2012. december 4., kedd

Az ártatlanság három éve


Van egy ismerősöm, Hugó. Hugó fiú, magas, jóképű, két teljesen egymáshoz nem illő szakmája van, viszont teljes egészében egy párkapcsolati nonszensz. Az elmúlt három évben, minden féle-fajta nővel összeakadt, akikből talán egy is elég lett volna.
Nem tudom, hogy erre mondják-e, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, de ha igen, akkor neki háromszorosan is kijutott a „jóból”.
Lássuk ezt a nem éppen Valentin-napi történetet.

Felkészültetek?
(a neveket elváltoztattam)



A vidéki fiú feljön a fővárosba. Vonzó, jó a dumája, mindene a helyén van, össze is jön egy lánnyal, akivel hat évig vannak együtt, majd rájön, hogy ő még agglegénykedni szeretne, és a lány hamar az utcán találja magát, Hugó pedig, egy másik nő karjaiban mulatja az időt. Innen számítódik a három év.



Mona fél évig bolondította magába, majd túl unalmasnak találta a vele való életet. Az első év első fele.

Böbécske pedig, azzal hülyítette, hogy ők egy pár, csak éppen nem laknak együtt, nem élnek együtt, nem adnak egymásnak puszit, nem fogják egymás kezét, és nem is alszanak együtt. A lány mással ment nyaralni, aki csak a barátja. Amikor pedig kiderült, hogy miért vet véget a kapcsolatnak a lány, az indok ez volt: „Azt hittem, hogy már megvan a megfelelő egzisztenciád. Kocsi, lakás és legalább öt millió forint a bankban. Az első év második fele ezzel a végéhez ért.



Valahol félúton összeakaszkodik Renával, egy bájos, aranyos, és nagyon is dagadt pénztárcával rendelkező lánnyal. Egy évig együtt vannak, minden lehetséges módon élvezik egymást, Hugó mindenét ezüst tálcán kínálja fel neki. Össze is költöznek, de nem egy önálló ingatlanba, hanem a lány költözik fel Hugóhoz.
Minden este közös terveket szőnek, hogy milyen lesz majd a közös ház, a kis lábak dobogása, a hatalmas pocakkal tolató feleség.
-Igen. Még jó tíz év, mire idáig eljutunk. – mondta Hugó Renának.
Rena vánáiban megdermed a vér, lefagy az agya. Tíz év? TÍZ ÉV? Addigra én már harmincöt éves vénlány leszek! Csak nem hiszed, hogy ennyi időt fogok én dolgozni a kicsi kezeimmel? Kérem én. A lány arra várt, hogy Hugó letérdel, odaadja a kacsalábon tekergő gyémántot, majd egy-egy kulcsot az autóhoz és a házhoz, és jöhet a nagy csinnadrattával megrendezett álomesküvő.
Rena nem szólt semmit, csak mosolygott, majd megbeszélték, hogy elmennek randizni a hétvégén. Rena hazament a szüleihez. Hugó hívta és hívta, és milliónyi sms-t hagyott neki. A lány egy hét után vette fel, majd megbeszélték, hogy majd egy másik időpontban.
Ez a másik időpont háromszor vagy négyszer cserélt dátumot.
Hugót ezen kívül kétszer ültette fel, hogy x időben és x helyen vacsoráznak, de nem jelent meg. A vesztes férfi pedig, fülig pirulva a megalázottságtól hazakullogott, és felemelte azt a bizonyos fránya kagylót.
De Rena készüléke már nem felel.
Ezzel pontot tettünk a második év végére, ami még kihat a mai napig.



Nincs olyan találkozó, amin szóba nem jönne főleg az utóbbi.

