2013. február 3., vasárnap

Fátylak és maszkok mögött


Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és
azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét…

Ha a lelke felől nézed, az első réteg a
fájdalom, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel
megtanulsz bánni, akkor láthatod a második
réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is
látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a
negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia
vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt
a szeretetet, ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hétfátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a
fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a
teljes ruhátlan lénye, az örömtől hullámjó, vagy a fájdalomtól görnyedő
teste minden apró titka a szemében van.
/Spoli/

Mindig van választásunk. Könyékig turkálunk a maszkokban, és rajtunk áll, mikor melyiket tesszük a fejünkre. A felvett álarc pedig újabb és újabb választásokkal kecsegtet. De vigyázni kell. Néha csak annyi a választás, hogy viseljük-e, vagy sem. Semmi több.

A másik utakat és lehetőségeket mutat.

Mindig választunk. Amikor reggel kikelünk az ágyból. Felkelsz, vagy alszol még? Kávé vagy tea? Fürdő vagy zuhany? Megmosom a fogam, vagy sem? Előtte reggelizek, vagy utána? – Mindig választunk, és mindig azt, amelyikben örömünket leljük.
Ezért mondom azt, amikor valaki azt mondja, hogy bán valamit, hogy nem kell. Akkor éppen azt láttuk jónak.



Nekem sem minden döntésem csillagos ötös, sőt, némelyik úgy eltérít, hogy nehezen állok vissza a Föld körüli pályára. De semmire sem mondom azt, hogy igazán bánom, és sosem mondtam azt, hogy nem. Feszegetem a saját határaimat, hogy tudjam, hogy ki vagyok, merre tartok. Nem érdekel, mikor érem el, de a mai napig úgy döntök, ahogy éppen gondolom, hogy jó lesz.
Ha nem, akkor leporolom magam, és megyek tovább.

Turkálok az álarcok között, és a helyzetnek megfelelőt választom. Ha iskolába megyek, ha munkába, sőt, még a barátnőim előtt is más és más maszkot viselek. Mr. A előtt is mást, néha cserélgetem is napközben, akár együtt vagyunk, akár nem. Bármelyiket csak azért, hogy mások kedvére tegyek.

Nem vagyok biztos benne, hogy tetszene, amit látnának.
Még a tükörbe is álarcban nézek bele. Magamnak sem tetszene az eredeti arcom. Nem szörnyeteg, csak nem ad pluszt. Silány, szürke, hétköznapi, tömegbe olvadó. A maszk célt ad.

Ezért nem mindegy, melyiket kapjuk fel.
Melyik fátylat libbentjük fel, mennyi látszódjon ki? A szem? Orr és száj? Csak száj? Egyik sem?

Az álarcaimban és fátylaimban egyetlen egy közös dolog van. Nem érem be kevesebbel, mint amennyiről azt gondolom, hogy szükségem van. Ha például Mr. A-val töltök egy napot, nem elég a közös ebéd vagy vacsora. Nem elég kézen fogva sétálni. Nem elég a szex végén csúcsra jutni. Hajszolom a biztonságot, az állandóságot, és minden lelki támaszt, amit nyújthat.

Az összes maszk és fátyol alatt a kisegér ezt szeretné, és úgy választ kelmét és álarcot, hogy ezt elérje.

Mindenki erre törekszik.

A nő az újságos előtt, aki a nyolcadik oldalról felpillant a zöldséges fiúra. A turkálóban válogató nő, aki mellett elsuhan a biztonsági őr. A szerelmes feleség, aki gyereket akar.
Mindenki ezt akarja.

Felvehetünk bármit, akkor is az lesz a cél, hogy megtaláljuk a biztonságunkat és állandóságunkat, amely ugyanolyan, mint a valódi arcom.



Mr. A számomra erő. Örömforrás. Biztonság. Boldogság. Állandóan változó állandóság. A férfiakban ezt látjuk. Ezt akarjuk látni.
Ez az, ami fáj, amikor rájövünk, hogy az agyonajnározott férfiről kiderül, nem a mienk.
Elvesztjük a célt, és a lehető legváltozatosabb maszkokat vagy fátylakat keressük.

Nekem volt egy periódus az életemben, amikor annyira alább adtam saját magam, hogy nem választottam, hanem hirtelen döntöttem, és egyik maszk vagy fátyol mögött sem volt irányadás, vagy döntés, vagy választás.
Bent ültem a szobában, maszkok és fátylak alatt vesztegeltem.
Nem értem vele el semmit sem.

Meghatározó része volt életemnek, főleg ebből táplálkozik a tudásom.
Mr. A ezzel szemben, saját két kis kezével készít nekem maszkokat. Nem olyanokat, amiket rajtam szeretne látni a saját agya szerint, hanem olyanokat, amelyekről tudja, hogy magamon szeretnék viselni.
Ez a jelenem.

Ezért lehet az, hogy mindenki azt mondja, milyen jól nézek ki, milyen jól vagyok, és mindenki azt feltételezi, hogy egyben is vagyok. – Az igazságot – Zsuzsit nem számolva – senki sem ismeri.

Azt, hogy ezek az álarcok és fátylak azok, melyek megvédenek a múltam árnyaitól.

2 megjegyzés:

  1. Nincs is tanácsosabb csak felvenni egy maszkot,hogy az emberiség elhiggye..minden rendben.

    VálaszTörlés
  2. Úgy gondolom, hogy nem kell mindenkinek tudnia arról, hogy éppen rosszabbul vagyok. Megvannak a fix emberek arra, hogy segítséget kérjek tőlük, ha ramatyul érzem magam.
    Viszont, mondjuk a barátnőmnek, aki amúgy is negatív periódusát éli, nem mondom el az én nyomoromat, hanem rajta próbálok segíteni.Ismerem annyira, hogy tudom, hogy a problémámat magára venné, annak meg ugye, nincs értelme.

    VálaszTörlés