, Helena Bonham Carter, Jared Leto, Meat Loaf

Történet: Egy az életből kiábrándult fiatalember találkozik a vagány szappankereskedővel. Barátságukat előbbinek tragikusan komikus élete is elmélyíti. A Nő is megjelenik az életükben, ami további feszültséghez vezet, és az időközben megalakuló Harcosok Klubja, ahogy kinövi magát, Marla élete is veszélybe kerül.
Vélemény:
Beteg film, remek hangulattal és képi világgal. Plusz, Chuck Palahniuk maradandót alkotott vele!

Alien 2. – Bolygó neve: Halál (Aliens)
amerikai-angol sci-fi, 1986
Rendezte: James Cameron
Szereplők: Sigourney Weaver, Michael Biehn, Lance Henriksen, Bill Paxton
Történet: Hosszú űrbéli bolyongás után egy mentőhajó megtalálja Ripley-t. Amikor jobban érzi magát, megtudja, hogy az LV426-ra tudóscsaládokból álló kolóniát küldtek terraformálás célján. A kapcsolat megszakad a kolóniával, mire egy csapat katonával visszatér a rettegett bolygóra.
Vélemény:
A valaha volt legjobb Alien-film, aminek a hasonló kaliberű filmek csak nyalogatják a nyomát.

Mártírok (Martyrs)
francia-kanadai filmdráma, 2008
Rendezte: Pascal Laugier
Szereplők: Morjana Alaoui, Mylene Jampanoi, Juliette Gosselin, Xavier Dolan-Tadros
Torténet: Egy lány bosszút akar állni gyerekkori kínzóin, ezért kivégzi az egész családot, majd a rögeszméi rabjaként öngyilkos lesz. Barátnője próbálja elsikálni a mészárlás nyomait, amikor egy szörnyű csapdába esik.
Vélemény:
Hogy pontosan mire képesek a vakon hívők, pontosan jól bemutatja a film. A hideg futkos a hátamon.

Képtelen képregény  (Comic Strip – Chasing Amy)
amerikai romantikus vígjáték, 1997
Rendezte: Kevin Smith
Szereplők: Ben Affleck, Jason Lee, Joey Lauren Adams, Matt Damon, Jason Mewes
Történet: Két képregényeket rajzoló srác alig izgalmas hétköznapjaiba a semmiből becsapódnik egy nő, és minden, amit ketten kialakítottak, felbomlani látszik. Váratlan fordulatot az hoz, amikor kiderül a lány múltja, és innentől az lesz a kérdés. Tudnak-e a felmerülő kérdésekkel együtt élni, és egyáltalán. Számít a múlt?
Vélemény: mindenkivel megnézetem ezt a filmet, mert szerintem a maga módján van tanulsága.

Dogma (Dogma)
amerikai vígjáték, 1999
Rendezte: Kevin Smith
Szereplők: Ben Affleck, Matt Damon, Linda Fiorentino, Salma Hayek, Jason Lee
Történet: A mennyből kitiltott két angyal megtalálta a kiskaput, amivel visszatérhetnek az otthonukba. Az egyiknek ezen kívül még egy titkolt célja is van. Az égiek megkeresik az utolsó sarjat, aki megakadályozhatja a világvégét. Segítségére két igen idegesítő próféta, egy szófosó apostol és egy múzsa siet.
Vélemény: alapjaiban változtatta meg a vallásról kialakult képemet, viszont nagyon jót szórakoztam.

Gilbert Grape (What’s Eating Gilbert Grape)
amerikai filmdráma, 1993
Rendezte: Lasse hallström
Szereplők: Johnny Depp, Leonardo DiCaprio, Juliette Lewis, Mary Steenburgen
Történet:
Gilbert egy kisvárosi huszonéves srác, aki eltartja az egész családot, és egy férjes asszonnyal tart fent intim viszonyt. Egy napon egy lány érkezik a városba, és fenekestül felforgatja a mindennapjait.
Vélemény:
Már itt is látszott, hogy Leonak van tehetsége is, nem csak szimmetrikus arca.

Teljes napfogyatkozás (Total Eclipse)
angol-francia-belga filmdráma, 1995
Rendezte: Agnieszka Holland
Szereplők: Leonardo DiCaprio, David Thewlis, Romane Bohringer, Dominique Blanc
Történet: Arthur Rimbaud és Paul Verlaine kapcsolatáról szól ez a film, akik a 19. század meghatározó költői voltak.
Vélemény: hogyan is pózolunk, amikor imponálni akarunk? Hogyan alázzuk meg azt, aki végig mellettünk áll? Talán úgy, ahogy ebben a filmben van.

Eredendő bűn (Original Sin)

francia-amerikai thriller, 2001
Rendező: Michael Cristofer
Szereplők: Angelina Jolie, Antonio Banderas, Thomas Jane, Jack Thompson
Történet: Vargas a gazdag kávéültetvényes levelezéssel szerez asszonyt magának. Amikor találkoznak a kikötőben, kiderül, hogy mind a ketten hazudnak. Ezen túllépve, ki-ki a saját álmát dédelgetve, az esküvőt megtartják. Nem sokkal a boldogító igen után Julia eltűnik.
Vélemény:
A szerelem butít, nyomorba ránt, és ölni készül.

Showgirls (Showgirls)
amerikai filmdráma, 1995
Rendezte: Paul Verhoeven
Szereplők: Elizabeth Berkley, Kyle MacLachlan, Gina Gershon, Alan Rachins
Történet: Nomi eljut Las Vegasba, ahol nem kezdődik jól a karrierje. Egy szerencse folytán talál lakhelyet magának, és eljut a város elsőszámú revüjének otthont adó Stardust hotel egyik válogatására. De mint minden, éhes, fiatal lány, többre vágyik, mint amit kapott.
Vélemény:
Jó, nem a legjobb a színészi játék, de ha megnézem a mögöttes tartalmas (mert hogy van), akkor bármelyik világra ráhúzható. A bloggerekre is.

Az arc nélküli ember (The Man Without a Face)
amerikai filmdráma, 1993
Rendezte: Mel Gibson
Szereplők: Mel Gibson, Nick Stahl, Gaby Hoffmann, Margaret Whitton
Történet: Chuck-nak nehezen megy a tanulás, és azért, hogy elkerüljön otthonról, kitalálja, hogy a város „rettegett réme”, a kiközösített Justin McLeod lesz segítségére. Eleinte döcögősen, de elkezdenek tanulni a vizsgákra, és mind a kettőjük tanul valójában. Justin a fiútól, Chuck pedig, tőle.
Vélemény:
Annyira én vagyok ez a film. Én is mindenkinek úgy vagyok benne az életébe, hogy nem vagyok benne.

Túl fiatal a halálhoz? (Too Young to Die?)
amerikai krimi, 1990
Rendezte: Robert Markowitz
Szereplők: Juliette Lewis, Brad Pitt, Michael Tucker, Alan Fudge
Történet: Amanda csonka családban nő fel, gyakorlatilag túl korán romlik el az élete. Rossz házasság, az apja bántalmazza. Nincs más választása, éjszakai pillangóvá válik, és akárhogy intik tőle, Billy rabja lesz, aki belehajszolja egy gyilkosságba. De a fentiek és a drogok enyhítő körülménynek számítanak?
Vélemény:
Kőkemény film, aminek az utolsó percéig bízunk a jó végkimenetelben.

Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo’s Nest)
amerikai filmdráma, 1975
Rendezte: Milos Forman
Szereplők: Jack Nicholson, Michael Berryman, Louise Fletcher, Brad Dourif
Történet: Egy elmegyógyintézetbe szállítják McMurphy-t börtön helyett. Épelméjűként nehéz neki elmebetegek között élni mindennapjait. Viszont, tényleg betegek? Vagy a világ férges, ami idejutatta őket?
Vélemény:
Menthetetlenül belezúgtam Jack Nicholsonba, mert a játéka, akkor is jó! Szeretném, ha örökké élne.

4 hónap, 3 hét, 2 nap (4 luni, 3 sptamani si 2 zile / 4 months, 3 Weeks and 2 Days)
román filmdráma, 2007

Rendezte: Cristian Mungiu
Szereplők: Anamaria Marinca, Laura Vasiliu, Vlad Ivanov, Ion Sapdaru
Történet:Otilia és Gabita szobatársak. Utóbbiról kiderül, hogy várandós, viszont nem szeretné megtartani a gyereket, amit csak stikában vetethet el. Egy bizonyos Bebe úr vállalja az abortuszt, de még a művelet előtt kiderül, hogy milyen hazugságok lengik körül őket, és milyen árat kell fizetniük azért, hogy ne legyen ennél is nagyobb baj.
Vélemény:
Erős idegzetűeknek, viszont megéri megnézni, már csak azoknak is, akiknek kérdések merülnek fel a „barátság” szó kapcsán.