Ami volt találkozó még a nyáron, egy lánnyal jött fel. Aranyos volt, mosolygós, minden mozdulatát a 80C-s kosarából indította, ami az este vége felé már kezdett kínossá válni.
Lényeg, hogy a lány felköltözött Hugóhoz vidékről. Nem talált munkát, a pénz meg csak kellett, ugye. Hugó dolgozott egész nap.
Egy fárasztó nap végén Hugó hazament, és Kittit ott találta egy másik férfival, akihez nem személyes, inkább szakmai kapcsolat kötötte. Ha értitek, mire gondolok.
(egy dolog nem fér a fejembe. Miért van az, hogy aki vidékről jön fel lány, és van egy tuti pasija, az ha nem talál munkát, miért a lába közét használja? Ráadásul a „szerelmi ágyban”?)
Hugó kiakadt, és utóbb is látszott rajta, hogy a harmadik éves hódítás is egy a sok selejt közül.



Hugó ül mellettem az ágyon, és próbálja magát jól érezni, de mindenki tud mindent, ő is tudja, hogy mi már tudjuk, kínosan feszengünk, mire egy pohár teát nyújtottam neki (vezetett), és kifakadt belőle:
„De csak így négy szem közt. Azt hittem, hogy most már jó lesz. Hogy ennyi szar után jön valami jó is. Már bánom, hogy XY-t kidobtam anno, az volt életem legnagyobb hibája. Azóta pedig, senki sincs. Harminc három éves vagyok. Annyira nagy baj lenne, ha én is kapnék egy top csajt, akit mutogathatok, vagy aki nem csóró? Csak egyet, aki nem b*sz át.”

Rájöttem, hogy ő vagy valamilyen kisebbségi komplexust szeretne így kompenzálni, vagy megfelelési kényszere van, és minden ballépése inkább abból fakad, hogy a csorbát szenvedett macsizmóját próbálja helyre billenteni úgy, hogy megpróbálja megmutatni mindenkinek, hogy jó pasi.
Senki sem szólt neki, hogy bár jó pasi, annyira azért nem, hogy olyan nőt válasszon, aki klasszisokkal jobb, mint ő. Nem ronda, csak ha vannak kategóriák, mondjuk öt kategória, akkor ő benne van a négyesben, de az ötösök csapatába szeretne bekerülni úgy, hogy onnan választ.

Idővel ezt minden ember megtanulja, ahogy azt is, hogy mondjuk egy Catherine Zeta-Jones csak és kizárólag a filmvásznon jöhet össze egy Woody Allennel.
A szerelem akkor fogja legyőzni a pénzt, ha ezen túl tud lépni. Elcsépelt mondat következik. Erre mondják azt, hogy subát a subához, gubát a gubához. Mert mondjuk ki nyíltan és őszintén, hogy még a mai napig érvényes az a törvény, hogy pénz a pénzhez megy. Akik nincsenek azonos csoportban, azok sosem fognak kijönni jól, maximum ideig óráig, aki rosszabb helyzetben van, rosszul fogja érezni magát, aki jobb helyzetben, az szabadulni akar. S így megy ez minden dimenzióban szerintem.



Azt a fajta ártatlanságot, amit anno az jelentett, hogy pőrén álltunk egymással szemben, kasztok, csoportok, kategóriák nélkül, már réges-régen elvesztettük. Csak rossz vele szembenézni. Mert előbb utóbb leesik, hogy kitartottak vagyunk valamilyen szempontból mindannyian, és látod összeomlani az addig hitt szabadságot… aztán a szekrénybe rejtve megtalálod Ámor hulláját.

A keresgélés és a hamis ártatlanság jellemző az emberi kapcsolatokra manapság, nem pedig az őszinteség. Mondom, jellemző és általános, ám akadnak kivételek.
Hugóra visszatérve. Nyilván össze fogja szedni magát, használva a régi sablont: fiúkkal le a szórakozóhelyre, behálózni a flegmaságával a kiszemelt vadat, majd összeszedni a vidék összes ronda nőjét, és hazamenvén vállon veregetni magát. Pár hét, fél év, talán több idő is lesz, és még legalább két csapda, mire ki fog okosodni.

Addig pedig, az első lecke kérdése:
De vajon, miért van az, hogy a távolságtartást használjuk arra, hogy minél közelebb legyünk a másikhoz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése