2013. január 16., szerda

Akár a lányok


Mr. A és én felmentünk az egyik legjobb barátjához, Olihoz, amolyan „boldog újévet” kívánni. Négyesben voltunk, mert ott volt Oli barátnője is. Végül L nem jött el.
Végre egyszer Oli felnőtt a feladathoz, ami a házigazdákat illeti. Nem szoptatós sört (alacsony alkohol tartalmú) vett, és be voltak hűtve a dobozok.

Mivel a barátnője bent telefonált, nem akartunk csőstől rontani a lakásba, ezért kint feszengtünk a konyhába. Amikor az ember megérkezik, millió és egy téma van, a bőség zavart okoz, és elfogynak az agyból a szavak.
Mi is így jártunk.

S ha azt hisszük, hogy a férfiak nem tudnak minimum olyanok lenni, mint a nők, akkor nagyon is tévedünk. – Hányszor is mutatott nekem fricskát, hogy mi lányok csak a divatról, a másik lány kifikázásáról, vagy szépségápolásról tudunk beszélni… hat kéz nem lenne hozzá elég.

De most figyeljetek.

Szóval, kint állunk a konyhában. Én a konyhaasztalon támaszkodok, várom, hogy a szóáradat köözben Oli végre pakoljon inni- és ennivalót.
Mr. A a konyha ajtótokját támasztja. Egy méterre van a lába, begörbült háttal. A kék pulcsi kicsit jobban kidobja, hogy megemberesedett az utóbbi évben.
Oli mellette áll, sztorzgat arról, hogy néha a barátnőjét az ex nevén szólítja meg. Mentőöve, hogy akivel majd’ egy évtizedet együtt volt, nehezen felejtődik el, és hirtelen a szokott név jön a szájára. – Ezt inkább nem kommentáltam neki.

Oli áll, ránéz Mr. A-ra.

-Azért látom, neked is van tekintélyed. – mondja, nevet, és közben úgy kezdi el simogatni a saját hasát, mintha legalább egy gyereket hordana benne.
Mr. A fülig pirul.
-Igen. Van egy egészen kicsike. Az Örökség. – Mr. A családjában mindenkinek férfiágon pocakja van.
-Most szaladt fel rám, karácsonykor. –magyarázza Oli, és közben a hasát gyurmázza. – Szilveszter után ráálltam a digitális mérlegre, láttam, hogy 80 kg. Hoouough. 80 kiló. 80 KILÓ! Sosem voltam nyolcvan kiló. Hetven inkább, hetvenöt. De 80?!

Hozzáteszem, Oli izmos testalkatú, szóval neki nem kell annyit mozogni, hogy „jól” nézzen ki, mint másnak. Amúgy ez a pár kiló sem látszott rajta, csak amikor a lapockáig görbítette, és összegyűrte a hasát a zöld pulcsija alatt.

-Aztán ráálltam ürítés után is, úgy már azért 77,2, de nap végére mindig nyolcvan körül vagyok. Úgyhogy, most fogyókúráznom kell.
-Nekem is, nekem is. – helyesel Mr. A.
-Meg sportolni kell valamit. Mi lenne, ha elmennénk együtt futni tavasszal?


Itt olyan hangosan nyerítettem fel, mint még soha. Ha pia lett volna nálam, tuti, kiköpöm. Mr. A, mióta ismerem, azóta szeretne futni. Az elhatározás megvan, és az elmélet is, de még nem sikerült átültetni a gyakorlatba. Vagy esik az eső, hull a hó, normális a hőmérséklet, vagy hideg, vagy meleg, esetleg fúj a szél… kinőnek a virágok.
Az ok mindig megvan, amiért nem teszi. Felülésezni két hétig tette, aztán rájött egy alkalom után, hogy már nem 25 éves. Kezdett 50 felüléssel, másnap nyafogott, hogy fáj neki.
Szóval, Oli barátnője és én úgy döntöttünk, hogyha ez megvalósul valaha is, akkor biztos, hogy bekamerázzuk a ligetet!

-De komolyan kell. – kezdi újra Oli, miután megértettem vele rohamszerűen jött boldogságom tárgyát. – De tudod mit? Elmentem edzőterembe múlt héten, és ráálltam a futógépre. Elkezdtem kocogni, csak úgy nagypapásan. Tudod, milyen rossz érzés volt, hogy a hasam lötyög? Csak kellemetlen volt, mert soha életemben nem éreztem.
-Igen, tudom, milyen. Én is néztem egyszer. – felel Mr. A, és utána mind a ketten rám néznek.

Most mit mondjak? Én három helyről érzem ugyanezt? Mell-has-fenék.

-Az hagyján. Múltkor zuhanyoztam. – közben azért Oli eljátssza, amit mond, úgyhogy vizualizáljatok. – De nem állva, mert akkor összefröcskölök mindent. Inkább leguggolok. Úgy jobb. Nem kényelmes, de nem árasztom el a fürdőszobát. Szóval úgy csinálom, hogy levizezem magam, aztán elzárom a csapot. Szappanozás, aztán megint zuhany. – látja, hogy felfogtuk, amit mond. – És láttam a testemet. A mellem lóg, igazi zsírcsöcs, meg hurkák minden felé, a hasam kiáll, de nem is igazán has, hanem olyan, mint a… olyan, mint a… mint az övtáska. Így körbe. Tudjátok. Elöl hordod a zipzáras részt, és körbeér.
Na, és amikor futottam, ezt éreztem.

 
Mr. A közben átéli, mert simogatni kezdi körben magát, és csak helyesel.

-Nekem is ez volt. Nem bírok tükörbe nézni.

Mivel magasak, és széles a válluk, ha nem görbén állnának, akkor nem lehetne látni azt, amit nem akarnak. De olyanok, mint a csajok. Nem bírják ki, egyből fennhangon elemzik, mi a nem jó. Már csak az hiányzott volna, hogy jöjjön az a körkérdés, hogy ki mit változtatna meg, honnan lenne zsírleszívás.

-Úgyhogy, holnaptól – Pató Pál! – majd kondizom, meg diétázom.
-Én is, én is. Mi is azt beszéltük, hogy majd ezt fogjuk csinálni.

Ez tegnap történt. Ma reggel se futás, se felülés. Hm-hm…


És a plusz nyalánkság a tegnapi napról. Kíváncsi leszek, mit szóltok hozzá.

Két órával később szóba került L, akiről itt írtam már korábban.
Még mindig nem tud szabadulni Kittitől. Oli azt mondta, hogy minden eszközzel, amivel csak tudja, figyeli az eddig volt barátnőit. Nézi a levelezésüket, követi őket, és a mostani pasijaikat, gyakorlatilag lehallgatja őket.
S mivel L-t minden barátnője törli a közösségi oldalakon az ismerősei közül, viszont Olit nem, ezért az ő adatlapjáról kukkolja az üzenőfalakat és idővonalakat.

Dobtam azért egy hátast.
Vannak olyan nők, akik nem normálisak, mert annyira belebolondultak egy pasiba, hogy óránként nézik a féjszen az adatlapjukat, de azért idáig még egyik általam ismert mániákus nő sem ment el. Nem követett senkit, maximum csak az „utolsó leveleket” küldte századszorra is, és majdnem szétszedtek házasságokat így.
De követni?
Nem tudom, mit tennék, ha kiderülne, hogy közvetlenül vagy közvetetten Mr. A nyomoz utánam. Valószínűleg, nem maradna haja.
Mondjuk ki, L már aberrált.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése