2013. február 26., kedd

Telefonos parajelenségek


Ciripel, kattog, berreg, csörög, forog, világít, vibrál, rezeg, ordít. Ha magunkkal cipeljük, sokszor van, hogy a falra mászunk attól, hogy mindig szól belőle valami. Ha nem találjuk, akkor mi vesszük át a telefonunk hisztériáját. Amikor pedig megtaláljuk, ölelgetjük és csókolgatjuk, majd a nyelvünkkel a szánkat nyalogatva belefeledkezünk a megannyi üzenetbe. Már, ha van ilyenünk.

„Minek van telefonod, ha nem veszed fel?” Utóbb, például nem volt bekapcsolva. Annyira nem keres az ég világon senki, hogy fel sem tűnik, ha lemerül és úgy marad. Pechemre, mindig ilyenkor keres mindenki. Most csak az apukám, és mindig kiakad, amikor nem hallom és nem veszem fel, vagy eleve be sincs kapcsolva.

2013. február 25., hétfő

85. Oscar - ruhák


Kicsit rendhagyó lesz ez a bejegyzés, mert megtörtént ugye, aminek meg kellett történnie. Jelesül, átadták az Oscar-díjakat. Juhé!
Aki ismer, az tudja, hogy imádom a ruhákat, és egyszer szeretnék ott állni a vörös szőnyegen. Ameddig ez az álom nem fog teljesülni, addig megpróbáltam összekanalazni nektek pár ruhát.

Díjazottak:
Legjobb film: Argo
Legjobb főszereplők: Jennifer Lawrence és Daniel Day-Lewis
Legjobb mellékszereplők: Anne Hathaway és Christoph Waltz
Legjobb animáció: Brave (m: Merida, a bátor)
Legjobb rendezés: Ang Lee - Pi élete
Legjobb eredeti forgatókönyv: Django elszabadul – Quentin Tarantino
Legjobb adaptált forgatókönyv: Az Argo-akció – Chris Terrio
Legjobb zene: Pi élete – Mychael Danna
Legjobb betétdal: Skyfall – James Bond 23: 007 (Adele)
Legjobb operatőr: Claudio Miranda – Pi élete

Én eddig szoktam követni a dolgokat, megjegyzem, szerintem mindenki, mert gyakorlatilag megjegyezhetetlen. Ha topon vagyok, akkor eljutok a rövidfilmekig. Mentségemre szóljon, álmos voltam már.
Már nem szoktam annyira rápörögni minderre, mint tettem pár évvel ezelőtt.

Viszont... a ruhák… mindegyiket legalább egyszer felpróbálnám, és még egyet-kettőt haza is hoznék.

Film maraton vol. 14.


Mr. A beteg volt, úgyhogy, amikor nem ápoltam, akkor filmet néztünk, vagy szaladgáltunk. Amit ténylegesen megnéztünk, azokat alább olvashatjátok, a többit majd máskor. Meg volt még kis sorozat, és csupa olyan is, ami lerágott csont, dokumentumfilmek, vagy olyanok, melyek csak háttérzajnak mentek. Azokról most nem írok.
Amúgy hosszú hét volt filmes szempontból.

Heti sarzs: Harcosok klubja, Reneszánsz ember, Made in America, Doom, Alien 2, Predators, AVP I., Elhagyatva, Túlélősziet, Még mindig tudom mit tettél tavaly nyáron, Díszkíséret, Kill Bill, Halálos fegyver, A függetlenség napja, Halálfutam 2, Battle Royale II., Halott űr: Bukás, Scourge, Fekete villám, Menekülj!, A helyőrség: Fekete nap.

Ma még jövök nektek eggyel!

2013. február 24., vasárnap

Az a kis fekete



Időről időre eljön az a pillanat, amikor egy jó érzésű nő kinyitja a szekrényét, és selejtezésbe kezd. Ez nálam ma jött el reggel, miközben Rúzs és New Yorkot néztem. Megdöbbenve vettem észre, hogy amikor szétpakoltam a gönceimet úgy, hogy színes és fekete, az előbbi kupac jóval nagyobb volt, mint az utóbbi.

Ez azért érdekes, mert évekig, a Mr. A előtti időkben jóval több fekete ruhát vásároltam. A feketétől félnek az emberek, mert misztikusnak tartják, gonosznak. Amit nem akarnak megismerni, a feketével azonosítják, s mivel az életem egy része eléggé hányattatott volt, úgy gondoltam, a fekete ruhák a legjobb módszer arra, hogy megvédjem magam az emberektől.
Észrevétlenül lopózott be az életembe, tetemes teret foglalt el, és magáévá tett. Nélküle meztelennek érzem magam.

Most pedig, nagyon úgy tűnik, hogy ennek a korszaknak vége szakadt.

2013. február 23., szombat

Bukottak


Emlékeztetőül: Árulók, Bűnösök (katt a szavakra, ugrás az írásra)

Ha jön a baj, az mindig csőstül jön. Ezek a csövek általában a barátnőim. Ha egyvalakinél bekövetkezik valami lélektani-életpályabeli változás, akkor még legalább kettő megjelenik. A Csillás fiaskó után Zora volt a kandírozott meggy a habos tortám tetején.

Lóhalálában megérkeztem a KöKi-be. Ott látszik az emberi silányság, hogy vasárnap délután mindenki plázázik. Lehuppantam a székre, és már gomboltam ki a kabátomat, mert majd’ meg sültem, amikor jött a hideg zuhany.

-Szakítottam Attilával. – mondta, és beleivott a kávéjába, harapott a szendvicsébe.

2013. február 22., péntek

Zavaró tényező


A minap voltam egy barátnőmnél, Csillánál. Régi lakhelyemen egy utcányira lakott tőlem, s most, hogy elköltöztem otthonról, irtó keveset találkozunk. Szinte soha. A levelezések megmaradtak, de a személyes kontakt váratott magára vasárnapig.

Ő is beköltözött Pestre, két kerülettel arrébb lakik, mint én. Szóval, busz, át Csepelre, ott a tízemeletesekbe. Életemben nem féltem liftben ennyire, mint most. Van egy fóbiám, hogy nem szállok egyedül liftbe, mert a mérleg mellett a lift is gonosz. Nézzétek csak meg a Kaptár című filmet!

Szóval, halált megvető bátorsággal felérek hozzá, és már ott van a lift ajtajában. Ahogy kilépek, a nyakamba ugrik. Még sportosabb, mint volt, és hű maradt indián nevéhez. Rengeteg vörös haj. Hosszabb, loknisabb. Egészségesebben néz ki, mint amikor utoljára láttam. Zöld szemei csillogtak.

2013. február 18., hétfő

Film maraton vol. 13.


Most kísérlet következik. Kíváncsi lennék, mennyien veszik a bátorságot és mennek le a film maraton végéig, ha sorrendbe teszem a filmeket, kezdve a számomra leggyengébbel, haladva a szerintem legjobb felé.

A heti eresztés:
Kis tüzek, Pauly Shore halott, Tito és én, Ilyen a formám, Aréna, Pokoli lecke, A 25. birodalom, Támad a Mars!, és Mi kell a nőnek?

2013. február 17., vasárnap

Charles Bukowski: Shakespeare ilyet nem csinált


Mr. A-tól kaptam ezt a könyvet utóbbi születésnapomra, és most sikerült elolvasni. Tudjátok, haladok a könyvekben szépen, sorrendben, bár valószínű, közbe fog szólni az iskola, de lényegtelen apróság ez.
Szóval, Bukowski.

Az ismerősi körömben az égvilágon senki sincs, aki ismeri a nevét, gyanítom, nem is olvasták. Évekkel ezelőtt kaptam a kezembe tőle A semmitől délre című könyvet, amit szerintem már jóval korábban olvastam.
Szóval, drága pszichológus úr, igen, apuék rontottak el. Nem bánom. Egyáltalán nem bánom, és remélem, ti is elromlotok velem együtt.

2013. február 16., szombat

Mr. A a valentinról


Direkt nem akartam írni a Valentin napról, de közbe jött az iskola, és poszt nélkül maradtatok, maroknyi olvasóim.

Amúgy kezdem úgy érezni, hogy tényleg velem van baj. Anyuék biztos kint találtak a kukoricaföldön, vagy az ufók tettek le a kapu elé, vagy tudom is én.
Nem érdekel senki nyűgje, hogy milyen szegény szerencsétlen, hogy neki pont ezen a napon nincs senkije. Tény, mindenhonnan azt sulykolják az emberbe, hogy milyen rossz már. Jó szinglinek lenni, szeresd magad, de azért gáz, hogy egyedül vagy.
Csak tudjátok, mi a furcsa? S erre Mr. A ébresztett rá, hogy nem a média és a virág-csokiárusok tehetnek erről. Legalábbis, nem csak ők.

A barátnőm, mutatta a képeslapot, amin 80 ok volt felsorolva, miért szereti azt, akinek adni fogja. Tipródtunk egy sort a csokispult előtt, hogy melyik csoki, Az A Csoki, amelyik tetszeni/ízleni fog a srácnak.
Én baromi nagy műgonddal készítettem saját kezűleg egy tortát, meg egy képeslapot Mr. A-nak, akitől csokihalmot kaptam. Többet és nagyobbakat, mint Mikuláskor.

Aztán el mertem neki regélni, hogy milyen volt a napom, és megkérdeztem, hogy mit gondol a valentinról, meg a lányok őrületéről.
Aztán rájöttem, hogy ezzel kinyitottam azt a bizonyos szelencét.

Szerintem, nem vagytok felkészülve a válaszra.

2013. február 14., csütörtök

Chuck Palahniuk: Láthatatlan szörnyek


Úgy döntöttem, hogy a blogolásomban beálló kínos szüneteket azzal fogom elütni, hogy írok a kedvenc könyveimről. Nem azokról, akik új kedvencek, hanem a régiekről, mert legalább ti is megismeritek őket, akinek eddig nem volt, hátha most lesz kedve elolvasni egyiket-másikat.

Elsőre Chuck Palahniuk könyvét választottam, és nem is azt, amelyik a legkedvesebb számomra, bár az Altatón kívül nehéz egy sorrendet felállítani közöttük.
Mivel ez egy „lányos” blog, gondoltam, kezdjük egy olyannal, ami több hölgyet is érint.

2013. február 12., kedd

Első lépések – A DIADAL alkalmazása nálunk


Ugye, korábban leírtam, hogy vannak gondjaink. Én ezt világi nagy problémának fogom fel, Mr. A, és talán még sokan közületek annyira nem.
Megpróbálom visszaadni a beszélgetésünket, ahogy lezajlott.

Nem volt egyszerű. Az emberek többsége a kapcsolatában fél kimondani dolgokat, ezért is történik az, hogy mindent besöprünk a szőnyeg alá, aztán egy napon arra eszmélünk fel, hogy megfulladunk a porcicáktól.
Én is tövig rágtam szinte a körmömet, a fejem erőteljes rohadásnak indult – idegességemben ragyásodom.

Mivel mindenki ismeri a saját párját, nem tudok többet tanácsolni, mint
a)Ne hallgassatok az okos női magazinok gondolataira, és ne kombináljatok
b)minél előbb le kell ülni és hideg fejjel kierőszakolni a válaszainkat.

Hosszú történet következik.

2013. február 11., hétfő

John Scalzi: Vének háborúja


Általában, amit Mr. A az orrom alá dug, mind pasi-sci-fi. Ezt én vettem neki még tavaly, elhasználandó a vásárlási utalványomat. Akkor alig fél hét alatt kiolvasta. Ő jóval lassabban olvas, mint én, szóval ez a teljesítmény önmagához képest, nagyon is jó. Most érkezett el az idő, hogy én is a kezembe vegyem. Először ímmel-ámmal forgattam, aztán ahogy haladtam az oldalakban, észrevétlenül suhantam el az 50, 100 felett, és egyszer csak vége lett.
Szeretném olvasni a folytatását. Magával ragadott ez a könyv, és félő, hogy mivel rétegnek szól, nem lesz folytatás, mint sok sci-fi könyv esetében. Azért még reménykedem.
Ti is olvassátok. Tudjátok, hátha…

Film maraton vol. 12.


Volt minden ezen a héten. Vállhúzódás, havazás, és sok-sok film. Nem tudom, érdemes-e összegezni, vagy lehet-e egyáltalán.
Mostanában rászoktunk nagyon a sorozatokra, illetve a régi sci-fiket vadásszuk. A többi a tévében is megnézett filmek lesznek.
Az, hogy mondjuk én lepontozok valamit, az nem jelenti azt, hogy tényleg rossz, csak általában más az ízlésem, mint sok embernek. Nézzétek meg őket, és ítéljetek ti is.

Heti jó és kevésbé jó dolgok: Elpusztíthatatlanok, Farkas, Shop Stop II, Dredd bíró, Millenium második évad, A jelenés, Szellemlovas, Hívjatok Bruce Lee-nek!, Agyő, nagy Ő!, Vampirella, Kígyóharapás, A massza, Ideglelés Csernobilban.

Később, de a mai nap folyamán még jövök egy bejegyzéssel.

2013. február 10., vasárnap

Mr. A anyukájától


Tegnap voltunk Mr. A szüleinél. Anyukájától kaptam a következő gyöngyékszereket.


2013. február 9., szombat

Diadal


Mindenki ismeri, milyen érzés az, amikor utoljára lép ki a munkahelyének ajtaján, utoljára zárja be maga mögött az ajtót, amikor elköltözik az eddigi, közös lakásból, vagy amikor utoljára csinál valamit. Bármit. Ennél egy rosszabb dolog van. Az, amikor benne maradunk valamiért. A postaláda előtt állunk, és nem beledobjuk a kulcsot, hanem visszamegyünk a lakásba, és újra kezdjük.

Ilyenkor szívesen felgyorsítanánk az időt, hogy lássuk, hol leszünk a jövőben, és hogy hamarabb átéljük a ránk váró feladatokat.
Aki küzd a kapcsolatáért, az így tesz.

Szomorú heteken, hónapokon vagyok túl, melyek tele voltak önmarcangolással, álmatlan éjszakákkal.

Pedig, erre van recept, csak ki kell bekkelni, józan ésszel felfogni a miérteket, és nem kombinálni a különböző jelek között. Ami most következik, nem mondom, hogy általánosan jó mindenki kapcsolatára, életére és problémáira nézve, mert van az a helyzet, amire nem, vagy csak nehezen alkalmazható.

Nem gondolunk bele, hiszen ugyanúgy járunk el a kedvesünkkel, mint a zokninkkal. Az eleve viseletes darabot felkapjuk a second hand shop-ban, hordjuk, ameddig el nem használódik a varrás mentén. S mit csinálunk? Nem átalakítjuk, nem toldozzuk-foltozzuk, hanem kihajítjuk a szemétre, majd veszünk egy másikat.
Most meglátjátok milyen az, amikor egy ember igenis előveszi a tűt és a cérnát.

2013. február 8., péntek

Harmadik típusú találkozás


Aki ufóért jött, az menjen tovább, nem ufó, de legalább olyan hasonló, ugyanis, két teljesen különböző életforma találkozott. Ismét.

Kicsit kifordítva Laurell K. Hamilton mondását: Az élet egy körmönfont kurva!

Mindig elhiteti az emberrel, hogy egy bizonyos foknál nem lehet rosszabb, s amikor már elhiszed, ad valamit, amivel megcáfolja önmagát. Ha az életed egyik része remekül megy, tönkrevágja a másikat. Ha jó passzban vagy, nem hoz össze olyanokkal, akikkel szeretnél találkozni, esetleg bemutatni nekik az ujjast. Viszont, ha egy romhalmazból szeretnél várat varázsolni, és izzadt, koszos és büdös vagy, tuti, hogy összefutsz az egyik exeddel.

Átmeneti hiány


Kezdek kontrollvesztett lenni, mert megvontak tőlem valamit, ami olyan számomra, mint a levegő.

A következőkben időkorlátos bejegyzés olvasható… időkorlátos… már fogalmazni sem tudok.
A blog, csak délután négy és hajnal öt között olvasható… hihihi :)

Igazából ez egy két napos írás lesz. Mára megoldódott a dolog, azt is le fogom írni, de vannak még bennem kétségek, és felmerültek olyan kérdések is, amik annyira ijesztőek, hogy még nem tudok velük mit kezdeni.
Remélem, hogy ez változni fog.

Emilivel beszéltük, hogy kevés ilyen helyzet van. Amikor a lány akarja, a fiú nem, a boldogság látszólagos és viszonylagos. Hogyan lehet ezt kezelni? A következő pár írás el fogja ezt mondani.

2013. február 6., szerda

Beszopódva


Most ismét megbizonyosodtam arról, amit Mr. A és apukám karöltve szokott trillázni: a csajok mind hülyék.

Most biztos felkaptátok a fejeteket, és énetek feminista vagy nősoviniszta énje felmordult, a férfiakra tett csúfondáros megjegyzésekkel.
Tájékoztatásul közlöm, hogy most az egyszer teljes mértékig egyet kell értsek a fiúkkal.

Voltam a barátnőmnél, Krisztinél. Korábban már írtam, hogy bár gyerekkorunk óta vagyunk barátok, szinte tesók vagyunk, több hét vagy akár hónap telik el két találkozás között. Általában én megyek hozzá, mert ő „kötött” a kutya miatt.

Kriszti korábbi kapcsolatáról már folyamatban van egy több részes iromány, afféle tanulságképpen. Lényeg, hogy több szerencsétlen kapcsolat után beleszeretett egy notórius hazudozóba, aki többször átejtette a palánkon. Eközben persze, sok kis ő is megfordult az életében. A drogos, akinek nem állt fel, és az első adandó lehetőségnél kihajította. A baltás gyilkos (ez köztünk a beceneve), aki a betegségét, és a barátnőm szeretethiányát és empátiáját használta ki. Aztán a kedves pultos srác, akivel a baltás gyilkos és a notórius hazudozó miatt lett vége, majd csak kikötött ismét az utóbbinál.

2013. február 5., kedd

Filmmaraton vol. 11.


Eltelt egy újabb hét, és én, mint mindig, csúszásban vagyok.
A hét szintén vegyes volt, ami a filmeket illeti. Főleg folytatások és „horrorok” voltak a terítéken, s az értékelés, mint mindig, most is eléggé szórt. De ez van. Nyilván nem fog mindenki egyet érteni velem ebben.

A heti filmek között van: Silent Hill 2, Karantén 2, Hotel Transylvania, Bíbor Violák, Tíz elveszett év, Megacápa az óriáskrokodil ellen, Dühöngő dimenzió, A halál alagútja.

Némelyikre nincs mentségem, némelyiket nem értem, hogy nézhettem meg, de azért van, amit kimondottan ajánlok.
Majdnem egy hét múlva jönnek a következők. Több lesz. Ígérem.

2013. február 4., hétfő

14 év után külön


Mr. A tegnap azzal jött haza, hogy ma felugrana hozzánk a legjobb barátjának felesége. Nevezzük őket Tündének és Marcellnek.

14 éve ismerik egymást. A megismerkedésük kész tündérmese volt. Tünde egy kisvárosban, távol Budapesttől élt, dolgozott és tanult. Marcell dolgozni ment a városba. Azt mondta magáról, hogy ő egy fővárosi zenész.
Amikor Tünde felköltözött Marcellhez, akkor jött rá, hogy a fővárosi zenész, egy agglomerációból származó kétkezi munkás.
Túlléptek ezen a kis füllentésen, hiszen mind a ketten szerelmesek voltak. Aztán jöttek a problémák, megcsalások, és megoldásképpen a házasság, majd a gyerek. KisMarci már hat éves nagy fiú ám!

A válság elérte őket is. Marcell most, 14 év után elhagyja a családját.
Nem azért, mert a farka egy másik nő után húzza, hanem éppen ellenkezőleg. El kell tartania a családját, ezért Németországba megy dolgozni.
Sokkal jobban fog keresni, ha összejön neki. Fél év alatt kéthetente egy hétvégét fog itthon tölteni.
Ha a félév letelik, akkor lehet, hogy Tünde felmond, és megy vele.

Mr. A ennyit mondott, és hogy Tündének beszélnie kell valakivel, de a gyerek miatt a régi barátok kikoptak, újak nem jöttek. Maradtam én.

2013. február 3., vasárnap

Fátylak és maszkok mögött


Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és
azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét…

Ha a lelke felől nézed, az első réteg a
fájdalom, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel
megtanulsz bánni, akkor láthatod a második
réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is
látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a
negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia
vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt
a szeretetet, ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hétfátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a
fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a
teljes ruhátlan lénye, az örömtől hullámjó, vagy a fájdalomtól görnyedő
teste minden apró titka a szemében van.
/Spoli/

2013. február 2., szombat

Idegen az éterben – avagy kaland a senki földjén


Hozzászoktam már, hogy két lábon járó Murphy-törvény vagyok. Ami elromolhat, az el is romlik, illetve, ha jön a baj, az mindig csőstől.

A tegnap estém kalandos volt, izgalommal és várakozással teli, megtűzdelve egy kis anyázással a semmi közepén. Valahol félúton voltam Sydney Fox (Tia Carrere – Elveszett ereklyék fosztogatói) és Ellen Ripley (Sigourney Weaver - Alien) között, bemutatva az ujjast Indiana Jones-nak.

Lényeg, hogy amikor több kilót vásárolok itthonra kajának, akkor apukám segít. Neki van autója, ezért nem kell hazabumblizni egy halom cuccal a rengeteg ember között. Bevásárolunk, és már repít is minket a csodajárgány haza.
Tegnap sem volt ez másképp. Este jöttek olyan hét óra felé. Apukám és a barátnője. Nem is kávéztak, egyből a nyakunkba vettük a várost. Haza akartunk menni állatokat etetni, és fényképeket kutatni.

2013. február 1., péntek

Terápia


Időről időre mindenkire ráfér egy kis beszélgetés, akár szakemberrel, akár egy baráttal. Néha jó csak úgy könyveket olvasni, filmet nézni, amit igazán magunkénak érzünk, mert amikor leülünk egy gödör aljára, akkor a saját igazunkat kezdjük el keresni a mondatokban.
A Terápia című sorozat függője lettem, ha lehet ilyet mondani. Linda mondta, hogy nézzem, én is szerettem volna már bámulni a részeket. Most érkezett el az idő, amikor azt mondtam, hogy igen, s a hatodik rész végére I G E N lett belőle, csupa nagybetűvel.

Hello February


Direkt nem szerettem volna szívecskés képet, de csak azt dobja a gép.