2013. május 13., hétfő

A papucs, a szandál, a szájfény és a könyvek


Van egy gyors, mini zsákmányos gondolatom. Igazából mindet kaptam, szóval, más zsákmányolta nekem.

Két cipőről és egy szájfényről. – Kihasználva a maradék időmet itthon, egyedül.
Holnap lesz normális, olvasható poszt is.

Az a rossz, hogy ma összeírtam egy halom dolgot, amit meg szeretnék osztani veletek, de túlnyomulni sem szeretném magam, úgyhogy haladjunk lassan.

Na, lássuk.


Papucs, virággal





Nem magyarázom, hogy néz ki, mert azt mindenki látja. Ezzel letudtam a nyárra milyen papucsot válasszak kérdést. – Apuval voltam vásárolni, és mondta, hogy „mert jól viselkedtem”, válasszak. Egy cipős részleg kellős közepén állva ez a kérdés genyóság. Végül, emellett döntöttem a saru helyett. Az lógva tetszett, felvéve nem.

Éktalpú szandál
Juhé! Volt egy kisebb balesetem, illetve, bénázásom egy-két évvel ezelőtt. Itt elolvashatjátok. Azóta nem hordtam magas sarkú cipőt. Nem is tervezek ennél magasabbat viselni, mert tűsarkút hordjon az, aki autóval közlekedik. Nekem a szaladgáláshoz ez bőven jó lesz.



  
A gonosz csat, ami nem akart becsatolódni:




Úúúúúgy beégtem cipőpróbálás közben, hogy azt hiszem, most egy ideig elkerülöm azt a kínait. Feltörte a lábamat a cipő, ami rajtam volt, és a ragtapaszok sem akarták az igazságot. Választanom kellett, hogy várok a padon, amíg összeszedem a bátorságom ahhoz, hogy mezítláb menjek haza, vagy bemegyek a kínaiba cipőért. Szó szerint berobogtam, és vonszoltam magam mögött Mr. A-t. Először egy strandpapucsot akartam venni, mert ez most szükségcipő, de párom azt mondta, hogy válasszak nőies, máskor is hordható darabot. Bármit, csak ne a papucsot. A fent látható szandi lett belőle. Irtó kényelmes!!!
Amikor próbáltam, sehogy sem tudtam a csatját begombolni, a csaj vagy ezerszer elmondta, elmutogatta, a levegőben ment, a bokámon nem. Ezt mind a két lábammal eljátszottuk. Ami azért, valljuk be, ciki, hogy nem tudok bekapcsolni egy csatot.

Mr. A volt a szüleinél. Én nem mentem, mert nem akartam fölösben fertőzni. Amikor hazajött, akkor anyukája küldött nekem levest (ma azt ettem, jó sok chilivel), meg csokiba mártott kávészemeket, és még egy gyógy-szájfényt is.
Jó, nem gyógy, de szájfény.


A fénykép nyomokban nyakláncot tartalmaz! :)

Ilyen. Annyira nem látni, pont annyira színes, amennyire nekem jó.
Hát nem ő a világ legrendesebb anyósa? – Vagy hogy hívjuk ilyenkor az anyósjelöltet? Pre-anyós?

Lesz majd könyvajánló is, de így hirtelen nem tudok mit mondani, előbb átgondolom, mit ajánlanék nektek. De ezt mind átnézem előtte:




És ez nem az összes, mert nemsokára jönnek csak a polcaink, hogy hely legyen a többi könyvnek, ami még dobozban van, vagy a beépített szekrényben.


Hogy telt a napotok/hétvégétek?
Vásároltatok/kaptatok valamit mostanság?

8 megjegyzés:

  1. A papucs nagyon tetszik, a szandi csatja elég érdekes...nek tűnik képen keresztül...
    De azért jó cuccok :D
    Jobbulást a lábadnak meg...tudom milyen bosszantó a feltörés..

    VálaszTörlés
  2. Hidd el, nekem is újdonság volt. Rosszabb, mint a melltartókapocs.
    A lényege, hogy négy lukon tudod állítani, mint a rendes csatokat. A másik, kampós párját pedig, ez mögé kell becsatolni, és tart.

    Köszi, meglesz!:)

    VálaszTörlés
  3. Hűha! A papucs cuki, szívesen hordanám, csak ne lenne lábujjas, mert abban nem tudok menni :D
    A szandi nagyon cuki, nekem is van hasonlóm! :)

    Én mindig elkerülöm a lábfeltörést azzal, hogy előre leragasztom 3-4 sebtapasszal egymás tetején azt a területet, ahol tudom, hogy fel akarná törni. Így sose szenvedek ilyen balesetet! :) Ezt is csak kb. egy éve tudom, azelőtt rengetegszer jártam így! :)

    A magassarkúakkal én jó barátságban vagyok, most már két éve van egy éktalpú 12-em, és álom benne az élet. Sose fájult még meg benne a lábam!:) Pedig a 185 cm-hez nem kéne még a magas cipellő... :D



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hordd, amiben jól érzed magad!

      Az én 163 cm-hez jól illet a magas sarok, de maradok inkább csak ennél a magasságnál. Képes vagyok tényleg kilométereket menni, és nem kifizetődő számomra a túl magas sarok. :)

      Törlés
  4. Hello from Spain: beautiful shoes. With high heels bad sore feet. Keep in touch

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Believe me, this doesn't hurt my feet.:)

      Have a nice day or week!!!! :D

      Törlés
  5. Szép mennyiségű könyvecske. :)
    Várom az ajánlót. Csak legyen valami sci-fi vagy fantasy!!!

    A lábbeliket hordanám.

    Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, van egy pár.

      A kérést teljesíteni nem lesz nehéz. :D:D:D

      Törlés