Kisasszonyok (Little Women)
amerikai romantikus dráma, 1994
Rendezte: Gillin Armstrong
Szereplők: Winona Ryder, Susan Sarandon, Christian Bale, Claire Danes, Kirsten Dunst
Történet: A March-lányok egyetlen esélye a boldogulásra, hogy jól menjenek férjhez. A megfontolt Meg, az érzékeny Beth, a fiús Joe és a kedves Amy mindent megtesznek azért, hogy a saját életüket éljék, mégis alkalmazkodjanak a kor szelleméhez. Boldogságukat és tragédiájukat ez jelenti
Vélemény:
Némely része manapság is helytálló. Az egyik legjobb könyvadaptáció, amit láttam.

Nem kellesz eléggé (He’s Just Not That Into You)
amerikai-német romantikus vígjáték, 2008
Rendezte: Ken Kwapis
Szereplők: Ginnifer Goodwin, Justin Long, Scarlett Johansson, Ben Affleck, Jennifer Aniston
Történet: Ahány ember, annyiféleképpen viszonyulunk a másikhoz, illetve a szerelemhez is. Jeleket alkotunk, kódokat fejtünk, és a végén vagy sírunk, vagy nevetünk… vagy elfáradunk mindebbe. Hol rontjuk el? A film jól megmutatja, hogy mennyi és milyen (és miért) félreértések vannak férfi és nő között.
Vélemény:
Néha jó tudni, mit gondol a másik. Mindig tudok azonosulni az egyik szereplővel. Ez változó.

10 dolog, amit utálok benned (10 Things I Hate About You)
amerikai romantikus vígjáték, 1999
Rendezte: Gil Junger
Szereplők: Heath Ledger, Julia Stiles, Larisa Oleynik, David Krumholtz, Susan May Pratt
Történet: Bianca addig nem randizhat, ameddig a nővére, Kat sem. A szendébb lány kegyeiért folytonos a versengés, ezért a fiúk beszervezik a rosszfiút, Patricket, hogy hódítsa meg Katet, így nagyobb mozgásteret engedve a húgának.
Vélemény:
Szeretem a makrancos Katát, ezt miért ne szeretném? Imádom úgy, ahogy van.

A holló (The Crow)

amerikai thriller, 1994
Rendezte: Alex Proyas
Szereplők: Brandon Lee, Rochelle Davis, Ernie Hudson, Michael Wincott, Ling Bai
Történet: Shelley-t és Ericet valósággal lemészárolják. A lány a kórházban veszti életét. Eric, hogy megbosszulja halálát, egy holló segítségével visszatérhet a másvilágról. Üldözni kezdi kivégzőiket, míg eljut az értelmi szerzőhöz.
Vélemény:
Szerintem a sírós-szerelmes filmek kategóriájában magasan az első helyen a helye.

Ollókezű Edward (Edward Scissorhands)
amerikai romantikus dráma, 1990
Rendezte: Tim Burton
Szereplők: Johnny Depp, Anthony Michael Hall, Winona Ryder, Kathy Baker, Dianne Wiest
Történet: Egy feltaláló egy fiút készített magának, ám mielőtt befejezhette volna, meghalt. A fiú azóta is a házban él, ahol egy Avon-tanácsadónő talál rá. Hazaviszi, és kezei miatt az egész város felfigyel rá. Nehezen illeszkedik be, és Edwardra rátalál a szerelem is, ami a normál emberek közötti pályafutásának végét jelenti.
Vélemény:
Kicsit kifordított Pinoccio. Kéz ide vagy oda, és elviselném Edwardot. Legalább most már tudom, honnan esik a hó.

Féktelen harag (Drive Angry)
amerikai akciófilm, 2011
Rendezte: Patrick Lussier
Szereplők: Nicolas Cage, William Fichtner, Billy Burke, Amber Heard
Történet: Milton lányát lemészárolja Jonah King, szektavezér. A gyermeke pedig, áldozatnak tervezi. John ezért visszatér a túlvilágról, hogy megakadályozza ezt a borzalmat. Találkozik Piperrel, aki akarva-akaratlanul is belekeveredik a Milton és a Könyvelő közti vitába.
Vélemény:
Már csak a Könyvelő miatt is érdemes megnézni. Szerintem sokatoknak nem tetszene, de egy próbát megér.

Angyalok háborúja (The Prophecy)
amerikai horror, 1995
Rendezte: Gregory Widen
Szereplők: Christopher Walken, Eric Stoltz, Viggo Mortensen, Elias Koteas, Virginia Madsen
Történet: Az angyalok szemét szúrja az ember. A lázadást Gábriel vezeti, aki mindenáron fel akar keresni egy lelket, hogy leigázza a világunkat. Mindenen és mindenkin átgázol azért, hogy visszaálljon a szerinte rend. Simon eleinte rejtegeti a lelket, majd két emberre bízza, akiket még Lucifer is megkísért.
Vélemény:
Az egyik kedvenc angyalos filmem a Gábriel és a Fallen mellett. De szigorúan csak az első részre vagyok rácuppanva. Walkent imádom minden filmjében, ebben is.

No, úgy gondoltam, itt abbahagyom, mielőtt nagyon is elszaladna velem a ló. Ezek a top kategóriás filmek a világomban, viszont, a „futottak még” kategóriásaim zömét is a nyakatokba zúdítom.

Már csak azért, hogyha valaki szeretné, akkor nézze meg őket. Nem az összeset, de igen tetemes hányadát:
Holiday, Jack és Sarah, Kis tüzek, Alien 1 – Nyolcadik utas a halál, Interjú a vámpírral, A Holló 2, Pasik és Csajok, Goodbye Lenin!, Hajlakk, Hair, Grease, Halott menyasszony, Egyedülálló nő megosztaná, A pillangó hatás, Bújócska, A halál és a lányka, Végzetes vonzerő, Elemi ösztön, Állj mellém!, Tegnap és ma, A démonvadász, Priscilla, a sivatag királynője, Gábriel – A pokol angyala, A felhők felett három méterrel, Férjhez mész, mert azt mondtam, Anyád lehetnék, Anyám nyakán, Kaptár, Az ördög kriptája, Prometheus, Másnaposok 1-3, Doom, Csajok háborúja, Muriel esküvője, Az ördög Pradát visel, Szex és New York 1..
Mi kell a nőnek?, Amerikai Pite 1-2., Cool túra, Ford Fairlane, A Gyűrűk Ura 1-3., Démonok 1., Végtelen történet 1-2., Az első 50 randi, Terminator 1-2., Ragadozó 1., Jay és Néma Bob visszavág, Shop Stop 1-2., Shop Show, Apja lánya, Anyád napja, Hajrá csajok 1., Észvesztő, Az erdő, Álomharcosok, Terrorbolygó, Alkonyattól pirkadatig, Daybreakers, Halálbiztos, Twin Peaks, A tökéletes hang, A diktátor, Brüno, Amerikai szépség, A menekülő ember, Az emlékmás (eredeti), Lopott idő, Azonosság, Felhőatlasz, Nulladik óra, Töketlenek, Éretlenek, Gia, Csak tudnám, hogy csinálja!.
Túl a barátságon, Éjsötét árnyék, Sweeney Todd, Nuber 9, Csak egy harapás, Rossz tanár, Édes kis semmiség, Könnyű nőcske, A házinyuszi, Zöld lámpás, Buliszerviz, HA-VER, Hotel Transsylvania, Disney-mesék, Hófehér, Ópium, Testrablók, Vadak ura 1., Tükörálarc, A holtsáv, Ragyogás, Az elveszett fiúk, A hitetlen, Amerikai História X, Barátság extrákkal, A király beszéde, Fekete hattyú, Kontroll, Az ötödik pecsét, Kaméleon, Köntörfalak, Csak szex és más semmi…stb.

Letörtek az ujjaim, most tényleg abbahagyom. Van valaki, aki eljutott idáig, és nem adta fel a közepe felé?


Nos, van egyezés?
Nektek mik a kedvencek?
Mi legyen a következő ilyen összesítő?

4 megjegyzés:

  1. Ez több, mint kimerítő volt. A Mártíroknak és annak a román filmnek (4,3,2) utána fogok nézni. Érdekesen hangzik.

    Van egyezés, és van olyan, amit nagyon szeretek. :D Mint a Holló.

    Következőre legyen színész/színésznő! :)

    Puszi,
    Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éreztem. Adná magát a téma. :D
      Meglátjuk.

      Köszi!

      Törlés
  2. Ahh végigolvastam :D Szépen összeszedted! :D Van benne vagy 15-20 darab amit nem ismerek és nem láttam, szóval csemegézni fogok belőlük! :)

    Köszönjük ezt az unatkozás megoldására szolgáló klassz posztot! :)

    Szép estét neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, és ha tudnád, mennyi maradt ki. Ezzel álmodtam, és álmomban bővítettem a listát. :D
      Annak örülök, hogy találtál benne érdekességeket, majd kíváncsian várom, hogy mi lesz a vélemény.

      Kellemes napot!

      Törlés