2013. január 14., hétfő

Filmmaraton vol. 8.


Evezzünk a mellekről a fej, konkrétan a szem felé.

A mostani hét dolgos volt, és inkább sorozatokat néztünk, mint filmeket, amik vagy a tévében mennek és mindenki nézi, vagy pedig olyanokat, amikről majd akkor mesélnék, ha már a végére értünk egy évadnak.
Most rákaptam az angyalos filmekre, nosztalgiáztam, és annyi sci-fi nincs, mint szokott lenni. Ami az előzőekkel ellentétben állhat, maximum az, hogy most 8-as érték alá egyik filmet sem vittem. Ritka az ilyen.

Heti filmek: Vérbeli hajsza, A mag, Csak barátok, Angyalok háborúja, Gabriel – A pokol angyala, Erőszakik.

VÉRBELI HAJSZA
Cím: Innerspace
színes, amerikai akció-vígjáték, 114 perc, 1987
Rendező: Joe Dante
Forgatókönyv: Jeffrey Boam, Chip Proser
Író: Chip Proser

Szereplők:
Dennis Quaid – Tuck Pendleton
Meg Ryan – Lydia Maxwell
Martin Short – Jack Putter
Fiona Lewis – Margaret Canker
Kevin McCarthy – Victor

Történet:
Egy kicsinyítési kísérletbe Pendleton pilóta jelentkezik. Ennek a célja az, hogy mint egy miniatűr tengeralattjáróban, feltérképezzen fel egy testet belülről. Egy halom gonosz ember azonban, megpróbálja ellopni a chipeket, amelyekkel a művelet akár vissza is fordítható. Pendleton merő véletlenségből egy ember, Jack Putter szervezetében találja magát, nem egy nyúléban. A két férfi érdekes szimbiózisban menekülnek, és egyetlen esélyüknek Tuck barátnőjét tartják, akinek megjelenése még inkább összekuszálja a szálakat.

Vélemény:
8/10
Gyerekkorunk kedvence, nagyon jól lehet rajta szórakozni. Azt beszéltük Mr.A-val, hogy a technikája a mai szemnek már elavult, gagyi, de ha azt nézzük, hogy a nyolcvanas évek végén készült, akkor ötös. Az alapötlet nagyszerű, a kivitelezése még ma is megállja a helyét. Semmilyen komolyság nincs benne, vagy örökérvényű, pusztán a szórakoztatást szolgálja. De azt nagyon jól.



GÁBRIEL – A POKOL ANGYALA
Cím: Gabriel
színes, ausztrál akciófilm, 109 perc, 2007
Rendező: Shane Abbess
Forgatókönyv: Shane Abbess, Matt Hylton Todd

Szereplők:
Andy Whitfield – Gábriel
Dwaine Stevenson – Sammael
Samantha Noble – Jade / Amitiel
Erika Heynatz – Lilith
Michael Piccirilli – Asmodeus

Történet:
A világot most a sötét uralja, azaz az alvilág harcosai. A menny mindig küld egy katonát, aki szembeszáll velük. A hét arkangyalból már csak egy ad reményt a többieknek, Gábriel, aki emberi alakban megérkezik a Földre, és előbb felkeresi elveszett társait, majd a gonoszakon bosszút áll azok haláláért. Mihály elveszett, Amitiel prosti képében a megváltásra vár. Sammaelnek pedig, van egy olyan ütőkártyája, amire senki sem számít. Gábriel ereje  fogytán van.

Vélemény:
9/10
Mostanában rákattantam az angyalokra. Ez egy jó film a költségvetését nézve, és tetszik, hogy Holló-szerű (a film) képi világa van, és egy kicsit Hegylakós elemek is vannak benne. Igazi, régi vágású fantasy. Tetszett az angyalok esendősége, és az is, hogy a bukottaknak milyen a szeme. Az is jó volt, amikor az egyik démon a saját képére próbált formálni egy prostit, és végre, nem a hét főbűnhöz tartozó démonokkal rakták tele a filmet. Jah, és Gábriel végre nem a genyót alakította, hanem kivételesen a jó oldalon állt. Szerintem oktalanul értékelik le ezt a filmet sok helyen. Tény, nem folyik benne vér, és nem hangsúlyos a szerelmi szál.




ANGYALOK HÁBORÚJA
Cím: The Prophecy
színes, amerikai fantasy, 98 perc, 1995
Rendező és forgatókönyv: Gregory Widen

Szereplők:
Christopher Walken – Gábriel
Eric Stoltz – Simon
Viggo Mortensen – Lucifer
Elias Koteas, Thomas Daggett
Virginia Madsen – Catherine
Amanda Plummer – Rachael

Történet:
A történet kiindulópontja az, amit mindenki ismer: pár angyalt féltékenységgel töltött el az, hogy Isten megadta az embereknek a kegyet, hogy lehet szabad akaratuk, és hogy őket jobban szeretik. Az angyalok egyharmada elveszett így vagy úgy. Páran pedig egy bekövetkezendő próféciától tartanak, ezért a legfontosabb lélek keresésére indulnak. A jó oldalán egy ember van, akinek a segítsége elengedhetetlen: egy papi múlttal rendelkező rendőr. Őt próbálja meg mindenki megkísérteni, Gábriel pedig mindenre és mindenkire tojva közeledik gyilkos szándékkal.

Vélemény:
10/10
Kicsit sem nevezném horrornak, pedig sok helyütt annak van aposztrofálva. Nekem tetszik a hangulata, és különösen két színész. Viggo, mint Lucifer. Rá csak a szövegét tudnám visszamondani: „szeretlek, szeretlek, szeretlek”. A Démonvadászban lévő után, ő az egyik legjobb Lucifer. A másik Gábriel karaktere, Walken a kedvenc színészeim egyike, de a hidegvérű angyal, ilyen. Nekik nincs lelkük, és miért is ne? Ha a kötelességtudat csődöt mond, ott nekünk is végünk lenne. Az angyalok biológiai leírása is jó, de kislánynak mást választottam volna. A többi rendben van.




 ERŐSZAKIK
Cím: In Bruges
színes, angol-belga vígjáték, 107 perc, 2008
Rendező és forgatókönyv: Martin McDonagh

Szereplők:
Colin Farrell – Ray
Brendan Gleeson – Ken
Ralph Fiennes – Harry
Clémence Poésy – Chloe
Eric Godon – Yuri

Történet:
Ray és Ken bérgyilkosok. Ray hibája után a főnökük, Harry azt mondja nekik, hogy töltsenek kis időt gyerekkori kedvenc városában, Bruges-ben (ejtsd: Brűzs). Ray mit sem sejtve ismerkedik, míg Ken feladatot kap Harry-től. Ölje meg a fiút. Ken vívódik magában, majd a fiút egy vonatra teszi, ahonnan egy szerencsétlen véletlen után visszakerül a városba. A sikertelenséget hallva Harry is a helyszínre érkezik, és a három férfi egymás ellenségévé válik.

Vélemény:
8/10
Ez egy közepes film, de a benne lévők teszik jobbá, mint amit megérdemelne. Colin Farrell méltatlanul mellőzött színész, mert sokakkal ellentétben, nagyon jól játszik az arcával. A vége, amit nem lövök le, tetszik a legjobban, mert a néző saját világára van bízva, hogy fejezi be. Nem szeretem a káromkodást, ez elvett az értékéből, de tetszik a lazaság, amit a szereplőknek kölcsönöz. amúgy pedig, inkább azt mondanám rá, hogy egy vicces elemekkel tarkított dráma lenne. Ezt mindenki döntse el maga, miután megnézte. Megéri.




 CSAK BARÁTOK
Cím: Just Friends
színes, amerikai-kanadai-német vígjáték, 96 perc, 2005
Rendező: Roger Kumble
Forgatókönyv: Adam ’Tex’ Davis

Szereplők:
Ryan Reynolds – Chris Brander
Anna Faris – Samantha
Amy Smart – Jamie
Chris Klein – Dusty Dinkleman
Fred Ewanuick – Clark
Amy Matysio – Darla
Chris Marquette - Mike

Történet:
Chris a középiskola végéig szerelmes Jamie-be, és amikor nem jön össze a nagy szerelemvallás, elköltözik, mindenki számára megszűnik. Felnőttként egy új ember lesz belőle, egy menő férfi, aki merő véletlenségből tér vissza szülővárosába egy szőke sztárocskával, Samanthával. Terveit keresztbehúzza, hogy ismét találkozik gyerekkori szerelmével, ami egy újabb megaláztatás előjelét rejtheti.

Vélemény:
8/10
Azzal együtt, hogy a tucat romantikus vígjátékok kategóriájába sorolnám, nekem nagyon tetszik a film, az egyik kedvencem. A rossz, ez esetben Samantha megkapja a büntetését, hiszen sorozatban benézi a helyzeteket. A másik gonosz meg csak elsétál, de mit csináljon? Üsse még ő is ki a főszereplőt? Örök kérdés marad persze, hogy létezik-e barátság fiú és lány között?... ennek majd szentelek egy bejegyzést.




 A MAG
Cím: The Core
színes, amerikai sci-fi akciófilm, 129 perc, 2002
Rendező: Jon Amiel
Forgatókönyv: John Rogers, Cooper Layne

Szereplők:
Aaron Eckhart – Josh Keyes
Hilary Swank – Rebecca Childs
Tchéky Karyo – Sergei Putechin
Nicole Leroux – Anya
Stanley Tucci – Dr. Conrad Zimsky
Delroy Lindo – Dr. Edward Brazleton
Bruce Greenwood – Robert Iverson

Történet:
Dr. Josh Keyes-t megbízzák, hogy pár furcsa halálesetet vizsgáljon meg. Miután kiderült, hogy nem csak ezek a furcsaságok, hanem mondjuk a madarak ok nélkül öngyilkosak lesznek, csapatával őrült számításba kezd a megoldásért. Hamar kiderül, hogy a Föld mágneses polaritása megváltozott, hiszen a bolygó magja leállt. Egy hat főből álló különítményt kérnek fel arra, hogy robbantsanak fel egy bombát, hogy újra beindítsák a magot.

Vélemény:
8/10
Sokáig nem tetszett ez a kifordított Armageddon, vagy inkább kalandos Utazás a Föld középpontja felé film. Engem nem is az zavar, hogy megváltoztatják az ismert fizikát, vagy van benne gerinctelenség, hanem az, hogy amikor mondják, ha valamelyik kamra meghibásodik, akkor leválasztják. Mi van? Az utolsóban vannak a bombák. Ha gáz van, akkor leválasztjuk a bombát? Vagy ha a középső, akkor a jól működő hátsó bombás részleget? Van benne pár következetlenség, mint az olyan filmekbe/könyvekbe, amiket olyan emberek írnak, akiknek semmi köze nincsen a sci-fihez. Talán, ezért is nehéz igazán jó sci-fit írni. Aki ezen túlteszi magát, kap egy jó filmet, jó elgondolással.

Mit láttatok a héten?
Mit ajánlanátok?
Ezek közül esetleg vélemény bármelyikről?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése