2013. április 3., szerda

Egyedülálló nő megosztaná


Mindig voltak és vannak is pszichopata emberek. Aztán, hogy melyik meddig bírja a színészkedést, az már más tészta. Az utóbbi időben voltak másokkal beszélgetéseim, az életemben is voltak történések, és rájöttem, hogy igenis, aktuális ez a film. Mostanában is meg lehet az ilyen embereket találni, mert léteznek, csak nem feltétlenül így csinálják ki az embert. Van, aki kevésbé veszélyes, van, aki igazi kampós-gyilkos.

Írtam tegnap, hogy volt két film, ami inkább csajos, azok külön posztot kapnak. Na, az egyik ez.


Általános információk
Cím: Single White Female
színes, amerikai thriller, 107 perc, 1992
Rendező: Barbet Schroeder
Forgatókönyv: Don Roos

Szereplők:
Bridget Fonda – Allison Jones
Jennifer Jason Leigh – Hedra Carlson
Steven Weber – Sam Rawson
Peter Friedman – Graham Knox
Stephen Tobolowsky – Mitchell Myerson
 

Történet:
Allie és a barátja Sam összevesznek. A férfi megy a lakásból, ezért a lány kénytelen albérlőt keresni maga mellé. Sok kétes személy után rátalál Hedrára, aki beköltözik hozzá. Kedves, simulékony, halk szavú lány. A két nő hamar összebarátkozik. Sam folyton visszajár Allie-hez, hogy visszaszerezze; végül sikerül is neki. Ez azonban Hedra számára azt jelenti, hogy elvesztette mindenét. A korábban kedves lánynál elszakad a cérna, és mind inkább átveszi Allie helyét.

Plusz:
A film John Lutz azonos című regénye alapján készült.

Vélemény:
Szerintem, ahhoz képest, hogy egy kábé 20 éves filmről beszélünk, manapság is abszolút megállja a helyét. Persze, manapság keményebbek vagyunk, mert a körülöttünk levő emberek is edzettek, s aki nem az, annak kaszáltak. Viszont, szerintem érdemes megnézni. Én most néztem újra nem is tudom, hány év után, és eszembe jutatott sok mindent (lásd lejjebb).

Unalmasnak tűnhet a történet, és nem olyan, hogy minden második percben folyik a vér, nem is Amerikai Psycho. Kiszámítható története van, de szerintem a két színésznő fantasztikus a maga szerepében.

Ennek a filmnek a hangulata és ami mögötte  van, az igazán nyomasztó számomra.

Megjegyzés:

Nem tudom, ki hogy van vele, valószínűleg, nálam a toronyban vannak gondok, mert ez a film eszembe jutatta, milyen volt, amikor meg akartam változni, és olyanná válni, mint egy barátnőm. Persze, a megértéshez ezt a sztorit is a kályhánál kell elkezdeni építeni.

Sosem voltam szép, nem tűntem ki semmiben, és ha jobban belegondolok, akkor tudjátok, az iskolában vannak klikkek. Na, én voltam az, aki minden klikkben benne volt, és mégsem. Sosem voltam egyiknek sem igazán a tagja, általában szállóvendég voltam, tehát, többnyire magamban ettem, magamban sétáltam a folyosón, egyedül voltam. A magányos harcos, a számkivetettel keverve.

Aztán bekerültem egy munkahelyre, ahol észre sem vettem, hogy mi történik velem. Úgy gondoltam, barátnőim lettek, különösen egy lány volt olyan, aki megtestesítette számomra azt, akit lánynak vagy nőnek hívunk.
Csinos volt, volt stílusa, ízlése. Kedves volt, aranyos, beszédes. Szőke haja volt, bájos arca. Mindenki utána fordult az utcán, és amikor beszélgettek vele, akkor is azt láttam, hogy ilyen a tökéletes lány.
Aki kívül is, belül is lány.

Az, hogy bekerültem az ő köreibe, megerősítette azt, hogy én nem vagyok tipikus lány, gyakorlatilag sehol sem tartok a fejlődésben és stb. A baráti köre is tele volt ilyenekkel, bár én a barátnőmnek agyat is tulajdonítottam a többiekkel szemben.

Annyira oda akartam tartozni, hogy észre sem vettem, hogy hozzá hasonlítottam. Sőt, arra jutottam, hogy azért akartam rá hasonlítani, mert akkor a közelében maradok, és nem leszek többet magányos.
Azt akartam persze, hogy helye-közel legyek olyan, mint ő, de arra sosem gondoltam, hogy tényleg olyanná is válok. Egészen addig, amikor is apukám megállt velem szemben, és megkérdezte: Hol van a lányom?

Utána órákig a tükörben bámultam magam. Akkor vettem észre. Lekerült a bakancs, valahol a kanyarban elhagytam a feketét. A hajam trendin vágva, vörösen. Tonna vakolat magamon, csini körmök. Kis táska, állandóan a kezemben a mobil. Pörögtem a facebookon, és msn-en. Felvettem a magas sarkút, és még beszédben és gesztikulációban is az a lány nézett vissza. A barátnőm. Az én arcom volt, de valahol már mégsem az voltam, aki.

Ezek után görcsösen más akartam lenni, vissza akartam kapni a régi énemet, aminek eredményeképpen kialakult mostani önmagam. Valahol a trampli és a trendi lány között jojózok.

Talán ezért is alakult úgy, hogy azóta nem vagyok bólogató kutya.

Nos, most hogy már teljesen őrültnek hisztek, azt hiszem, jöjjön az ajánlás.

Értékelés:
9/10
Mindenki olyannak ajánlom, aki volt már hasonló helyzetben, valamelyik oldalról ismeri a szituációt, akár patologikusan is. Aki szereti az olyan filmeket nőkről, amikor nem folyik ki a glitter a tévéből. Oh, és persze olyanoknak is, akik még nem látták.



Ti láttátok már?

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik így leírva, meg is keresem és nekifekszek, köszönet érte. :)

    Szerintem mindenki átesik élete folyamán azon, hogy valakihez (ha önkéntelenül is), de x idő után el kezd hasonlítani, majd észbe kap és megáll: Ki vagyok én?
    Jobb esetben ez után alakul ki az illető személyisége.

    VálaszTörlés
  2. Ezzel teljesen egyet értek. Én úgy gondolom, hogy nekem kellett a két végpont anno, hogy tudjam, hogy ki vagyok, vagy legalábbis, fejlődjek.

    VálaszTörlés