2013. január 18., péntek

A repülés szerelmese: Amelia Earhart


„Szeretsz repülni?”
Ez a kérdés mindenki életében felmerül legalább egyszer. Szerintem sokakban bujkál a vágy, hogy egyszer kisebb vagy nagyobb gépben tengessen el az életéből pár órát, de kevesen vannak, akik nem lépik meg.
Kevesebben vannak azok, akik többször repülnek A-ból B-be, és még kevesebben, akik hivatásukul választják a repülést.
Számtalan film és sorozat szól légitársaságok utaskísérőiről, ám most egy olyan nőről lesz szó, aki a repülésnek az úttörője volt.

 
 
Amelia Mary Earhart 1897. július 24-én született Kansas-ben. Nővérével, Muriellel együtt nehéz gyerekkoruk volt, mert apjuk folyamatos munkakeresése miatt, sosem voltak huzamosabb ideig egy helyben. Több időt töltöttek a nagyszüleinél, ott nevelték őket. Mind a ketten művelt emberek lettek.

1916-ban fejezte be a középiskolát, majd egy évvel később Amelia belépett a kanadai Vöröskereszt szervezetébe. Célja az volt, hogy az első világháborúban harcoló katonákon segíthessen. A katonai kórházban dolgozott, és itt figyelt fel a repülésre is.
1920-ban repült először, mint utas. Itt kezdődött a szerelme a repüléssel. Elkezdett pilótaleckéket venni. Miután megszerezte a kellő igazolványt, teherautó vezetéssel szerzett annyi pénzt, hogy megvehette első repülőgépét.
Pár hét leforgása alatt elérte a 4300 métert, amivel a női magassági rekordot felállította.

A húszas évek közepére Amelia szülei elváltak, a lány az anyjával maradt. Bostonban volt angoltanár, majd szociális munkás, és hobbija továbbra is a repülés maradt.


Az Atlanti-óceánt 1927-ben Charles Lindbergh repülte át. Sokak figyelmét felkeltette; férfi és női pilóták szerettek volna a babérjaira törni. Amy Phipps Guest volt az, aki szerette volna nőként ezt megcsinálni először, ám nem volt pilótaképesítése. A George Palmer Putman könyvkiadó ajánlotta Earhartot (Putman és Earhart később házasságra léptek). Amelia elvállalta a felkérést, de utasként volt jelen. A gépet egy pilóta (Wilmer Stutz) és egy navigátor (Lou Gordon) irányította. Az 1928-as felszállás helyszíne Trepassy Bay volt. A majdnem 21 órás út után sikeres leszállást hajtottak végre Wales-ben, Burry Port közelében.

Hiába volt csak utas, a repülés meghozta Earhart számára a hírnevet. Több média-megjelenése volt ezután.

1929-ben megalakult a Ninety-Nines szervezet, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy minél több nő ismerje meg a repülést. A szervezet nevének eredete: akkoriban 117 amerikai nőnek volt repülésre jogosító igazolványa, s közülük 99-en lettek tagjai.



A harmincas évek Amelia számára rekordok felállításával telt. 1930-ban női sebességrekordot állított fel (291km/h). Egy évvel később női magassági rekordot ért el (5624 m). Női távolsági rekordja 3200 km.
’32-ben elindult egy kétmotoros Lockheed Vega repülőgéppel Kanadából (Új-Funland), mert a sok kritizálás miatt, egyedül szerette volna átrepülni az Atlanti-óceánt. Komplikációk adódtak az út alatt. Az üzemanyag a vezetőfülkébe szivárgott, elromlott a magasságmérő, ráadásul, még viharos szélbe is keveredett. Volt, hogy 900 métert zuhant a gép.
Mindezek ellenére sikeres leszállást hajtott végre Írországban. Lindbergh után, ez a 15 órás út volt a második ilyen repülés.

Earhart az útról könyvet írt The Fun of It címmel. Mindez még inkább ismertté tette.
1932. augusztus 24-25-én átrepült az USA felett. Kaliforniából indult, és New Jersey-ben landolt. Több, mint 19 órás út volt, amivel újabb rekordot állított fel. Egy évvel később megismételte ezt, két órát szorított be az út idejébe.
Három évvel később Hawaii-ból Kaliforniába repült egyedül, ezt elsőként hajtotta végre.
Ugyanebben az évben (1935) Los Angeles-ből Mexico City-be repült, majd Mexico City-ből Newark-ba (New Jersey).

Eredményei miatt Edward Elliott, a Purdue University elnöke alapítványt hozott létre kutatások céljára, és vett Amelia-nak egy korszerű Lockheed Electra repülőgépet. A nő arra az elhatározásra jutott, hogy egy utolsó nagy utat tesz meg a Föld körül. Az addigi pilóták, akik megtették ezt az utat, északi vonalat választottak, ami rövidebb volt.

Belátta, hogy navigátor nélkül nem megy. Fred Noonan szegődött mellé így, és 1937. június 1-jén szálltak fel Miami-ból. Délkeletnek indultak el. Brazílián keresztül egészen Szenegálig, majd átrepültek Afrika felett, érintették Indiát, s ezután Indonéziát vették célba. Többször leszálltak persze.
Új-Guineából a Howland-szigetre szerettek volna eljutni, ami 3500 km-re volt. Már a felszállás előtt voltak problémák a géppel, mégis úgy döntöttek, hogy július 1-jén felszállnak.
Közel a szigethez Earhart (július 2.) időjárás-jelentést kért a térségről. A válasz azt mondta, hogy vihar van. A néhány üzenetben, ami ezután következett, alacsony üzemanyagszintet jelentettek.
A repülőgép nem érkezett meg a szigetre.

 
Az Amerikai Haditengerészet nagy erőkkel kereste a roncsokat. 16 nappal az eltűnés után feladták a keresését.
1939. január 5-én hivatalosan is halottá nyilvánították Amelia Erhartot.
Halálának időpontját 1937. július 2-ára datálják, amikor eltűnt a gépe. 40 éves volt.

Több kutatás indult az eset felderítésére, de eddig még nem sikerült egyértelműen bizonyítani egyik teóriát se, valamint az eltűnés pontos helyét.
Az egyezményes vélemény, hogy navigációs hiba következtében, valamint az üzemanyag hiánya miatt a gép a mélybe zuhant.

Díjai, elismerései
Distinguished Flying Cross
French Legion d’Honneur
Harmon International Trophy
National Geographic Society Medal

Életéről filmet is készítettek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése