2013. május 25., szombat

Vajon mit lát, ha rám néz?


Egészen addig érzem magam jól a bőrömben, ameddig nem kell itthonról elindulni. Akkor történik valami. Számomra valami rossz. Tükörbe nézek.
Hosszasan bámulom magam az előszobai tükörben, és bármit veszek fel, megállapítom, hogy nem jó. Túl nagy a fenekem. Túl rövid a lábam. Túl vastag a bokám. Túl széles a hátam. Túl kerekded a hasam. Túl markáns a vállam. Túl otrombák a melleim. Mindehhez pedig, társul egy kicsi fej, semmilyen haj, és egy felejthető arc.
ÉN ÍGY NEM MEGYEK SEHOVAA!!!!

És átöltözök. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Majd ülök a temérdek ruha előtt, és a sírógörcs kerülget, hogy nincs egy olyan rongyom sem, amiben jól érezném magam. Akkor éppen úgy gondolom, hogy ez egy hatalmasan nagy ruha, és egy zacskó a fejre.

Aztán bejön Mr. A, és azt mondja, hogy „a Kisbogyó igazán szép!”. Megölel, megcsókol, én meg azt gondolom, hogy „na persze. Ezt mondja, mert elfogult (és mert nincs más választása)”.


Ezért jutott eszembe az, hogy mi játszódik le egy férfi agyában, amikor egy nőre pillant? Bármilyen helyzetben, bármilyen életkorban.
Valószínű, hogy más, mint amit mi szeretnénk, hogy észrevegyen.
Hányszor akadtunk ki azon, hogy nem veszi észre, hogy fodrásznál jártunk? Hogy új palettáról választottunk színt a sminkhez? Hogy egy újonnan vásárolt felső van rajtunk? Más a körmünk színe?

Volt olyan barátom, aki a sminkecsetemet használta, hogy a hűtő alóli koszt kivarázsolja. Apukám egyszer a trendi, vadiúj felsőmmel törölte meg az olajos kezét jelszó, még sosem látta rajtam. Lehet, hogy nem véletlenül. Mr. A az új dolgokat azért felismeri, mert általában együtt vesszük. De halvány gőze nincsen, hogy válasszon magának inget. Nem mondom azt, hogy nem látják ezeket a dolgokat, inkább csak nincs érzékük ezek felfedezéséhez…
Persze, engem meg a számítástechnika és a sportkocsik világa hagy hidegen. Még akkor sem jövök lázba, amikor vagy egy tucat sportos fickó üldöz egy fehér labdát a zöld gyepen. Leülök, és a legképtelenebb mondatokat szúrom közbe, amitől nyominak érzem magam.
Egyszer Európa Bajnokság közben képes voltam megkérdezni, hogy mikor jönnek a brazilok.
No comment.
Eltértem a tárgytól.

…és a férfiak képesek, hogy a szerintünk leglepukkantabb állapotunkra azt mondják, hogy csodásak vagyunk.
Mert azt látják, hogy gondoskodunk róluk. A magunk módján megteszünk mindent, hogy ők jól érezzék magukat. Kedveskedünk nekik. Ez pedig, a bizalom és nyugalom ígérete a szemükben.
Ez az ígéret fényár. Körbevon minket, szárnyakat és glóriát ad.
Ettől látnak igazán szépnek.

Igaz, mást üzen egy farmer pólóval, egy kosztüm, egy koktélruha tűsarkúval, egy nyári ruha szandállal, egy mackónadrág toppal.
Aki pedig kicsomagolt már pár ilyen meglepetéscsomagot, az tudja, hogy nem ez fogja eldönteni, szépek vagy csúnyák vagyunk. Beöltözhetünk nyakig, lehetünk az erkölcsösség mintapéldányai, hogyha a Margit-szigeten lecidázzuk a randialanyunkat. Ez működik fordítva is. Egy magából mindent kirakatba tevő nő is lehet visszahúzódó egyéjszakásakat kerülő.



