2013. április 15., hétfő

A macsizmó-skála


Bocsi, bocsi, bocsi, elkanászodtam írás terén. A barátnők fontosabbak. De most csapjunk bele abba, amit kábé két hete kezdtem el. Előzmények itt. Jöjjön a folytatás.

Létezik olyan, ami alapján lehet mérni a férfiasságot.
A férfiasság-nőiesség skála az, hatvanöt pontos. Az értékelés megmutatja, mennyire férfi a férfi valójában.
45 pont alatt olyan férfiről beszélünk, aki a hagyományos férfikép híve az életének minden területén, mentalitásban és gondolkodásban is.
45 és 65 pont között átlagos férfiről beszélünk, aki már némely férfias jelleggel szakít.
65 pont felett pedig, olyan férfiról, aki a hagyományos férfiasságot, mint olyat, elutasítja.

Az én általam állított macsizmó-skála ennek gondolatmenetén alakult ki.


A két nem elválasztása minden kultúrában megjelenik. Általában a teremtés koronáit a nők elé helyezik mindenféle szempontból. Az évek során a férfi nem elsődleges volta lazult a gazdasági és szociális érában, különösen azóta, hogy a nők munkába álltak, szavazati joguk lett, és sokszor a férfiak női szerepeket is felvállalnak, mint részvétel a háztartási munkában, vagy az apaság.
A család fenntartója manapság már nem csak a férfi lehet, hanem a nő is, miképpen a nemi szerepek deformálódnak, felcserélődnek.

Feminizmus ide, emancipáció oda, a mai napig patriarchális társadalomban élünk. A férfiak továbbra is a hatalomelosztás győztesei, ugyanúgy trónolnak, ahogy eddig is, ám a nőmozgalmak és a gazdasági válságok hatására hatalmuk folyamatosan gyengülőben van.
Folyamatos problémáik vannak a lehetőségeikkel, önmagukkal, a partnereikkel, illetve a társadalomban betöltött szerepükkel. Megjelentek a piacon az olyan művek, melyek azt boncolgatják, hogy a férfiak mitől férfiak, hogy nem baj, hogy jóformán kiherélődtek az évek alatt, nem ciki férfiként sírni, és az sem, hogyha a nő udvarol, vagy tartja el a családját.

Időről időre előkerül a probléma, hogy a férfiak nem igazi férfiak. Nemcsak a nők gondolnak erre, hanem megannyi férfi is. Minden kultúrában van egy kép A Férfiról, hogy hogyan néz ki, hogyan gondolkodik, hogyan öltözködik, viselkedik, beszél és gesztikulál. Leginkább ez egy olyan kép, ami a nő férfiatlanságán áll, annak a tökéletes ellentétpárja, sosem szerezhető meg egy puncis számára.
A feminizmus harcolt a férfiak hatalmi fölénye ellen, amely magában foglalta a nők kizsákmányolását.
A pszichoanalízis gerjesztett férfiképeket határozott meg. Eszerint, amikor a férfi kiszakad az anyjával való szimbiózisból, egy ismeretlen talajra lép, ami igen ingatag tud lenni. Ameddig az anyával van, addig „rá akar hasonlítani”, amikor leszakad, megismeri a férfi, mint olyan valódiságát.

A férfiakra egy társadalmi nyomás helyeződik, egy megfoghatatlan férfikódex által, ami előírja mindazt, amitől egy férfi, férfi lehet.

A XXI. századra azonban a tradicionális férfikép megkérdőjeleződik, és előbújhatnak az olyan férfiak is, akik máshogy gondolkodnak, sokszor „gyengébbek”, mint azok a képzetek, melyek meghatározzák a férfiakat.
A korábbi férfikép ma már egy ingatag valami, ami mögé már nem bújhat el mindenki. Ezért van az, hogy „igazi férfi” gyakorlatilag már nincs.

Ahogy a nők kivívták, hogy férfimód is élhessenek, ha akarnak, a férfiak golyóit zsebre dugták. Egyenjogúak lettünk, de ez nemcsak azt jelenti, hogy a nők elférfiasodnak, hanem azt is, hogy a férfiak nőiesebbek lettek.

Elvettük tőlük a nadrágot, ők pedig, cserébe elvették a szájfényünket.

Az „új férfi” pedig, valahol megragad a macho és a softie között. Az előbbit még talán mindenki érti, az utóbbi az érzékeny férfit takarja.
Szóval, a macsizmó-skálám két végpontja a macho és a softie lesz, eközött pedig ott áll az összes többi, elhelyezve magát valahol, ahol szeretné, és valahol, ahol mi szeretnénk közepén.

 (a kép az én ízlésemet tükrözi. Lehet, hogy ami nekem lányos, másnak férfias. Ezért bocsi)
 
A macho uralkodik másokon, irányító természet, temperamentumos férfi, aki a hagyományos férfiképet szőröstül-bőröstül elfogadja, használja. Mellette a nő tényleges oldalborda.

A softie pedig az az ember, aki nem csak a nő partnere, hanem a lelki társa is. Együtt sírnak, együtt nevetnek, meghallgat és megért. Nem egyenlő a papucshőssel, bár könnyen átfordulhat abba. Sok esetben azt mondják, hogy az ebbe a kategóriába tartozó férfiak közül, akik túlérzékennyé válnak, átsorolhatnak a „másik csoportba” is, szexuálisan problémákba ütközhetnek.

Szerintem nincs olyan kategória, ami autentikus lenne ebből a szempontból. Mert hiába mondjuk azt, hogy ilyen a férfi, ilyennek kellene lennie, ő pedig hiába mondja, hogy innentől kezdve ilyen lesz, átjárás van, sosincs tiszta kép, és aki már kialakult személyiséggel rendelkezik, annak tilos az átjárás.

Szóval. Kevés kapaszkodási pontja van a férfinak, annak tekintetében, hogy kell annak lenni, mint akiről úgy gondolja, hogy lennie kell.

Következő találkozásunkkor megpróbálom kategóriákba (ideálokba) rendezni őket, de előtte megnézzük, ki is az a Kinsey, és milyen skálát „csinált”?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése