2012. december 3., hétfő

Jack és Sarah


A minap megláttam, hogy adja az egyik csatorna, és nem volt kérdés, hogy tanulok-e vagy ezt nézem. Gyerekkorom óta az egyik legkedvesebb film számomra, és kényszert érzek arra, hogy mindenkinek ajánljam. Aki érzékeny, az előtte tárazzon be egy százas csomag zsepit. 


 
Általános információk:
Cím: Jack & Sarah
színes, angol-francia romantikus vígjáték, 110 perc, 1995
Rendező és forgatókönyv: Tim Sullivan

Szereplők:
Richard E. Grant – Jack
Samantha Mathis – Amy
Eileen Atkins – Phil
Ian McKellen – William
Judi Dench – Margaret
Imogen Stubbs – Sarah
Cherie Lunghi - Anna


 
Történet:
Sarah és Jack boldog házasságban élnek, és első gyermeküket várják. A ház felújítás alatt van. Megvendégelik a barátaikat, és azon az éjszakán Sarah-nál beindul a szülés. Jack első idegességében leesik a lépcsőn. A kórházban arra ébred, hogy felesége belehalt a szülésbe. A tehetséges és elismert ügyvéd egyedül marad a lányával, akit az anyja után Sarah-nak nevez el. A férfi összeomlik, egyensúlyoznia kell a munkája, az élete és a gyermeke között. Végül Jack úgy dönt, hogy dadát fogad lánya mellé. Amy pedig, beköltözik.


 
Plusz:
 Aki esetleg az internetről szeretné letölteni, az vigyázzon, mert mint a legtöbb régi jó filmet, ezt is átszinkronizálták, és az nemes egyszerűséggel, pocsék!

Vélemény:
Nem egyedülálló film, ez tény, viszont attól függ, ki mivel kezdett. Nyilván több embernek ismerős a Ben Affleck főszereplésével készült Apja lánya (Jersey girl) című film, ami ennek a másolata. Ettől függetlenül, én ezzel találkoztam előbb, és be kell vallanom, hogy kevés olyan filmmel lehet találkozni, ami ennyire szívet melengető. Egészen addig nem tudtam igazán értékelni ezt a filmet, ameddig anyukámat el nem vesztettem. Azóta folyamatosan emlékezem rá, és mindig könnyeket csal a szemembe. Életszagú vígjáték, senki ne az idióta amerikai filmekre gondoljon, és ne is nyálasan romantikusra. Magnetót ebben a filmben láttam először és szerettem meg. Richard E. Grant pedig, az egyik kedvenc angol színészem lett.

Megjegyzés:
Időről időre valaki mindig megkérdezi, hogy tudtam elviselni anyukám halálát. Hebegek-habogok, de sosem tudom, mit mondhatnék. Azt, hogy a mai napig nem sikerült úgy igazán feldolgozni egyes dolgok miatt? Hogy nincs senki, akivel úgy tudnám megbeszélni, hogy egy világ választ el, és mégis fogja a kezem?
Nem tudom. Úgy őszintén sosem ment el, nem is fog, és kötve hiszem, hogy amit érzek, azt egy olyan ember meg tudja érteni, akinek csak egy másik városba költözött valakije.
A filmben van egy nagyon jó jelenet erre, és mielőtt még egyszer megkérdezi ezt valaki, azelőtt nézze meg, legalább ezt az egy jelenetet.
Jack és Amy arról beszélget, hogy a férfi hogy érzi magát, amire Jack úgy felel, hogy olyan ez, mint egy betegség. Minden reggel, amikor az ember kinyitja a szemét, egy pillanatra minden rendben van, aztán bevillan az összes kép, megrohannak az emlékek és a gondolatok, és ugyanott taposol minden áldott nap.
Az élet megy tovább. Ez az érzés pedig halványul, de sosem múlik el.
Nem tudom, milyen lehet elveszteni egy gyereket, de vesztettem már el szülőt, rokont és barátokat. Nem ugyanaz az érzés, de közel hasonló.

Értékelés:
10/10
Sosem láttam olyan filmet, ami ennyire szép, megindító, kedves, bájos. Ami úgy meg tud érinteni, ahogy manapság csak kevés film… vagy egy sem. Ajánlom mindenkinek, aki egy ilyen filmet akar látni.




Láttátok már?
Vélemény?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése