2013. május 1., szerda

Hello May!


Innentől kezdve nem fogok visszaemlékezés nélkül elmenni a hónapok mellett.

Az április igen semmilyenre sikeredett sok szempontból. Azt tudnám rá mondani, hogy olyan volt, mint maga az áprilisi időjárás. Szeszélyes. Annyit esett, amennyit sütött a nap. De lássuk.
Pechemre, szanáltam egy csomó képet, ami ebbe a posztba jó lett volna. Majd legközelebb. Bocsi.

Havi hangulat
Semmi kiugró nem történt azon kívül, hogy barátnőm a szemközti házba költözött. Ezt és az orvoshoz járkálást leszámítva olyan, mintha április nem is történt volna meg. Persze, zöldellik minden, meg jönnek a virágok, és végre tavasz van! De valahogy mégis olyan, mintha benne lennék egy spirálban, szédülök, és nem találom a kiutat belőle. Tegnap még elseje volt, ma meg már 30. Ki érti ezt?

Havi siker
Nekem siker, mert átléptem a magam állította gáton. Sosem kezdeményeztem senkivel sem beszélgetést. Nem mentem oda senkihez. Ha ő nem jött oda hozzám, akkor elmentünk egymás mellett. Most ez másképp volt. El kellett mennem egy helyre, ami a jövőmhöz fontos lesz, és ott bandáztam másik három lánnyal, és nem voltam néma a társaságukba sőt, még én voltam a leglazább. Nekem ez nagy szám, mint ahogy az is, hogy amikor Hűvösvölgyben kirándultunk, akkor egy bringás nőnek mondtam, hogy minden tiszteletem az övé. Pedig nem szokásom ráköszönni vadidegenekre.

Havi szükséges
Szükséges volt elmenni orvoshoz, amiről itt bővebben olvashattok.

Havi frizura, make up, outfit, manikűr
Nem volt semmi említésre érdemes most.

Havi tennivalók
Kifér ide egyáltalán? Az utóbbi négy napban is többet mentem, mint eddig egy évben. Én nem értem. Lehet, hogy kilométer-hiányos vagyok. Orvoshoz mentem, vásárolgattam, csekket fizettem be, és tanulgattam. Nagyon gyakorítóképzővel mindet.

Havi elmélkedés
Sokszor járt a fejemben, hogy miért szeretünk uralkodni a pasikon, és amikor ez ténylegesen megtörténik, akkor meg szöttyögünk rajta, hogy de most miért lettek majdnem csajok.
Itt olvashatjátok a beszélgetésünket.
 
Havi függőség
Vásárlás. Plusz, annyit mostam, hogy az beteges. Szerintem.

Havi unalmas
A tévéműsoron kívül, a főiskolán sem történik az égvilágon semmi sem. Bemész, ott vagy (de nem tudod, miért), aztán hazamész. Utána meg ülsz, és azon gondolkodsz, mi történt a kiesett időben.

Havi vágyálom
Elkezdeni egy blogot egy könyvnek, hogy kialakuljon egy párbeszéd az olvasók és köztem. Lehet, hogy majd májusban. :)
Ugyanis, egyre jobban gondolkodom azon, hogy elő kellene rukkolni most már papíron is egy bébivel. Körvonalazódik kettő, ami között még jojózom, hogy melyik találna el inkább titeket.

Havi legjobb pillanat
Amikor megláttam az első tulipánt. Igaz, hogy a tavasz megint csak két nap volt, de ebben láttam először.


Havi különlegesség
Barátnőm költözése a szemközti házba. Egy halom albérletből pont ezt kellett kifogni?! Naná!!!

Havi olvasmány
Igazából még folyamatban vannak az olvasmányok. De őket nyúzom
Bukowski: Forró vízi zene
Vámos Miklós: Apák könyve
Angus McLaren: Szexualitás a 20. században.

Havi zene
Főleg Nickelback, meg Bon Jovi. De néha befigyelt Alice Cooper.
Havi kedvenc: Alice Cooper: Poison.

Havi sorozat
2 Broke Girls, Carrie naplója, Dr. Csont, Fringe, Végtelen határok


Havi film
Többet nem lesz film maraton, szóval, ilyenkor megmondom, mit néztem, és ha valami tetszik, vagy szeretnétek róla bővebben olvasni, akkor kommentben mondjátok el nekem.

A gyémántpiramis, Üss vagy fuss, Az utolsó ördögűzés, Az idegenek dühe, XIII, Felhőatlasz, Nulladik óra, Amit még mindig tudni akarsz a szexről, Egyedülálló nő megosztaná, Showgirls, Tökéletes hang, Boldog boldogtalan, Kocka 1-3., Élőholtak éjszakája 1-2, Spárta a köbön, Csillagutasok, Az elveszett szoba, A szörny menyasszonya, Kémiai menyegző, Feledés, Azonosság, Már megint egy dilis amcsi film, Kísértetjárás Connecticutban, Sötét angyal, A rítus, Galaktikus támadás, Trója, Ragadozó, Tintaszív



Havi kaja-pia
Innen hiányoznak a képek. :(


Havi legrosszabb pillanat
Amikor a kerámiakés beleszaladt az ujjamba, és ráadásul, amikor kihúztam, bent maradt egy kerámiaszálka. Azt ki is műtöttem…

Havi idegesítő
A tudat, hogy a csoporttársaim életképtelenek. Megcsinálsz valamit, és utána semmi sincs. Ilyenkor pedig, tudod, hogy a végén úgyis mindenkinek fog járni a szája. Várják a sült galambot, amit megcsinálok, aztán elsikkad minden. A másik fele, a csoportom azon fele, akik minden suttyomban csinálnak meg. Amikor pedig erre rájössz, mindenki vigyorog. De hát, nem kérdezted. Uuuuuutálom most őket kicsit. Egészen kicsit, de nem mindenkit.

Havi kudarc
Hogy nem most adtam be a szakdolgozatot, hanem majd a következő körben fogom. Nagy csalódás ez magammal szemben. Egyrészt, mert ha nem úgy csinálom, ahogy, akkor nem tartok itt, másrészt, ha nem bízom meg a „barátaimban”, akkor szintén nem történik ez meg. De hát, csak magamat okolhatom a naivitásomért… és az arcomból is vesztettem egy jókora darabot.

Havi érdekes
Hogyha valaki nem reagál a levelekre, az a telefonjára / munkájára / gyerekére fogja, hogy nem válaszol. De senki sem mondja meg az igazat.


Nektek milyen volt az április?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése