2013. június 3., hétfő

Boldogság az ablakban


Mr. A-val tegnap kimentünk a közeli tóhoz. Már vannak kiskacsák, szóval ott a helyem. – Imádom őket. Az anyjuk ismét közel hozta hozzánk őket. Érdekes, mástól menekülnek. – Nem volt kedvünk hazajönni, ezért még sétáltunk. Felfedeztük a kőbányai strandot, egy hatalmas zöldterületet, és egy remek játszóteret, ahol kicsit visszamentem a gyerekkoromba.
Nekiálltam csúszni, suhanni, sőt, már régóta ki szerettem volna próbálni pár játékot. Most az a divat, hogy fémből vagy fából készítenek konditermi gépeknek megfelelő alkalmazásokat. Na, most tapostam a lépegetőgépen, és még kipróbáltam egyet-kettőt. Lesz kép is FB-n.

Hazafelé egy érdekes kérdés ütött szöget a fejemben. Jelesül az, hogy miért van az manapság, hogyha valaki boldog, azt nem tesszük ki a kirakatba?


-Miért van az, hogy ha jól megy az élet, akkor nem örülhetek neki? Miért olvasunk olyan könyveket meg blogokat, amik szinglikről és szakításokról szólnak? Miért nézünk olyan filmeket, amikben másfél órán keresztül szöttyögünk a megoldáson? – erre persze mindenki tudja a választ.
-Mert ez érdekel minket. Ezzel tudunk azonosulni. – így Mr. A. – Egyszer felmérték, hogyha vidám híradót adnak le, akkor az nem érdekel senkit. Megnyílt egy új kórház. Nagy ügy. Született egy fehér oroszlán kölyök. Megvonom a vállam, és keresem, hol lehet a vérben tunkolni. Egy vidám film, ahol nincsen gát, meg ilyen dolog, nem kasszasiker lenne, hanem bukó.

-Nem feltétlenül erre gondoltam, de értem, amit mondasz. – közben próbáltam fejben rendezni a mondandómat. – Most például, írtam egy levelet egy lánynak. – barátnőmről van szó. – Leírta, hogy milyen szegény, szerencsétlen, mint mindig. Erre én írtam neki vissza egy pozitív dolgot… legalábbis, én annak gondolom. Semmi válasz. Nem reagál, nem válaszol, vagy ír, de ezt a témát nagy ívben kikerüli. Ezt nem értem. Hogy miért nem lehet annak örülni egy kicsit, hogy nem évődök egy pasi után végre?
-Mert irigy és féltékeny. Hogy neked van, neki nincs. Azzal nehéz azonosulni, hogy jól vagyunk mi ketten, amikor ő éppen lelkileg tönkremegy. Ha jól vagy, nem tud nyüzsögni, nem tud szervezni, nincs elemében. De ha szar van, akkor kicsit pótolja ezekkel a dolgokkal a hiányérzetét. Vagy reagál erre valamit, hogy „de jó”, a háttérben meg ott van a „de nem jó”. Vagy annyival letudja, hogy gratulálok. Vagy inkább magában puffog. Ne várj csodát a barátnőidtől.
-De akkor meg minek kérdezi meg?
-Azért, hogy hátha nem így van. Hátha tud „segíteni” rajtad.

Tény. Ez mind.
Azt olvastam valahol, hogy nem szabad egy blogra kitenni, ami éppen rossz. De azon gondolkodtam, hogy a semleges és pozitív dolgokat kevesebben olvassák, mint azokat, akik nyíltan küldik el a pasit a ………………ba. Akkor most mi van?
Ezen még túllendülök, mert van, akinek nem ad semmit, hogy én mennyire jól elvagyok. De a magánéletemben sem mondhatom azt egy barátnőmnek, hogy jól vagyok?!
Mert az egy dolog, hogy nem örülhetek nyíltan a vizsgaeredményeimnek, mert a Hugim szarul tanul. Nem örömködhetek, amikor neki rossz. Köszi amúgy.
De hogy egy barátnőmnek nem tudom elmondani, hogy milyen jó? S ha képet csatolok magunkról, akkor meg hirtelen, nem jó a gmail.

Hozzáteszem, hogyha negatívat írok, akkor meg egyéb dolgoknak vagyok kikiáltva, a legfonomabb verziók a depressziós hp, a gyerek és az emós.

Furcsák az emberek. Valahol Csányi Vilmosnak volt igaza, hogy tényleg le kell sokkolni a másikat. Az érdekli az embereket. Azzal tudnak azonosulni. Felkelti az érdeklődésüket, és figyelnek rá.
De miért?


-Azért, mert szerintem az alapvető emberi érzelmek mind negatívak. – kezdte a választ Mr. A. – Abban járt mindenki. Azt átélte mindenki. Az mindennapos, átlagos.
-Végtére is, mindenhol azt hallani, hogy a negatív tapasztalatból tanulunk. – a vizsgán való bodicsekből megtanulom, hogy tanulni kell, de ha ötöst kapok, utána nem dolgozik bennem ez a vágy.

-Nem is ez. De megcsaltak már legalább egyszer mindenkit. Szakítottunk is. Tört el a kezünk, kirúgtak. Kaptunk már pár pofont. Ott lehet lenni, tunkolni, vért szívni, mást alázni, kéretlen tanácsokat osztogatni. Ha te boldog vagy, az nem érdekel senkit, mert nekik ez nincs meg. Valahogy úgy érzem, hogy a negatív hozzáállás tartozik hozzá az emberhez, a pozitív ennek egy nem is tudom, hogy nevezik ezt. Akkor van pozitív, ha van negatív. S mivel negatív van, ezért a pozitív dolog ennek nem létező, fogalmi változata. Tudjuk, hogy van, de ha megtörténik sem hisszük el. Mert nem tudjuk elhinni. Nem merjük. Nem tudom.

Néha rácsodálkozom a házi Yodámra.
Vannak érdekes meglátásai.

Mindenesetre, elgondolkodtató dolog a fenti szerintem. Amikor szüneteket tartottam ma, ezen gondolkodtam. Főleg, hogy levél még mindig nem érkezett a barátnőmtől.
Nem várom el, hogy feltétel nélkül velem örüljön, mert az ő helyzetét megértem. Voltam én is egyedül, és volt, hogy piszkosul evett a fene egy pasiért. De nem mondtam azt másnak, hogy ne mesélj magatokról, mert idegesít, hogy nekem nincs senkim. Más támadt nekem ennek inverzével – azért mondok rosszat, mert nem örülök a boldogságának, és szeretném, ha ő is boldogtalan lenne.

Az bánt ilyenkor minket, hogy másnak van, vagy az, hogy nekünk nincs?

9 megjegyzés:

  1. A kérdésre nem tudom a választ, de egy-két dolog szöget ütött a fejemben.
    Régen mindent le- és kiírós blogom volt. Inkább napló... akkor ez volt jó, most próbálok jobban csak a pozitívokra koncentrálni, ha írok, mégpedig azért, hogy ne vonzzak be a még több rosszat. Pedig vannak rossz dolgok, és néha nem is bírom ki, hogy ne írjam le, végtére is azért van a blogom, hogy kiírjam magamból ezeket. Jót is, rosszat is.
    A másik dolog a tanulós. Hogy Te ne örülj a saját sikerednek, mert a húgod rosszul tanul? Gondolom neked sem repül a sült galamb a szádba, azért, hogy jól menjen, meg kell dolgozni, és ezt bárki megteheti. Engem a vizsgákon kapott jó jegyek sokkal inkább buzdítanak még több tanulásra, mert jól esik az érzés, hogy igen tudtam, meg tudtam csinálni, képes vagyok rá... Hasonló a helyzet nálam is különben, én ezzel az örömmel próbálom motiválni a húgomat, hogy milyen jó érzés az, ha leültél és meg lesz a gyümölcse... még nem érti, de talán egyszer majd beérik.

    Bocsánat a litániáért, kissé csapongó lett, de ezeket most le kellett írnom. Nem rég olvasom csak a blogodat, de szeretem nagyon, mindig elgondolkoztatsz. Csak így tovább, boldogan!:)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Üdv nálam!

    Semmi gond a hosszúsággal! :)

    Jó, hát nekem is vannak igen durva hullámvölgyeim. Le is írom, csak nem teszem már ki a kirakatba. Egy, hogy gondolom, nem mindenkit érdekel a nyafogásom. A másik, hogy nem is szívesen olvasnak az emberek hasonló dolgokat függetlenül attól, hogy az emberi élet része a buktató.
    Volt nekem is ezen kívül egy honlapom, amit ilyen formában megerőszakoltam, nem jött be. Költöztettem. Most erre sem mondom azt, hogy csak rózsaszín (és hazugság), de ami néhanapján a fejemben van, az jobb, ha az asztalfiókban végzi.

    Én magamban örülök, apu is, Mr. A is örül velem, amikor négy- vagy hatszemközt vagyunk, de apu barátnőjére való tekintettel nem örülhetünk nyíltan, mert az ő lánya annyira nem muzsikál jól. Rosszat meg, nem szabad a hugim előtt mondani, mert vége a világnak. Inkább a színészkedés az, ami ebben rosszul esik.

    Köszönöm! Örülök, hogy sikerül adni valamit. :D

    VálaszTörlés
  3. Mindenkinek vannak szarabb meg jobb időszakai, engem nem zavar, ha nekem épp rossz szériám van, egy barátomnak/barátnőmnek pedig jó, sőt, örülni szoktam a másikkal, de azt ki nem állhatom, ha valaki az éppen amúgy padlón levő ember orra alá dörgöli, hogy neki most aztán mennyire nagyon tuti jó és tökéletes az élete, csak azért, hogy ő többnek tűnjön, és sajna sok az ilyen is. (Itt nem barátokra gondolok, csak szimplán ismerősökre)
    Viszont ezen a tanulós témán nem igazán tudok továbblépni, mért ne örülhetnél a saját sikereidnek? :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az orra alá dörgölni senkinek sem szoktam, hogy nekem mennyire jó. Olyan három éve felhagytam a másikra való licitálással.
      Ez is olyan, mint a keletieknél - Buddhistáknál - a tanácsadás. Ha nem kérik, nem mondom. Viszont, ha megkérdezi, akkor leírom, hogy végre nyugvópontra érkeztem. Nem sorolom órákig, hogy mit csinálunk, hogy csináljuk. Mert tudom, hogy az éremnek ezen az oldalán lenni sem jó.

      A húgomat azt óvják szerintem, még a széltől is. Nem hozhatom szóba a barátját, sőt, gyakorlatilag nem beszélünk, csak könyvekről, filmekről. A tanulásban eddig ő volt a kiskirálylány (mint eddig életében mindenhol), most viszont nem az. Van egy burok, amiben él, és szerintük elég tüskés vagyok ahhoz, hogy ezt átszúrjam. Félnek attól, hogy mi lesz akkor, hogyha esetleg rosszul érinti, hogy én hozom az ötösömet, ő meg kettes matekból.

      Törlés
    2. Tanulógép és megfelelési kényszere van (hála a nagyszülőknek és az apjának).
      Állítom, hogy nem tudják, hogy érinti egy rossz hír, mert annyit beszél, mintha ott sem lenne.
      Másrészt viszont, gondolom, hogy ezekből a kényszerekből eredeztethető, hogy nem szabad neki akármit mondani. Vagy inkább, hogy előtte. Lehet, hogy összeomlana a világa, hogy "én megteszek mindent, mégsem megy".

      Igazából, találgatok. Ugyanis, az ég világon senki sem tudja, hogy valójában mi zajlik le benne.

      Törlés
    3. Ja félre ne érts, nem Rád értettem természetesen. :]
      Bár én jelen helyzetben bárkit szanaszét verek fejben, akinek párja van.. :D Persze ez most még "normális", de nyilván amúgy nem vagyok olyan, hogy ha a megdöglött a lovam, dögöljön csak meg a szomszédé is.
      A húgod meg sajnálom, de míg Ő nem akar változtatni ezeken, más nem fog tudni helyette. :(

      Törlés
    4. Akkor fejben sok a monoklim. :)

      A húgom az mélyrepülésben van. Ahogy ma reggel hallottam, ismételten. Meglátjuk. De ez a téma is egy másik poszt tartalma lesz.

      Törlés
  4. Igen ez érdekes, amit leirsz. Én is az utóbbi pár évben kezdtem el úgy gondolkodni, hogy a pozitivumokat kell nézni, azaz nem kell mindenben hibát keresni. Persze ez nem azt jelenti, hogy szerintem minden szép és jó, de valljuk be a legtöbb dolognak van jó oldala.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem lehet úgy nézni a világot, hogy minden szép és jó. Mindig kételkedem az ultrapozitív és -optimista emberekben. De azt sem mondom, hogy minden csak sötét, és melankolikus, és depressziós.
      Persze, ha az ember nem keresi, nem biztos, hogy megtalálja a jó dolgokat.

      Törlés