Ez az ismeretlen stádium.
Amikor viszont velünk van, és mi változtatunk magunkon, a férfi úgy érzi, hogy mindig ezt kellett volna viselnünk. Ha levágatjuk a hajunkat, ő úgy érzi, mindig is ez állt nekem jól. Bármit veszek fel, szerinte jól áll rajtam. Bármilyen sminket kenek magamra, szerinte passzol a szem- és hajszínemhez.

Ezért mondják, hogy jól nézel ki, bármennyire is „tudjuk”, hogy nem így van.
Próbálok hinni Mr. A-nak.

Szerintetek elfogultság, vagy tényleg így látják?

18 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó cikk lett. Szinte öröm volt olvasni az írásodat. Nagyon jól fogalmazol, szinte falom a cikked betűit!

    Mivel sok tapasztalatom a párkeresés terén nincs, ezért nagyon hozzászólni nem tudok a témához, de ezt biztosan így van. Ha lesz, akkor föltétlen fogok írni hozzá.

    Annyiban viszont egyetértek, mivel én is olyan vagyok, hogy sohasem érzem csinosnak magam, akár magassarkú van rajtam, akár nem. Akár kenek fel sminket, akár nem (már pedig az esetek 99%-ban az utóbbi). Valami kéne, amitől sokkal magabiztosabb leszek, és nem szenvedek ilyen önsanyargatásban. ÖNBIZALOM KELL!!! Na de mégis honnan?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, jól esik olvasni a kommentet. :D

      Pont azon gondolkodtam, hogy a következő egy amolyan "szeresd meg/fogadd el a tested" cikk lesz.
      Nekem sok minden miatt vannak komplexusaim ilyen téren. A mai napig küzdök azzal, hogy nem szeretem magam. Legalább már elfogadtam, de a következő lépés még messze van. Tudom, próbálom tanulni, aztán néha úgy érzem, hogy megy, néha úgy, hogy nem. Mindig máshonnan jönnek a pozitív hatások rám.
      Hullámzó. Voltam nagyon sovány, és nagyon kövér is. Egyszer sem mondtam volna azt, hogy most jól érzem magam 100%-ig a bőrömben.
      Az önbizalmamat még keresem én is. :)

      Törlés
    2. Sok ilyen cikket olvastam már, és nagyon nem hatott rám :/ Valahogy mégsem tudom elfogadni azt ami van, mert nem látom azt, hogy ez másoknak is bejönne...Az undor az emberek szemében...de nem azt nézem mit mond, hanem hogy ki mondja...de a lelkem mélyén mégis fáj...

      Törlés
    3. Tőlem nagyon ne várjatok olyat, hogy "tíz dolog, amivel megszereted magad", mert tudom, hogy ez nem így működik. Sőt, egy-két ilyen jellegű cikkben leírtat tartottam egy napig, mert amit benne írtak, még inkább lehúzott. És nem egy olyan momentum volt az életemben (iskolás társak, szakítások), ami inkább elvett.

      Az én nézőpontomat szeretném majd erről az önbizalom-dologról leírni.

      Amúgy tudom. Amikor néznek az utcán, buszon, akkor akarva-akaratlanul is azt gondolom, hogy ronda vagyok, elkenődött a sminket, kiszakadt a gatyám, és dagadt vagyok. Az pedig, hogy ki mondja, ideig-óráig jó. De aki ebben nem volt benne, nem hiszem, hogy tudja, hogy ennek mi a mechanikája a fejemben.
      Megnéztem, hogy egy csontkollekció mondja, akinek három méterről átköpök a lába között, és alapvetően inkább magamat tartom szépnek. De mivel ő a sikk (vékony, szőke, stílusos), hozzá mérem magam. És lefagy a mosolyom az agyammal együtt.

      Törlés
    4. Ezen de jót nevettem, hogy átköpök a lába között! :D Én is láttam ma ilyet, amikor vásárolni voltam, és hát eléggé furán nézett, majd mikor egyszerre mentünk a kocsihoz, akkor is furán nézett ránk! :/ Csak azért mert neki fehér Audi van, ugyan már... Még a csontjait is láttam, adtam volna neki szívesen 10 kg-ot :D

      Törlés
    5. Trendizombi volt biztos. :)
      Ez legyen a napjának legjobb momentuma. :D

      Törlés
  2. Hello from Spain: interesting thought. Everyone has to be comfortable. Keep in touch

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I agree, but if you have help, it might be easier.

      Have a beautiful day!

      Törlés
  3. Szerintem ha igazán szeret,akkor neki tényleg mindegy,ogy mi van rajtad.(Az írásaidból úgy tűnik,hogy nagyon szeret téged a Mr.) Tényleg kíváncsi lennék,hogy hogyan látnak minket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd próbálok egy cikket erről összehozni férfiszemmel.
      Zaklatni fogom a pasi ismerőseimet, hogy mondjanak valamit erről. Szerintem érdekes lesz. :)

      Törlés
    2. Na erre én is kíváncsi leszek! :) Arra is kíváncsi lennék, hogy mi a fontosabb, külső pompa (formás popsi és társai) vagy a belső szépség? Bár szerintem tudom a választ! :)

      Törlés
    3. Meglátjuk. Aztán ki tudja, lehet, hogy a végén meglepődünk. :)

      Törlés
  4. Szia

    Nekem is nagyon tetszett a posztod! Jól írsz, tetszik a stílusod is, ahogyan megfogalmazod a gondolataidat. Szerintem egyébként semmi szükség a kételyekre, ha van aki szeret téged és akinek te vagy a legcsodálatosabb nő az egész világon. Persze vannak mindenkinek szar napjai, amikor nincs megelégedve magával, semmi sem tetszik magán, de ezek csak pillanatok (jobb esetben), amik majd elmúlnak és az a fontos, hogy mindig arra törekedjünk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Ha így indítunk egy napot, akkor sokkal több és szebb jó dolog fog velünk történni, mintha már eleve úgy indulunk el otthonról, hogy úristen ma is szarul nézek ki, nem tudtam hajat mosni, nem tudtam normálisan kisminkelni magamat, akkor inkább keljünk fel egy órával hamarabb, de legyen időnk a külsőnkre, mert az ad egy nagy löketet az önbizalmunknak is.

    Inkább örülj, hogy olyan barátod van, aki szeret és ne azon filózz, amikor megdicsér smink nélkül például, hogy de pedig milyen ronda vagy. Hidd el neki, mert tutira nem hazudik. A szerelem szép dolog és olyan keveseknek adatik meg az őszinte, tiszta, szép szerelem, ami nem a külsőségekre épül. Erre legyél büszke!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Nem szoktam leülni, azt a korszakot már kinőttem azért. Meg kell találni a pozitív dolgokat, amikből meríthetünk, akár magunkban, akár másban, akár abban, amit éppen csinálunk.
      Egyet is értek veled, hogy nem szabad elhanyagolni magunkat, mert az csak olaj lenne a tűzre.

      Örülök, hogy van nekem a párom. Csak nehezen lépek néha túl ezen. Kihisztizem magam, aztán elindulok. Amolyan pillanatnyi elmezavar nálam.

      Törlés
  5. Én magamból kiindulva mondom, ha reggel smink nélkül is és bármilyen cuccban, bármikor képes azt mondani, hogy szép vagy, hidd el Neki!
    Köszönd meg, és légy érte hálás, és érezd is úgy, hogy az vagy :]

    VálaszTörlés
  6. Hidd el, hogy hálás vagyok, mert baromi nagy szerencsém van vele.
    Pirulva köszönöm is neki. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon, nagyon jól fogalmazol.

    VálaszTörlés